Sesshoumaru távoztában bólintott az udvaron felsorakozott palotaőrségnek. A démonok - elértve uruk parancsát - szétszéledtek.
A féldémon lány csodálattal nézett a tartomány ura után. Észbekapva - lopva körülnézett, hogy Nao és Kagome észrevették-e, de a két démonnő ennek nem adta jelét. Azt viszont ő nem érzékelte, ahogy a miko - kissé kesernyés - mosollyal nyugtázta: lehet, hogy megint vetélytársa akadt?
"Miért gondolsz ilyeneket, Kagome?! Hol érne fel veled az a lány?!"- hallotta az agyában Sesshoumaru szavait.
"Mert láttam, hogy nézett utánad."
"Elsősorban: nekem csak te kellesz. Másrészt nem az esetem. Harmadrészt pedig apám egyik unokafivérének a lánya. Egyébként meg mindjárt itt lesznek Inuyasháék."
"Igen, érzem. Megvárom őket."
"Vacsoránál találkozunk. Mellettem ülsz. És lesz egy meglepetésem."
- Nao-san, úgy érzem, nemsokára érkeznek a barátaink.
- Akkor várjuk meg őket! Egyúttal megmutatjuk Yumével a szobáikat. - bólintott a házvezetőnő mosolyogva.
- Nao-san! Közülük ketten emberek, ketten démonok és a nagyúr öccse hanyou. Gondoltam, szólok.
- Nem számít. Inu no Tashio Nagyúr idejében ez mindennapos volt. Sajnos Seya megváltoztatott sok mindent. A fiát is. - majd suttogva, csak Kagomének mondva folytatta - nekem az a gyanúm, hogy Sesshoumaru-samát valami átokkal bűvölte meg, mert ő egyik napról a másikra lett kegyetlen és rideg.

A démon-miko nem szólt semmit, csak elgondolkodva kémlelte az eget. A nap már lenyugodott, és egyre sötétedett. Végre feltűnt egy szellemgömb és Kirara messziről aprónak ható sziluettje. Ah-Unt, aki velük jött, már rég bekötötték megszokott istállójába, és jóllakottan aludt...
- Ott jönnek! - mutatta a fény-démonnő a társaságában várakozó két nőnek.
Barátai csakhamar földet értek előttük.
- Kagome! - szaladt hozzá Shippou örvendezve. Hiába volt kamasz, Kagome mindig az ő "nővérkéje" maradt.
- Szia! - simította meg a fiú vörös loboncát mosolyogva, majd a többiekhez fordult:
- Sziasztok! Hogy utaztatok?
- Elég jó tempóban, és szerencsére nyugalomban - bólintott Inuyasha, aki borostyán szemeivel végigmérte az ismeretlen vörös lányt, aki elpirult -, csak a szokásos: Sango osztogatta a pofonokat Mirokunak. És az az érzésem, rögvest megint kapni fog...
A szerzetes ugyanis - meglátva a féldémon lányt - feltette szokásos kérdését:
- Mondd csak, szép hölgy! Lennél a gyermekeim anyja?
Yume kikerekedett szemekkel nézte Mirokut, és moccanni sem tudott döbbenetében. Nem csoda. Kagome erre nem készítette fel.
A helyzetet most is Sango oldotta meg. A vadászlány egy jól irányzott ütést mért Csonttörőjével Houshi-samára, aki elnyúlt a földön, de fél perccel később felült, és zavartan mosolyogva tapogatta a púpot a fején.
- Szépen bemutatkoztál, ahogy szoktál! - korholta őt a lány, majd meghajolva elnézést kért a szerzetes viselkedéséért.
- Őt Mirokunak hívják. Az én nevem Sango. Ő pedig Kirara. - mutatta be néhányukat.
- Örvendek. Nao a nevem, én vagyok a házvezetőnő. Ő pedig Yume, Reita-sannak - azaz a Nagyúr egyik unokafivérének és hadvezérének - leánya. Ha nem tévedek, fiatalúr, te pedig a Nagyúr öccse vagy. - fordult a démonnő Inuyasha felé - le sem tagadhatnátok, annyira hasonlítotok egymásra. Most pedig menjünk, mert kis pihenő után az Uram vár benneteket a vacsorán...

