Jó időbe beletelt mire Gill összekapta magát. Gondolatai, érzései százfelé szakadoztak. Semmit sem értett, legfőképpen Daniel szándékai voltak kivehetetlenek számára. Bántotta a kegyetlen játszadozás, sértette önérzetét a házi macskás metafora. Legjobban azonban az fájt, hogy ha nagyon kiforgatta is, de igaza volt a srácnak. Haszontalannak érezte magát, gyengének és tehetetlennek. Utálta Danielt az érzésért. Miatta volt az egész.
      Gill a nap további részében is zavartan, szétesetten viselkedett. Mindenfelől arra várt, hogy az arcába dörgöljék az igazságot. Ez nem történt meg, sőt többen felháborodtak a megkérdőjelezhető tisztességű eljáráson. Wade egyenesen odáig ment, hogy Danielt is tudassa felháborodásáról. A főnök nem rajongott a felelősségre vonásért.
     Gill Sherman és Craig társaságában töltötte az estét. Biliárdoztak. A vörös semleges volt, mint általában, Sherman hűvösebben viselkedett a szokásosnál. A gőz nagy részét kiadta magából előző nap, haragja azonban nem szállt el egyik percről a másikra. A lány, korábbi elhatározásával ellentétben semmit nem tett a viszony javítása érdekében. Nem tudott napirendre térni a délelőtt történtek fölött, gondolatai más útra terelésére viszont képtelen volt. Fejében ugyanaz a képsor játszódott le újra és újra: két szorosan összesimuló test, egy incselkedő kéz, esőerdő fülledtsége. Beleborzongott az emlékbe.
      Egy kezébe nyomott dákó zökkentette ki gondolatmenetéből. Gyors pillantással felmérte a teli golyók helyzetét. A vereséget akár el is könyvelhette volna. Lökött. Keze beleremegett. A piros golyó térült-fordult az asztalon, de a lyukakat következetesen elkerülte. A lány lemondó sóhaj kíséretében átadta a játékszert és egy közeli székre rogyott.
- Ha ennyire megviselt, hogy itt maradsz, mi lett volna, ha menned kell? - kérdezte az asztal fölé hajoló olasz.
      Célzott és lökött. A golyó egyenesen a helyére gurult, majd tompa koppanást hallatott, ahogy ismét szilárd felületre ért. Csont nélkül, mondanák egy másik sportág képviselői. Párszor megismételte a precíz mozdulatot, mígnem csak a teli golyók maradtak az asztallapon.
     Gill vállat rántott.
     Craig már a következő körhöz rendezte az asztalt, mikor Cooper belépett.
- Beszállsz?
- Nem én! Egyedül jelenlegi kedvenc nőnemű egyedemért jöttem, aki úgy tűnik, ismét elfelejtette, merre lészen a konyha. De ha gondoljátok, nektek is jut pár szenyó. Én csináltam!
      Azzal a szőke Gill mellé lépett és kezeit a lány vállán átvetve elkezdte finoman kiterelni a szobából. Enyhe ellenállásba ütközött, de ez meg se kottyant neki.
- Még nem fejeztük be, tudod - tiltakozott Sherman.
- Látom. Sőt el se kezdtétek. De hát mit lehet tenni, ha önellátásra képtelen a drága. Valakinek figyelnie kell rá, energiára szükség van...
      Cooper nem volt tudatában, hogy mekkora tüskét szúrt a lány mellkasába. Önellátásra képtelen. Tehetetlen. Haszontalan. "A lakáson kívüli tartásra alkalmatlan" csengtek Daniel szavai Gill fülében. Fogait az ajkába mélyesztve fojtotta el Gillian a feltörekvő frusztrált kiáltást.
      A szőke által összerakott szendvicsek akármilyen gusztusosak voltak is, nem hozták meg az étvágyát. Hiába roskadoztak a tálcán elhelyezett kenyérszeletek sonkától, szalámitól vagy éppen füstölt szalonnától, hiába a tojás, a saláta és a többi zöldség. Nagy nehezen lekényszerített a torkán egy szeletet a lány, tudta, hogy addig úgysem szabadul.
