Kagome borzadva ismerte fel a lényt, ami az emberi maradványok közül kisejlett. Bár még soha nem látott ilyet, nagyapja elbeszéléséből ráismert:
"Egy pokoldémon!" - gondolta - "Ebben a középkori világban teljesen ismeretlen. Mit keres itt?! Hogy jutott ebbe a korba és dimenzióba?!"

Itt hírét sem hallották soha, és most hálás volt nagyapja meséinek - legalábbis ő addig a történetek nagy részét annak tartotta, míg az időkúton keresztül át nem jutott ide - hogy valami fogalmat alkothatott arról, mibe is keveredtek... Nem mintha ettől megnyugodhatott volna. Ami keveset megjegyzett a lény tulajdonságairól, az felettébb aggasztónak hatott.
"Vajon véletlenül nyílt átjáró a világából, vagy szándékosan kereste azt?! És vajon hányan jutottak át?!" - töprengett még mindig a lényen.
Végül arra jutott a pokoldémonokról hallottak alapján, hogy ez szándékosan keresett magának egy meghódítandó világot.
Tehát megcélozta a lényt a fúvócsővel, és nagy erővel kilőtte rá a kis ékkőszilánkot. Tudta, ez az egyetlen esélyük. Az örök Sötétség ellen a Fény tisztasága.
A drágakő-darabka célt ért, és belefúródott az emberi testbe. Kis ideig nem történt semmi, csak annyi, hogy a pokoldémon a legyengült, földre került Nagyúr helyett a figyelmét a mikora fordította. Pallosszerű, hatalmas kardját föléemelte. Kagome lélekben felkészült a legrosszabbra. Lehunyta barna szemeit, de a halálos csapás nem jött.
Felpillantott és elcsodálkozott.

Zöldesen fluoreszkáló energiapajzs vette körül a lábainál heverő Sesshoumarut és őt. A kutyadémon a még meglévő erejével vonta kettőjük fölé a védőpajzsot. Arról pattant vissza a támadó fegyver. A burok védőereje gyorsan csökkent, ahogy a sebesült youkai egyre gyengült... arra viszont ragyogóan megfelelt, hogy némi időt nyerjenek. Ugyanis a Shikon-szilánk tisztasága eközben hatni kezdett. A pokoldémont a fény belülről kezdte égetni, egész "helyes" lyukat ütve annak mellkasába. Átlátszott rajta az erdő fáinak fekete sziluettje. A sötét démon a súlyos sérülés miatt úgy döntött, visszavonulót fúj. Eltűnt, úgy, mint a felettük lévő védő erőtér is. Csak a szétmarcangolt halandó test maradványai maradtak ott a lény után. A cafatok szanaszét szóródva "díszlettek" a vértől és sártól iszamos őszi gyepen. Közöttük szerényen megbújt a kis szilánk, ami most az életüket jelentette...
Kagome viszolyogva ugyan, de kiszedte a széttrancsírozott darabok közül. Ahogy a kezébe vette, a Shikon-gyöngy darabkája megtisztult.
A lány ránézett a teljesen kimerült Nagyúrra. A démon ragyogó, hideg tekintetét ráemelte:
- Add a kezembe a kardomat! - utasította a mikot.
Kagome gyorsan felkapta - azon csodálkozva, hogy a fegyver eltűri, és képes azt megfogni - majd a súlyosan sebesült Sesshoumaru kezébe adta. A kutyadémon kisebb sebei kezdtek beforrni, és szemmel láthatóan javult kissé az állapota. A miko a közeli patakból vizet hozott, majd nekilátott a youkai sebeit kimosni. Kagome meglepetésére, az - morogva ugyan, de - tűrte, hogy bekötözze. Ezután  sikeresen arrébb telepedtek a hulladaraboktól.

Kisvártatva megjelent Ah-Un, a hátán Rinnel. A sárkányló észlelte a veszély elmúltát, és csak ezt követően kereste meg gazdáját.
Kagome ritka határozott volt a Nagyúrral szemben. Nem tűrt ellentmondást. A youkait egyszerűen felpakolták Ah-Un hátára. Sesshoumaru mellesleg nem is volt olyan állapotban, hogy tiltakozzon. Egyéb esetben biztosan nagyon keményen összekapott volna a mikoval, hiszen egy halandó hogy merészel NEKI, Nyugat Nagyurának bármit is előírni?!

