Lina már az első akkordnál ráismert az egyik kedvencére. Amint Sanca énekelni kezdett, megvárta, míg a  refrénhez ér. Egy olyan variációt kezdett énekelni, amit ő talált ki régebben, plusz szólamként. A fiúk felkapták a fejüket. Meglepődtek, de játszottak tovább, miközben Rony elégedetten bólintott. A szám befejezése után Sanca odaszólt a lánynak:
- Hű! Ez állati jó volt! Most találtad ki? Mert remekül illett bele.
- Bevallom, nem. Már régebben, mert Tőletek ez az egyik kedvencem. Érdekelt, hogy mit lehetne belőle még kihozni, de arra soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Ti is halljátok, és tetszeni fog...
- Ez még engem is meglepett, kicsim. - ment oda Péter a lányhoz, átkarolva a derekát és megcsókolva.
Némi torokköszörülések hallatán szétrebbentek, és a fiú visszamant az eddigi helyére.
- Folytahatjuk? - kérdezte Nighty.
- Mindjárt. - bólintott Rony, majd a lányhoz fordult:
- Más számainkhoz is szereztél szólamot?
- Még kettőhöz. A Sötét szívhez és az Országút őrangyalához.
- Akkor először ezt a kettőt játsszuk, lássuk, mi lesz belőle! - javasolta a bandafőnök. Majd bólintott a zenészei felé:
- Most már mehet.
Kisvártatva játszani is kezdték az első számot. Rony énekelte mély, rekedtes hangján, Sancával. A refrénnél Lina is bekapcsolódott. A fiúk elégedetten bólogattak, amikor meghallották. Amikor mindkét számot végigénekelték a lány által írt változatban, Rony megjegyezte:
- A lemezkiadó már türelmetlenül bombáz bennünket, hogy mikor jön össze egy lemezre való új anyagunk. Angel! Vállalnád, hogy ezt a három átdolgozást vendégelőadóként felénekled velünk a stúdióban? Még két új dalt is összehozhatunk rövid idő alatt - persze, abban is énekelnél.
Lina meglepődve nézett macskaszemeivel a barna srácra:
- Én?!
- Hát, ki más?! - vigyorgott Sanca, Rony helyett válaszolva.
- Ne félj, Angelus is ott lesz melletted...
- Vállald el, kérlek! - nézett rá szerelme nagyra nyitott, gyönyörű szemekkel.
- Az eljövendő albumunk frenetikus lesz, ha beleegyezel. Arról nem is szólva, hogy felfigyelnek a tehetségedre. - tette hozzá Nighty.
- Óh.... Na, jól van. Megpróbálhatjuk.
- Ez a beszéd, kislány! - bólintott Rony komolyan. - A részleteket, jogdíjat, miegyebet még megbeszéljük, de most folytassuk az örömzenélést!

Krisztián felébredt a homályba borult szobában.Hirtelen nem tudta, hol van, de aztán eszébe jutott, hogy Zsuzsiékhoz lett költöztetve néhány hétre. Bal karja elzsibbadt valamitől, ami ránehezedett. Odafordította a fejét, hogy megnézze, mi az: a szőke lány feje feküdt rajta. Édesen aludt - miközben olvasott, elnyomta az álom, és a székről félig ledőlt.
" Még jó, hogy le nem esett!" - gondolta a fiú. Óvatosan kihúzta a karját Zsuzsi feje alól, és kissé megmozgatta, hogy elinduljon vérkeringése. Utána karját a lány vállára tette, és átölelte. A szőkeség erre a kis mozgásra is felriadt. A homályban nem látszott, de elvörösödött, amikor észrevette, hogy félig Krisztián oldalánál fekszik, és még nagyobb zavarba jött, amikor megérezte magán a fiú karját. Nem tudta eldönteni, mit csináljon - ha megmozdul, és a fekete fiúalszik, felébreszti. Ha nem alszik - "hajaj!" - rémült kismadárként verdesett a szíve. Krisztián biztosan megérezte, mert suttogva megszólalt:
- Zsuzska! Alszol?
Hű... most válaszoljon, vagy nem?! Úgy döntött, mégiscsak megszólal, mert a fiú biztosan észrevette, hogy felébredt.
-Nem. - suttogta reszketeg hangon.
- Nem is lehet úgy normálisan aludni, ahogy Te próbáltál!- derült csendesen a tüskahajú - idejössz mellém?
- Hmm?! - nyikkant meg a lány.
- Ne félj, nem eszlek meg, de valahol Neked is aludnod kell. Elférünk ketten. Úgy is a Te ágyad, én csak bitorlom.
- Ne bohóckodj!
- Nem viccelek.Teljesen komolyan beszéltem.
