Renardo kisasszony már nem is lepődött meg azon, hogy nem ott ébredt, alol este elaludt. A társalgó kanapéján nyomta el az álom, és a reggeli világosság a szobájában, az ágyán ébreszette. Már azon sem csodálkozott, hogy mellette Daniel Brown szundított úgy, mint egy kisgyerek. Lassan felült, takaróval borított, felhúzott térdeire támasztotta állát, és csodálta a vonzó férfiarcot - a szép ívű szájat, egyenes orrot, a sötét, hosszú szempillákat, amik most takarták azokat a gyönyörű, tengerkék szemeket... A fekete, vállig érő, tépett hajtincsek belehulltak az alvó homlokába és némelyik az arcába is. Nora óvatosan elsimította őket, és tovább nézte a fiút. Teljesen belefeledkezett a bámulásába. A rakoncátlan tincsek mutatta utat követve legeltette a szemét a szélles vállakon és izmos karokon. Az ujjatlan pizsamafelső szépen kiemelte mindezt. Daniel ezen kívül csak egy rövid pizsamanadrágot viselt, mert a ház padlófűtése mindig kellemes meleget biztosított. Takaróját valamikor éjjel lerúgta magáról, annak nagyobbik része a padlót seperte, csak az egyik sarka fedte a hason fekvő fiú derekát. A lány vigyázva - hogy ne zavarja fel - közelebb mozdult. Egyik kezét kinyújtva igyekezett megragadni a csúszófélben lévő textíliát, és visszahúzni az ágyra. Amikor elérte és megfogta, alvótársa az oldalára fordult, így a paplan teljes egészében a padlóra került. Mivel így már nem érte el azt, a saját takarója felét terítette Danre.
Nem vette észre, hogy a sötét szempillák rejtekéből a kék szempár már egy ideje figyelte. A férfin jóleső, kellemes borzongás futott át, amikor a puha kis kéz megérintette. Ösztönösen érte nyúlt, és rákulcsolta ujjait. Nora az arcára pillantott, és meglepve, zavartan vette tudomásul, hogy a kék szemek örvénye megint álomvilágba repíti.

Kettőjük meghitt közelségének a csengő hangoskodása vetett véget.
- Ki lehet az ilyenkor? - morogta cseppet sem jókedvűen a háziúr, és kikecmergett a takaró alól. Ferántott egy fekete szabadidőruhát a pizsamájára, és lecsörtetett a lépcsőn. Nora kuncogva, és jóval lassabban követte. Mire leért, a tréfás kedvű ismeretlent hálótársa kulturáltan, de határozottan melegebb égtájra küldte.
- Már kora reggel kezdi az alkohollal való beható ismerkedést... - célzott dühösen a csengetőre.
- Szilveszter van. - simította meg nyugtatólag a karját a lány, majd ott is felejtette, amikor Dan halványan elmosolyodva húzta magához:
- Igen. A rossznak egyszer vége kell lennie, hogy jöhessen a tiszta, a jó... Te vagy az. Te lettél a társam, a vigaszom a magányban. Te jelented az életet.
- És nekem te. - suttogta Nora a vallomástól elvörösödve.
Fejét lehajtotta, hogy a vörösbarna hajzuhatag eltakarja arcát. Dan azonban tenyerét az arcára simítva gyöngéden megemelte, hogy a szemébe nézhessen. Azokba a gyönyörű, zöld macskaszemekbe, amik már az első pillantásra elbűvölték és rabul ejtették.
A szikrázó smaragd tüze és az örvénylő tengermély kéksége egymásba kapaszkodott, hogy egyre közeledve, teljesen a másikba oltsa szenvedélye izzó parazsát. A lány érezte arcán Daniel forró lélegzetét, majd ajkának puha érintését, ami lassan az ő ajka felé közeledett. Ahogy felsóhajtott a különlegesen finom és mégis gyötrő érzéstől, a fiú egy pillanatra megállt, hogy ránézzen, aztán nem húzta tovább: megcsókolta. Nora szomjazva várta az édes érintést, és azonnal viszonozta. Ajkaik lágyan cirógatták egymást, míg a szerelem mámora viharzott végig rajtuk, testükben lázas reszketést keltve. Percekig álltak összesimulva az előszoba homályában, míg csókjuk egyre mélyebbé, szenvedélyesebbé vált. Ajkaik, nyelvük tánca agyukat furcsán, jólesőn elbódította, és nem érzékeltek semmit, csak egymást.
Nagy sokára jutott el tudatukig egy külvilági inger: mintha a hátsó ajtó csapódott volna. Elszakították egymástól kivörösödött ajkaikat, és levegőt kapkodva, önnön bátorságuktól kissé meglepve meredtek egymásra, miközben még mindig szorosan ölelték a másikat.

