Szél zúgott végig a keskeny völgyön, meglengetve az ösvény fölé boruló lombos faágakat. Néhány sárguló levél megadta magát a nyers erőnek, és keringve, pörögve szállt tova. A szűk helyen eddig megülő ködöt a szél kitaszította eddigi leülepedett állapotából, majd hol sűrűsödni, hol ritkulni - gomolyogni - kezdett, és szemmel láthatóan a légmozgás irányával együtt libbent. Kisvártatva a völgy északi vége kitisztult, és már nem csak sejteni lehetett a fákat, hanem látni is, teljes őszi pompájukban. Lassan az egész táj kibontakozott a homályos, átláthatatlan páratömegből.
A nap gyengülő sugarai pazar ragyogásba öltöztették az erdőt. Szinte szikráztak a tarka lombok a rajtuk megülő vízcseppektől. A talajt fakult fű, és az arra lehullt sárga, barna, vörös levelek borították. A levegő megtelt az ázott föld és avar fanyar, kesernyés mégis friss, kellemes illatával.
A völgy fölötti kopárabb sziklák legmagasabbikán egy alak állt némán, dacolva a széllel, és minden érzékével fürkészve azt. Szemeit összehúzva bámult szembe vele, mintha valami láthatatlan és meghallhatatlan információra várt volna. Sokáig türelmesen, rendületlenül állt, moccanás nélkül. Addigra a szél már az írmagját is eltüntette a köd-pókhálóknak. Végül az alak mégis csak megkaphatta azt a - más számára érzékelhetetlen - jelet, melynek eredményeképp megmozdult. Elégedetten hunyta le egy pillanatra szemeit, majd szinte követhetetlen gyorsasággal lent termett az erdő fái között. Annak dacára, hogy öltözéke elütött az őszi erdő színeitől, jól beleolvadt környezetébe.

A rejtélyes alak valóban észrevehetett valamit, mert később egyre hangosabban lehetett hallani egy csapatnyi ló patáinak ütemes dobogását. A dobogásba fémes zörejek vegyültek, ahogy a völgyben előbukkanó lovasok vértjei és fegyverei néha összekoccantak. Az elöl haladó férfi megtorpant, ezzel megállítva a mögötte haladókat. Figyelmesen nézelődött, de semmi gyanúsat nem észlelt. Óvatosságból azonban egy intésével előreküldte két emberét, tartva esetleges kellemetlen meglepetésektől. Tarthatott is - hiszen egy rablóbanda vezére volt, aki csapatával nemrég dúlt szét egy falut Nyugaton. A zsákmány nem volt valami nagy: csak néhány zsáknyi élelem, egy-két fiatal lány, akiket el lehet adni rabszolgaként... A falu népe megneszelte ugyanis a közeledő veszedelmet, és a lakók nagy része eltűnt a közeli erdőben.
Alkonyodott. A rablótanya még jó fél napi járásra volt. A vezér nem kockáztatta az éjjeli erdőn való átkelést.
Emberei a terepszemle után főnökük elé állva bólintottak: a környék csendes és üres. Ez utóbbi persze - mint azt tudjuk - tévedés volt. De ezt nem róhatjuk fel nekik. Szűkös lehetőségeikkel nem voltak képesek érzékelni a rejtőzködőt.

Az északi szél egyre csípősebb lett. A fák között bujkáló alakot nem zavarta, de a völgyben éjszakázni szándékozóknak kellemetlen perceket szerzett. Főleg a rabok szenvedtek, akik nem húzódhattak az apró tüzek mellé melegedni és táplálkozni. A néhány lány között volt egy furcsa, szembetűnő ruházatú, aki féltőn vigyázott egy kisebbet.
Mindkettőjüknek fekete, hosszú haja és - máskor - meleg tekintete volt, amit most megtört a banda kegyetlensége.
Egy órája sincs, hogy az egyik falusi lányt kirángatták a rabok közül, és leteperve jó néhányan megerőszakolták. Ezután mindegyik erőszaktevő kedélyesen belemártotta kardját a kínokban és vérben fetrengő teremtésbe. A meggyalázott lány holttestét pedig ott hagyták az ösvény közepén, a vadak martalékaként. A többi lánynak mindezt végig kellett néznie.

A rejtőzködő ezalatt mindent látott és hallott. Még őt is meglepte az a könyörtelenség, amit a rablóbanda tagjai tanúsítottak, pedig sok hasonlót látott már eddigi életében. A foglyok között megdöbbenve vett észre két ismerős arcot: a szokatlan ruhájút és az általa óvott kicsit.
"Hogy kerülnek ők ide?!" - gondolta. Eldöntötte, hogy amint lehet, segít a két lányon. Pedig a célja eleinte nem ez volt. Az egész csapattal végezni akart. Hiszen az ő birtokán garázdálkodtak!
A rá jellemző nyugalommal és türelemmel várt a kedvező alkalomra. Eközben számára fura gondolatok fogalmazódtak meg benne:
"Miért lett számomra fontos ennek a két lánynak az élete? Soha nem voltam kedves hozzájuk. Mégis mindig éreztem a közelükben egy különös melegséget, és azt, hogy ők nem félnek tőlem, hanem valamennyire megértenek. Bűnös vagyok? Eszeveszetten kerestem a hatalmat, és minél magasabbra jutottam, annál kevésbé érdekelt az, mit tanított valaha az apám... Anyám azt mondta, hogy az az igazi démon, akinek nincsenek érzései. Ezek a halandók a birtokomat háborították. Pff... szánalmasak, ahogyan óvatoskodnak, mégsem vettek eddig észre. Hiába -  gyenge kis erejüket elsöpröm, mint a szél a ködöt."