Wade-nek sok mindenben igaza volt: a nappali hivatalosan is katasztrófa sújtotta övezetté nyilváníttatott és pár szemmel több vagy kevesebb kukorica pillecukornyit sem rontott a helyzeten. Egy-két extrém esetben a másnaposság is oly súlyos mértéket öltött, hogy kúraként csakis a harmadnaposság jöhetett szóba. Gill nem értette, hogy történhetett ez, hiszen nem látott senkit sem kirívóan sokat inni. Ennyire nem bírnák az alkoholt?
- Még sokáig húzták, miután kidőltél - magyarázott a srác.
    A lánynak is kezdett valami derengeni. Az első filmre, az azt követő közjátékra és a következő horrorra még határozottan emlékezett, ahogyan a figyelmeztetésre is: "csak bemelegítés volt, most jön még csak a java." Nem volt üres fenyegetés. A jelenetek durvultak, a vérmennyiség hatványozódott és Gill egyre több időt töltött arcát Wade mellkasába fúrva, mint a képernyőt bámulva. A sikongatások közben valahogy az álom is elnyomta. A vállát ölelő kar mindenesetre biztonsággal kecsegtetett a pszichopata mészárossal szemben.
- Nem emlékszem, hogy kerültem ágyba - gondolkodott a lány a romeltakarítás közepette.
- Jelen esetben inkább matracra - igazította ki Wade, miközben a harmadik szemeteszsák is megtelt. - Mielőtt még nagyon törni kezdenéd azt a szép fejedet, elárulom, itt aludtál el, film közben. Hogy csináltad, ne kérdezd, számomra is rejtély. Én, mint gavallér férfiú azonban - húzta ki a mellét - korábbi szavaidra emlékezvén, miszerint nem szívesen vagy illuminált egyének közelében, na meg a dorbézolókat látva, sérvkockázatra fittyet hányva cipeltelek fel és takargattalak be, hogy továbbra is az igazak álmát alhasd.
- Ó, milyen nagy szavak! És micsoda hosszú mondat! Hihetetlen, akár még választékosan is tudnátok beszélni, ha akarnátok...
- Ha akarnánk - bólogatott a srác. - Ugye most már megérett az az elspórolt puszi is?
- Legalábbis bíztatóan közelítesz - hárított Gill.
- Ez is valami.
- Köszönöm - szólalt meg a lány néhány perc múlva.

xXx
    Takarítás, gyorsan összedobott ebéd és némi csendes pihenőt követően az edzőterembe vonult a társaság. Gillian minden tőle telhetőt megpróbált, hogy kivonja magát a formálódó kosár csapatokból, de hiába, ezúttal nem volt beleegyezés.
- De higgyétek el, tényleg nagyon béna vagyok. Labda, palánk, gyűrű, én - négy összeegyezhetetlen dolog. Ennek a gyötrelemnek ti sem akarjátok kitenni magatokat...
- Nagyon hatásos beszéd, de elég a nyígásból - torkollta le Kian. A labda egyik kezéből a másikba került, úgy pattogtatta, hogy közben rá se kellett néznie. Valami, ami nekem ha száz évig élek sem fog sikerülni, kesergett Gill magában. - Mint látod, csak egy palánk van. A streetball szabályait ismered?
- A szabályokat igen, de játszani ettől még nem tudok...
    A kifogások mit sem segítettek, Kian egy legyintéssel elintézte és néhány percen belül megkezdődött a játék. A három fiatal állt ki Craig, Sherman és Larry ellen. Dee nem szándékozott beállni, helyette inkább rajzfüzete társaságában hátradőlt az egyik evezőgépen és magát szórakoztatta. A szájából lógó sodort cigarettáról még Gill is könnyűszerrel megállapította, hogy marihuánás, különös szaga belengte a teret. Újabb meglepetés...
    Magasság szempontjából egyértelműen az egynemű csapat volt fölényben, ám Kian mozgékonysága és technikássága sokat egyenlített a viszonyon. Látszott, hogy a társaságban ő rajong igazán ezért a sportágért. Wade sem zavartatta magát különösebben, így izgalmas párharc alakult ki hatuk között. Egyedül Gill szeppent meg a fölé tornyosulóktól; sok labdát elvesztett így, de a többit is igyekezett minél hamarabb lepasszolni. Szélesebbek, magasabbak, agresszívebbek nála. Mégis mit vártak tőle?! Futni tud. Táncolni tud. Még falat is mászott néhányszor, de gömbérzéknek híján volt. Mindannyian verítékben úsztak, mire a rocker beadta a derekát a felé lövellt könyörgő tekinteteknek.
- Tényleg nem tudsz játszani.
- Én mondtam - rántott vállat a lány.
- Ezen majd változtatunk - biztosította a rocker. Vagy inkább fenyegetésnek szánta? - Végül is Wade is egész szépen kikupált a versenypályán...
- Hé! Abban azért nem voltam ennyire béna - grimaszolt Gill.
- De gyorsan fejlődsz - szólt közbe az emlegetett.
- Ha vége a bájcsevejnek, esetleg folytathatnánk - morgott bele Larry.
- Persze - csitította Kian. - Biztos kiállsz? - fordult a lány felé.
- Tuti. Inkább futok.
    Gill gyorsan a futópadhoz rohant, mielőtt bárki megpróbálná visszatartani. Ennyi gyötrődés elég volt. Dee cigarettája közben elfogyott, így hát úgy döntött, művészi hajlamait is kiélte a napra és beállt helyette. A játék folytatódott.
- Lehet, hogy játszani nagyon nem tud, de legalább formában van - jegyezte meg Craig kis idő múlva, ahogy a lányra pillantott. Tekintetét mások is követték, s eközben ő gond nélkül hálóba juttatta a golyóbist.
- Hé! Nem ér! - méltatlankodott Wade.

