- Hallgatom, Lordom! - nézett rá Lillen meleg barna szeme érdeklődve.
- Nos, üljünk talán le. - vezette hölgyét a kandalló előtti kényelmes karosszékhez. Udvariasan megvárta, míg a hercegnő leült, majd ő is helyet foglalt a közvetlen mellette terpeszkedő másik ülőalkalmatosságon.
- Annyira megrendítő, amit közölni akar, hogy le kell ülnöm? - kérdezte kis éllel a hangjában a nő.
- Valójában nem tudom, hogy is kezdjek hozzá. - ismerte be lord Raven.
- Akkor vágjon a közepébe! Ha ennyi megpróbáltatáson élve túljutottam, csak nem fog leteríteni a közlendője...
- Hát, rendben - sóhajtott az ezüsthajú férfi kissé aggodalmasan, majd gyorsan kibökte:
- Mint tudja, ikeröcsémmel, Leonarddal együtt mindketten vámpírok vagyunk. Vannak különleges képességeink, de...
- De nem élnek véren - fejezte be a hercegnő jegyese félbehagyott mondatát -, soha nem kaptam még egyikőjüket sem vériváson. Pedig Leonard bízvást megtehette volna, hogy igyék az enyémből, hiszen magatehetetlenül, vérezve talált rám. Majd Önnek is lett volna alkalma rá, amikor a fogadóba eljött értem - de nem ölt meg. Így - bár tudtam, hogy különleges lények, bíztam magukban, és most is bízom.
- Én is bízom Önben, kedves! Sőt... Úgy érzem, részemről ez semmiképp nem lesz érdekházasság. - súgta Lady Arrash füléhez hajolva Marcos. Még mindig nem volt képes elmondani a nőnek, hogy szeretné vámpírrá változtatni, hogy örökre együtt maradhassanak. Nem. Nem volt joga megkérdezni, míg nem tudja meg, hogy jegyese mit érez iránta...
A lányt a perzselő lehelet könnyeden végigbizsergette. A lord figyelmét mindez nem kerülte el. Gyengéden maga felé fordította jegyese piruló arcát, és közvetlen közelről csodálta szemeit, hosszú, dús szempilláit, helyes orrocskáját és szép ívű száját. Ez utóbbi csábítóan piroslott, szinte hívogatva, hogy megkóstolja. Lassan közelebb húzta magához Lillen arcát, miközben
másik keze a selymes, hosszú, szőke hajfürtökkel játszott. Puhán értek össze ajkaik. Lágy, tétova első csókjuk mindkettőjük számára a legízesebb méznél is édesebb volt. A lány remegő ajakkal viszonozta, ösztönösen utat engedve kedvese becéző nyelvének. A szerelem bódulata reszkettette végig mindkettőjüket, amire csak még jobban egymáshoz simultak. Marcos a csók közben szinte észrevétlenül húzta ölébe Lillent. Percek múlva váltak szét ajkaik, és zihálva meredtek egymásra. A lady pirosabb volt, mint eddig bármikor, de nem szakította ki magát ezüsthajúja öleléséből.
Bizonyossággá vált benne: szerelmes lett abba a férfibe, akit atyja férjül választott neki. Boldog örömmel bújt az izmos karok közé, piruló arcát Marcos vállgödrébe és ezüst fürtjei közé rejtve. Hátán érezte jegyese simogató kezét. A lord ujjai óvatosan kikerülték a gyógyulófélben lévő szörnyű sebeket. A lány érezte, hogy energia áramlott Marcos tenyeréből az ő testébe, és a sérülései ezáltal jobban összehúzódtak, fájdalma pedig csillapodott.
- Szeretlek! - hallotta a mély hangú suttogást. Erre a vallomásra a legmerészebb álmában sem számított, hiszen a lord udvarias és kedves volt vele eddig is, de érzéseit elvétve mutatta ki. Lillen tudta, hogy a férfi választ vár. Szégyellősen bújt továbbra is jövendőbelije mellkasához, de elsuttogott néhány szót, olyan halkan, hogy  kedvese csak különlegesen éles fülének köszönhetően kapta el:
- Én is szeretlek, Marcos!
