Murphy törvénye újfent igazolta létezését, kesergett magában Gill. Egész nap azon fáradozott, hogy egyedül találja Kiant és/vagy Wade-et, de valaki mindig közbelépett, beleszólt, beavatkozott, félrehívott és nem volt hajlandó eltűnni a színről. Amint kiöntötte lelkét és szeretett volna magányosan elsüllyedni, senki nem zavarta meg őket, pedig ekkor már egyáltalán nem bánta volna. Nem hiába adtak el világszerte sok ezer könyvecskét Murphy örök érvényű bölcsességeivel. A dolgok ilyetén alakulásának is volt némi előnye azonban, a tinédzserek közötti kínos, udvariassággal fűszerezett feszültség folyamatosan enyhült valamelyest, s mire teljesen besötétedett, ismét olyan felszabadultan tudtak egymás között beszélgetni, viccelődni, mint fél nappal korábban.
    Kíváncsi volt arra is, hogy tölti egy estéjét a társaság, ha nincsen "felügyelet". Kimondottan lazán, mint kiderült. Videójáték-maraton, meccsnézés, majd Sherman kihívta a többieket egy biliárd-versenyre. Mivel páratlanul voltak, Gillian viszonylag könnyen kibújt a "kötelezettség" alól, de ahhoz mindenki ragaszkodott, hogy velük menjen az alsó szintre. A srácok három-három fős csapatokat formáltak, Sherman, Larry és Dee játszott Craig, Kian és Wade ellen, míg Gill csak egy székről figyelte őket. Shermanék csapata kétség kívül túlerőben volt, de ez semmit nem nyomott a hangulaton, barátságos ugratások és beszólások röpködtek a lökések között és közben. Akárcsak kinn, gondolta a lány. Az ő arcán is megjelent egy halvány mosoly, ahogy a többieket figyelte, de nem tudta teljesen elnyomni a gondolat ébresztette fájdalmat se.     Lassan lecsúszott a székről, motyogott valamit arról, hogy fáj a feje és inkább lepihen egy kicsit és elindult kifelé. Nem ért még a kijárathoz, amikor megállította egy hang.
- Remélem, eszedbe se jutott, hogy megközelítsd az ajtót - szólt utána Sherman -  Bedrótoztam, tudod. Egy méteres körzetben csipog, kilinccsel, zárral babrálva visít a kicsike - húzott elő a zsebéből egy néhány centiméter nagyságú szerkezetet.
- Nem, nem akartam... - "Legalábbis annyira hülye nem vagyok, hogy azt higgyem, tényleg ilyen egyszerű lenne a kiút."
- Nagyszerű. Tudod, kár lenne, ha... kár lenne megnehezítenünk egymás dolgát.
    Gill csak bólintott.
- Még jobb lenne, ha nem is mennél a felső szintre egyáltalán - tette hozzá Craig.
    Egy újabb bólintást követően Gill elhagyta a szobát. A nappaliba ment, leült a kanapéra és a térdeire hajtotta a fejét. Gondolkodásra volt szüksége és illatos gyertyára, döntött végül. A szerény könyvespolcról elvette a vanília illatú tömböt és a kis asztalra helyezte. Fél perc erejéig mégiscsak felkúszott a konyhába pár szál gyufáért. Visszatérve meggyújtotta a gyertyát, eloltotta a lámpát és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
    Csak az előtte lévő gyertyalángra összpontosított. Az apró, ám annál élénkebben vibráló folt szinte szemfájdítóan vonta magára a figyelmet. Nem telt bele sok időbe és Gill átadta magát a gondolatainak, mint már annyiszor az elmúlt időben. Most sem jutott igazán előbbre, bár annyit sikerült elérnie, hogy már nem akadt ki az első kényelmetlen és elkeserítő gondolat hatására. Nem, Victoria valószínűleg ezt tette volna, harcolt volna ideig-óráig, de régen összetörve alig lenne több egy árnynál ennyi idő múltán. Gillian, ő erősebb volt. Ő ebben a környezetben született és megtanult küzdeni amiért kell  - gyakorlatilag mindenért a levegővételen kívül. Megtanult minden apró pozitív rezgésből a lehető legnagyobb energiát kisajtolni és így életben maradni. Bár rosszul estek neki a támadások, nem reagált olyan gyengén, mint Victoria tette volna, hacsak nem fenyegették nagyon. Utóbbi esetben még mindig nem tudott mihez kezdeni, ám túlzott elvárásokat ő sem támasztott maga elé. Hogy is tudna szembeszállni Daniellel, ha minden adut ő birtokol?