Átmentek a hatalmas kapun. Utánuk az őrség bezárta. A növényi ornamentikával díszes, vastag nemesacél szárnyak döndülve csapódtak be mögöttük. Az első udvar kövezett, kőépületekkel körbevett tér volt. Itt bonyolították le a kereskedelmet, az őrségváltást. Az egyik épület volt a palotaőrség kaszárnyája. És itt ítélkeztek azok felett, akiket a tartomány ura arra
tartott "érdemesnek". A  belső fal és kapu arra volt hivatott, hogy támadás esetén az esetleg bejutottakat megállítsa. A falon itt is őrség állt. Már kezdték gyújtogatni a fáklyákat és lobogtak az őrtüzek.
Átlépve a bejáraton egy mesevilág tárult Kagoméék elé. Az udvar egyetlen hatalmas kert volt. Apró patak csörgedezett végig a parkban, kecses fahidak íveltek át rajta. Néhol kicsi zuhatagok gyorsítottak a víz áramlásán. Egy helyen a patak kis tóvá szélesedett. A sétautak mentén és attól távolabb mindenütt ízléses csoportokba rendezett növények. Vörös lombú japán juhar, törpefenyők, cédrusok, sakurák a legkülönfélébb összeállításban gyönyörködtették a szemet, még most, késő ősszel is. Kőpadok, lugasok, pici pavilonok és egy apró szentély várták a pihenésre, meditációra vágyókat.
Ebből ugyan a vendégek most nem láttak, csak annyit, amennyi a közvetlen közelükben volt, hiszen kezdett sötétedni. Mégis elbűvölte őket. Mindenhol művészien faragott kőlámpások álltak, és bennük lobogó láng. Megvilágították az utat, és fényük - visszatükröződve - reszketett a víztükörben.

A kert közepén állt a tulajdonképpeni palota. A sötétben ezernyi fáklya világította meg impozáns tömbjét. Külső falai szintén kőből épültek. Ormát faragások, szobrok díszítették.
A palota kapuján átjutva egy előtérbe értek, ahonnan több helyiséget meg lehetett közelíteni. Itt volt az ebédlő, a Nagyúr fogadó- és dolgozószobája, a könyvtár, hátrébb a konyha. Az egyik tolóajtó pedig egy onsent takart. A palota egy része a természetes hőforrásra épült. Azért csak részben, mert a forrás nagyobbik részét meghagyták a szabad ég alatt. A hőforrást természetesen hasznosították: minden fürdőszobába bevezették, és hideg időben fűtésre használták. A kőpadló két rétege között áramoltatták át a forró vizet. A palota kellemes meleggel lepte meg a kissé átfagyott vendégeket.
A kőfalakat mindenütt faragások, festett tájképek, szőnyegek díszítették. A padlón is szőnyegek tompították a geták koppanásait. A személyzet - bár elég sokan siettek dolgukra - csendes árnyként végezte munkáját. A folyosókon itt-ott egy-egy páncélos démon őrködött. Mindenütt a kertben is látott kőlámpák világítottak - csak itt a falba építették őket.
Az épület több szintes volt. A lépcső az előtérből indult a tulajdonképpeni lakóhelyiségekhez.
- Kérlek, Kagome-hime, fáradj utánam! Ti pedig, kérlek, kövessétek Yumi-sant.- szólalt meg Nao, miután fellépkedtek az emeletre.
- Hime?! Kagome! Nem velünk leszel? - csodálkozott Shippou.
- Nem. Majd Inuyasha elmagyarázza. Neki már elmondtam pár dolgot. De mindent még én sem tudok a múltamról.
- Értem.
- Vacsoránál úgy is találkozunk.