A férfi hitetlenkedő örömmel nézett az őzikeszemekbe. Újabb, ezúttal szenvedélyes csókjukat a folyosóról behallatszó léptek szakították félbe.

Vacsora után hárman együtt ültek a szalonban, amikor Leonard csendesen megszólalt:
- Holnap reggel indulnom kell tovább.
- Máris? - döbbent meg Lillen leendő sógora szavain.
- Egy futár érkezett vacsora előtt. Hívnak. Le kell vadásznom egy bestiává vált alsóbb osztályút.
- Értem. Gyere vissza mihamarabb, Éjlovag! - bólintott testvére, látszólag szenvtelenül.
Lillen azonban tudta, hogy mindkét testvér ridegen gyönyörű külseje érző szívet takar - igaz, fajtájuk jellegzetessége miatt ritkán dobbanva. Így hol ezüsthajú vőlegényére, hol annak ikeröccsére pillantott szomorúan. A két férfinek fájt, hogy alighogy találkoztak, máris búcsúzniuk kell, de egyikük sem mutatta ki. A hercegnő ezen kívül sajnálta Leonardot, gyötrelmes magánya miatt.
- Ígérem, a lehető leggyorsabban végzek vele, hogy hamar visszatérjek. Legalább már van hová hazatérnem. - mosolyodott el halványan Leo, miközben kortyolt egyet a kezében tartott vörösboros kehelyből. Lillen arca felderült, és talányos mosoly ült ki rá. A két fivér érdeklődve figyelte a barna szemekben táncoló szikrákat, de a lány néma maradt. Imént felmerült ötletét
nem szándékozott megosztani velük. Mindenesetre a tervezett bál kapóra jött neki a terve megvalósításában.
Kedvese csodálkozva vonta fel szemöldökét, de nem fűzött a dologhoz kommentárt.

Az este további része is nyugodtan telt. Lady Lillen Arrash sokkal jobban érezte magát, mint várható lett volna egy ilyen támadásból lábadozva. Gyorsabb gyógyulását jegyese különleges képességének köszönhette.
Odakint csendesen, puhán gyarapodott a fehér hópaplan. Még az éjszakai ragadozók többsége is búvóhelyén maradt. Csak egy-két éhes ordas kószált, riogatva a pihenő rőtvadat, és néhány félénkebb falusi gyermeket, akik ijedten húzták fejükre a takarót, amikor meghallották az éji vadászok énekét.
A kandallóban ellobbant a tűz. A vörös parázs derengése már csak az ikertestvéreket világította meg. Ők nem szóltak, csak egyformán kék szemeik vizslatták egymást. Különleges képességeik révén mindent megértettek, amit a másik nem mondott ki hangosan. Ikrek és vámpírok lévén beleláthattak egymás emlékeibe, érzéseibe. Ez a kötelék csak most kezdett működni közöttük,
amikor találkoztak. Addig nem is tudtak róla. Valahol mélyen szunnyadt bennük.
Leonard eddig csak sejtette, hogy ezüsthajú bátyja fülig szerelmes a hercegnőbe, de ez most teljes bizonyossággá vált előtte. Ő pedig akaratlanul is elárulta Marcosnak fájdalmas, féltve őrzött titkát egy lányról. Egy halandó lányról, akit szeretett, és sehogy nem tudott megmenteni egy gyilkos vámpírtámadástól. Annak idején nem merte átváltoztatni. Pedig ha a támadás előtt
megtette volna, a lány ma is létezne, mellette. Leonard azóta járta az úttalan utakat, vadászva a gyilkosra, és minden olyan Éjgyermekre, aki e különleges létre méltatlanná vált...