- Ne vágj ilyen fancsali képet - korholta Cooper. - Nagyon finom szenyákat csináltam!
- Így igaz - helyeselt Wade. Négyen ültek az asztalnál: Cooper, Gill, Kian és Wade. - És ha már a szendvicseknél tartunk, lassan időszerű lenne kidolgozni a mi kis paktumunk részleteit...
      A rocker elvigyorodott. - Rendben. De előre leszögezem, hogy nem leszek alsó szelet kenyér. Kis csillag ellen semmi kifogásom, de a te rám nehezedő súlyod mindenképp olyan dolog, amit nem szeretnék többször tapasztalni. Ártatlan gyermeklelkem azóta is üvöltözik.
- Ha-ha-ha. Az is kész csoda, hogy emlékszel még az időre, amikor a lelked ártatlan volt és gyermek.
- Miért, szerinted most milyen? - színlelt felháborodást Kian. - Gillie-kém, drága, mondd meg ennek a fajankónak, hogy mennyire nincs igaza!
- Öh... - A kérdezett nem tudott reagálni. Eddig kis belső világával volt elfoglalva, így nem tudta, mi folyik körülötte. A valóságba visszarángatva pedig három szempár is rá szegeződött.
- Látod?! - kiáltott fel diadalittasan Wade. - Nem tudja, hogyan rázzon le finoman, ezért inkább meg se szólal.
- Csak szeretnéd! - Kian a tányérkán heverő szendvicset megszabadította egy szelet paprikától és barátjára dobta.
     Nem késett a válasz sem. A kibontakozó félben lévő ételháborút Cooper erélyes közbeszólása akadályozta meg.
- Te pedig igazán ehetnél még! - kiabált a lány távolodó háta felé. Gill a kis közjátékból adódó figyelemhanyatlást gondolkodás nélkül kihasználta a távozásra. Érezte, hogy viselkedése miatt közeledtek a "mi a baj?" típusú kérdések és nem akart hazudni. Nekik nem. Az igazságról viszont nem óhajtott beszámolni. - Csak megadat hibáztathatod, ha nem lesz elég energiád. Csak magadat - zsörtölődött a szőke.
      Gill zuhanyozni indult, addig is legalább egyedül lehet. Terve némi akadályba ütközött, ugyanis foglalt volt a fürdő. Mehetett volna egy emelettel lejjebb, de az összes holmija a zárt ajtó mögött rejtőzött. Negyed óra várakozást követően végül a meleg vízsugár alá vethette magát, amely valamelyest fellazította feszült izmait és fejben is lenyugodott.
      E kellemes állapot nagyjából addig tartott, míg a hálóba ért. Sötét volt, de ettől függetlenül látta, hol domborodik egy-egy takaró. Nem voltak állandó helyek - bár mindenkinek volt kedvence -, kivéve két embert. Egyikük döbbenten állt a szoba közepén, míg a másik az ablak alatti matracon feküdt. Még sosem fordult elő, hogy Daniel ért oda elsőként. A textília egyenletesen emelkedett-süllyedt, s ez reményre adott okot: talán már alszik az alatta fekvő. A lány lábujjhegyre gördült és nesztelenül lépkedett a kijelölt fekhelyig. A takaró szélességéhez és a szabályszegés vádjának elkerüléséhez mérten a lehető legtávolabb feküdt a sráctól.
      Pár másodpercig semmi sem történt. Csend volt, sötét és senki sem mozdult. Gill már épp fellélegzett volna megkönnyebbülésében, amikor egy erős kar megtalálta az utat a hasa, dereka felé és eltüntette a gondosan kimért távolságot a két test között.
- Jó éjt, cicám - suttogta Daniel, mire a lány hátán ismét a hideg futkosott. Hiába volt közvetlen közelében egy meleg test.