    Victoria magába zárkózott volna, míg Gillian kinyílt és terveket szőtt. Az összes lehetséges szökési útvonalat lepörgette maga előtt, de be kellett látnia - mint már annyiszor - hogy egyik sem igazán lehetséges. Ahhoz túl profi bűnözőkkel élt egy fedél alatt, ráadásul egy ajtó és néhány, a zárt udvarra néző ablak - minimum 7-8 méter magasan - nem biztosított túl sok esélyt. Nem maradt más választása, mint továbbra is figyelni, kitartani és lesni a lehetőséget. "Egynek mindenképp jönnie kell, csupán elszalasztani nem szabad." Bár Gillian képes volt az őt körülvevő jót értékelni, mindent megadott volna érte, hogy ismét Victoria Bennettként éljen. Victoria családjával, Victoria barátaival, Victoria álmaival, Londonban. "Ha mást nem is tehetek, kiderítem, hol vagyok és az már egy kiinduló pont. A többi ráér később is. Nyitott szem, nyitott fül. Végül is nem sokban más ez, mint a riporterkedés..."
    Gondolataiból a hirtelen keletkezett teljes sötétség rángatta vissza a lányt, majd pár pillanat múlva Gill számára vakító fényár borította be a szobát. Egyik kezét gyorsan az arca elé kapta; úgy érezte tucatnyi tű szurkálja szemeit. Mire ismét visszanyerte látását, megtelt a nappali. Úgy tűnt, annyira elkalandozott, hogy nem is tűnt fel neki a többiek érkezte, pedig nem voltak valami csendesek. A hirtelen fényhiány és az azt követő fényáradat azonban megtette a hatását. A tettes kiléte sem maradt kétséges, Kian vigyorgó arca büszkén vállalta a csínyért a felelősséget. Épp olyan drámaira sikeredett, mint ahogy szerette volna.
- Mi ez a bűz? - fintorgott Larry.
- Vanília - szagolt a levegőbe Dee is. - Nekem tetszik. Legalább egy embernek van ízlése ebben a házban.
- Ja, neked minden elfajzott szarság tetszik.
- Orientalizmus, multikulturális beállítottság, az élet színesen szép - felelt a másik mosolyogva. Egyáltalán nem vette sértésnek a hallottakat - Szóval, mivel folytatódjon az este? - nézett körbe.
- Dvd-maraton! - kiáltott fel a rocker, mire mindenki rábólintott.
- Bruce Willis már olyan unalmas! - panaszkodott a hat sörös dobozzal a kezében visszatérő Craig.
- Egyetértünk - helyeselt Wade - Mit szólnátok egy zaftos horror-maratonhoz? - csillant fel a szeme, ahogy a lányt méregette. Gill csak a szemöldökét vonta fel.
- Lezsírozva.
- Rendben.
- Ez az összes pia?!
- Hülye vagy?!
    Sherman utolsó megjegyzésére Dee-n és Gillen kívül mindenki elindult a konyha felé. Előbbi a filmek között válogatott, utóbbi egyszerűen nem értette az eszmecserét. Pár perc múlva azonban számára is minden világossá vált; bármely jól felszerelt bár megirigyelhette volna a nappaliban felhalmozott alkoholmennyiséget és a választékot.
- Wow, sosem hittem volna, hogy ekkora tartalékotok van - nézett körbe a lány - Hol fér el ennyi pia?!
- Megvannak a helyeink - kacsintott Wade - Sok mindent nem láttál még, hidd el.
    Gill ebben a pillanatban el is hitte a hallottakat. Előbb a fegyverek, aztán az alkohol, mit rejt még a ház? Jó pár rövidital elfogyott még a film kezdete előtt, de ő inkább a kólánál maradt. Már az is elég idegessé tette, hogy a többiek isznak körülötte, nem akarta elveszteni ő is a józanságát, ki tudja, mi történne...
- Jaj, ne csináld már! - böködte könyökével Kian, aki időközben a lány egyik, míg Wade a másik oldalára ült-feküdt. Voltak annyira figyelmesek is, hogy egy takarót dobtak át magukon, ugyanis az ősz előrehaladtával egyre hidegebbé váltak az éjszakák. - Nem vagy Teréz anya, úgyhogy ne is viselkedj úgy.
