Brigi még egyszer elhaladt a kis ágyak előtt. A puha pokrócok alól egyenletes, halk szuszogás érkezett csak, minden lurkó édes álomba merült. Sehol egy apró nesz, egy szipogás, ami arról árulkodna, hogy valamelyikük ébren lenne. Odaosont hát az ablakhoz, Zoltánt kereste odakinn. Az idősödő pedellus kopott kabátjában, kucsmával a fején a havat lapátolta az óvoda előtt húzódó járdán. Amikor tekintetük találkozott, nagy léptekkel indult a bejárat felé. Már majdnem dobbantott a lábával, hogy lerázza a csizmája tapadt havat, amikor észbe kapott: ma még véletlenül sem csaphat zajt. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, benn levette a csizmáját és puha papucsot húzott a lábára. Nesztelenül osont végig a hosszú folyóson.
Félúton benyitott a fáskamrába, orrát megcsapta a fenyőgyanta és a szén szaga. Felkapta a fenyőfát, amit már délelőtt belefaragott a talpba, majd a nagycsoportosok szobája felé vette az irányt. Brigi már az ajtóban várta. Még a lélegzetét is visszatartotta, ahogy a centiről centire engedte lefelé a fát, míg a talp szinte hangtalanul megállt a földön. Mindketten hátrafordultak, nyugtázták, hogy senki nem ébredt fel, és csak ekkor mertek újra levegőt venni. Brigi egy egyszerű kartonból készült dobozt tette le földre, benne különféle díszek csillogtak. Zoltán levette a kesztyűjét, hogy könnyebben tudja a fát díszíteni. A dobozból egymás után varázsolták elő a díszeket, amiket a gyerekek készítettek az elmúlt hónapban. Egymást követték a pattogatottkukorica-füzérek, a papír angyalkák, a fényes papírból vágott fenyőfák, a fóliába csomagolt dió és egy doboz zselés szaloncukor is. Rutinos, gyors mozdulatokkal dolgoztak együtt, alig tíz perc alatt feldíszítették a fenyőt. Brigi kinyitotta a beépített szekrényt, és elővett néhány egyszerű, piros és zöld papírba csomagolt dobozt - az óvodai Jézuska ajándékait. Évről évre kevesebb ajándék került a fa alá, a falusi óvoda még mindig amolyan mostohagyerek az önkormányzat szemében.
Még egyszer végignéztek az alvó gyereken, majd kiosontak a szobából. Az ajtót nyitva hagyták, hogy meghallják az első ébredezők neszeit. Az ajtó mellé már rutinosan odakészítettek két széket, és egy kosárba szenet és tűzifát.
- Árulja el nekem Brigikre, hol tölti a karácsonyt? - kérdezte kedvesen az idős pedellus.
- Hol? ... Hát itt. - intett az apró szolgálati lakás felé a lány.
- Nem jól van ez így. - csóválta a fejét Zoltán.- Magácska még annyira fiatal! Nem kéne egyedül töltenie az ünnepeket, mint az öregeknek. Nincs valakije, akihez elmehetne?
- Tudja, hogy a szüleim meghaltak...
- Igen, tudom, aranyoskám, de nincsenek barátai? Vagy egy titkos udvarlója?
- Ugyan, miféle udvarlóm lenne itt, az Isten háta mögött? - komorult el Brigi.
Bár igyekezett rezzenéstelen arcot vágni, a kérdés igencsak szíven ütötte, pedig annyiszor hallotta már, hogy lett volna ideje megszokni. Zavarában az egyik fahasáb évgyűrűin futatta ujjait. Tudta, hogy a pedellusnak van igaza: túl fiatal még ahhoz, hogy eltemesse magát egy kis falu óvodájában, de amikor a szülei meghaltak, és a vőlegénye lelépett egy másik nővel, jó ötletnek tűnt minél messzebbre szökni a szánakozó pillantások és a kínzó emlékek elől. Azóta beilleszkedett, megkedvelte az új életmódot, a vidéki emberek kedvessége pedig feledtette vele a bánatát. A gyerekeket imádta, világ életében óvó néninek készült, és nem számolt azzal, hogy az óvodában maximum apukákkal találkozhat, nem pedig férjjelöltekkel. Egy idő után azonban mardosni kezdte a magány. Mégsem tudta, hogyan tehetne ellene, hiszen sem a falut, sem a gyerekeket nem akarta cserbenhagyni.
- Ugyan kedves, csak nyissa ki a szemét! - mosolygott Zoltán, de mire ideje lett volna megkérdezni, mégis mire gondol, halk neszezést halott odabentről.
- Húúú! -halotta az elfúló gyerekhangot.- Gabi! Gabi ébredj! - hallatszott bentről Misi hangja.
Magában elmosolyodott : mindig Misi volt az első aki felébredt, igazi kis nyughatatlan örökmozgó. Gabi valószínűleg felébredt, mert újabb "húúú" érkezett a szoba felől. A mozgás és a nyüzsgés egyre nagyobb lett, ahogy egymás után ébredtek a gyerekek.