      Gill nem felelt. Nem mozdult. Fogait összeszorította, kezeit ökölbe zárta, de nem tett semmit a helyzet ellen. Tudta, hogy nem kerülhet ki belőle jól. A srác elégedetten húzta fel mögötte a szája sarkát.

xxx
     Bár megérkezett az új feladat, a csapat felének sikerült kieszközölnie még egy kis szabadságot. Kian nem kicsit volt megrökönyödve, amikor kérését előadva Daniel csak vállat rántott és elmorgott egy "legyen"-t. Semmi akadékoskodás, semmi ígéret, hogy a következő időszakban extra keményen dolgoznak cserébe. Semmi. A rocker különösebben nem rágódott a körülményeken, az eredmény a lényeg. S az eredmény? Bömbölő zene, videójáték-maraton és rengeteg egészségtelen nassolni való.
      Wade és Kian kíméletlenül nyomkodták a játékkonzol gombjait. Percekkel korábban még Craig ült a lapos képernyő előtt, de hamar megunta a virtuális fegyvereket és inkább visszatért makettjeihez. A két tinédzsereknek nem akadt ilyen problémája. Dee a bőrfotelbe süppedve rajztábláját felhúzott térdeire támasztotta és szokás szerint nem törődött a többiekkel. Tekintete néha elvándorolt a lapról, majd a részleteket elraktározva keze és benne a grafit ismét járni kezdett.
      Gill a közelükben hasalt és újonnan kapott magazinját lapozgatta. Nem igazán kötötték le a könnyed cikkek, mégis frissítően hatott pár női pletyka huszon-egynéhány, férfiakkal összezárt nap után. Néha már elviselhetetlennek találta a házban uralkodó tesztoszteron-szintet. Ki hitte volna, hogy Cooper ennyire figyelmes is tud lenni? Időnként felpillantott az egymást heccelő párosra és parányi mosoly jelent meg arcán. Az ő társaságukban szinte jól érezte magát. Nem kellett hirtelen tőrdöfésre számítania, a hátát figyelnie vagy éppen a szavait. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindannyian ilyenek lennének! Igaz, akkor itt se kellene már lennie. Torkát keserű gombóc szorította el.
      Kezdődő önsajnálatából egy, a látóterébe került lábfej zökkentette ki. Nagy volt, papucs fogta közre, s felfelé haladva egyre több aranyszín szőrszál kacskaringózott. Fejét teljesen hátravetve a lány Cooper vigyorgó fejével találta szemben magát. A szőke kezével intett neki, hogy keljen fel. Gill értetlenül engedelmeskedett.
- Velem jössz - fogta meg a kezét a srác. Erre már többen felfigyeltek.
- Mégis miért tenne ilyet? - fordult hátra Wade, persze csak miután megállította a játékot.
- Miért ne tenne? - kontrázott Cooper.
- Mondjuk, mert még nem végeztem - szólt bele Dee. Cselekedete mindenkit váratlanul ért.
- Mivel? - kíváncsiskodott a rocker.
- Na mit gondolsz? Ezzel - lengette a fekete a kezében tartott rajztáblát. Gill nagy szemeket meresztett rá. "Ő... én... tényleg, ő..."
A szőke az állát vakargatta. - Múltkor tényleg említettél valamit. Rajzalany volt?
- Bingó - felelt a művész. - Szóval marad.
- Nem-nem. - Cooper a fejét csóválta. - Bocs. Sajnálom. Legközelebb - mondta, azzal elkezdte kifelé húzni a lányt. Egy perccel korábban problémamentesen ment is volna a dolog, de Dee felkeltette Gillian érdeklődését, aki ezért egy tapodtat sem mozdult.
- Te... - Gill nem tudott mit mondani megdöbbenésében, így végül annyiban maradt, hogy: - Mióta?
- Két hete? Nem tudom.
- Egy csomó képe van rólad - vetette közbe Wade.