xXx

    Az első két szabadnap aktívan telt, éjszakába nyúlóan folytatódott a fieszta. A harmadik reggelre lecsendesedtek a kedélyek és mindenki visszafogottabban töltötte idejét. Az a hír járta, nem tart soká már az idilli állapot, hamarosan megérkeznek a hiányzó csapattagok és velük együtt a munka is. E nevezetes időpontban Gill éppen a kanapén elnyúlva olvasott. Élvezte a magányt és a csöndet. Annál nagyobb volt hát a meglepetése, mikor valami az ölében landolt. Ijedten kapta fel a fejét.
- Meglepetés! - Cooper vigyorgott le rá. - Hiányoztam? Gondoltam. Na, mi lesz, nyisd ki!
    Gill kétkedve vette a kezébe a virágos kis zacskót. Lehúzta róla a masnit és beletekintett. Amint meglátta tartalmát, arca azon nyomban skarlátvörösre színeződött. Cooper elégedetten szemlélte a hatást.
- Nem tudtam, mennyi kell - mondta csevegőn.
- Elég lesz, köszönöm - kényszerítette ki magából Gill. Még mindig égett a feje. Nem véletlenül találta gyanúsnak a srác vidámságát és az ajándékozás tényét. A zacskó két doboz tampont rejtett. "Ennyit a fél napos szenvedésemről, míg sikerült kinyögnöm. És persze a diszkrécióról..."
- Igazán nincs mit. Tudod, még sosem voltam a drogériának ebben a részlegében, igazán tanulságos élmény volt. És azok a kutató szemek, amelyek utunkat kísérték... Biztos vagyok benne, hogy Daniel is el volt ragadtatva a minket övező rajongástól. Szerintem azoknak a nőknek a bálványává váltunk, komolyan. Hazatérvén majd a pasijaikhoz vágják, hogy legközelebb kísérjék el őket vagy vásároljanak helyettük.
    Gill lehunyta szemét és hangosan nyögött. Már csak ez hiányzott neki! Cooper mostantól még kevésbé fogja békén hagyni, Daniel pedig... bele sem mert gondolni. A szőke nem hagyta soká rágódni, egy folyékony mozdulattal maga is az ülőalkalmatosságra vetődött és újabb szatyrok kerültek szem elé.
- Ez még nem minden!
- Nem akarom tudni... - húzódott arrébb a lány.
- Dehogyisnem. Miután az első kis csomag megvolt, ihletet kaptam - magyarázott Cooper. Továbbra is vigyorgott. - Múltkor kitértünk ezekre a lányos kacatokra és megjegyeztem, hogy nincs is belőlük olyan sok és, hogy egész legénylakás jellege van a kérónak. És akkor hiperérzékeny lelkiismeretemben megfogalmazódott a kérdés: itt jól érezheti magát egy csaj? Na, most teszünk róla, hogy így legyen!
- Hát ez nagyon... kedves tőled - nézett bele Gill az elé rakott tasakba. Egy rakás női magazint tartalmazott. - De tudod, ha nem érzem itt jól magam, arról nem a berendezési tárgyak tehetnek. Sokkal inkább más körülmények.
- Ne legyél ünneprontó. Én itt a lelkem is kiteszem érted...! - A srác a következő szatyrot is a másik ölébe dobta. - Ne mondd, hogy feleslegesen ráncigáltam el egy csomó butikba azt a rémesen morcos alakot!
- Ugye, ugye nem...? - Gill arca néhány másodperc leforgása alatt több árnyalatnyit sápadt.
- Nem cipeltem el Dant a bevásárló körútra? - segítette ki a szőke. - De, éppen ezt tettem. Nem volt könnyű, hidd el. Ne nézz ilyen szerencsétlenül! És mire vársz még?!
    Gillian egyre rosszabbul érezte magát. Mibe fog ez még neki kerülni? A következő tasakokat ruhákkal pakolták meg. Csupa olyan holmival, amelyről a lány sejtette, hogy feleslegesek. Különösen testre simuló halvány rózsaszín felső, csíkos pulóver, mely a hasánál hirtelen véget ér, miniszoknya, csipkés melltartó és egy... egy élénk színekben pompázó csipkeszegélyű tanga? Gill félredöntötte a fejét, karjait maga elé nyújtott, s így vizsgálta az utolsó darabot. A gumírozás határozottan működött. Abban biztos volt, hogy egyik szerzeményt sem fogja magára ölteni, akkor meg mi szükség rájuk? Alternatív felhasználási módként azt fontolgatta, hogy a mellette szemtelenül vigyorgó fejére húzza és megnézi kalapként hogy szuperál, de végül a reakciótól és a következményektől való aggodalma visszatartotta. Akkor meg minek?!
- Örülök, hogy tetszik. Látom be sem tudsz telni vele - kommentálta a lány viselkedését Cooper. Percek óta behatóan tanulmányozta a falatnyi fehérneműt.
- Pompás darab. Megtarthatod. És a többit sem fogom fölvenni. - Gill visszarakta a bugyit a szatyrába és a srác ölébe helyezte azt.
- Ugyan-ugyan. Rakd csak el, még jól jöhet - dobta vissza a csomagot Cooper. - Kedvenc hímünknek önmagában is megnyerte tetszését, de biztos vagyok benne, hogy rajtad még jobban fogja értékelni. Aztán persze meggondolja magát és le-
    Gill nem engedte befejezni a mondatot, a szőke szájára tapasztotta kezét. Arca színtelenségével sem volt már semmi gond. Coopert meglepte a hirtelen mozdulat, de nem sokat teketóriázott. A kocka gyorsan fordult és a lány találta magát fejfogás közepette.
- Amint mondottam volt - kezdett bele a srác ismét -, kedvenc barátunk... á, itt is van!
    Gill fölpillantott az orra előtt időző izmos karról és maga is megbizonyosodhatott róla, hogy valóban a szóban forgó személy közeledik feléjük. Az ördög és a fal példája. Egy újabb legenda igazolódott be.
    Daniel a fotelt választotta, s cigarettája fölül érdeklődve figyelte a párost. A lányt megint hatalmába kerítette a menekülési kényszer: kompromittáló dolgok az ölében, egy kar a nyaka körül vele szemben pedig a srác, akitől jobban tartott, mint életében bárkitől. Nem is olyan régen még úgy gondolta, felszakadt egy gát közöttük, elvégre volt pár beszélgetésük, amely nem fulladt ki szimplán fenyegetőzésben vagy erőfitogtatásban. Néhány napja mindez odaveszett egy rémes, betegen töltött nap miatt. Gill nem tudott mit kezdeni a fizikai távolság megszűntével. Csapdában érezte magát. S ezen kicsit se segítettet Cooper személyes teret sértő karja.
