Hirtelen újra felsejlett az az ismeretlen, vibráló energiaszerűség. Sesshoumaru kissé hátrébb lépett, készenlétbe helyezve kardját.
A rablóvezér gyáva viselkedése némileg megváltozott, és sunyi tekintettel méregette a youkait. A rettegés szaga eltűnt, szemei pedig mereven szegeződtek előre, és írisze koromszínre váltott. Az ismeretlen erő az irányítása alá vonta testét.
Sesshoumaru érzékelte a legapróbb változásokat, így a támadó szándékot is felismerte, mielőtt ellenfele megmozdult volna. Rég szétszaggathatta volna a halandót, de meg akarta tudni, kinek a bábja lett ez a szánalmas senki. Gondolta, így egy kicsit eljátszogat vele, hátha kiderül valami...

Maga elé rántotta a kardját, és kivédte az idegen első támadását. Majd fegyverével félrecsapta a másik kardot, és ő kezdeményezett újabb riposztot. Összecsaptak. A fényes acél és az agyar szikrákat vetett a sötét éjben. A két fegyver egymásnak feszült, majd a démon hirtelen mozdulattal ellépett. Az ellenfél elveszítette az egyensúlyát, így Sesshoumaru előhívta energiaostorát. Megcsapta az idegent, akit sikerült ezzel a húzásával felbosszantania.
A Nagyúr döbbenten vette észre, hogy az ismeretlen energia - a rabló testében és körülötte is - örvényleni kezd: Az erő eddig ismeretlen, tömény, sötét gonoszság,  Narakué elbújhat mellette. Az energia a zsivány fegyverét is átjárta, hasonlóképpen, mint az inuyoukaiét a sajátja. A Nagyúr egy alattomos támadást védett ki energiaostorával. Hatalmasat csapott. Ennek következtében a halandó jobb karja vállból kiszakadt. A vér szökőkútként spriccelt szét a borzalmas sérülésből. De a pokoli lénynek meg sem kottyant. Sesshoumaru jól látta a sötétben, ahogy a kar csonkjából kinyúlik egy meghatározhatatlan, félig anyagtalan, éjfekete, derengő árny, és pótolja az elvesztett testrészt.
A kutyadémon a kemény viadal alatt elszenvedett jó néhány kisebb-nagyobb sérülést, míg ő többszörösen halálos sebeket okozott a ningen testén. Az viszont továbbra is talpon volt, a benne rejtőző fekete erő miatt.

Eközben Kagome is érzékelni kezdte a furcsa, gonosz energiát. Nyugtalanul meresztgette szemeit a sötétbe.
- Rin - suttogta - valami ismeretlent és rosszat érzek! Veszélyt jelenthet. Maradj itt, Ah-Un mellett!
Előszedte az eddig rejtegetett kicsi üvegcsét, amiben a Shikon-szilánkokat tartotta. Majd elkérte a kislánytól azt a szép, hosszú nádszálat, amit idefelé jövet téptek le, és hoztak magukkal. Rin még mindig nem értette, miért nem dobhatta el a karhosszúságú náddarabot. Most megértette.
A miko pillanatok alatt készített belőle fúvócsövet...
- Ez is megteszi íj helyett. - jelentette ki elégedetten, majd hangtalanul eltűnt a sötétben a kislány és a sárkányló mellől. A középkorban töltött évek alatt elég jól elsajátította - többek közt - a lopakdás "művészetét".

A völgy végéből eközben folyamatosan hallatszott a csatazaj. Ez megkönnyítette  Kagome dolgát, hogy észrevétlenül kerüljön közelebb hozzájuk. Aggodalommal vette észre azonban, hogy az eddig gyenge energia erőssége hirtelen megugrott, és határozottan a csatázók közvetlen közeléből érzékelhető. Emellett érdekes felfedezést tett: érezte Sesshoumaru erejét is. A hatalmas energia gyengülni kezdett, ami megijesztette.
"Az nem lehet, hogy egy ilyen erős démon elbukik! Akkor ki tudná megállítani ezt a valamit?! Sesshoumaru... ő is segített nekem. Most rajtam a sor."
Amint a közelükbe ért, döbbenten vette észre, hogy megérzései mennyire helyesnek bizonyultak. A youkai nem bírt az ismeretlennel, és sok kisebb-nagyobb sebből vérzett. Néhány annyira súlyosat is kapott, hogy démon-aurája képtelen volt az öngyógyításra.
Kagome feszülten koncentrált. Elszántan célzott, miko-erejét is latba vetve kilőtte a fúvócsőből az ékkőszilánkot. Tudta, nem szabad elvétenie. Ez az egyetlen esélyük. Ha ez sem segít... nekik végük.

Sesshomarou eléugrott, így még megvédte a lányt egy energialökettől, aztán a földre esett. A félelmetesen erős démon mély sebekkel borítva feküdt az ismeretlen lény és Kagome között. A miko csak most ismerte fel borzadva, mivel is áll szemben...