Lewis mama takarítóeszközeivel zörögve vonult be a konyha felől az idillbe. A váratlan zajra szétugrottak, mint akiket valamin rajtakaptak. A házvezetőnő éles szeme azonnal észrevette, hogy valóban ez történt.
- Jó reggelt, kedveseim! Mondtam én, hogy gyönyörű pár vagytok! Csak erre magatoknak is rá kellett ébrednetek. - köszönt rájuk.
Nora válaszul elvörösödött, és Daniel mellkasához bújt. Kedvese lágyan cirógatta hosszú, dús haját.
- Jó reggelt, mama! Zavarba hozta Norát.
- Nem volt szándékomban, fiam. Az viszont igen, hogy megkérdezzem, itthon esztek-e ma.
- A reggelit és ebédet igen. Vacsorára Paul Waltersék hívtak.
- Értem. Azért egy kis éjszakai pótvacsorát hagyok majd a hűtőben, ha hazajövet megéheznétek.
- Köszönjük! - mosolyodott el a lány szégyellősen.
- Mielőtt vendégeskedünk, még munkánk van. Átöltözünk, reggelizünk. Aztán el kell minden holmit rendezni, amiket tegnap hoztunk. - karolta Dan Nora derekát, miközben húzta magával a lépcső felé. A lány csak egy bólintással helyeselt.

Még ebéd után is volt néhány apróság, amit el kellett helyezni valami megfelelő helyen. Azután készülődni kezdtek, hogy eleget tegyenek a Walters család meghívásának. Ajándékként előkészítettek egy üveg behűtött francia pezsgőt, egy kis édességet és kávét, amit Nora takaros ajándékkosárnak alkotott meg. Mellé a ház asszonyának természetesen virágot vittek, igazi különlegességet - egy ritka, nemes orchideát. Paulnak és barátnőjének külön csomagoltak egy újabb üveg pezsgőt és virágot. Amint ezt összerakták, ideje volt magukkal foglalkozniuk. Mindketten bevonultak a saját fürdőszobájukba. A két helyiség egymással szemben helyezkedett el a folyosó közepén, és egymás tükörképei voltak. Mindkettő fel volt szerelve egy-egy hatalmas masszázskáddal, ami mini medencének is beillett. Emellett a helyiségekben zuhanyfülkét, mosdót, egy fallal és ajtóval elkülönített mellékhelyiséget helyeztek el. A mennyezet felé a padló és a fal kellemes halványzöldje pezsgőszínűvé vált. A
zöld kerámiákon kézzel festett minták - indák és levelek tekergőztek, halvány, életszerű zöldjük átnyúlt a világosabb csempékre, gyönyörű átmenetet alkotva. Néhol a növényszárakra barnás, cseresznyevörös bogyókat festett a művész.
A fürdőszobai bútorok vízhatlanított cseresznyefából készültek, a puha szőnyeg és törölközők pedig szintén cseresznyefa-vörösben pompáztak, teljessé téve az összhatást.
Nora sóhajtva merült el egy kád vízben. A kellemesen pezsgő, illatos víz megnyugtatta, és egyben fel is frissítette. Fél óra múltán megtörölközött, majd szobájában felöltötte fekete kisestélyi ruháját. Dús haját megfésülve laza kontyba csavarta, feltűzte, és fekete selyemrózsát csatolt bele. A ruháját a Margarettől kapott brossal díszítette. Halvány sminket készített, aztán még egy picit fújt magára kedvenc parfümjéből. Mire elkészült, odakint sötétedni kezdett.

Halk kopogást hallott, majd "Szabad" jelzésére belépett Daniel. A férfi laza eleganciával viselte fekete, jól szabott öltönyét. Sötét acélkék színű inget vett magára, mely tengerkék szemeivel harmonizált. Nyakkendőt nem kötött, az ingnyakat kigombolva hagyta. Tépett, fekete haját összekényszerítette a tarkóján egy fekete pánttal, de arcát rakoncátlan tincsek keretezték. Kellemes szantálfa-és tengerillata - mint mindig - most is elbűvölte kedvesét, ahogy föléállva felmutatta, mit hozott neki:
- Csodaszép vagy! De ez még hiányzik, azt hiszem. - mondta, és felcsatolta a nyakába a fekete, keskeny bársonypántot, amin egy kis ezüst szív függött.
A fiatal nő örömmel, meglepve és kérdőn nézett az elbűvölő szemekbe.
- Tegnap láttam meg egy kirakatban, és azt gondoltam, tetszeni fog.
- Tényleg nagyon szép! Köszönöm! - állt fel Nora boldogan mosolyogva, és apró csókot nyomott vadító külsejű szerelme ajkára, aki nem elégedett meg a rövid "szájrapuszival", hanem hosszasan simogatni kezdte ajkaival kedveséét. A gyengéd, forró csók után a fiú halkan megszólalt:
- Indulnunk kell. Mivel egy pohár pezsgőt nekem is illene meginni, taxival megyünk.
- Rendben. - bólintott a lány.

