Nora a havas, ünnepi díszbe öltözött utcákat bámulta a párásodó ablaküvegen keresztül. Nem mert másfelé nézni. Teljesen zavarban volt a férfi közelsége miatt, aki könnyed mozdulatokkal vezette az ezüstszín Volkswagent. Mögöttük Mrs. Brown kissé elszunyókált.
- Itt megállunk egy percre. - kanyarodott Daniel egy áruházi parkolóba. Kiszállva megfogta Nora kezét - Gyere! Be kell menni a megrendelt pulykáért.
- Pulyka?!
- Na, nem nagy. Csak egy darabja. - nevetett rá a fiú, és nem engedte el a kezét. Nora két nap óta először lett valóban jókedvű. Daniel tette vele. De még mindig nem tudott önfeledten nevetni.
A pulykamellhús mellé vettek zöldségeket, salátának. Kifelé jövet aztán leragadtak a könyvesbolt előtt. Mindketten szerettek olvasni. Végül mindketten vettek valamit, amit nem mutattak meg a másiknak...
- Daniel! Ha már meghívtatok, szeretnék hazamenni, hogy átöltözzem. És édesanyádnak egy ajándékért.
- Hazavisszük anyát, a vásárolt holmikat, aztán elviszlek, és megvárlak. - bólintott a fiú.

Egy óra múlva Daniel Nora pici lakásában üldögélt, és az antik óra dallamát hallgatta, ahogy elüti a délután négyet. Meglepődött, hogy a kis lakás egyszerű berendezése dacára mennyi könyv zsúfolódott a polcokon. Mellettük a sarokban egy festőállvány, rajta megkezdett tájkép. Az állványhoz egy vaskos mappa támaszkodott, teli rajzokkal és festményekkel. Amikor belenézett, elámult. Az egyik rajzpapírról a délelőtt látott férfi arca nézett rá. Egy másik az ő édesanyját ábrázolta.
Ahogy nézegette a képeket, több rajzot is felfedezett Margaret Brownról. Ezek némelyike a virágboltban készülhetett.
A lány tehetségétől lenyűgözve hajtotta vissza a mappát. Felállt, kinézett a fényfüzérektől hangulatos utcára. Míg várakozott, megcsörrent a telefon, de egy idő múlva elhallgatott.
Nora nemsokára belépett a szobába. Egy hosszú ujjú, szűk szabású, egyszerű, fekete ruhát viselt, amely - lágyan követve idomait - simult tökéletes alakjára. Nem túl mély, ék alakú dekoltázsában egy vékony aranylánc csillant. A lány kiengedett haja selymes, vörösbarna zuhatagként omlott a vállára és a hátára. A fiú megbabonázva bámulta. Majd lerázva magáról az igézet bilincsét, a kezét nyújtotta:
- Elragadó vagy.

A rajzok és virágok művésznője mélyen elpirult. Nem nagyon mondtak rá még ilyet, főleg nem egy ennyire vonzó férfi.
- Köszönöm. - nyögte ki végre zavarában - Édesanyádnak megkeresem az ajándékot.
A vastag rajzmappához nyúlt, és kivette onnan Margaretnek az egyik legjobban sikerült arcképét. Majd a könyvespolcon matatott, míg a könyvek gerincei közül ki nem húzott egy barna, tetszetős, de egyszerű, üvegezett képkeretet. A grafikát ügyesen beillesztette a keretbe, majd halványan elmosolyodva mutatta fel:
- Kész.
- Nagyon szép rajz. Anyám boldog lesz, hogy ilyen ajándékot kap tőled. Benne van a szíved, a lelked, a tehetséged. Láttam a többit is. Fantasztikusan jók.
- Ezt tanulom. Ha sikerül befejeznem az egyetemet, el tudok helyezkedni tanárként, vagy egy múzeumban, vagy galériában.
- Azzal elpocsékolod a tudásodat. Neked alkotnod kell.
- Ez nem olyan egyszerű... - csomagolta be a képet egy halványkék csomagolópapírba, majd átkötötte egy sötétebb árnyalatú szalaggal - mehetünk.
 Az apró előszobában felöltötték kabátjaikat. Eközben a telefon megint megcsörrent. Nora megnézte a kijelzőt. Lehunyta zöld szemeit, és kikapcsolta a készüléket. Majd Danielre nézett:
- Ha tegnap úgy döntött, hogy csak szégyent hozok rá - akkor ma este miért keres?!
- Talán meglepődött, hogy a boltban ott talált. - simította meg a lány arcát a férfi.
- Lehet. - mélázott el, ahogy a tengerek mélységeit idéző szempárba tekintett. Vasakarattal kellett elszakítania onnan a pillantását.
"Hogy lehet, hogy egy ilyen pasinak nincsen barátnője?" - gondolta, de egyből meg is válaszolta - "Még nem volt ideje rá, hogy találjon. csak egy napja érkezett haza. Milyen fura. Mindhárman magányosak vagyunk."