- És mindhárman tudjuk, hogy nem vagy az. - vágott közbe a másik srác, mielőtt Gill kinyithatta volna a száját - Egy üveg még senkinek nem ártott meg, alig 5% alkohol van benne. Ne kéresd magad! - győzködte Wade is egy üveg citromos Bacardival a kezében - Még szívószálat is kaptál, mert én már csak ilyen kedves vagyok. Egy kicsit fölengedsz tőle, semmi több.
- Nem vagyok feszült, nincs miért fölengednem - rázta konokul a fejét a lány.
- Nem, a fenéket nem. Lassan átköthetnénk a lejátszót a hálózatról rád és mindjárt mennyivel kevesebb lenne az áramdíj.
- Ha-ha-ha, nagyon szellemes valaki - forgatta Gill a szemét. - Egyébként azt hittem, nem fizettek semmilyen számlát.
- Jól hitted, de most nem ez a lényeg. Szívj egy nagyot, oldódj fel egy kicsit és nézzük a filmet, már öt perce megy...
- Már rég nézhetnénk, ha nem piszkálnátok. Nem akarok inni és kész.
- Ne mondd már, hogy nem ittál még egy házibuliban sem! - unszolta a rocker.
- Nem mondom. De ott azt is tökéletesen láttam, mi lesz egy csapat srácból, negyed ennyi alkohol után. Onnan leléphettem, innen nem.
- Emiatt ne aggódj. Senki sem bunkóbb közülünk részegen, mint józanul.
- Ez aztán biztató. - vágott vissza Gill, de kénytelen-kelletten mégis elvette az orra alá dugott üveget Wade kezéből, mivel a szívószál majdnem utat talált az orrlyukában, és ezt mégiscsak gusztustalannak tartotta. Egy üveg nem árthat...
    Egy üveg nem is ártott, de a citromot narancs, a narancsot dinnye követte. Az első film végére üres sörös dobozok és sörös üvegek hevertek szanaszét, de a töményebb italok - rum, vodka, whiskey - is jól fogytak.
- Tarthatnánk egy kis szünetet! - nyújtóztatta ki elgémberedett tagjait Craig - Hív a természet és azt hiszem, ennyi pia mellé elkélne egy jó adag rágcsálnivaló.
- Egyetértek. - kelt fel Larry is.
    Lassan mindenki föltápászkodott, ki-ki állapotának megfelelő tempóban és ügyességgel.
- Azt hiszem, én is jó hasznát tudnám venni a mosdónak. - jelentette ki Gill.
- Azt nem csodálom. - mosolygott rá Wade csintalanul - Nem is volt olyan rossz, mi? - bökött fejével az üres üvegek felé - Igazán büszke vagyok rád! - veregette háton a lányt.
    Gill csak bután mosolygott fel rá: - Tényleg finom volt. De ez a megjegyzés... - kuncogott akarata ellenére is - Ha nem tudnám jobban, azt hinném, le akarsz itatni.
- Én? - tette szívére a kezét a srác - Mármint, hogy utána kihasználjalak? Soha. Egy magamfajta úriember soha nem tenne ilyet.
    A lány ezen is csak kuncogott. Akkor sem hagyta abba, amikor a vállán landolt egy kéz és annak tulajdonosa elkezdte kifelé navigálni.
- Kicsit becsíptél. - elmélkedett Wade, aki épp azon volt, hogy valahogy megakadályozza, hogy társa elessen az útjába kerülő üres üvegek egyikén.
- Nem én! - ellenkezett a másik, de a bamba vigyor az arcán percek óta nem változott - A segítséged nélkül is jól meglennék, köszönöm szépen.
- Persze, angyalom, persze. Na, itt is vagyunk. - álltak meg a mosdó előtt - Ha kijön valaki, bemehetsz. Ne felejtsd el becsukni magad után az ajtót. A többit rád bízom, én felmegyek kajáért, mert ahogy ezt a néhány dinkát ismerem, hoznak majd egy rakás pattogatott kukoricát, azt' bezár a bazár. Pedig mennyi mindent lehetne enni...
- Rendicsek. De nem kell így beszélni velem, nincsen semmi bajom.
- Ahogy akarod. De várj itt, ha végeztél, segítek visszakászálódni. Nem, nem miattad, a szeméthegyek miatt. - bólogatott meggyőzően Wade - Inkább várj meg itt. Lépcső felé semmi esetre se menjél.
- Igenis, apu. Elvégre én sem akarom, hogy nekem is leharapja a lábujjaimat a mumus, mint annak a csajnak a tévében. Gusztustalan volt. - grimaszolt Gill.
- Nem, ezt semmiképp sem. Légy jó! - intett a srác és már el is tűnt a sötétben.