- Tényleg? Megnézhetem? - bökött a rajztáblára Gill. Még mindig hitetlenkedett. Eddig soha senki nem vette a fáradságot, hogy lerajzolja őt, a kötelező rajz órákat leszámítva. Hát mennyi meglepetést okozhat egyetlen ember?
      A lány lerázta csuklójáról Cooper kezét és a fotelhoz ment. - Hű. - A rikító fehér lap közepén a szürke megannyi árnyalatából ismerős alak rajzolódott ki deréktól felfelé. Könyökeire támaszkodva hasalt, olvasott. Fél arcát eltakarták a leomló hullámos tincsek. Vonásai nyugalmat tükröztek, makulátlanok voltak. Mintha profi fotós készített volna portfóliót fekete-fehér képekből. Elállt a lány lélegzete. Tényleg ő az ott a papíron? Képes ő ilyen arckifejezésre? Így látják őt kívülről? És van, aki hosszú, fáradalmas munkát pazarol rá?
      Hangosan is megfogalmazta volna kérdéseit, ám a szőke ismét mellé lépett és elrángatta onnan, mielőtt kinyithatta volna a száját.
- Tényleg jó, de sajna nekem az eredetire van szükségem - szólt hátra Cooper a válla fölül, s máris két személlyel kevesebben voltak a nappaliban.
      Dee puffogott egy sort a művészet-analfabéta marhákról, de úgy döntött, emlékezetből is befejezi az alkotást. Csak pár finomítás maradt hátra. Eközben Cooper és Gill elérték a hálószobát. Sherman és Larry is az igazak álmát aludta, ami a szőkében nem kis megrökönyödést keltett, elvégre napok óta nem volt munka, vagyis éjszakázni sem kellett.
- Mit csinálunk itt? - kérdezte a lány.
- Mi semmit. Te átöltözöl. - A szőke a beépített szekrényhez lépett és Gill polcán kezdett el matatni.
- Mégis miért? Mi bajod a farmerommal és a pólómmal?
- Alapvetően nem sok, bár ha engem kérdezel, túl sokat takarnak. Hát hiába vásároltam én?! De most nem erről van szó. - Kutatása végeztével egy fehér sportmelltartót és egy fekete sztreccsnadrágot nyomott a lány kezébe. - Vedd fel!
      Gill kétkedőn nézett a ruhadarabokra, majd a srácra. - Eszemben sincs. Nem sokat hagynak a képzeletre...
- Hm, tényleg nem - vigyorgott a másik. - Vedd csak fel!
- Nem.
- De. Elfordulok, jó? Akár ki is mehetek. Ezekkel itt ne törődj - mutatott a háta mögé -, alszanak, mint a bunda.
- Egy jó indokot mondj, miért kellene felvennem ezeket!
- Azon kívül, hogy tudtommal te nem akadékoskodsz és tündéri jó kislány vagy? - vonta fel szemöldökét Cooper. Gill összeszorított fogakkal várt. - Rendben. Garantálom, hogy irtó meleged lesz ezekben is. Ne vitatkozz, öltözz. Az edzőteremben találkozunk! Ne várass sokáig, vagy feljövök érted és lecipellek. Tudod, hogy megteszem. - A srác kacsintott és elhagyta a szobát.
      Alig öt perc múlva Gill már a futópadon ült az üres szobában, nem akarta megvárni, míg a srác beváltja fenyegetését. A melltartóra végül húzott egy bő pólót is - annyit kivett a másik szavaiból, hogy mozogni fognak. Még így is feszélyezve érezte magát a testre simuló nadrágban. Nem az alakjával adódtak problémái - ittléte alatt csak fogyott -, egyszerűen nem szerette magát ennyire megmutatni. Legalábbis nem ilyen körülmények között. Lábát vékony teremcipőbe bújtatta, abba a fajtába, amely külső használatra teljességgel alkalmatlan lett volna. Egy zuhé vagy két kátyú és vége. Keserűen jegyezte meg, hogy akárki választotta, tudta, mit csinál. Parkettán, száraz, egyenletes körülmények mellett megbízhatónak bizonyult a lábbeli, de így sem elég erősen tartotta a bokáját.