- Épp az ajándékokat kézbesítettem és elemeztük... - A szőkét egyáltalán zavarta a körülötte sűrűsödő feszültség, vígan cseverészett.
    Természetesen nem kerülte el a figyelmét a másik kettő viselkedése: amint megérkezett Daniel, Gill hihetetlenül feszültté vált és a srác kihívó méregetése végül komoly farkasszemnéző versennyé nőtte ki magát. "Érdekes, felettébb érdekes." Cooper hol egyiküket, hol másikukat vette szemügyre, s tetszettek neki az eszébe ötlő lehetőségek. A párharcnak végül külső személy vetett véget; Craig, Dee, Kian és Wade személyében fogadóbizottság érkezett, majd hamarosan csatlakozott a két távolmaradó is. A hirtelen hangzavarra a lány félrekapta a fejét, az se tűnt fel neki korábban, hogy Cooper eltávolította satuba fogó karját. Mire visszanézett a szemben ülőre, Daniel arcán önelégült vigyor ült; ismét ő nyert csatát.
- Hogy ment? - érdeklődött Wade.
- Mint a karikacsapás - felelte Cooper.
- Sima ügy?
- Még szép - morgott a vezér. - Itt? Nem volt semmi probléma? - Szúrós tekintetét a lány arcába fúrta. Gillt váratlanul érte a gesztus. Már-már szokás szerint.
- Semmi az ég egy adta világon - válaszolt Sherman, mint felelős helyettes. - Minden príma volt.
- Igazán örülök. - Daniel szemei egy pillanatra sem hagyták el a smaragdpárt. Gill gyorsan rendezte vonásait a hirtelen támadást követően; ellesett egy-két trükköt itt töltött ideje alatt. A szőke már attól tartott, újabb szempárbaj következik, de Dan következő szavai esélyt sem hagytak erre. - Jövő héten elmész.
    Gillian szembogara óriásira duzzadt, épphogy látható maradt körülötte különleges írisze. Nem hitt a fülének, de nem csak őt döbbentette meg a bejelentés. Hajlamos lett volna az örvendezésre (mióta is várt erre?), de az acélos hangszín és a szigorúan rendezett arcvonások mást súgtak.
- Mi a fene!?
- Ez komoly?
- Te-tessék? - szólalt meg végül az érintett is. - Hazame-
    Gill nem tudta befejezni a mondatot, Danielből hangosan hahotázva tört ki a nevetés. Egy szív pedig összeszorult.
- Nem mész haza - tisztázta a dolgot. - Szó sincs róla, és nem is lesz.
- Akkor? - értetlenkedett Kian.
- Anderson újdonságra vágyik. Emlékszel még rá? - fordult Dan a lányhoz. - Nagyon fess öltönyei vannak.
    "Armani?"
- Ő emlékszik rád. Túszos rablást akar. Nekünk pedig van már egy túszunk.
    Gill köpni-nyelni nem tudott. Agyában bőszen forogtak a kerekek. Egy pillanatra elhitte... Hogy aztán megint kiábránduljon. Rettegett. "Rablás túszejtéssel. Én mint túsz?! Fegyverek lesznek ott. Sok csőre töltött fegyver. Rám szegezve. Nem, nem, nem, nem. Ennyire ő sem lehet kegyetlen, nem."
- És mégis hogy képzeli ezt? - érdeklődött Craig.
- Egyszerű. Valaki vele megy - bökött Daniel a sóbálvánnyá merevedett lányra -, a többiek külön. Előkerülnek a stukkerek és mire túszejtésre kerül a sor, megvan a tökéletes alany. Bizonyára emlékeznek még, milyen hatásos volt a gyémántos törpénél.
    Cooper hümmögött egy sort. - Lehengerlően hatásos módszer, az már biztos. Ettől függetlenül távol áll tőlünk. Profilváltás van vagy mi? Oda a régi tisztaság?
- Sürgős az ügy. Anderson hajlandó nyilvánosság elé lépni. Persze csak más egyenruhájában - vigyorgott a főnök.
- Két legyet egycsapásra, így már értem. Egy jól helyezett suhintás és a konkurenciának hirtelen sok figyelni valója akad. Okos.
- Bingó.
- Ettől függetlenül nem tetszik nekem. Mi van, ha idejekorán felismerik a csajt? Ha gyanúsan viselkedik, nem bír az idegeivel? Már megbocsáss, de akármennyire jól is színészkedik, nem hiszem, hogy annyi ember előtt élesben is sikerülne neki. Túl nagy lenne a kísértés a szabadság kapujában. Elvégre semmi érdeke nem fűződik az észrevétlenséghez, golyó lehet a vége így is, úgy is.
- Ez már az ő bajuk.
    Gillnek lett volna egy-két szava az őszintétlenségről, hazugságokról és színészkedésről, de égetőbb problémái is akadtak. Ha Cooper ennyire nem bízik a biztonságában - ami mellesleg igazán szívet melengető, leszámítva hogy érvei pofoncsapásokkal értek fel -, mit szóljon ő, akinek a bőrét vásárra vinnék!? Ennyit érne? Egy rongybaba, akit akkor dobnak el, amikor akarnak? Csontig hatolt a félelme, minden pórusát átjárta a bénító érzés. Nem akart meghalni. Nem így. Nem most. A kijutás volt minden vágya, de nem bármi áron. Legendás naivsága sem volt elég, hogy elhiggye, kiszabadulhat ebben az akcióban. És különben is, mit ér két perc szabadság, ha utána minden elvész? Inkább marad bezárva, megfosztva, de életben.
Wade szólásra nyitotta a száját, de Gill megelőzte.
