Épp csak pirkadt, amikor Sesshoumaru kinyitotta a szemeit. Az éjjel valamennyit aludt. Aludt?! De hiszen neki nincsen rá szüksége! Ő egy erős démon. Vagy még sem?! Meg sem bírt mozdulni, annyira gyenge volt. A méreggel harcolt a szervezete, de leküzdeni nem tudta. A youkainak pokoli fájdalmai voltak, bár rezzenéstelen arccal tűrte. Fekhelye mellett észrevette Kagomét. A lányt virrasztás közben nyomta el az álom. Ahogy ült, úgy dőlt oldalra a futonon. A démon egy pillanatra levetette jeges álarcát, és villanásnyi mosoly ült ki arcára, ami olyan hirtelen tűnt tova, mint amilyen gyorsan megjelent. Mintha csak egy illúzió lett volna...
A gyönyörű, ám rideg szemek a kunyhó minden pontját feltérképezték, majd megállapodtak az ablakon. Sesshoumaru a szokott, rezzenéstelen tekintettel bámulta. Odakintről látszott egy kopár fa néhány ága, amin itt-ott még sárguló levelek zizegtek a szélben. A halk zajt, amit okoztak, kiválóan hallotta. A szélen és a leveleken kívül semmi nem mozdult. Nyugalom volt. A Nagyúr ilyenkor mélázni szokott, és töprengeni a világ dolgai felett. Most hát ismét erre készült - de gondolatai közé minduntalan odatolakodtak komolytalanabbak is. Egy halk, de annál türelmetlenebb morranással kísérelte meg elhessegetni őket, és inkább az előző napi összecsapás fölött elmélkedett.
"Ez a különös démon túl erős. Furcsa, hogy mégis egy halandó tudta megállítani - még, ha csak ideiglenesen is. Az biztos, hogy a tiszta fény fölött csak Kagomének van hatalma. Ehh! Miért is foglalkoztat ennyire?! Talán, mert valami meghatározhatatlan, és mégis ismerős aura lengi körül? Évszázadok teltek el azóta, hogy hasonlót érzékeltem utoljára. Akkor még gyermek voltam..." - gondolta, majd a legtöbbet kivesézett téma ötlött fel benne, amire még mindig nem talált ésszerű magyarázatot:
"Apám! Nekem te voltál A DÉMON. Ha élnél, talán nekem is könnyebb lenne. De neked fel kellett áldoznod magadat egy onnáért és egy hanyou-kölyökért. Miért?!"

Ekkor apró mozgás zavarta meg, ami Kagométől származott. A lány elzsibbadt tagokkal ébredezett. Álmos tekintete találkozott a démon rászegeződő jeges pillantásával.
"Miért nézel rám ilyen kérdőn?! Magyarázatot vársz?! Mire?! Én sem tudok válaszolni..." - mondta egymásnak a zöldes-borostyán és a barna szempár. Döbbenetes élmény volt mindkettőjük számára, ahogy egymás gondolatait szinte érezték. Kagome bírta kevésbé idegekkel. Szótlanul felpattant, és készülődni kezdett. Sesshoumaru jeges pillantásai kísérték minden mozdulatát, és szinte égették a hátát. Váratlanul megperdült, és szembenézett a youkaival:
- Mi az ördögöt bámulsz?! Hiszen tegnap este elmondtam, hová megyek! - tört ki.
- Elmondtad - válaszolt halálos nyugalommal a kutyaszellem - Ne feledd el, halandó, miért is indulsz!
- Baka! Azt az orvosságot legszívesebben elfelejteném... Legalább addig, míg erőtlen vagy, nyugton maradsz.
- Ne játssz a tűzzel, onna!
- Tudod, ki az onna! Nem félek tőled. Te is csak olyan ugatós kutya vagy, mint az öcséd! Kiismertelek. Nem harapsz.
- Ne bosszants fel, mert megjárod! - próbált felülni Sesshoumaru dühösen, de próbálkozása kudarcba fulladt.
Visszahanyatlott fekhelyére. Kínjában csak a szemeit csukta le, de a lány észrevette.
- Kit akarsz becsapni? Engem, vagy magadat?! Mindketten tudjuk, hogy gyenge vagy. Maradj nyugton, hogy gyorsabban visszanyerd az erődet! - térdelt le mellé. - Idd meg ezt. Csillapítja a fájdalmat.
A youkai végre ránézett. Egy rövidke időre a szemei elárulták, mennyire kínlódik, de azonnal a lelke tükre elé hullt a jégfal. Duzzogva nyelte a teát a bögréből, amit a miko elétartott.

Az éjszakai és hajnali széltől teljesen kitisztult az idő. A rengeteg lehullt levél kupacokba halmozódott a nagyobb fák tövében. Még épp, hogy csak pirkadt, amikor a szétdúlt falu épen maradt kunyhójában Inuyasha kinyitotta borostyánsárga szemeit.
- Talpra! Gyerünk már! - ébresztette és sürgette társait. Majd nagy lendülettel elhúzta a fusumát. Az addig kívülről odatámaszkodó és hortyogó Yaken pottyant a lába elé. A gnóm kissé kábultan nézett szét. Nem értette, mit keres itt, majd eszébe jutott, hogy Nagyura után kell mennie. De - egyedül. Vajon hogyan találja meg őt?!
- Hát te?! - mordult rá szeretve tisztelt gazájának öccse.
- Hagyd, Inuyasha! Úgy is egy a célunk: megtalálni őket - intette le Miroku.
- Reggeli! - rendelkezett Sango, ezzel belefojtva mindegyikükbe még a vita csíráját is. Kiosztotta a porciókat, amiket villámgyorsan eltüntettek. Majd még sebesebben összekapkodták holmijukat, és loholtak Inuyasha után, aki illatnyomra talált. Egyútkereszteződésnél megtorpant.
- Különös... a nyom abba a völgybe tart. De mintha valami azt súgná: menj jobbra. - jegyezte meg a félszellem tűnődve.
- Miért álltunk meg? - érdeklődött Shippou.
Inuyasha elismételte iménti megálapításait.
- Mit gondolsz? - kérdezte Mirokut.
- Nem tudom. Arra, jobbra Kaedee faluja van. A rablók meg - azt mondod - egyenesen folytatták az útjukat. Sango! Neked mi a véleményed?

*onna = asszony
**baka = idióta
***fusuma = a japán házak fakeretes, rizspapírral borított tolópanele (itt: tolóajtó).