- Na jó... De előbb nem akarsz fürdeni és vacsorázni, mielőtt újból aludnál? Elkísérlek a zuhanyzóig, utána, ha elkészültél, szólsz, és segítek visszajutni idáig, meg hozok vacsorát.
- Köszi, az jó lesz.
Zsuzsi felállt, felkapcsolta a lámpát, és letette a könyvet.
- Mit olvastál?
- Egy ismeretterjesztő könyvet- míg el nem aludtam rajta. Na, gyere, segítek! - ment hozzá a szőke lány, majd a fiú rátámaszkodva ugrált-bicegett ki a szobából. Erre a zajra előjött Anna, a nagynéni. Zsuzsi bemutatta neki a sérült énekest. A néni mosolyogva üdvözölte a fiút, majd így szólt hozzájuk:
- Amíg a fürdőben végeztek, elkészítem a vacsorát.
- De én...
- Kislánykám, ha segíteni akarsz, akkor tényleg azt tedd! Remélem, nem akarod, hogy még a másik lábára is gipsz kerüljön, mert elcsúszott odabent...
Zsuzsi erre már azt sem tudta, hová legyen zavarában. Krisztián magában mosolygott, de arcán ez nem látszott. Moccant egyet, és felszisszent fájdalmában, ahogy véletlenül kissé ránehezedett törött lábára.
- Menjünk, mert muszáj lenne leülnöd, ha ennyire fáj. Arra tényleg nem számítottam, hogy még fürdetni is segítenem kell.
Bementek a fürdőszobába. A fiú becsukta maguk mögött az ajtót. Zsuzsi vörösebb már nem is lehetett volna... Krisztián elmosolyodott, azután magához húzta a lányt, és átölelte.
- Zsuzska! - lehelte alig hallhatóan a szőke szépségnek, aki erre ránézett. Kék szemei könnytől csillogtak.
- Miért sírsz? - kérdezte tőle még mindig suttogva. A lány nem válaszolt, mire a fekete fiú odahajolt arcához, és lágyan lecsókolta a csillogó, sós cseppeket, majd ajkával rálelve Zsuzsi ajkára, finoman kényeztetni kezdte. A lány először bátortalanul, majd egyre vágyakozóbban viszonozta. Amikor megszakították csókjukat, Krisztián Zsuzsi arcát simogatva megszólalt:
- Ne félj tőlem! Soha nem bántanálak Téged! Szeretlek! Tudod, ezt még egyszer sem mondtam egy lánynak sem. Nem is kell már más, soha! Persze, ha Te is így akarod...
A lány kék szemei belemélyedtek a fiú mélykék szempárjába. Ott nem látta a - máskor lányok közelében mindig jelenlévő - dévaj csillogást, hanem csak olyan őszinte komolyságot, és lángoló vágyakozást, amit még sohasem.
- Én is szeretlek! És melletted leszek, amíg Te akarod. - suttogta válaszul.
- Akkor mindig, örökre. Azt akarom! - csókolta meg újra a fiú.
Amikor ajkaik szétváltak, Krisztán megszólalt:
- Kedvesem, nem akarlak a világért sem sürgetni, de ideje lenne megnyitni a zuhanyt, mert a nénéd nem tudja elképzelni, mit csinálunk... - mire válaszul a lány tűzvörös lett.
Krisztián leült egy székre, mert eddig félig a falnak támaszkodott, félig Zsuzsinak. Miközben a lány a csappal foglalatoskodott, ő lehúzta magáról a ruháit. Zsuzsi oda sem mert nézni, úgy segítette be őt a víz alá.
Hajaj! Mint köztudomású, ha folyó víz alá kerül bármi, ill. bárki - jelen esetben a fekete hajú srác - akkor az értékes folyadék a nyomás hatására irányt vált, és szanaszét fröcsköl... Zsuzsi ruhájából és hajából csavarni lehetett volna a vizet. Fehér pólója teljesen átlátszott a fiú nagy örömére.
- Nem gondolod, hogy most már mindegy? - kérdezte - gyere, inkább Te is fürödj velem.
Azzal behúzta maga mellé, a zuhogó víz alá a lányt. A szőke tündérke a lendülettől az ülő fiú ép combján landolt. A meglepetéstől csak kapkodta a levegőt, és éppen kitörni készült, amikor kedvese karjai köré simultak, és egy újabb csókkal elhallgattatta.

Fél óra múlva mindketten vizes hajjal és fürdőköpenyben kerültek elő. Zsuzsi most is segített a fiúnak a járásban, és kis idő múlva beértek a szobájába. Átöltöztek. Krisztián csak egy boxert vett fel - mert a gipszes lábára nem fért rá a
hosszabb - és egy pólót. Zsuzsi egy vállpántos, fél combig érő hálóruhát húzott magára, majd hozott egy hajszárítót. Mire a hajuk megszáradt, készen is lett a vacsora.