- Miért? - Kétségbe volt esve, nem törődött vele, hogy kinevetik, hogy megalázkodik, hogy mindenki így látja: összetörten, könnyekben és könyörögve. - Nem csináltam semmit. Megegyeztünk. Akkor meg miért?
- Megegyeztünk. Erről - hajította Daniel a zsebéből előhalászott fegyvert a lány ölébe, mire az felsikoltott. - Másról nem volt szó...
    Gill nem figyelt elrablója szavaira az ölére nehezedő fémmel volt elfoglalva. Minden figyelmét összpontosította, de szuggerációval semmire nem ment, hozzáérni viszont esze ágában sem volt. Végül a mellette ülő szőke oldotta meg a helyzetet: felkapta a pisztolyt és visszadobta a feladónak.
- Igazán lazíthatnál kicsit a nyomáson - feddte meg barátját. - Nézz már rá, teljesen kész van.
- Coopernek igaza van. Miért csinálod ezt vele? - szólalt fel Kian. Daniel szemöldökfelvonással jelezte, hogy nincs ínyére a dolog.
- Hát ez igazán izgalmas, gyerekek, de engem várnak a részvényeim. A brókerek szerint nagy visszaesés várható. Miben fogadunk, hogy nem? - állt fel Craig, majd távozott.
- Ha ő lelép, akkor én is - jelentette be Dee. - Túl sok a dráma. De én sem szeretném, ha elmenne. Végre találtam új rajzalanyt.
    Utolsó mondata láthatóan mindenkit meglepett a33; egy ember kivételével, s ennyi idő a lánynak is elegendőnek bizonyult, hogy feleszméljen a fegyver keltette kábulatából és ismét az ügyre koncentráljon.
- Nem értem, miért csinálod ezt velem?
- Ha továbbra is jó kislány leszel, biztos vagyok benne, hogy visszajöhetsz. Micsoda fordulat, igaz? - gúnyolódott Daniel.
- Ezt legalább te elhiszed?! Mert nekem nehezen megy azok után, hogy ötvenhatszor biztosítottál róla, hogy "azon a küszöbön" nem teszem ki élve a lábam, vagy ha mégis, azt nem élem túl. Tudod mit? Elég meggyőző tudsz lenni.
- Fene nagy elégtétellel tölt el. Kár, hogy ötvenhat alkalomra volt szükség, hogy bevésődjön a kis agyadba. Mi lett volna, ha másodikra sikerül? Talán mégsem vagyok elég meggyőző... Figyelj a hangnemedre ha velem beszélsz!
    A lány is nagyon jól tudta, milyen veszélyes játékot űz. Sebezhetőségével, meghunyászkodással azonban semmit nem ért el. Megrökönyödése nem illant el egyik percről a másikra, s mindez felélesztette benne a hitetlen haragot. A tehetetlenség szította düh pedig nem ismert udvarias formát. Nem akart veszekedni, feleslegesen újabb feszültséget kelteni, de kétségbeesett és ezzel párhuzamosan vakmerővé vált. Keserűséggel töltötte el a helyzet, mennyire nem rajta múlik saját sorsa. Mégis, a figyelmeztetés megtette hatását és nem szólalt meg többet. Biztos volt benne, hogy Daniel hallotta minden szavát - sosem kerülte el a figyelmét semmi. Mi újat mondhatna?
    Larry mindeddig csöndesen figyelte az eseményeket, ereiben elégtétel áradt szét. Úgy látta, eljött az ideje, hogy megossza saját gondolatait a többiekkel. Gúnyosra kerekített mondatát Gillianhez intézte:
- Emlékeim szerint, eddig semmi bajod nem volt a küszöb átlépésével. Sőt, egészen lelkesnek tűntél a dolgot illetően. Mi hozta a változást? - Szemei gonosz csillogással teltek, ahogy a lány arca röpke másodpercek alatt több árnyalatnyit sápadt. Előző állapotát tekintve, nem kis teljesítmény. - Persze akár csalhatnak is az emlékeim. Ezek már csak ilyen fura jószágok...
    Gill úgy érezte, a maradék erő és összeszedettség is elhagyja. Miért most kell a srácnak említenie azt az éjszakát? Az azóta történtek fényében, úgy tűnt, mintha évezredekkel korábban lett volna, hogy kósza ötlettől s leheletnyi reménysugártól vezérelve megközelítette a tiltott ajtót. Akkor is inkább a kétségbeesés irányította cselekedeteit, s jó eséllyel haladt abban az irányban, hogy most is ez történjen. Fejében vadul zakatoltak a kerekek. Azóta is zavarta, hogy miért nem buktatta le Larry, amikor nem kapott tőle soha mást csak lenézést, undort és gyűlölködő pillantásokat. "Miért csinálja? Miért most? Eddig miért nem? A megfelelő pillanatra várt? Ez az?" Miután a srác rajtakapta, teljesen védtelen helyzetbe került és valószínűleg valami szörnyű történt volna, ha nem hallja meg őket Sherman. Sherman. Gill vetett egy röpke oldalpillantást a félvér olaszra, s látta ahogy megfeszíti állkapcsát. Hát emlékezett ő is. Akkor nem tudta meg, mit történt, de most valószínűleg helyére kerültek a puzzle darabjai. Mindennek vége, már csak a végső döfés hiányzik.
    Ennek fényében tekintett körbe ismét. Larry elégedetten hátra dőlt, a többiek gyanakodva néztek hol egyikükre, hol másikukra. Egyedül Sherman meredt maga elé, megfeszített állkapcsa bizonyára fájt már. Gill azon csodálkozott, hogy nem aprította fel egymást még a két egymásnak kényszerített fogsor. Rosszul érezte magát a vizslató tekintetek kereszttüzében, s ez csak hatványozódott, amikor Sherman is úgy döntött, megtiszteli a figyelmével. Izzott a tekintete. Haragot, árulást lehetett kiolvasni az összeszűkített szemekből. Combjain nyugvó kezeit ökölbe szorította, de nem szólalt meg. Senki sem szólalt meg.
