Ami odabent volt, arra rémálmaikban mindvégig emlékezni fognak - mindketten. A kastély udvarán egy hatalmas medence terült el.  Abban rengeteg vámpír fürdött... méghozzá, vérben! Nem lehetett tudni, hogy emberi, vagy állati vérben, de akkor is vérben fürödtek. Ez borzasztó látvány volt. Halottfehér bőrüket elfedte a hatalmas vértenger, mely a medencében volt. A hold és a fáklyák fényénél is lehetett  látni, hogy nem káprázik a szemük. Néhány pillanattal később megérezték az émelyítő vér-, rothadás- és hullaszagot. Erendis eltávolodott a kétszárnyú kaputól és szinte robbanásszerűen jött ki belőle minden, amit az elmúlt órákban megevett. Shadow köpenyét eltalálta az okádék tetemes része. A köpenye átázott a büdös szagú, undorító rókától. Ő csak ezután kezdett öklendezi, mert a vámpírtisztálkodás e formáját volt "szerencséje" látni még évekkel ezelőtt.
    Még percekbe telt, mire magukhoz tértek a kábulatukból. Shadow gyorsan eltüntette magáról és Erendisről a hányadékot, de ami a földre ment, azt ott hagyta.
    - Mi...mi... folyik odabent? - kérdezte Erendis
    - Ünneplés. Ezek az undorító dögök valamit ünnepelnek. - felelte Shadow - Csak akkor vesznek ilyen fürdőt... Mondjuk, ha lerohantak egy egész várost, vagy elegen vannak ahhoz, hogy kiirtsanak egy fél országot. Mindkettő elég rossz hír lenne mindenkinek. De akkor is ünnepelnek, ha vezért választanak. Inkább ez következzen be... és akkor időben érkeztünk, hogy az előbbi két lehetőséget megelőzzük.
    - Nekem mit kellene tennem?! - kérdezte a fiatal nő megijedve.
    - Majd eldől... De lehet, hogy semmit sem. - felelte Shadow kitérően.
  Visszamentek a réshez és nagy nehezen újra bekukkantottak rajta. A vámpírok még mindig "tisztálkodtak". Most valahogy jobban bírták gyomorral, bár Erendis még mindig öklendezett.
    - Be kell mennünk! - mondta Shadow.
    - Mi?!
    - Még lehet, hogy vannak odabent foglyaik! Őket nem ölhetem meg! Tudok egy olyan varázslatot, mellyel el tudom pusztítani az egész kastélyt, benne mindennel és mindenkivel, de ha még vannak odabent ártatlan emberek, vagy bármilyen más lények - mondjuk elfek, vagy tündérek - azokat ki kell, hogy szabadítsuk!
    - Igazad van. - mondta ki Erendis nagy nehezen - Nem tudnék úgy élni, hogy véletlenül ártatlanokat is elpusztítottunk a szörnyetegekkel együtt...
    Ezt elhatározták. Shadow vezetésével elmentek a kastély egy másik oldalára és egy kis mágia segítségével már bent is voltak az egyik emeleti szobában. A helyiségben egy nagy ágy és némi egyéb bútordarab volt. Odamentek az ajtóhoz és Shadow óvatosan lenyomta a kilincset, majd kiosont a folyosóra. A folyosón néhol egy-egy fáklya volt elhelyezve a falakon és néhol még fegyverek is voltak az ablakokkal szemközti falmélyedésekben. Átkutatták az egész emeletet, de nem találtak senkit. Mikor ráakadtak néhány íjra és hozzá való nyílvesszőre, Erendis felfedte egy képességét: jól tud bánni az íjjal, mert az apja vadász volt.
    - Jó, de add ide egy kicsit a nyílvesszőket! - mondta Shadow.
    - Miért? - kérdezte Erendis
    - Majd meglátod! - mondta. Egy varázsigét mondott a nyílvesszőkre. Miután végzett visszaadta Erendisnek a zsákmányát és óvatosan egyre lejjebb mentek az emeleteken.