- Kaedeehez megyünk - jelentette ki a lány, miután ők is felkapaszkodtak Rinnel. A sárkányló a levegőbe emelkedett, majd két órás repülés után simán ereszkedett le az idős papnő kunyhója  mellett. A nyirkos, csípős szél a két lányt teljesen átfagyasztotta, míg a levegőt szelték. Sesshoumaru sem volt sokkal jobb bőrben. Kardja ereje ellenére nem gyógyultak a nagyobb sebei. Kagome aggódva vette észre a legmélyebb sérülés körül a fekete vibrálást - méreg! Ráadásul ismeretlen, hiszen a Sötétség küldöttétől, a pokoldémontól származik!
"Haza kell mennem. Nagyapa biztosan tud rá orvosságot. Sietnem kell, míg nem késő. A démon legyőzéséhez mindannyiunk összefogására szükség van, különben az egész középkornak, a démonoknak és embereknek végük lesz... de a reggelt meg kell várnom. Nappal a pokoldémon kevésbé erős" - gondolkozott, míg lekászálódtak Ah-Un hátáról.
Kaedee - a zajt meghallva - kinézett a még sötét, dermesztő hajnalba. Amint meglátta őket, máris térült-fordult. Pár perc múlva Rin egy kényelmes tatamin, teli hassal szundikálhatott. Ugyanezen helyiségben kapott helyet a sebesült Nagyúr is, akinek sebét még egyszer, legjobb tudásuk szerint ellátták. A démon - rossz állapota ellenére is - megfigyelte, hogy a fiatal miko mennyire gondosan takarja be a kislányt. Rideg arckifejezésén nem látszott, de elégedett volt, még kegyetlen fájdalmai ellenére is.
Az idős papnő lassan nyugovóra tért. Kagome vállalta a beteg és a tűz őrzését. Komor gondolatokba merülten üldögélt Sesshoumaru fekhelye közelében. Annyira elmélyült bennük, hogy észre sem vette: a zöldes-borostyán szemek vizsgálódva rászegeződnek.

A Nagyúr - büszkeségét egészen kicsit félretéve - halkan megszólalt, mire a lány a váratlan hangtól összerezzent.
- Te tudod, miféle ellenséggel kerültünk szembe. Látom rajtad. Ne tagadd!
- Igen, hallottam már róluk. Nálatok ismeretlenek. Pokoldémonoknak nevezik őket.
- Többen vannak?!
- A világukban - igen. Ide nem tudom, mennyi kerülhetett. Őszintén remélem, csak ez az egy. Naraku hozzá képest ártatlan, játszadozó kisgyermek, pedig ő is velejéig gonosz. Az egész világotoknak véget vethet, ha ezt a lényt nem állítjuk meg.
- Ha regenerálódom, megkeresem, és végzek vele. - nyögött egyet akaratlanul a youkai, kínjában.
- Félek, hogy ez nem elég. Még a te hatalmas erőd is kevés ellene, hiszen tapasztaltad - állt fel csendesen a miko, és egy bögre gyógyteát vitt a Nagyúrnak. - Félre kell tennetek az ellentéteket, a gyűlöletet az  öcséddel. Össze kell fognunk.
- Nem szívesen teszem - mordult fel Sesshoumaru - de úgy tűnik, tényleg nincs más megoldás.
Majd megitta a teát, és sóhajtva meredt maga elé.
Ekkor Kagome törte meg a csendet:
- Reggel haza kell mennem a saját világomba. Nagyapám többet tud ezekről a lényekről. Neked pedig szükséged van valami ellenszerre a méreg miatt. Nagyapám bizonyára a gyógyszer receptjével is tud segíteni. Nem maradok sokáig. Addig Kaedee itt lesz veletek.
- Ezt most úgy mondod, onna, mintha nem tudnám megvédeni magamat, és egy papnő védelmére szorulnék - sziszege bosszúsan a démon.
- Nézz mélyen magadba, és egyszer valld már végre be, hogy te sem vagy tévedhetetlen és sérthetetlen! Bármennyire is bántja azt a nagy büszkeségedet, de ez az igazság. Le sem tagadhatnátok, hogy Inuyashával testvérek vagytok. Milyen nehéz veletek! - nézett rá keserűen a barna szempár. - Szóval, világosban indulok, és sietek, hogy még sötétedés előtt visszaérjek.
Sesshoumaru nem szólt, csak haragos, sértett tekintettel bámulta a kunyhó falát. Kagome szintén dühös volt, de pillanatnyi érzelmeit félretette. Leült a Nagyúr mellé, aki egy puha, könnyed érintést érzett. Csodálkozva meredt a mikora, aki halk, szomorú sóhajjal fogott bele a kötései cseréjébe.