- Brigi néni! Itt járt a Jézuska! - újságolta Balázs, a csoport ördögfiókája.
- Nahát!
- Brigi néni, te nem is vetted észre? Hol voltál? - kérdezte Kata szemrehányóan.
- Kimentem Zoli bácsihoz, hogy hozzunk fát a tűzre. Biztos az alatt a pár perc alatt jött... - igazolásként a kosár tűzifára és Zoltánra pillantott, aki vaskos hasábot dobott az öreg kályhába.
- Nem is nézitek meg, mi került a fa alá? - kérdezte Zoltán és becsapta a kályha ajtaját.
Brigi leült egy kis székre és kezébe vette az első csomagot. Lassan csomagolni kezdte, és élvezte a gyerekek izgatottságát.
- Mi lehet benne? - kíváncsiskodott Peti.
- Remélem, űrbázis. - súgta vissza Balázs.
Brigi elmosolyodott, és előhúzta a rakétává alakítható építőkészletet. A fiúk ujjongtak. A következő dobozból babaház, aztán memóriakártya, társasjáték majd két mesekönyv is előkerült. A gyerekek izgatottan vették birtokba az új játékokat. Kis idő után Zoltán elköszönt, és becsukta maga mögött az ajtót, nehogy a nagyok meglássák, ahogy egy újabb fával a kiscsoportosok szobája felé igyekszik. A késő délutánt játékkal töltötték a gyerekek. Brigi csendben figyelte őket, amíg Kata a kezébe nem nyomta a mesekönyvet, és fel nem szólította, hogy olvasson belőle nekik. A lurkók köré gyűltek, leültek, vagy lefeküdtek a hatalmas párnákra, ő pedig belekezdett a mesébe. Imádott mesét olvasni a gyerekeknek, egyszerűen nem bírt betelni a csillogó tekintetek látványával. Odakinn lassan alkonyult már, és megérkezett Balázs anyukája. A mese még tartott, így mindketten maradtak... ahogy azok a szülők is, akik az öt órás busszal érkeztek. Leültek a gyerekek közé, és ki tudja... a karácsonyfa láttán maguk is visszarepültek egy kicsit az időben.
- Csendben körül ülték a tüzet, így várta a Jézuskát a nyuszi, a medve és a kismadár...
Megkönnyebbült sóhaj hallatszott a szobában a mese végén. A szülők és a gyerekek lassan szedelőzködni kezdtek, boldog ünnepeket kívántak, és elköszöntek egymástól. Brigi intett nekik az ajtóból. Amikor megfordult, meglátta az egyedül üldögélő Katát.
- Apa már megint késik. - sütötte le a szemét a kislány.
- Apukád sokat dolgozik, de biztos hamarosan ideér. - vigasztalta a kislányt.
- Brigi néni - súgta Kata - Te mit kértél a Jézuskától?
Brigi elmosolyodott.
- Egy szép könyvet kértem tőle. - mondta a kislánynak. - És te, mit kértél?
Kata hallgatott.
- Na? Nem árulod el?
- Elárulom, de kérlek, ne nevess ki.
- Megígérem.
- Én egy új anyukát kértem. - Brigi meglepődött: erre nem számított. - Egy olyan anyukát, aki mindig időben értem jön, és aki apát is megvigasztalja, mert sokszor szomorú.
Mielőtt Brigi bármit is mondhatott volna, kinyílt az ajtó és belépett a göndör kislány apukája.
- Ne haragudjon, már megint elkéstem, de muszáj volt még valamit elintéznem, igazán sajnálom, nem akartam visszaélni a türelmével, biztosan indult volna már... - darálta le egy szuszra.
- Igazán semmi baj nincs. Hisz itt lakom az épületben. - mondta Brigi.
- Nem utazik el az ünnepre? - kérdezte a férfi, miközben ráadta a lányára a kabátot.
- Nem, nem...
- Hát akkor még egyszer elnézést és boldog ünnepeket. - mondta zavartan az ajtó felé indulva.
- Szia, Brigi néni. Szorítok, hogy a Jézuska elhozza, amit kértél! - fordult vissza mosolyogva Kata.
- Én is! - válaszolta kedvesen Brigi.
Mielőtt átlépték volna a küszöböt, a férfi visszahúzta a kislányt. Egy pillanatig csendben maradt, majd kinyögte a kérdést:
- Nem jönne át hozzánk szentestére? Ha úgy is itt maradna... - a mondatot már nem tudta befejezni, mert Kata közbekiabált:
- Apa, ez tök jó ötlet! Brigi néni, gyere át! - kérlelte.
Brigi zavartan pillantott rájuk. Mögöttük a lámpafényben meglátta a távozó pedellust, aki visszafordult, intett és hatalmasat kacsintott. Hirtelen leesett neki, mire, vagyis kire gondolt délután.
- Szívesen. - mosolygott először a kislányra, majd az apukájára.
Kata izgatottan ugrált az apukája körül, majd beszálltak az autóba...