Nemsokára kocsi fékezett a ház előtt. Lewis mamától elköszöntek, és melegen öltözve, az ajándékokkal a kezükben kiléptek a tiszta, hideg, kora esti levegőre. Beültek a járműbe, és az elindult. Arra haladt, amerre alig több, mint egy hete Nora sétált, könnyeit nyelve hazafelé. A kereszteződéshez érve a taxi megállt, mert a lámpa nem engedte tovább. A kocsi két utasa a hátsó ülésen ült. Összenéztek, és ugyanazt gondolták: itt látták meg egymást először...
- Milyen régnek tűnik! Pedig nincsen két hete, hogy itt összetalálkoztunk. - jegyezte meg halkan a nő.
- Igen. A kocsim elé gyalogoltál, és a frászt hoztad rám. Utána meg, amikor megláttam, milyen gyönyörű vagy, és elszaladtál, csak az zsongott a fejemben, hogy hol találhatlak meg.
- Te sem hagytál hidegen... és másnap mindketten alaposan meglepődtünk.
- Én hittem a sorsban. Tudtam, hogy előbb-utóbb rád lelek.
- Mennyi mindenen mentünk keresztül ilyen rövid idő alatt! - tűnődött Nora, majd szerelméhez bújt, miközben a taxi elindult, és vitte utasait a céljuk felé.

-----------

Egy év múlva, Karácsony előtt egy nappal

- Készen vagy, Nora? - lépett be Jessica Taylor a nő szobájának ajtaján. Jess Paul menyasszonya volt, már egy fél éve.
Tündéri, elragadó személyiség... és egyúttal Nora Renardo barátnőjévé vált.
- Igen, azt hiszem. - felelte kissé kipirultan és idegesen a kérdezett.
- Ne félj, gyönyörű vagy. - igazgatta meg az izgatottan toporgó lány hosszú, fehér ruháját a vörös, rövid hajú másik.
A csigákba göndörített, lazán feltűzött barnásvörös hajba utolsó lépésként felerősítette a fehér, apró virágú, élő orchideákból készült koszorút, és a hozzá fogatott menyasszonyi fátylat. Kissé hátrébb lépve szemlélte meg művét, és elégedetten bólintott:
- Szólok Paul édesapjának, hogy mehetünk.
Mr. Walters örömmel vállalta Nora tanújának szerepét, és azt, hogy a lányt ő kísérje az oltárhoz. Mosolyogva lépett a szobába, és hozta a - szintén orchideákból kötött - kicsi, elegáns menyasszonyi csokrot. Miután átadta, szertartásosan meghajolt, és karját nyújtotta a menyasszonynak:
- Elragadó vagy, kislányom! Mindig az, de most különösképpen.
- Köszönöm, Mr. Walters. - pirult bele a dicséretbe.
Végigvonultak az illatozó virágfüzérekkel teleaggatott lépcsőn. Vállára az előszobában még egy hosszú, prémes köpenyt terítettek, hogy védje a hidegtől. Majd a várakozó, fehér, elegánsan díszített limuzinhoz vezették, és mindhárman beültek.
Az autó elindult a templom felé, ahol várta őt fekete szmokingba öltözött kedvese, Daniel. Az ő tanúja Mr. Lewis volt, aki egyelőre felesége mellett üldögélt. Néhány barát és hozzátartozóik foglaltak még helyet a padokban. Norának nem volt élő rokona, és Danielnek is csak egy unokatestvére és a családja. Tehát nem volt nagy esküvő, de annál
meghittebb. Daniel unokafivérének két kislánya apró kosarakkal álldogált a bejáratnál. Amint a limuzin megérkezett, felcsendült az orgona hangja. A gyönyörű, méltóságteljes zene szárnyalása mellett vezette be Mr. Walters a piruló arát. Ahogy a padok közt vonultak, a két kislány a kosaraiból virágszirmokat hintett eléjük.
Paul édesapja átadta a menyasszonyt a vőlegénynek. Mindketten a várakozó pap felé fordultak. Az egyszerű, megható szertartás végén felhúzták egymás ujjára az örökkévalóság jelképét, a karikagyűrűt, majd boldogan csókolták meg egymást.
A kicsi, de lelkes násznép már a templom előtt várta őket és az atyát. Gyors fényképezkedést követően - az ifjú pár kivételével - a Brown-házba mentek, ahol már várta őket Mrs. Lewis lakomája.

Nora és Daniel útja a temetőbe, két behavazott sírdombhoz vezetett. Először az egyikre helyeztek egy csokrot, amely a menyasszonyi csokor mása volt, majd a másikra.
"Boldog karácsonyt, drága szüleim! Nem vagyok egyedül. Soha többé. Mellettem van, akit szeretek." - gondolta Nora könnyezve.
A Brown-házaspár sírjánál állva halkan megszólalt:
- Köszönjük, Margaret! Tényleg boldog lett az évünk...
- És még rengeteg másik is az lesz. Együtt. - tette hozzá férje, és átölelte őt.
Lépteik alatt ropogott a hó, amikor a kapu felé mentek. Feltámadva susogott a szél, meglibbentve a fehér fátylat.
Mintha szüleik válaszoltak volna vele:
"Boldog új évet, és hosszú, szép életet nektek, együtt!"