Nora a Volkswagenben ülve kíváncsian figyelte a kivilágítot utcákat. Kisgyerek kora óta a városban lakott, de abban a negyedben még soha nem járt. Hogy is járt volna?! Kertvárosi lakásra soha nem lett volna elég a keresete... bár ezen a részen sem a nagyon vagyonos családok, csak a náluk szerényebb jövedelmű kispolgárok - bolttulajdonosok, mikrovállalkozók és hivatalnokok éltek. A hangulatos egy-kétszintes házacskákat kertek vették körül. Most hó takarta ugyan őket, de látszott, hogy egyébként gondozottak. Sok volt az örökzöld, sötét, magas fenyők roskadoztak hóterhük alatt. Mindenhol fényfüzérek világítottak.
Daniel bekanyarodott egy letakarított kocsifeljáróra, és megállt egy garázs előtt. A garázs egy bűbájos házacska mellett lapult. Bejárata egy oszlopos, fedett teraszról nyílt. A terasz fölött egy erkély kőkorlátja fehérlett. Az erkély feletti házormot vízesés-szerű, fehér égőkből álló fényfüzér díszítette. A háztetőt vastagon fedte a frissen hullt hó.

- Megérkeztünk, kisasszony! - nyitotta ki az ajtót a fiú, és kisegítette az ülésről Norát - gyere, mert még dolgunk van. Mi díszítjük a karácsonyfát.
- Ki készíti a vacsorát?
- Van egy házvezetőnőnk, de ő később hazamegy. Igaz is... Illene bemutatni neki téged. Utána munkához látunk. - lépkedett a konyha felé sebesen, nyomában a lánnyal.
- Jó napot! Megjöttünk, Lewis mama! - köszönt egy sürgő-forgó, kötényes, fejkendős, középkorú hölgynek.
- Szervusz, fiam! A kisasszony?
- Nora Renardo.
- Nocsak! Margaret asszony sok jót mesélt már rólad! Örülök, hogy látlak!
- Köszönöm, Mrs. Lewis! - pirult a macskaszemű szépség.
- Anyám merre van? - kérdezte a fekete férfi.
- Lepihent a szobájában.
- Rosszul van?!
- Nem, ezúttal csak elfáradt.
A válaszra Daniel kissé megkönnyebbült, és vitte magával Norát, fát díszíteni.

