Az éjjel folyamán már nem akartam, hogy többet hagyatkozzunk képességére, így gyalog folytattuk utunkat. A lágy szellő susogását elnyomta az éjszakai élet zaja. Nem tudtam pontosan hol is vagyunk, de nem volt épp családias hangulatú a hely. Szórakozottan járattam körbe tekintetemet az utcákon, és közben feltűnt, hogy társamon ismét szemüveg van. Úgy tűnt, egyedül csak én láthatom hófehér szemeit. Elmélázásomból gyomorkorgásom ragadott ki, majd Antoine komor tekintetével találkoztam.
- Úgy tűnik, hamarabb megéheztél, mint gondoltam... Vadásznunk kell - mondta halkan, bársonyos, de aggódó hangon.
- Én sem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez az idő... Lehet, a vérveszteség miatt van - próbáltam fejtegetni az okot, de a lényegen akkor sem tudtam változtatni. Vér kell. Egyre zavarosabban éreztem a körülöttünk elhaladók szívverését, ahogy ereikben lüktet a vörös életnedv. Az éhség egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam, szemfogaim nőni kezdtek, és úgy éreztem, ha nem történik valami, akkor perceken belül elvesztem a fejem.

Lassan hideg karok öleltek át és szorítottak le. Nem engedte, hogy valami hülyeséget csináljak, és egy szűkebb sikátor felé vitt.
- Nyugodj meg, kérlek - búgta mély hangján, miközben testével a falhoz nyomott és végigsimított az arcomon. Nemsokára visszanyertem az önuralmamat is.
- Sajnálom - nyögtem ki, miközben lehajtottam a fejem.
- Nem a Te hibád. De most menjünk, keressünk neked vacsorát - mosolyodott el, és először láttam meg enyhén gonosznak tűnő kaján vigyorát úgy, hogy még megnyúlt szemfogai is kitűntek. Egy kicsit félelmetesnek tűnt ez az oldala, de eközben észvesztően izgató is volt. Lágy csókot leheltem ajkaira, majd miután hátrébb lépett, elindultunk életem első vadászatára.

Halkan lépkedtünk egy kihalt utca kövein. A távolból egy magassarkú kopogására lettem figyelmes, és nemsokára feltűnt a hang tulajdonosa is. Magas, vékony szőke nő, nálam kicsit idősebb, úgy 20 év körüli lehetett, tonnányi sminkkel és a hideg ellenére is kivágott, rövid ruhákkal. Mindig is ki nem állhattam az ilyeneket. Antoine megszorította a kezem.
- Most húzódj be az árnyékba. Én lefoglalom, és amikor hátat fordít neked, támadhatsz - mondta könnyedén.
- De... mégis, hogy gondolod, hogy képes leszek megtámadni és csak úgy megölni?! - rá kellett jönnöm, hogy mégsem vagyok olyan biztos magamban, hogy talán mégsem olyan könnyű ölni az életben maradásért. De a fekete hajú vámpír csak biztatóan rám mosolygott.
- Ne aggódj, tudom, hogy menni fog - majd egy kicsit odébb húzott az árnyékba és azután elindult a már vészesen közeledő nő felé.

Láttam, ahogy leáll vele beszélgetni, és éreztem, hogy áldozatunk nem józan, az alkohol szaga egész hozzám elért. Úgy tűnt, meglehetősen bejön neki Antoine. Csak illegett-billegett, időről időre megvillantva 64 fogas mosolyát. Lassan hátat fordított nekem, és észrevettem, hogy már épp mászna rá a vámpíromra. Abban a pillanatban úgy megindultam felé, hogy még én is meglepődtem rajta, lépéseim sokkal gyorsabbak voltak, mint bármikor eddig. Hirtelen kaptam el a vállát és rántottam le Antoine-ról.

- El a kezekkel! - csúszott ki a számon, de a következő pillanatban már átharaptam ütőerét. "Szegény lány" akkora sokkot kapott megjelenésemtől, hogy szólni sem bírt. Éreztem, ahogy egyre gyengült a vérveszteségtől, ahogy a szívdobogása lassult, légzése elakadt, végül teljesen eltűnt belőle az élet. Ebben a pillanatban valami furcsa dolog történt. A karomban levő holttest rózsaszirmokká vált, majd a földre hullott. Letöröltem a számról a pár csepp félrement vért, majd kérdőn néztem a társamra.

- Tudtam, hogy meg tudod csinálni - mosolyodott el, mintha valami vizsgát tettem volna le a suliban.
- Honnan? - kérdeztem, bár azt hiszem, tudtam a választ.
- A vérszomj és a féltékeny természeted... halálos párosítás - húzta ismét kaján vigyorra száját, és én is kicsit elpirulva, de elmosolyodtam. Ha szerelmes vagyok, iszonyatosan féltékeny tudok lenni...
- És a rózsaszirmok? - néztem vissza a rá.
- Talán kezd megmutatkozni a különleges képességed. Én sem tudom, mindenesetre még sosem láttam ilyet. De igazán szép volt - lépett hozzám és átölelt. Nyelvét szám sarkához érintette - Itt még maradt egy kis vér.

Közelségét kihasználva, puhán ajkaiba haraptam, de csak óvatosan, hogy fel ne sértsem, és még közelebb húztam magamhoz. Kezemmel végigsimítottam az arcán, majd átkaroltam a nyakát. Ő is szorosabban húzott magához, míg forró csókban váltak eggyé ajkaink. Lassan felkapta a szél a körülöttünk szétszórva heverő rózsaszirmokat, melyek takarásában újra eltűntünk.