    Hosszú percekig húzódott a feszült csönd. Gill átkarolta maga elé húzott térdeit, de nem nézett senkire. Nem bízott már magában, hogy képes lenne állni egy tekintetet is. Másodpercekkel korábbi haragja elillant, mintha soha nem is létezett volna. Csak a félelem maradt. Larry továbbra sem tisztázta a dolgot és Sherman sem jelentkezett a feladatra. A többiek értelmezni próbálták az elhangzottakat, s a lánynak nem maradt sok kétsége afelől, hogy a pár mondat mindenkihez eljutott. A testbeszéde is sokat elárulhatott, de nem bírta kontrollálni ösztöneit. Egyre feszültebben várta, mikor mondja ki valaki a vádat. A tényt. De senki nem tette meg.
    Wade ismét elhatározta magát, de végül Cooper torokköszörülése szakította meg a némaságot.
- Nos... öhm. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni? Talán nem a legjobb ötlet mások kezére játszani a lányt.
- Mi okom lenne másképp tenni? Győzz meg róla.
    Daniel arcáról szokás szerint semmit nem lehetett leolvasni. Tekintete szilárd, vonásai kontrollban voltak. Gill nem tudott rájönni, mit gondol. Összerakta-e a mozaikkockákat. "Pont ő ne rakná össze!? De akkor miért nem reagál?"
- Mint mondtam, nem hiszem, hogy sértetlenül megúszná. A mai biztonsági őrök sokkal makacsabbak. Ha máshová nem is, szinte elkerülhetetlen egy lábba eresztett golyó. Ami ugyebár felettébb kellemetlen, és következményeképpen vagy orvoshoz kell vinni, vagy belehal. Előbbi variáció esetében felmerül a kérdés, hogy Andersonék mit akarnak vele kezdeni. Ne adj isten, honnan és miért szerezték? Szintén felettébb kellemetlen. Mi elkerültük a magyarázkodást, nekik már nehezen menne.
- Ésszerű - hümmögött a főnök. - Még valami?
- Ami azt illeti van - szólalt meg hevesen Wade, s meglepetésében azonnal el is hallgatott. Ő hitte el a legkevésbé, hogy végre szóhoz jutott. Márpedig a rá szegeződő tekintetek alapján minden bizonnyal ez történt. - El se hiszem, hogy senki sem szólt bele. Már kezdtem azt hinni, hogy meg vagyok átkozva, vagy valami...
- A lényegre!
- Máris. Azt sem értem, hogy fordulhatott meg egyáltalán a fejedben, hogy más kezére add. Nem tudom, mikor lettél ennyire közömbös egy emberi élettel kapcsolatban... De nézzük másképp! Tényleg egyikőtök sem vette észre mennyi minden változott, mióta idejött?
- De. Egy csomó felesleges szarsággal van tele a ház - dobott egy piros párnát a másikra Larry. Wade könnyedén elkapta, de nem volt elragadtatva a választól.
- Nem éppen erre gondoltam. Nem vettétek észre, mennyivel otthonosabb lett a Sasfészek? És nem, nem az új tárgyakra gondolok - juttatta vissza a párnát a feladóhoz. - Senkinek sem tűnt fel, mennyi élet költözött be Gillel együtt? Eltűnt a monotónia, a szürkeség. Végre olyan ez a hely, mint egy igazi otthon. És mekkora paradoxon, hogy pont ő hozott életet, akinek fel kellett adnia a sajátját! És nem hiszem, hogy azért a változás, mert már egy lány is lakik itt. Hanem, mert ő jött. Akármennyire is elcsépelten és nyálasan hangzik... Tényleg lemondanál erről? - fordult főnökéhez.
    Wade mondandóját csend követte. Furcsán érezte magát. Bizalmas volt a viszony a társaságban, de nem szoktak nyíltan beszélni az érzéseikről. Egy pillanatra összefonódott a tekintete legjobb barátjáéval és a néma párbeszédből értette, hogy Kian mellette áll. Larryn semmi változás nem látszott, arcán leginkább unottság tükröződött. Sherman arckifejezése továbbra is viharos maradt, de semmibe meredő szemei bizonyították, hogy emészti a hallottakat. Cooper hátradőlve, kényelmesen elhelyezkedve vette fontolóra Wade szavait. Daniel maszkja a várakozásoknak megfelelően tökéletes volt; négerbarna szemei a lányt vizslatták.
    Gill azonban nem törődött vele. Az arcán csordogáló könnypatakot már rég nem a kétségbeesett elkeseredés táplálta. Ittléte alatt először igazi melegség járta át testét. Őszinte, hálás, szívből fakadó hőhullám, amely eredetét nem kellett megkérdőjelezni, hogy láz teszi-e vagy valami más. S mikor két zöld szempár összetalálkozott, halvány, félénk mosolypalánta jelent meg a lány ajkain, mely hamarosan briliánssá nőtte ki magát. Wade hasonlóképpen válaszolt. a33;Na, ennek az őszinteségét kérdőjelezze meg valaki!a33;
    Ezt senki nem tette meg, viszont Daniel szkepticizmusa sem talált legyőzőre.
- Felettébb hatásos - summázott.
- Nem úgy tűnik... - morgott a barna. - Pedig minden szót komolyan gondoltam.
- Wade-nek igaza van - szállt be Kian is. - Azt mondtad, győzzön meg valaki. Ennél jobban szerintem képtelenség összefoglalni a dolgokat. Mindenben igazat adok neki.
- Azt mindjárt gondoltam...
- Ha nem is adsz nekünk esélyt, minek tetted fel a kérdést? Egyre inkább kezd olybá tűnni, hogy rohadtul nem érdekel senki véleménye. Csak tudnám, akkor minek a vesződés?
- Hé! - csattant fel Wade. - Mi az, hogy minek a vesződés?! Meg kell mentenünk valakit, hát azért!
- Egyetértek. De ha egyesek nem hajlandók változtatni az álláspontjukon, akkor eléggé veszett fejsze nyele az egész.
- Nehogy hajba kapjatok már ezen - csitította Sherman a két barátot. - Azzal nem sokra mentek. Ha szavazásra lenne bocsátva a kérdés, én is a maradása mellett voksolnék. Bár néha elég sok bosszúságot okoz a csaj - vetett még egy dühös pillantást az említettre -, legalább van kivel olaszul beszélni.