A fenyőt még reggel beállították egy erős tartóba. Most a nappali egyik sarkát foglalta el, sötétzöld tűleveles ágai majdnem a mennyezetig értek. Egy kicsi létra is oda volt készítve, hogy a tetejét elérjék. A helyiségben kellemes fenyőillat terjengett, összekeveredve az asztalra halmozott sütemények édes illatával.
Amíg a csillogó díszeket aggatták, sokat beszélgettek. Nora, bár elég régen dolgozott már részmunkaidőben Mrs. Brown boltjában, nem nagyon mondott semmit magáról munkaadójának. Ennek ellenére a korosodó hölgy jó emberismerő volt, és megbízott alkalmazottjában. Külföldön tanuló, majd dolgozó fiának sokszor beszélt az elbűvölő teremtésről. Daniel meghallgatta anyja áradozását, de úgy vélte, Margaret valamiben biztos túlzott. Most mégis megállapította, hogy édesanyja nem tévedett.
A fiú is mesélt magáról. Kiderült, hogy Párizsban járt egyetemre, és a nyáron végzett. Utána ott is állt munkába. Egy nagy szállodában lett tolmács, de az ünnepekre ott akarták tartani, mint kezdő, fiatal munkaerőt - azzal a felkiáltással, hogy neki úgy sincsen családja. Az már nem érdekelt senkit, hogy ő haza szeretett volna jönni özvegy édesanyjához. Dan szerint még egy dolog közrejátszott. Ötven körüli főnöknője szemet vetett rá. Amíg tudta, kerülte őt, és szerencsére jó ok kínálkozott, hogy ott hagyja az egészet.
- Nem bánod? Hiszen mindened megvolt ott...
- Nem bánom. Csak a szív hiányzott. Az igazi érzelmek. A szeretet. Én nem tartottam a többiekkel az őrült bulikba. Nem voltam szent, mert volt néhány barátnőm, de...
- De? - kérdezte kíváncsian a lány.
- Egy könyvről sem tudtam velük értelmes szót váltani, nem beszélve a kikapcsolódásról. Kinevettek, hogy kiállításokra, színházba járok. Helyette ők a bevásárlóközpontok előnyeit ecsetelték... És persze a nagy szállodai karácsonyi bulit várták. Az üres csillogás volt az életük. A rideg érzéketlenség. Az életnek pedig szerintem nem csak a könnyed lét az értelme, hanem az, hogy hagyj magad után valamit... Valami okosat, valami szépet, hasznosat. És mindezt a szívedből.
- Igazad van. - mosolyodott el végre Nora. Daniel ezen úgy elbámult, mintha csodát látott volna. Eddig csak leginkább a sírós és szomorú Nora Renardohoz volt szerencséje.

Amikor a díszítéssel végeztek, megterítették az ebédlőasztalt. Mrs. Lewis elkészült az étellel, és hazament. Mivel Margaret asszony még pihent, a fia körbevezette vendégüket a házban. A földszinten az előtérből nyílt a nappali, a
konyha és ebédlő, egy kicsi dolgozószoba, hálószoba és egy aprócska fürdőszoba. Az itteni hálóban pihent Mrs. Brown. Az előtérből vezetett fel a lépcső a fölső szintre, a tetőtérbe, ahol két-két hálószoba volt a folyosó egyik és másik oldalán, közöttük egy-egy fürdőszobával. A folyosó vége egy társalgóba nyílott, ahol a bejárat mellett jobb oldalt a falat szinte befedte a rengeteg könyv. A polcok jobb oldalon a ferde fal alatt is folytatódtak, ahol helyet kapott egy modern média-center.
A bejárati fal és a másik oldalfal találkozásához, a sarokba egy szép, egyszerű vonalú kandalló épült. Mellé odakészítették a begyújtás kellékeit, az alatta lévő fatartót pedig teljesen feltöltötték hasábfával. A baloldali ferde fal alatt, kerámia edényekben zöld növények díszlettek. Néhány kényelmes ülőbútor, egy alacsony asztalka és egy állólámpa kapott még helyet a szobában. A bejárattal szemközti fal nagy része üvegezett volt, és ajtaja a kintről már megcsodált kőkorlátos erkélyre nyílott.
A finom muszlinfüggönyön átszűrődött a házoromra erősített lámpafüzér fénye, ezért a férfi nem kapcsolta fel a lámpát. Jól láttak anélkül is.
- Édesanyád beteg? - szólalt meg hosszú hallgatás után a lány - Soha nem mutatta, vagy mondta.
- Nem szokta. Azt hittem, ennek ellenére tudod. Daganata van.
- Nem... nem tudtam. - hajtotta le a fejét.
"Miért ilyen kegyetlen a sors?! Margaret asszony annyira jó mindig hozzám..."
- Hé... ne sírj! Azt nem mondtam, hogy gyógyíthatatlan. - emelte fel gyengéden Nora állát, hogy a szemébe nézhessen -  Az ünnepek után be kell feküdnie a kórházba, műtétre. Teljesen rendbe fog jönni, azt ígérik. Na, gyere, mert kihűl a vacsora!
Kézen fogta a szemeit törölgető fiatal nőt, és levezette az ebédlőbe. Ott már várt rájuk Mrs. Brown.
- Fiam, csak nem megbántottad valamivel ezt a szegény lányt?
- Nem bántott, Margaret asszony. Csak mostanában elég érzékeny vagyok, és elkap a sírhatnék.
- Értem. Azt hiszem, ezen is változtatnunk kell. De most asztalhoz, fiatalság!