    Mire leértek a földszintre, összegyűjtöttek egy aranytallért, hat darab ezüstérmét, egy maroknyi rézpénzt, egy láncinget
  és egy melegnek tűnő csuklyás köpenyt. A pénzt elosztották egymás között, de a köpenyt és a láncinget Erendis kapta, mert neki egyik sem volt eddig. Itt már szinte hangtalanul jártak, mert féltek, hogy esetleg meghallják őket. Miután megtalálták, lejjebb és lejjebb óvakodtak a pincelépcsőn. Odalenn szomorú és kétségbeesett sóhajokat lehetett hallani.
    Tovább mentek egy dohos folyosón és néhány fáklya fényénél meglátták a börtöncellákat, melyek tele voltak erdei  tündérekkel, emberekkel és volt ott még néhány elf is. Mikor azok meglátták őket, iszonyúan hangosan elkezdtek segítségért kiáltani. Shadow egy gyorsan rögtönzött kis varázslattal túlharsogta őket. Miután a tömeg lecsendesedett, Erendis elmagyarázta, hogy miért jöttek, majd Shadow egy csettintéssel kirobbantotta a helyéről a vasrácsokat.
    Mikor felértek a felszínre, Shadow megeresztett egy kis tűzörvényt a vámpírok irányába, melyek még mindig az előzőleg legyilkolt  foglyaiknak a vérében fürödtek. Ezután kirobbant a helyéről a kapu és a sok-sok eddigi, életben maradt fogoly a szélrózsa minden irányába szétszéledt. Shadow és Erendis is futásak eredt, de ők alig tették ki a lábukat a kúriából, máris elcsúsztak a saját, otthagyott okádékukban.
    Gyorsan feltápászkodtak és újból nekifutottak az erdőnek. Miután beértek az erőbe, Shadow minden varázserejét összeszedve egy varázslatot mondott a kastélyra és abból csak egy kráter maradt. Újra érezte a remegést a tagjaiban és ismét elfogyott minden varázsereje. Ezután újra futni kezdtek, ameddig csak a lábuk bírta. Mintha számszeríjból lőtték volna ki őket.
    Egészen hajnalig csak rohantak, akkor visszaértek a kis irtáshoz, ahol előző nap megpihentek. Ott biztonsággal és a  környezettel mit sem törődve egymásra dőltek és a fagyos talajon elaludtak.

    Mire felébredtek a falhoz láncolva találták magukat! Mi ez a téboly?! Shadow szédülve feltápászkodott és kiáltott:
    - Hol vagyok!? Miért zártak tömlöcbe!?
    - Ez itt Blackvillage tömlöce! - felelte rekedten röhögve egy hang.
    - Miért zártak be!? - kérdezte újból.
    - Tudod te azt! Mágus vagy! Aki nem akarja a hazáját szolgálni! - felelte egy másik, idősebb hang.
    - A Sötétség szolgája ugyan nem leszek!
    - Akkor meghalsz! Mint a többi magadfajta! - mondta ugyanaz a hang-
    Shadow kinyitotta a szemét még jobban. Tényleg egy börtöncellában volt, aminek az ajtaja előtt két alak állt, egy fáklya fényében. Azok nyugodtan elmentek, miután észrevették, hogy Shadow teljesen magához tért.
  Erendis is kezdett ébredezni. Nagy nehezen feltápászkodott, majd nyögve, nyöszörögve egszólalt:
    - Bo.. bocsáss meg!
    - Mi?!
    - Bocsáss meg! Az én hibám! Úgy dél körül, amikor felébredtem, láttam, hogy Negrod egy csapat különös bőrű katonát vezet felénk és azt harsogja, hogy te egy varázsló vagy, én pedig boszorkány, mert elpusztítottuk a kúriát. Elővettem a nyilamat és pár nyílvesszőt kilőttem rájuk. Azok röptüken tűzgömböké váltak és többet megégettek közülük. Aztán elfogytak a nyílvesszők és kést rántottam. Nekik rontottam, de valamelyik fejen vágott és itt tértem magamhoz, most az előbb.
    - Ez nem a te hibád volt - mondta Shadow - hanem az enyém. Én használtam el túl sok varázserőt és kimerültem. Most pedig ki kell javítanom a hibámat.
    - Hogyan?
    - Majd meglátod! Előbb vissza kell nyernem a varázserőm... Aztán lesz itt olyan mulatság, hogy abba néhányan bele fognak halni!
    Ezel befejezték a beszélgetést, majd Shadow medtációba merült.