      Halk csörömpölés hallatszott a bordó függöny mögül. A lány éberen fülelt. A fémes hanghoz halk puffanás is csatlakozott. Gill nem bírta tovább, legendás kíváncsisága felülkerekedett józan eszén. Még sosem látta, mit rejt a drapéria, mi van, ha a fegyvereket tárolják ott? Óvatosan lesett az anyag mögé, de a gonosz varázslat elmaradt. Cooper ügyködött a félhomályban, hosszú fémpálcák között matatott, vagy éppen a két szemközti falból lógó huzalokkal foglalatoskodott.
- Á, itt vagy - nézett a lányra. - Helyes.
      Gill ezt invitálásnak értelmezve közelebb lépdelt. Az elkerített rész nem volt nagy, leginkább keskeny csíkra hasonlított. Majdnem az egészet egy arasznyi magas emelvény tette ki, a fennmaradó részen pedig öreg szekrény állt - ebből pakolt elő a srác. A világosságról ablak híján két neoncső gondoskodott.
- Mi ez a hely? - A lány tanácstalanul fordult körbe a tengelye körül.
- Nem ismerős?
- Ü-üm.
- Ez itt, kérlek szépen - mutatott Cooper az emelvényre - a pást. A szabványhossza 14 m, nekünk csak 6-ra futotta. De ez is bőven elég lesz.
- Mihez is? - ráncolta a homlokát Gill.
- Vívni fogunk - jelentette be a srác, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne. - Egyetlen gondunk, hogy túl kicsi vagy. Nincs megfelelő ruha... Pedig a sporttal kell kezdenünk, nyalánkságok csak utána jöhetnek.
      A szekrényből újabb doboz került elő, benne szürkésfehér ruhák, fémhálós sisakok. Cooper sokáig kotorászott, mire talált két-két megfelelő darabot. - Vedd fel! - dobott egy felsőrészt és egy nadrágot a lány kezébe. Előbbi ujját háromszor vissza kellett hajtania Gilliannek, hogy kezeit kiszabadítsa, utóbbi rendeltetésszerűen térd alá ért volna - neki lábszárközépig. A srácon mindez úgy festett, mintha rá szabták volna, s e megállapítás valószínűleg helytálló is volt. Ruházatát fehér színű térdzoknival egészítette ki, s ezzel úgy nézett ki, mintha hivatásos sportoló lenne.
- Nem az igazi - húzta a száját a szőke -, de mindegy. Az esztétikai dolgokat meghagyjuk Dee-nek. Hátrányos körülményeink miatt, vagyis a túlméretezett ruha okán kizárásos alapon tőrrel vívunk. Eredetileg három fegyvernem van - magyarázott -: a tőr, a párbajtőr és a kard. Párbajtőrnél az egész testfelületre mért szúrás érvényes, tehát ez kilőve. Kardnál a felsőtest - karokkal, fejjel együtt, mivel hajdanán a lovas harcokban is itt érhették egymást a felek. Ez is necces lenne - méregette a lányt. - Maradt hát a tőr. Ha észrevetted, a ruhában válltól derékig-csípőig fémes háló van. Pontosan ez a tőr találati felülete. Tulajdonképpen nem is baj, hogy ezzel kezdünk, legalább kevesebb helyet kell védened.
- Kösz...
- Ugyan már. Hivatalosan 15 találatig megy az összecsapás, ezt nevezzük asszónak. Na, ezt felejtsd el. A ruhában és a pengében is vezeték fut, ezek segítségével látjuk a találatot. Súlyra is a tőr a legkönnyebb.