A vacsora alatt halk, kellemes karácsonyi dallamok szóltak. A sült pulykamellel Mrs. Lewis remekelt. Aszalt gyümölcsöket és almadarabokat tett mellé, és úgy sütötte a sütőben, hogy az ízek összeérjenek. A hús után ki-ki kedvére választhatott a finomabbnál-finomabb sütemények közül: mézes, almás, gesztenyés szeletek kínálták magukat a fehér porcelántálon.
Annyira meghitt volt a hangulat, hogy Nora zárkózottsága engedett. Pedig a sok csalódás után szorongva tette...
Vacsora után segített elrakodni, majd átvonultak a nappaliba, ahol kettőjük alkotása, a karácsonyfa magasodott. Az egyszínű, aranyló díszek harmonikusan beleillettek a nappali miliőjébe. A középbarna fa bútorok, a mohazöld és mogyorószín kárpitok otthonosságot sugalltak. Nora a Sors nagy ajándékának tekintette, hogy itt lehet. Most nem bánta azt sem, hogy ennek az ára az volt, hogy kinyissa a szívét. Úgy érezte, vendéglátóinak megteheti, mert ők nem fognak vele visszaélni.
A lány elővette a két kis csomagot, amiket hozott: a kéket Mrs. Brownnak adta. Majd Danielnek is átnyújtott egy másikat.
Ami a legjobban meglepte, hogy ő is kapott két ajándékot, az anyától és a fiától is.
Margaret elbűvölten nézte a képet, amit Nora rajzolt. Daniel és Nora egymásnak könyvet ajándékoztak. Mrs. Browntól a lányegy ezüst brosst kapott. A régi, finomművű kicsi ékszer még a nagymamájáé volt...
Beszélgettek még egy darabig, de Margareten és Norán is látszott a fáradtság. Késő este volt már.
A lány felállt, hogy elköszönjön, és hazafelé készüljön.

- Szó sem lehet róla! - tiltakozott az éltesebb hölgy. - Egyedül sehová! És már Danielt sem engedem kocsiba ülni, mert a vacsorakor megitta ő is a cherryt. Ott van fent az a sok üres szoba. Csak azt ne mondd, hogy nem férsz el nálunk!
A lányt ezzel sikerült rettenetesen zavarba hoznia, de nem érdekelte. Ellentmondást nem tűrően húzta magával vendégét az emeleti szobák felé. Daniel magában jót mulatott a két nőn, miközben követte őket.
"Bűbájos lány... de nem szabad elveszítenem azt a törékeny bizalmat, amivel megajándékozott."- gondolta ezután.
A saját szobájával szemben lévőt ajánlotta Norának. Mindkét szoba a társalgó felőli oldalon volt. Így, ha elalvás előtt
olvasni akart, csak át kellett mennie a társalgóba, és kiválasztania a megfelelőt.
- Ha fürödni akarsz, a fürőben találsz mindent. Tusfürdőt, törölközőt is.
- Köszönöm. De...
- Igen?
- Nincs hálóruhám. - vörösödött el megint a gyönyörű arc.
- Megfelel, ha felajánlok kegyednek a ruhatáramból egy pólót? - érdeklődött viccesen a fiú.
- Azt hiszem, igen.
- Hozok máris. - nyitott be Dan a saját szobájába. A szekrényéből kivett egy egyszerű, fehér rövid ujjút, és már vitte is át a vendégszobába. Nora a fürdőben tartózkodott, így a férfi csak lerakta az ágyra a ruhadarabot, aztán visszavonult.

Amikor a lány kilépett a fürdőszoba ajtaján, bebugyolálva egy nagy törölközőbe, meglátta az odakészített pólót, és gyorsan felkapta magára. Orrába bekúszott a férfi kellemes, szantálfás illata, ami felborzolta érzékeit, és szemeiből kiűzte az álmot. Ledőlt a szokatlan ágyra, és sóhajtva nézte egy darabig a mennyezetet. A napközbeni és esti események körül forogtak gondolatai.
Majd úgy döntött, kimegy olvasnivalóért. Zaklatott elméjét le kellett csillapítania, mert nem tudott aludni.