    Dolga végeztével nem várt a másikra a lány. "Nincsen semmi bajom. Még hogy én becsíptem! Két éve egy ajtóba a kisujjam, azt becsíptem és nagyon fájdalmas is volt, de most semmim nem csípődött be sehova. Még hogy... hooo-ooppá. Mit keres minden a földön ebben a sötétben?" Csak lassan tudott a kanapé jó végére botorkálni, minden erejét összpontosította, hogy ne essen hasra a nappali közepén. Lassacskán szállingózott vissza a társaság többi tagja is. Az új film már a lejátszóban volt, de még nem került elindításra. Ha csigatempóban haladt is, végül csak elérte célpontját Gill is. Kian a párnák között feküdt, a többiekkel ellentétben esze ágában sem volt fölkelni a szünet idejére. A lány álmélkodó szemekkel nézte a másik összekócolódott haját. Szeretgetni valóan nézett ki a srác, döntötte el magában. Egyik lábával felállt már a kanapéra, s a másikat is igyekezett biztonságos helyre tenni, ám enyhén mámoros állapotában nehezen tudott egyszerre több dologra koncentrálni, már pedig elméjében azt fontolgatta, hogy tudná még jobban összeborzolni azt a "cuki hajat", és így lába megbicsaklott a takaró gyűrődésében, Gill pedig arccal előre Kianre esett.
- Hoppá. - kuncogott még mindig.
- Hoppá. - felelt mulattatott hangon a másik. Nem tűnt olyannak, mint akit nagyon zavarná, hogy ágy helyett használják.
- Rosszul léptem... - magyarázkodott a lány. Pár pillanat erejéig összeráncolt szemöldökkel nézett a másik szemeibe, mígnem regisztrálódott agyában, hogy milyen közel kerültek egymáshoz, és hogy ez a póz meglehetősen kellemetlen mindkettőjük számára.
    A helyzet megváltoztatására azonban már nem maradt ideje, mivel az éppen visszatérő Wade a szituációt észlelve ihletett kapott és egy Tarzant megszégyenítő üvöltés közepette a párosra ugrott. Válaszként két nyögést kapott, melyeket a tüdőből hirtelen kiszoruló levegő okozott. A srácot ez egyáltalán nem hatotta meg, kezeit összefonta a lány hátán és kényelmesen rádőlt. Kian kevésbé érezte jól magát két ember alatt és Gill is egyre józanabb lett, s ezáltal fájdalmasan tudomásul kellett vennie azt a tényt is, hogy a két fiú közé préselődve teste vészes közelségbe került az alatta lévő rockerével, ami azt jelenti, hogy a melle is teljesen a másik mellkasának nyomódott és hiába a diszkrét kivágású póló, a kivágás ebben a pozícióban akárhogy is, kivágás. Kiannek sem telt sok időbe, míg észrevette, milyen kilátás  (illetve belátás) nyílt meg előtte, nagyot nyelt és gyorsan a plafon felé kapta tekintetét. Mindkettőjük feje rákvörösre váltott, ám Wade - teljes tudatlanságban - vígan dudorászott a kis kupacuk tetején.
- Esetleg ha leszállnál... - javasolta barátjának még mindig a mennyezet felé fordulva Kian.
- Ugyan már, abszolút jól érzem magam, ahol vagyok.
- Ezt elhiszem - morgott - De kiszorítjátok a maradék levegőt is belőlem.
- Ne legyél ilyen puhány! - vágott vissza a másik.
- Felülről könnyű beszélni. És nem vagyok puhány. Smaragdszemű bogárkám két dekát nem nyom, de a te nagy testedet elviselni...
- Ha! És ugye észrevetted, hogy smaragdszemű bogarak nem léteznek?
- Nem ez volt a mondandóm lényege... Csak szedd le a nagy segged rólunk. Tudod, attól függetlenül, hogy neked milyen jó dolgod van, nekünk itt lenn elég... kényelmetlen.
- Puhány... - zsörtölődött Wade, de legalább az arcát felemelte és kezeivel megpróbált szilárd talajt találni, és súlyának egy részét eltávolítani a többiekről. "Tényleg kellemetlen lehet lenn... "
- Basszus, ugye tudod, hogy az oldalam fogdosod! - kiáltott fel a rocker.
- Uh, bocs, haver. De legalább egy új élmény, nem? - röhögött a másik, de ettől függetlenül arrébb rakta a kezeit. A sokktól eddig meg sem szólaló Gill is el tudott távolodni így kicsit az alatta lévőtől, legalább felsőtesttel és a felszólalásra is alkalmasnak találta az időpontot:
- Tényleg leszállhatnál...
