A lány szeme nyitva volt és életerőt sugárzott! A  padlóra folyt vére, pedig alig indult alvadásnak, mikor már a vérnek rég alvadtnak kellett volna lennie, ha már néhány napja itt van. Az utóbbiak nem is voltak megdöbbentőek, de az életerőt sugárzó tekintet nemhogy érdekes, hanem ijesztő volt! Gondolatmenetét Sir  Vulture visszhangzó hangja törte meg.
   - Még holtan is nagyon szép. Ugye?
   - Igen... -nyögte.
   - Nos? Ennyi vizsgálat elég volt?
   - Sajnos nem. -ébredt fel Shadow - Legalább még egy fél napra lesz szükségem.
   - Rendben. Maradjon, amíg csak akar! De mielőtt majd elmegy, jöjjön fel a szobámba!
    Miután Sir Vulture távozott, Shadow úgy gondolta, talán feléleszthetné a lányt egy kis nekromanciával, de mi haszna lett volna ebből? Semmi, ám a lelkiismerete arra késztette, hogy ezt tegye. Ha két életet már elvett ezen a környéken, legalább adjon vissza egyet, az ártatlanok közül. Munkához látott. Egy csettintésre megjelent egy vödör, tele langyos, tiszta vízzel és egy tiszta ronggyal. Megtisztította a lány véres testrészeit és kitisztította a sebet. Egy újabb csettintésre a véres vízzel teli vödör és a rongy eltűnt.
    Elővette az ezüst tőrét és megvágta a saját ereit, majd néhány cseppet a lány sebébe csöppentett, és a seb beforrt, az elvesztett vér pedig visszatért a halott testébe. Ezután ujjával pentagrammot rajzolt a lány homlokára és szívére, majd varázsigéket kezdett mormolni. Ezzel telt el a délelőtt nagy része. Mikor végzett, a lány már szabályosan lélegzett. És nemsokára felébredt. Szemeiből még erősebben sugárzott az életereje.
   - Hol vagyok? - kérdezte, miután meglátta Shadowt.
   - Sir Vulture otthonának a pincéjében vagy. - felelt Sadow.
   - Hogy kerültem ide? Hova tűnt a szörny, ami megtámadott? És ki vagy te?
   - Engem Shadownak hívnak és vándor orvos vagyok. A szörny, ami megtámadott, eltűnt. Téged halottnak hittek és ide hoztak.
   - Értem.
   - Gyere velem, mielőtt megfázol.
    Shadow elindult a lépcső irányába, de a lány csak később jelent meg mellette a lépcső tetején.
   - Amúgy téged hogy hívnak? - kérdezte Shadow
   - Erendisnek hívnak.
    "Elf eredetű név! Ebben a lányban tényleg tünde vér csörgedezik!" - gondolta Shadow. Felvezette a lányt Sir Vulture szobájához és bekopogott. Rekedt hang jelezte, hogy bemehetnek. Bementek. Ahogy azt az udvariasság diktálta, Shadow beengedte maga előtt Erendist. Ahogy ő is belépett a szobába, látta, hogy a  polgármester halottfehéren áll az asztala mögött. Shadow meg tudta érteni, miért. Ha a halott rokonait, vagy ismerőseit látná újra az élők közt, talán ő is ennyire meg lenne illetődve. Ekkor  Sir Vulture ájultan esett össze. Beletelt egy kis időbe, míg Shadow varázslat nélkül fel tudta ébreszteni. Egyrészt elfogyott a varázsereje holnap ilyenkorig, másrészt a lány előtt sem akarta felfedni, hogy ő varázsló, mert
egyelőre nem bízott meg senkiben sem.
    Az is elvett egy kis időt, míg azt a mesét adta be nekik, miszerint Erendis csak "tetszhalott" állapotban volt, és nem halt meg. Mikor végzett a magyarázkodással, már bőven benne járt az idő a délutánban. Amint lehetett, lelépett és első útja a fegyverkovácshoz vezetett. Belépett és látta, hogy a páncél, amit rendelt, készen van, és már csak arra vár, hogy elvigye. A mester, aki készítette, ott volt az olvasztókemence mellett, és mikor meglátta a "doktort", nagyon megörült neki.
    - Üdvözlöm doktor! Kicsit késett, de semmi baj. Legalább tökéletesre el tudtam készíteni a páncélját.
    - Elnézést a késésért, Mester! Sajnos nem tudtam előbb jönni, gyógyítói kötelességemet teljesítettem...
    - El a kezekkel a zsákmányomtól, puhány falusi parasztok! - szólt közbe egy durva hang, majd megjelent a tulajdonosa is, egy rosszarcú fickó - Eljöttem az e havi dézsmánkért... Ide vele, de azonnal!
   - Ebből kaphatsz bőven, rabló! - rántotta elő Shadow a köpenye alól kardját, és a lendülettel, ahogy kihúzta, hátra is fordult. Vér fröccsent az útonálló torkából. Hörgését meghallották társai, akik az utcán vártak rá.
   Mielőtt beronthattak volna  a műhelybe, Shadow megelőzte őket. Ahogy kirohant, abban a pillanatban már csapott is. Az egyik bandita máris holtan rogyott le, de társai a varázslóra támadtak. Még hárman voltak. Shadow a övetkező csapásával megint vérbe borította egyiküket. A két másik egyszerre támadt, az egyik felé a kardját lendítette, a másikat jól ágyékon rúgta, hogy időt nyerjen... Amelyik felé a kardját csapta, a saját lendületével nyársalta  fel magát a varázsló kardjára. A megrúgottnak a férfi megkegyelmezett. Fél kézzel elkapta a nyakánál a ruhát,  felrántotta a földről, és így szólt:
   - Menj, vidd el a hírét annak, hogy milyen végük lesz a társaidnak, ha még egyszer beteszik a lábukat a faluba... Nem akarja senki látni többet a mocskos pofátokat itt!
   A rabló még mindig összegörnyedve, ágyékát fájlalva menekült a közben összeverődött falusiak csoportja elől.