Yume a vendégszobák felé, a keleti szárnyba vezette őket. A folyosó kőfalai mögött a hagyományos japán építészet dominált.
Eltolható válaszfalak, fusumák alkották a szobák falait. Sango a szobáját Kirarával osztotta meg. Nem akart elválni kedvencétől.
A fiúknak egy-egy külön szobájuk volt, de ha akarták, egybenyithatták, hiszen egymás mellett voltak. Mindegyik szobához tartozott fürdőszba, ahol az onsen meleg vize rendelkezésükre állt. Alvóhelyük már elő volt készítve. A szoba kőfala belül szintén egy tolóajtóval volt eltakarva. Az rejtette a ruhatárat. A világítás itt is kőlámpás, a bejárat fölötti kőfalba építve. Praktikus, egyszerű és mégis fényűzően kényelmes szállás... Mindannyian készülődni kezdtek a vacsorához, miközben a fiúk egybenyitották a szobáikat, és megtárgyalták az eseményeket.
Nao Kagomét az ellenkező oldalon lévő szárnyba kalauzolta. Itt is hasonló elrendezésűek voltak a helyiségek, de a lakószobák tágasabbak voltak, szintúgy a fürdőszobák, amikben gyönyörű mázas csempeburkolat díszlett. A mini onsennek beillő csempézett medencében kellemesen meleg víz várta a lakosztály lakóját. A hálószobán kívül volt még egy nappali pihenőhelyiség is, ahol olvasni, teázni, társalogni és zenélni lehetett. A háló pedig... nos, a szokásos tatami helyett egy hatalmas ágy foglalta el a szoba felét. A padló szintjét alatta megemelték, és erre kényelmes, az egészet lefedő matracot tettek. A mennyezetről vékony, áttetsző muszlinfüggöny csüngött le, baldachinként takarva a benne pihenőt. A kertre néző kőfalat most vastag függönyök fedték. Mögöttük ablakok és teraszajtó rejtőzött.

A házvezetőnő a lányt Sesshoumaru lakosztályába vezette. Miután mindent megmutatott neki, hol talál, Kagome magára maradt.
Az egész helyiség őrizte a démon illatát. Kagome sóhajtva ment a fürdőbe, ahol végre megáztathatta törődött tagjait. Jázmin fürdőolajat és habfürdőt csepegtetett a vízbe, majd elrévedve üldögélt a medencében. Először nem is fogta fel, hogy gondolatban szólongatják.
"Kagome! Kagome! Valami baj van?" - hallotta meg végre a mély hangot.
"Nincs. Csak majdnem elaludtam fürdés közben."
"Azt hittem, valami bajod történt. Már itt vagyok fent a folyosón."
A miko ezt hallva őrült gyorsasággal pattant ki a medencéből, törölközött, és kapta magára az odakészített, bolyhos fürdőköntöst.
"Várnál két percet a nappaliban?"
"Persze. Ne félj, nem szándékoztam rád törni."
"Ez megnyugtató. Mindjárt felöltözöm."
A miko sietve felöltött egy kényelmes, gyönyörű, halványkék selyem yukatát. Ezüst haját megfésülte, majd kiment a nappaliba.
Ott várt rá a Nagyúr, akinek felcsillantak a szemei, de az arcára nem ült mosoly.
- Megyek én is fürödni és átöltözni. Várj meg itt. Majd lekísérlek az ebédlőbe. - szólalt meg.
- Rendben.
Sesshoumaru eltűnt a fusuma mögött. Kagome igyekezett közömbös dolgokra gondolni. Ugyanis minduntalan a youkai járt az agyában, és ez egyenértékú lenne a másik felé tett teljes beismeréssel. A gondolati közösség bajban sokszor volt áldás, de ilyenkor...
A Nagyúr hamar végzett a fürdőben. A nappaliba egy szál nadrágban érkezett, vizes haját törölve.
- Kagome! Nem segítenél?! Ezért utálom, ha vizes leszek... - nézett szerencsétlenül a lányra, aki felkacagott a bokáig érő vizes lobonc láttán.
- Tényleg úgy nézel, mint egy ázott kutya...
- Kérlek, ne bosszants fel!
- Nem állt szándékomban. Olyan aranyosan esetlen vagy így. - lépett hozzá a miko - Nem tudod az erődet használni?
- Fáradt vagyok.
- Nocsak, a Nagyúr félretette a büszkeségét! - cirógatta meg finoman a youkai arcát - Megpróbáljam én?
- Csak előtted teszem félre. Igen, próbáld meg! Csak arra kérlek: mértékkel. Nem akarom, hogy leégjen a fejem éke. Talán először ezen a törölközőn próbáld ki. - adta oda a lánynak a nedves textíliát, aki észre sem vette, hogy Sesshoumaru szándékosan nem hívta elő saját erejét, és ezzel kezdetét vette kiképzése.