Intro

Apa mindig kosaras akart lenni. Mikor diák volt, Tokió legjobb kosaras sulijába, a Synchai-ba járt. Azonban, mikor 17 éves lett... Az egyik döntőben az ellenfél fellökte, és szerencsétlenül esett a lábára. Elszakadt az Achilles-ina. Ez azelőtt történt meg, hogy ösztöndíjat akartak neki felajánlani, így azonban kárba vesztek az álmai. Anyámat 30 éves korában ismerte meg. Én két évvel később születtem, azonban a szülés közben anyám meghalt, mivel komplikációk léptek fel. Apám egyedül nevelt, és hatévesen kaptam az első kosárlabdámat. Azóta mesterfokon
edz, és én most készülök egy tökéletes iskolába... a neve Synchai!

Egy csomagot tartottam a kezemben, éppen akkor hozta a postás. Egyetlen dolog lehet benne.
- Apaaaa!!! Megjött!
Apám mosolyogva elment mellettem, kezében egy nagy dobozzal, amiben a cuccaim voltak. Egy hét múlva indulok a Synchai-ba, de a pakolást már elkezdtem. Hát igen, egy lány sose lehet elég óvatos! Nos... Visszatérve a történethez...
Izgatottan vigyorogtam apámra.
- Húúú... A lány-egyenruhájuk olyan menő, hogy még a magazinban is benne volt!
Lassan, áhítattal emeltem fel a doboz tetejét... Egy fekete fölső volt benne. FIÚ fölső. Sietve felkaptam a cuccot, és mit látnak szemeim?! Az egész: fiú egyenruha! Sikítva rohantam apámhoz:
- Apaaa!!! Fiú egyenruhát kaptam!!!
Közben már majdnem hüppögtem, de apám arca felragyogott, és a két vállamat megragadva magyarázni kezdett, ügyet sem vetve megrökönyödött ábrázatomra.
- Bizony, Shu-chan! Tudod, én is a Synchai-ba jártam, de nem kaptam ösztöndíjat, mivel elszakadt az Achilles-inam! Ez az iskola nem csak a csodálatos egyenruhájáról híres, hanem a fiú válogatott kosárcsapatáról is! Tudod, milyen
esélyt kaptál az élettől?!
Apám még jó ideig boldogan áradozott, én meg a dühtől vörösödtem egyre jobban, majd nem bírtam tovább csöndben maradni:
- De apa! Ez két dologért nem fog működni: A legfontosabb - miszerint én lány vagyok!!!
Apám azonban csak kedélyesen leintett és továbbindult.
- Ugyan már, Shu-chan. Az adataidat megváltoztattam egy kissé.
Azt hittem, ott dobom be a törülközőt.

Szobatárs

Idegesen léptem át a suli kapuját. A hajam le kellett vágni, hisz mégse járhatok nagy hajfonattal... Albínónak születtem, viszont velük ellentétben az én szemem nem vörös, hanem acélos zöld színben tündökölt. Amennyi időt pedig a napon töltöttem, a bőröm kissé lebarnult, így nem néztem ki olyan fehérnek. Viszont a hajam továbbra is fehér maradt, és így, hogy levágtuk, kissé úgy nézett ki, mintha tüskésre zseléztem volna. A szemem előtt egy fehér tincs lengedezett, a többi hátrafele állt, mintha nem létezne gravitáció. Még így is elég lányosnak éreztem magam.
A melleimet egy kötéssel szorítottam le, amit éjjel-nappal hordanom kellett. Kissé fájdalmas, de túlélem...
A suli óriási volt. Pár lány jól megnézett magának. Jesszus, itt még bajok lesznek! Az igazgatói irodáig két emeletet kellett mászni, de a sok kosarazásnak hála, remek formában voltam. Bekopogtam az irodába, ahová pár másodperc múlva be is hívtak. A szobában természetellenes rend uralkodott. A falakat fa könyvespolcok fedték el, a szoba közepén pedig, az íróasztal előtt, egy sötét bőrű, lilás hajú, kosztümös nő állt. A szemei világos színben csillogtak, miközben egy előtte álló székre mutatott. Illedelmesen leültem, mialatt ő az adatlapomat tanulmányozta.
Pár perc hallgatás után rám nézett:
- Nos, Hitsugaya, a szobád a 405-ös, és Katson Ichigo-val fogsz osztozni rajta. Itt a kulcs, az órarended, és egy térkép a termek elhelyezkedéséről. Egy hét múlva kezdődik az iskola, ezalatt a hét alatt csak a kosáredzésekre kell járnod. Világos minden?
- Igen, igazgatónő.
- Rendben, akkor indulj kipakolni, meg a többi.