      A korábbi dobozból két, körülbelül 90 cm hosszú fémpálca került elő, mint kiderült két tőr. Kézbe véve Gill is megállapíthatta, mennyire pehelysúlyú eszköz. El se hitte, hogy valóban vívni fog. És ő még Dee-n lepődött meg... Cooper is kész enigma (bár ki nem?). Az első pár nap piszkálódással, rosszmájú megjegyzésekkel telt. A beszólások nem múltak el, de a rosszindulat észrevétlenül lekopott időközben. A felmerülő fegyveres akcióban a srác féltette az életét, most meg vívni akar vele? Miért?
      Sokat nem rágódott a lány a kérdésen. Hamarosan a sisak is felkerült a fejére és a falba csatlakozó huzal a hátához kapcsolódott. Cooper folyamatosan magyarázott, lábtartásról, a tőr használatáról, stratégiákról, amíg kicsit bemelegítettek és nyújtottak.
- Meg kell találni az összhangot reflex és tudatosság között. Mindkettő rendkívül hasznos. Kezdjük! Én támadok, próbáld kivédeni. Ne feledd: váll, mellkas, derék, hát. A többivel ne törődj, igyekezz ne a falhoz hátraszorulni. Jövök!
      Figyelmeztetés ide, bemutatott mozdulatok oda, Gill hamar a pást végén találta magát. Védekezésében egyértelműen a reflexesség dominált, már ha sikerült elhárítania a támadási kísérletet. A parré, vagyis a védekező mozdulatsor kivitelezése nehezebbnek bizonyult, mint ahogy a sportközvetítésekben látszott. A tőr rugalmassága miatt nem volt mindegy, hogy melyik pontjával találta el a támadó fegyver melyik pontját: sok jónak tűnő mozdulat lett végül eredménytelen; a találatjelző egyre csak villogott.
      Cooper tudta, hogy mit csinál. Pontosan, precízen irányította tőrét. Nem sok ellenállásba ütközött pengéje, de nem is számított nehezebb helyzetre. Kíváncsi volt, mire képes a lány önállóan. Gill kezdett ráérezni a pontra, ahol még hatásosan elháríthatja a szúrást. Támadás híján azonban így is egyre csak hátrébb szorult. Hátul nem lévén szeme azt sem látta, hol ér véget az emelvény; hátráló lába alól egyszer csak elfogyott a talaj. A srác az utolsó pillanatban elkapta Gillian balját, így nem esett le.
- Elsőre nem is rossz - summázott Cooper. - Egyáltalán nem reménytelen. Ha megtanulod a technikát, lehet még belőled valami.
- Kösz. - Gill kapkodva vette a levegőt az iménti sokk után. Önmagában védekezni is fárasztó tevékenység volt, Cooper nem sokáig hanyagolta erejét és gyorsaságát. A ruha is kíméletlenül befülledt, Gill már bánta, hogy a pólót is felvette.
       A következő órák azzal teltek, hogy a srác elmagyarázta a különböző technikákat, alaptaktikákat. Néhány támadómozdulat bevonásával mindjárt kevésbé volt egyoldalú az asszó. Gill egyre kevesebb időt töltött a fal előtt, de a képzeletbeli felezővonal átlépésére még nem nyílt alkalma. Ebédidőre kénytelen volt belátni, hiába edzett olykor-olykor, a vívás sokkal jobban kikezdte állóképességét, mint korábban bármi. Sajgott a lába, karjairól nem is beszélve.
      A lány a pást szélén ült, megtépázott izmait nyújtotta. A speciális fölsőtől és nadrágtól megszabadult már, s felforrósodott testtel az sem érdekelte, hogy a sportmelltartó nem sokat takar. Verejtékben úszott mindene.
- Nem gondoltam volna, hogy ezt a sportágat választod - kezdeményezett beszélgetést Gill.
      Cooper elrakta a felszerelkezést és csatlakozott a lányhoz a pást szélén.