- Nem lesz szavazásra bocsátva - tisztázott a vezér. - Igazából véleményre sem voltam kíváncsi, de ha már olyan lelkes volt a hallgatóság, hát legyen. A döntés viszont az enyém.
- Szerintem menjen nyugodtan - szólalt meg Larry hosszú idő után. - Végre lesz valami haszna is és nem csak a pénzünket fogyasztja.
- Mintha ezt marhára megéreznéd! - veszekedett Wade. Egyre szenvedélyesebben vitatkozott, hangereje mondatról-mondatra erősödött. Elszánta magát: megvédi a lányt, ha törik, ha szakad. - Tényleg azt hiszitek, hogy ha elmegy, akkor visszaáll a régi rend? Semmi sem lesz olyan, ebben biztos vagyok. Nyolcunkkal együtt is üres lenne a ház. Mert itt volt, tudjuk, milyen volt vele együtt. Milyen lehetne. És már nincs. Hát ezt akarom elkerülni!
- Ámen - nyugtázta az indulatos érvelést az éppen visszaérkező Craig. - Nagyon sokáig bírtok egy témán rágódni. Ennyi idő alatt kaszáltam egy rakás lóvét, és abban a jóleső érzésben fürösztöttem piciny lelkem, hogy ismét nekem volt igazam és nem a nagymenőknek, erre ti még mindig itt tartotok. Na mindegy, csak azért jöttem, hogy szóljak, összedobtam valami ebédet. Semmi extra, de ez a kis diszkusszió biztos energiafaló volt.
- Nagyszerű - állt fel Daniel.
- Hé! És akkor mi lesz? Nem válaszoltál.
- Nem. És? Én döntök. Pont - felelt, majd a vörös nyomában elhagyta a szobát.
    Hamarosan követte őket Cooper, Larry és Wade is, utóbbi továbbra is elszánt arccal, ökölbe szorított kézzel masírozott fel a lépcsőkön.
- Gyere - nyújtotta a kezét a rocker a lány felé. - Együnk valamit.
- Köszi, nem vagyok éhes. - Gill letörölte a maradék könnyet az arcáról.
    Az utóbbi percekben megszólalni sem mert. Wade szavai jó érzéssel öntötték el a lelkét, de félt hangot adni gondolatainak. Ennyi idő után se mindig tudta megfelelően kezelni a stresszhelyzetet, így a hangnemszabályozással is problémái akadtak olykor. Egy felidegesített Danielre pedig semmi szüksége nem volt.
- Pedig enned kéne valamit, tündérem.
- Nem tudnék most enni. De köszönöm az aggódást. És jó látni, hogy valami sohasem változik - utalt a srác mindig megújuló becenévtárára.
- Ja, én is így veszem észre... Ezek a kihagyott étkezések...
    Kian távozását követően Gill úgy gondolta, lepihen és közben megpróbál kitalálni valamit. Rengeteg gondolkodni valója akadt, Daniel szép mennyiségről gondoskodott. Nem jutott két lépésnél tovább. Amint ketten maradtak a szobában, Sherman felugrott a kanapéról, megragadta a lány csuklóját és a folyosó felé vonszolta. Az arcán tomboló vihar mit sem csendesült Gill nem kis ijedelmére.
- Hé, ez fáj!
    Gillian megpróbálta kiszabadítani kezét Sherman fogásából, de csúfos kudarcot vallott. Az ablak nélküli folyosón egyre sötétebb lett, s ő egyre rosszabbul érezte magát. A srác belökött egy ajtót és betaszította a mögötte rejtőző szobába lányt. Indulatosan a falra csapott, mire pislákolva ugyan de felkapcsolódott a terem közepén lógó lámpa, mint egyetlen fényforrás. Ekkor már felismerte a helyiséget Gill: az iratokkal és makettekkel megrakott rendetlenség színhelye csakis az emeleti raktárféleség lehet. A csuklóját masszírozva nézett ismét a másikra, aki közben egy székkel kitámasztotta az ajtót ezzel megakadályozva a bejutást, és megnehezítve a kimenetelt. Tevékenységével végezvén a lány felé közelített nagy indulattal. Gill egy pillanatra megrettent, tisztán látta a srác dühét, amelynek az okával is tisztában volt, de Sherman nem rontott neki; fél méterrel előtte megállt.
- Te teljesen hülye vagy?! Elment az eszed?! - ordított a srác. - Tudod, mi történhetett volna, ha akkor nem megyek fel sörért? Nem, fogalmad sincs róla. - Sherman föl-le járkált a szobában, kezeit hol ökölbe szorította teste mellett, hol tar fején simított végig velük. - Annyira kedvem lenne most felpofozni - fordult ismét a lány felé. - Az az egy szerencséd, hogy a mama arra tanított, hogy nem ütünk meg lányt...
    Az olasz nem nyugodott, továbbra is ide-oda császkált, s közben egyre intenzívebben hallatszott olasz nyelvű káromkodása. Gill megszólalni sem mert, csak lehajtott fejjel tűrte, amit a srác a fejéhez vágott.     Tulajdonképpen egyetértett vele: nagyon felelőtlen dolog volt részéről a kísérlet. Még ha előkészítette volna! De nem, ő csak intuitív módon, kétségbeesésében célozta meg a tiltott ajtót. Ennek következtében pedig megkapta Larryt. És most Shermant is.
- Tulajdonképpen lehet, hogy jobb lett volna, ha nem avatkozom közbe. Néha úgy érzem, szükséged lenne rá, hogy valaki megtanítsa a leckét és akkor nyugton maradnál... Most is, mégis mit képzeltél magadról?! Hihetetlen... - A zsörtölődés ismét idegen nyelvű trágárkodásba fulladt.
- Rossz napom volt, oké? - védekezett a lány. - És csak egyszeri alkalom volt, ösztönös. Nem gondolkodtam. És különben is, miért nem lepleztél le, ha ennyire dühít?