Gyorsan kislisszoltam a szobából, de még láttam, hogy újabb papírokat vesz elő. Az iskolából kikerülve a "B" épület felé vettem az irányt. A kapuval szemben volt a suli épülete, tőle jobbra a kollégium, vagyis a "B" épület, balra pedig a sportpályák, tornatermek, gyakorlópályák, medencék és a többi sport-cucc. A kollégiumba két bejárat volt: egy a fiúknak, egy a lányoknak. Kb. 10 lány állt az ajtó előtt, és mikor bementem, hallottam, hogy valamelyik felvisong:
- Juj, ki lehetett ez? Eszméletlen pasi!

Kikérem magamnak! Bár végül is, ahogy most kinézek... A "térképen" láttam, hogy a szobám a másodikon van. Felsiettem az emeletre, ahol fiúk rohangáltak. Némelyik alaposan megnézett magának, majd továbbfutott. A folyosó végén találtam meg a 405-ös szobát. Neszezés hallatszott belülről, majd halk szitkozódás. Mikor beléptem, egy fiúval találtam magam szemben. Szőke, hosszú haja volt, és kék szemei. Sötétbarna bőre élesen elkülönült fehér trikójától. Rám mosolygott, majd a kezét kinyújtva elém állt:
- Szia, a nevem Katson Ichigo. Úgy látszik, én vagyok a szobatársad.
Megráztam a felém nyújtott kezet, majd ledobtam a táskámat az üres ágy mellé. Levetettem magam rá, és kezeimet a fejem alá téve, a plafont fürkésztem. Ő leült a saját ágyának szélére és onnan vizslatott. Éreztem, amint tekintete végigsiklott rajtam, majd mikor felé fordultam, leplezetlen kíváncsisággal meredt rám.
- Fested a hajad?
Értetlenül meredtem rá. Közben nem tudtam nem észrevenni kidolgozott izmait, amik hívogatóan domborodtak barna bőre alatt, és csillogó szőke haját. Mentegetőzve visszakozott kérdő tekintetem láttán:
- Mármint fehér a hajad... és nem hiszem, hogy megőszültél. Viszont a bőröd nem annyira fehér, sőt kissé le is vagy barnulva, meg a szemed se vörös, mint az albínóké, hanem türkizes-zöldes...
Lassan bólintottam, miközben az édes mosolyán nyáladzottam. Elfojtottam egy sóhajtást, majd gyorsan felültem és kissé megrázkódtam. "Shuina, térj magadhoz! Most fiú vagy ! És ő is fiú, és valószínűleg egy csomó csaj rajong érte,
biztos van barátnője is..." Magyarázni kezdtem, hogy eltereljem a testéről a figyelmemet:
- Nos, igazából albínó vagyok, csak a sok edzéstől a napon lebarnultam. A szememet meg anyámtól örököltem... Az egyetlen emlékem róla, ahogy átölelt és a szemei csillogtak...
Kedvesen rám mosolygott, tökéletes, fehér fogai csillogtak a szépívű szájában.
- Sajnálom. Anyád meghalt, igaz?
Aprót bólintottam, mire felpattant, és a szekrényből egy kosárlabdát szedett elő.
- Shuichi, nem jössz játszani egy kicsit?

Tettre készen felugrottam, és kirohantunk a kosárpályára. Csak mi voltunk kint, meg néhány lány sétálgatott a füvön. Pár koleszos fiú a falat támasztotta. Mikor elkezdtünk játszani, a lányok és a pár fiú a kosárpálya kerítéséig jött el. Néhány lány Ichigót biztatta, sokan azonban nekem szurkoltak. Fogalmam sincs, honnan tudták meg a nevem, de azt kiabálták, hogy "Hajrá Hitsugaya-kun!" Kissé idegesített. Hiszen... na igen, végül is lány vagyok, így nálam szegény csajoknak semmi esélyük. Egy kis bemelegítést tartottunk, majd Ichigo - a labdát elorozva tőlem  - a kosár felé kezdett száguldani.