- Nem csodálkozom. A viselkedésem tényleg nem árulkodik a mély szellemi-filozófiai pluszról, amit a vívás nyújt, de hidd el, hogy sokat számít. Megtanított rá, hogy az ellenfelet tisztelni kell, az erő önmagában nem elég és a higgadtság nagyon fontos.
- Hű.
- Bizony, hű.
- Más sportot is űzöl?
- Kis kölyökként úsztam, aztán a suliban atletizáltam. Aztán jött a vívás. Küzdősportokkal, harcművészeti stílusokkal akkor kezdtem foglalkozni, amikor Dannel megismerkedtem. Ő tanított.
- Tényleg? És ő is tud vívni?
- Hajaj. Ilyen formában általában nem szoktunk egyébként. Ő a keleti irányzatokat szereti, én az európai hagyományokat részesítem előnyben. Akció közben pedig sokkal kifizetődőbb, ha kevered a stílusokat. Véglegesen összezavartja az ellenfeled és tiéd az előny. Nem mintha sokszor lenne szükség közelharcra vagy egyáltalán harcra.
- Értem. És engem miért tanítasz meg vívni?
- Mert közülünk csak Dan tud, ő meg alig ér rá. Kell hát helyette valaki.
      Gill szkeptikus maradt, hiába hangzott logikusnak a válasz. Nem is minden alap nélkül.
- Látod, elég lett volna azt fölvenni, ami adtam... - terelte a szót Cooper. A lány még mindig lihegett. - Ahogy azt is megmondtam, hogy szükséged van energiára. Fárasztó dolog ez. Gyere, harapjunk valamit! - Gillian hálásan fogadta a feléje nyújtott kezet. Ha saját erejére kell hagyatkoznia, egy ideig még biztos nem kelt volna fel.
      A függönyön túl nem várt akadályba ütköztek. Daniel a középre felfüggesztett három bokszzsákot rugdalta felváltva, nagy vehemenciával. A páros érkeztére abbahagyta tevékenységét, a lány nem kis ijedelmére. Dan nem viselt mást, csak egy sötét edzőnadrágot. Gill minden figyelme a feszes izmokra és a különleges mintájú tetoválásokra összpontosult; verejtékcseppek gyöngyöztek rajtuk. A vezér felvont szemöldökkel vette szemügyre a jövevényeket. Pillantása végigsiklott a lány egész testén, mire ő ismét képtelen volt dönteni: perzselő vagy inkább fagyasztó a négerbarna szemek hatása. (A srác nélkül is éppen elég melege volt, puszta látványától megfagyott a vér Gill ereiben - az átható tekintet csak ráadás volt.)
      Deja vu.
      A lány már bánta, hogy nem vette vissza a pólót. Ijedelme akkor teljesedett ki igazán, amikor a vezér közvetlenül eléjük lépett. Daniel azonban nem őt méregette ellenségesen.
- Menj előre - taszított a lebénult Gillian hátán a szőke, de a szemkontaktust nem szakította meg barátjával. Egyikük sem szólalt meg, amíg Gill hallótávolságon belül volt.
- Mi volt ez? - vonta felelősségre a másikat Dan.
- Minek látszik? Mondd meg te!
- Arról volt szó, hogy nem adunk fegyvert a kezébe...
- Ott még nem tartunk. - Cooper elmosolyodott.
- Mire megy ki ez az egész?
      A vádló kérdések Coopert egyre inkább vallatásra emlékeztették, de nem bánta a dolgot. Valami reakciót ki akart kényszeríteni a másikból, ha nem is ilyen gyorsan. Tudta, hogy a késleltetett válasz tovább bőszíti Danielt, de hát Istenem, valamit valamiért.
- Szeretném kicsit érdekesebbé tenni a dolgokat - szólalt meg végül. - A mostani erőviszonyok enyhén szólva is egyoldalúak. Tehetséges lány - veregette vállon Dant, majd ő is távozott.
      A főnök megfeszített állkapoccsal fordult vissza zsákjához és minden eddiginél erősebb rúgást mért rá.