    Olasz kirohanását követően Sherman úgy folytatta, mintha egy szót sem hallott volna Gill mondandójából. - Ha Waltersnek nem lenne igaza... A jó rohadt életbe is! És akkor jön itt az olasszal, Itália így meg úgy, én meg jól bedőltem neki. Elhittem a kis fruska érdeklődését, és...
- Tessék? Látod, te is engem vádolsz! - szaladt ki Gill szájából. Eddigi megbánását egy apró, de sokszor megjelenő szikra felháborodássá lobbantotta. - Nem vagyok hazudós, tényleg szeretem. Ahogy a történeted is érdekel. Csak sajnos két emberen kívül senki nem hisz nekem. Így pedig nem sok kedvem van megfelelni az elvárásoknak...
- Eszednél vagy?! Mi az, hogy nem sok kedved van?! Ki nem szarja le, hogy mihez van kedved?! Csak csináld! A jó rohadt életbe...
- Nekem is lehetnek gyenge pillanataim. Az is ilyen volt. Istenem -
- Isten nevét szádra ne vedd - fogta meg a nyakában lógó hatalmas keresztet Sherman.
- Nem hiszem, hogy jogod van a tíz parancsolatról papolni. Vagy a "Ne lopj!"-ig már nem jutottál el?
- Fogd be! Nagyon szeretnélek most megütni...
    Ez így folytatódott még egy darabig, de Sherman nem hazudtolta meg neveltetését, miszerint "lányt nem ütünk meg". Gill nem igen szólalt meg többet, az olasz így is, úgy is eleresztette a füle mellett, ha megtette. Ehelyett csak némán tűrte a rázúdított haragot és reménykedett, hogy a többiek nem hallják meg.
    További fél óra telt el, mire Sherman is megnyugodott. Ekkor már a szoba közepén álló asztal körül ültek.
- És most mi lesz? - érdeklődött Gill.
- Megmondom mi lesz. Te nyugton maradsz, én pedig lenyelem ezt a kis kiruccanásod. De ezentúl jól vigyázz, mert még egy emberrel többen lesznek a nyomodban azt várva, mikor szeged meg a legapróbb szabályt is. Nincs több dobásod. Ha eljátszod az utolsó lehetőséget is, kitálalok Danielnek.
- Szerinted nem tudja még?
- Fogalmam sincs. Larry elég homályosan fogalmazott. Dannek viszont éles az esze, nem véletlenül ő a főnök. Mindenesetre tőlem nem tudja meg, ha minden terv szerint alakul. Rajtad áll. Larry szándékairól sajnos nem tudok nyilatkozni...

xXx

    Az elfojtott indulatoktól túlfűtött közjátékot követően Gill a hálóba ment, eredeti terveinek megfelelően. A fülhallgatóból dübörgő zenével kizárta a külvilágot és gondolatainak adta át a helyet. Mozgalmas déltájéka volt. Csak imádkozni tudott, hogy ne küldjék el a fegyveres rabláshoz. A puszta gondolattól kirázta a hideg és leesett a vérnyomása. A könnyekkel sem tudott mit kezdeni: újra és újra eleredtek. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy vannak itt is támogatói... barátai? És Sherman szavaiból arra következtetett, hogy eggyel többen is állhatnának a háta mögött, de elvesztette a bizalmát. "Visszaszerzem. Visszaszerzem valahogy. Be fogom bizonyítani neki, hogy nem hazudok! ... De ki az a Walters? ... Wade?"

xXx

- Elég volt, Walters! - csattant fel Daniel a munkabázison.
- De én komolyan gondoltam minden egyes szót! Nem küldheted el Gillt! Ezt nem teheted meg. - Wade folyamatosan ostromolta főnökét, de az nem akart kötélnek állni.
- Ki vagy te, hogy megtiltsd?!
- Nem tilthatom meg, senki nem vagyok. Csak szeretnélek meggyőzni. Ne tedd ki ennek a szörnyűségnek! Nem heverné ki a traumát, csak egy egyszerű lány, az isten szerelmére!
- Egy egyszerű lány. Ergó nem értem, mi a problémád.
- Akkor átfogalmazom. Egy egyszerű lány, mint akinek semmi keresni valója vérbeli profik és tucatnyi felhúzott ravasz között. Egy egyszerű lány, mint kedves, szeretni való, őszinte, ártatlan, naiv, nyitott, érzelmes emberi lény... És nem érdemli meg, hogy így kezeljék. Tudom, hogy ez sem a megfelelő hely, de még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mint ami Andersonék keze között várna rá. Úgyhogy szépen kérlek, ne küldd el!
- Nagyon megindító. De szűnj meg!
Daniel az irodája felé indult, de Wade nem tágított. A vezér pedig nem a türelméről volt híres. Hát még az ellentmondással szembeni toleranciájáról!
- Még egyszer mondom, Walters - állt meg Dan az ajtó előtt. - Nem érdekel a közboldogság, a mennybemenetelemről is valószínűleg rég lecsúsztam. Vagyis: fogd be!
- De -
- Ne feszítsd tovább a húrt - figyelmeztetett, majd becsapta maga mögött az irodaajtót.
- ...a barátom - motyogta magának a másik srác.
    Csalódottan kullogott vissza a munkabázisra. Egész ebéd alatt puhította Danielt Kian segítségével, jobbnál-jobb érveket hoztak fel, de semmi eredménye. Márpedig nem akart lemondani Gillianről. A számítógépek között is csak tengett-lengett, új feladatot csak az elkövetkező napokban kapnak, tájékoztatták ebéd alatt. Hívták PlayStationözni, de elutasította. Időközben Kian úgy döntött sziesztázik egy kicsit, így beszélgetnie sem maradt kivel.
    Nem tartott soká a magánya, hamarosan Gill jelent meg a küszöbön. Sírástól kipirosodott szemeivel körülpásztázta a helyiséget, de mivel csak a srácot találta ott, belépett. Wade előtt állt meg.
- Az előbb találkoztam Kiannel és nagyon jól esett az ölelése. Jól jönne még egy - nézett a másikra.