A következő pillanatban egy szálloda előtt álltunk.
- Ma itt szállunk meg - jelentette ki, s miután belekaroltam, elindultunk a recepció felé. Antoine a feleségeként jelentett be engem. Csak elkerekedett szemekkel néztem rá, ahogy megkaptam az ő vezetéknevét, de egy szót sem szóltam. Természetesen a szobában, amit kaptunk, franciaágy volt. Amúgy nagyon elegáns helyiség volt külön hatalmas fürdőszobával, aminek hihetetlen mértékben örültem, hiszen már elég rég nem vehettem egy normális, forró fürdőt.

A ruhás táskát lepakoltuk, és végre a kabátot is levehettük. Örültem, hogy végre egy kicsit mezítláb lehetek. Rögtön bementem a már említett helyiségbe, és az ajtót csak becsuktam, de nem zártam be magam után. A hatalmas sarokkádba megeresztettem a vizet. Boldogan hallgattam a csobogást, és közben levettem nadrágom, pulcsim és a fehérneműimet. Megálltam a tükör előtt. Feltűnt, hogy napról napra változok. Ismét vékonyodtam, bőröm most már szinte teljesen fehér, és barna szemeim is inkább vöröses árnyalatot vettek fel. Ahogy kinyitottam a számat, láttam, hogy szemfogaim bár most visszahúzott állapotban voltak, így is sokkal hegyesebbnek tűntek a régieknél. A furcsaságok sora két fontos dologgal folytatódott: mégpedig hogy eldobhattam a szemüvegem, ugyanis látásom kitűnővé vált, és a térdfájásom is semmivé lett. Olyan kicsattanóan egészségesnek éreztem magam, mint még soha. Lassan beleléptem a kádba, és megéreztem a bódítóan forró vizet. Elfeküdtem, a hajam elnyúlt a víz felszínén. Eszméletlen, milyen hosszú lett két nap alatt. Tenyereimbe fogtam egy kis folyadékot, és végigöntöttem az arcomon. Ahogy a cseppek lecsúsztak ajkaimon és államon, mélyvörös rózsaszirmokká váltak, majd tovább lebegtek a fürdővízen.

- Most már fürdőhab sem kell - mosolyodtam el, majd meghallottam, hogy kinyílt az ajtó. A helyiségből már szinte gőzfürdőt csináltam a sok forró vízzel, így csak akkor tudtam pontosan kivenni Antoine alakját, mikor velem szemben állt. Mivel csak nadrág volt rajta, életemben először megpillanthattam meztelen felsőtestét. Bőre természetesen ott is sápadt volt, izmai szálkásak, mellkasa széles, de nem az a testépítő típus, hanem inkább elegánsan figyelemfelkeltő. Észrevette, ahogy rajta felejtettem pillantásom, és kajánul elvigyorodott. Legszívesebben elmerültem volna a vízben, de ehelyett szinte kiugrottam a kádból és egy törülközőt magamra csavarva siettem ki a fürdőből. Tudtam, ha tovább maradok benn, abból semmi jó nem sülhet ki. Egyikőnk sem tudta volna visszafogni magát, pedig arra én még nem lennék készen.

A ruhás táskában pizsamát vagy legalább egy hálóinget kerestem, sikertelenül. Végül Antoine egyik ingét öltöttem fel, majd befeküdtem az ágyra, és amennyire csak tudtam, kihúzódtam a szélére. Szinte fejemre húztam a takarót, hogy palástolhassam zavaromat. Talán tíz perc telhetett el, míg ő is kijött a fürdőből. Éreztem, ahogy az ágy besüppedt mellettem, jelezvén, hogy társam helyet foglalt. Lassan cirógatta bordó tincseimet.

- Nem tesz jót ilyen hidegben vizes fejjel aludni - búgta halkan, de én nem mertem felemelni a tekintetem. Tudtam, hogy az előbb szörnyen gyerekesen hagytam ott. Újra felkelt, és pár pillanat múlva hajszárítóval a kezében jelent meg. Óvatosan fogott meg vállamnál, majd húzott fel ülő helyzetben, és kezdett bele hajam megszárításába. Még mindig nem mertem ránézni. Csendben ültem és néztem magam elé, hagyva, hogy simogassa tincseimet. Negyed óra múlva teljesen megszáradt a hajam. Azt hittem, végre elmegy a közelemből, és végre hagy lehiggadni, de ehelyett hátulról átkarolt és arcát hajamba fúrta.
- Sajnálom - suttogta.
- De... Te nem is csináltál semmit - próbáltam felé fordulni, de ezúttal ő nem engedte, hogy ránézzek.
- Tudod.. Itt van az egész örökkévalóság.. Én nem akarlak semmire sem idő előtt kényszeríteni.. Csak túlságosan is vonzó vagy - éreztem, hogy az utolsó mondatra elhúzta fejét, de ugyanakkor szorosabban ölelt magához. Felé fordultam, és én is magamhoz szorítottam, amennyire csak tudtam.
- Csak még egy kis időt kérek. Ez nekem túl gyors - suttogtam fülébe, és forró könnycseppek gördültek végig arcomon, hogy aztán államról a vállára hullhassanak. Kicsit eltolt magától, hogy letörölhesse a sós cseppeket szemeim alól, és kedvesen mosolygott rám.
- Gyere, pihenjünk. Ha lemegy a Nap, tovább kell állnunk - feküdt el és húzott mellkasára. Boldogan öleltem át és aludtam el rajta.