- Neked sem tetszik? Hát senki sem tudja értékelni az erőfeszítéseimet, hogy összemelegedjünk egy kicsit?! - sóhajtott színpadiasan a srác.
- Majd ha rád nehezedik százhúsz kiló, akkor beszélj - mondta Kian egyre elfojtottabban. Wade egyszerűen ignorálta.
- Úgy érzem magam, mintha egy nagy szendvicsben lennék és én lennék a szalámi - szólalt meg ismét Gill. Még mindig rendkívül zavarban érezte magát - Ezentúl sokkal nagyobb tisztelettel nézek minden szalámira.
- Ez jó! - kapott az ötleten Wade - Ha már mind ilyen szépen egybegyűltünk... - Néhány arasszal lejjebbről bosszús horkantás hallatszott - ... megalapíthatnánk a szendvics-paktumot! Mit szóltok?
- A paktumokat kötni szokták - javította ki Gill, bár volt egy olyan érzése, hogy ezzel csak meghosszabbítja saját szenvedése időtartamát.
- Nem lényeg - legyintett a fölül lévő. Ennek köszönhetően elvesztette egyensúlyát és válla a lányéra nehezedett, de hamar visszanyerte a kontrollt. A rövid közjátékot kihasználva a rocker alig hallhatóan Gill fülébe suttogta, hogy "Ha beleegyezünk, előbb szabadulunk".
- Szóval, mit takar ez a paktum? - folytatta immár hangosan.
- Hát, azt még nem tudom... Tudod, ez egy intuitív ötlet volt, de - magyarázott éneklő hangon Wade, míg félbe nem szakították.
- Befognátok már ott az alvégen?!
- Indítom a filmet!
- Kuss legyen!
- Ezt megkaptad - kuncogott Kian, de aztán komolyabb hangon folytatta - Úgy-hogy. Szállj. Le. Most.
    A másik eljátszott egy drámai sóhajt, de végül legurult a kupac tetejéről. Másodpercekkel később Gill is követte példáját, Kian pedig kihasználva frissen felszabadult tüdejét mélyeket szippantott a levegőből. A következő film elindult, ők pedig újra összeszedték magukat. A pia és üdítő mellé most már harapnivaló is került - a könnyebb elérhetőség kedvéért leginkább a lány ölébe.
- Mi ez, pillecukor? - fordult kérdőn Wade felé Gill.
- Aha. Mondtam, hogy rengeteg a lehetőség és nem kell leragadni a kukoricánál. - vigyorgott ő válaszul.
- Úgy látszik, soha nem szűnök meg csodálkozni, mik kerülnek itt még elő... Pillecukor?!
- Fantázia, Gillie-billie, fantázia.
- Ne nevezz így - grimaszolt a lány. - Nem vagyok sem óvódás, sem becsípve. Bár - tette hozzá némi kuncogással - azt hiszem, tényleg be voltam csiccsentve egy picit.
- Egy icipicit...
- Nem kell az arcomba dörgölni, jó? - ütötte meg játékosan a másik vállát - Különben is a te hibád. Vagy a tiétek. Mindegy. Mellesleg... ha ezzel a horror-esttel volt valami hátsó szándéka az ötletgazdának, neked, sajnálattal kell közölnöm, hogy nem jött össze. Ha azt hiszed, hogy ennyi itt töltött idő után egy film még megijeszthet, hát tévedsz.
- Nincsenek hátsó szándékaim - válaszolt a srác, de vigyora másról tanúskodott. - És ne legyél olyan biztos magadban, az első film csak bemelegítés volt, most jön még csak a java.
    Wade-nek lett igaza. Valahol a második film közepén egyre több sikoly hagyta el Gill száját, majd további tíz perc múlva úgy csimpaszkodott a másik karjába, mintha az élete függne tőle. A srác átkarolta a vállát, de a hecc kedvéért még biztosította, hogy nyugodtan sikítson, a többiek túl másnaposak lesznek ahhoz, hogy emlékezzenek. Különösebben nem kellett biztatni erre a lányt, néhány jelenetnél gyakorlatilag ráugrott a szomszédjára, ezzel feldöntve az ölében levő kukoricás tálat és chipses zacskókat, de akkora a rendetlenség volt már a szobában, hogy ennyivel több, vagy kevesebb takarítanivaló egyáltalán nem számított...