    Wade-nek sem kellett kétszer mondani, egy lépéssel megszüntette a köztük lévő távolságot és karjaiba zárta a lányt. Neki is szüksége volt a kontaktusra, a nyakába csimpaszkodó kezekre. Hallotta, hogy sír Gill, ezért még szorosabban ölelte, kezeivel a hátát cirógatta nyugtatásképp. Csitító semmiségeket suttogott a fülébe, de ez sem segített. Gillian képtelen volt gátat szabni a könnyáradatnak, válla finoman rázkódott egy-egy újabb feltörő gombóc következtében. Hamarosan egy széken kötöttek ki: Wade ült alul, Gill pedig az ölében. Még mindig úgy kapaszkodott a srácba, mintha az élete múlna rajta. Fejét a másik nyakába fúrva sírt tovább. Így ültek akkor is, amikor a konyhába tartó Daniel elhaladt a szoba mellett. Wade elkapta a futó tekintetet, de semmit nem tudott leolvasni róla.
- Sssss. Nem lesz semmi baj - nyugtatta a lányt. - Még egyáltalán nem biztos, hogy velük kell menned. És ha úgy dönt is Dan, még mindig lesz egy hetünk, hogy kitaláljunk valamit.
- Biztos? - nézett fel Gill.
- Biztos. Nem hagyom, hogy bajod essen.
- Jaj, Wade! Olyan jól esik, hogy legalább te mellettem állsz!
- Még szép, hogy melletted állok. Ahogyan Kian is.
- Köszönöm - szipogott. - Nagyra értékelem. Ez már olyan, mint a ba -
    Gill meggondolta magát, mégsem mondta ki, a nyelve hegyén lévő szót. Hiszen mennyi, három hete sem ismeri a srácot? Hirtelen eszébe ötlött a póz is, amelyben ültek, az általa tönkretett inggel együtt. Gyors tempó? Hajaj.
- Mint a barátság - fejezte be helyette Wade. - Én is észrevettem.
    A rá villanó mosollyal szemben viszont már tehetetlen volt. Nem ő mondta ki a bűvös szót. Akkor talán mégis igaz lehet.
- Tönkretettem az ingedet - szólalt meg kis idő múltán.
- Rá se ránts. Van még pár, és tudtommal a mosógép is működik.
- Walters a vezetékneved - ráncolta a homlokát Sherman szavaira visszagondolta.
- Igen. A szüleim biztos szerették az alliteráló neveket. Honnan hallottad?
- Csak hallottam... - Gillnek esze ágában sem volt beszámolni korábbi beszélgetéséről. Nincs szüksége még egy ember dühére.
    Már nem kerülgette sírógörcs a lányt. Megnyugodott. Wade vállára hajtotta a fejét és a szívdobogásukat hallgatta, ahogy lassan visszaálltak megszokott, méla tempójukra. Végre hallott egy olyan szót, amelyre oly régóta várt. A hozzá tartozó meleg érzés kitöltötte a rengeteg hiányból adódó űr egy részét. Üstökös a sötét égen. Villámok cikáztak lelkében: vádak, támadások, utálattal teli arcok, röpködő fegyverek, hideg félelem, baljósan izzó szemek, idegölő kiismerhetetlenség... És végre valami puha és meleg. Halvány üstökös, mely mélán, ráérősen szelte át a viharos eget.
    Pár percig egyikük se mozdult. Végül Gill volt az, aki megszakította a kapcsolatot. Fejét felemelte, kezeit leengedte és apró, félős, leheletnyi puszit nyomott Wade arcára. A srác nagyon meglepődött, így mire észbe kapott, Gill már a helyiség másik felén járt.
- Lécszint teljesítve - kacsintott a lány. Wade-nek is beugrott a két beszélgetésük, amely során puszit követelt a másiktól, de csak rejtélyes utalást kapott. Rejtély kipipálva. "Megérte várni a megfelelő szintre. Sokkal többet ér így."

xXx

    Este nem sok mindent csinált Gill: kerülte a társaságot, a gyötrő gondolatokat, bármilyen mély tartalmat. A Coopertől kapott magazinokat vette elő és másik liliputi párkapcsolati vagy éppen iskolai vészhelyzeteibe temette magát. Félresikerült smink, randi közben felfutó harisnya, bokabicsaklás az álompasi orra előtt. Csupa, csupa vészhelyzet... Szinte égetőbb problémák vetődtek fel, mint a sajátjai.
    Tartott az éjszakától, de mint kiderült, feleslegesen. Daniel befeküdt mellé, de nem ért hozzá, még csak felé se fordult. Gill hálás volt érte, még mindig nem tudta hogy kezelni a helyzetet, de szorongással is töltötte el ugyanez. Puszta tapintat az ok? Vagy azért csinálja ezt Dan, mert a közeli jövőben nem lesz több alkalom? És ha el akarja küldeni, akkor miért vesződött Cooperrel és a vásárlással? "Nem valószínű, hogy tetszett neki, valószínűleg a pokolba kívánt mindkettőnket Bár igaz, akkor Cooper előtt fel kellett volna fednie titkát. Márpedig ő is meglepődött... Mivel érdemeltem ki a poklot?" Hiába próbált kikapcsolni az elmúlt órákban a lány, mégis gyötrő gondolatokkal aludt el.
    Tele volt még a szoba, mikor fölébredt. Felkelt volna, de valaki durván visszanyomta a matracra. Borzos fekete hajfüggöny vette körül az arcát. Meglepődése sikolya a torkába fagyott.
- Hová ilyen sietősen? - duruzsolta a lány fülébe Daniel. - Nem kell elkapkodni a dolgokat... Még nem is tudod a döntésemet... Tízkor várlak az irodámban. Ne késs! - mondta, majd felpattant.
    Gill bénultan feküdt a helyén. Már megint könnyelműen leengedte védőpajzsát, s ennek meglett az eredménye. Vészjósló érzéssel szívében kelt fel végül. Egy villanásnyi időre találkozott Dee tekintetével és tisztán le tudta olvasni róla, hogy tanúja volt a jelentenek és egyre gondolnak. "Tapintatos távolságtartás... Erről ennyit. Csak szórakozott velem. Ismét."