-Indulhatunk?- hangját egy kicsit suttogósra vette, és próbálta leplezni remegését.

Allen oldalra kapta a fejét, mert nem vette észre, hogy más is van mellette. Tekintetét végigsiklatta a lányon, és elismerően fedezte fel, hogy felesége egyre szebb lesz.

Haját feltűzték, és hagyták, hogy csigákban omoljon vállára. Mélykék ruhát vett fel, aminek elég merész dekoltázsa volt. A ruha ujja csak vállának hajlatánál kezdődött, és lentebb kanyarodott, éppen csak kivillantva mellének kezdődő domborulatait. Ebben a ruhában most iszonyatosan vékonynak hatott. De nem csontosnak, inkább kívánatosnak. A vékony derék után, a ruha alja hirtelen szélesedett ki, és a nehéz anyag hullámokban omlott a földre. Egy egyszerű kis ezüst nyaklánc volt rajta, hozzá illő fülbevalóval és gyűrűvel, de a másik kezén ott csillogott a jegygyűrű is. Arcára nem tett sok sminket, csupán enyhén megerősítette szemének vonalát, és ajkaira és arcára tett egy kis pirosítót.

-Igen, mehetünk – szólalt meg végül, és az ajtó felé indult. Daisy megvárta, amíg Charles feladja rá a kabátot, majd ő is kilépett a kastélyból.

Allen végig némaságban ült a zötykölődő hintóban, és próbálta elterelni figyelmét a lányról valami mással. De végül mindig ott kötött ki. Eszméletlenül akarta már, és most ebben a ruhában csak még jobban kínozza. Ezt már direkt csinálja! Biztos, hogy direkt! Daisy is néha felé fordította szemeit, de ő mindig elkapta, és úgy csinált, mintha az előbbi összenézések meg sem történtek volna.

-Remélem, azért nem fogják észrevenni, hogy mennyire nem bírod a közelségemet. Szeretnék hinni abban, hogy szorult beléd egy kis magatartás – szólalt meg Allen. Akaratlanul is ezt az utálatos hangnemet ütötte meg, de Daisy valahogy már kiismerte, hogy ez valamiféle védekezés lehet nála.

-Ha te is tisztességesen bánsz velem, és nem hozol kínos helyzetbe, ígérem, én is megteszem ezt cserébe.

Allen bólintott, és újra csendbe burkolózott. Daisy pont szemben ült vele, és érezte, ahogy egyik lába egy rázkódásnál az övéi közé csúszik. Daisy fázósabban összehúzta magán a kabátot, és úgy tett, mintha ebből semmit sem vett volna észre, miközben Allen már bolondult meg a vágytól. Ha ez így folytatódik, a Backwish kúriáig sem fognak elérni, már az övé lesz a lány! De ez akkor is hihetetlen, hogy ennyitől, így megveszik a lány után. Végül Allennek sikerült átvészelnie a még félórás utat, és megkönnyebbülten ugrott le a hintó lépcsőjéről, s lesegítette Daisyt is. Úgy lépdeltek fel a hosszú lépcsősoron, hogy Daisy a férjébe karolt. Szorosan mellette maradt, mint egy jól nevelt, félénk kis feleség.

Mikor beléptek a bálterembe, ami zsúfolásig tele volt emberekkel, bejelentették őket. A két név hallatán mindenki elnémult. Hát igen. Ez volt az első alkalom, hogy zárt körben kötött házasságuk után megjelennek a társadalom előtt.

Allen biccentett mindenkinek, aki ráköszönt, és a házigazdáig meg sem állt. Daisy egyre kínosabban érezte magát, ahogy egyre közeledtek Flor felé. Kicsinek, és csúnyának érezte magát a nő mellett. Ráadásul egy cseppnyi féltékenység is került az érzések mellé. Ez volt az a nő, aki olyasmit ad a férjének, amit ő maga megtiltott tőle. De miért bosszankodik emiatt? Hiszen ő döntött így! De mégis bántotta a tudat, hogy Allen más nő ágyában keres kielégülést, és ez a nő pont itt áll előtte. Halványkék ruháján meg-megcsillantak a berakott ékkövek. Haját a tarkójára tűzte, ahonnan vállára omlott merev csigákban. Arcát vastagon kicicomázta, mégis szép volt. Nyakában csillogó gyöngysor díszelgett.

Flor győzelemittas mosollyal köszöntötte Daisyt, aki egy megvető pillantással válaszolt. Illedelmesen köszöntötték egymást, és újra felcsendült a zene. Daisy látta, ahogy Allen végigméri a lányt, majd szája szegletében halvány mosoly jelenik meg. Úgy érezte, mintha belülről marcangolnák. Mintha valami a felszínre szeretne jönni. Mit is hitt? Hogy talán, attól, mert Allen oldalán jelenik meg, a lány távol marad, és be sem próbálkozik? Flor mellett csak egy szürke madárnak érezte magát. Egy szürke madárnak, aki megpróbál hasonlítani a pávára. Ez a nő sokkal szebb volt, mint ahogy eddig látta.

Nem szólt egy szót se, inkább erősebben markolta legyezőjét, és undorral teli gyűlölettel nézte a nőt. Mr. Backwish elnézést kért, majd otthagyta a hármast, hogy újabb vendégeket köszöntsön.

-Örülök, hogy elfogadtad a meghívást, Ramen – szólalt meg Flor, mély, érzéki hangon.

-Igazán nincs mit – válaszolt Allen, és tekintetével körbejárta a termet.- Már amúgy is rám fért. Akarom mondani ránk. Már régen voltunk ilyen rendezvényen…

-Nem alakulnak jól a dolgok?- kérdezte Flor kárörömös mosolyt küldve Daisynek.

-Hát…- kezdett bele Allen, de Daisy közbevágott.

-De igen, minden a lehető legnagyobb rendben. Miért lenne gond a házasságunkban?

-Nem tudom – vonta meg kecsesen a vállát Flor. „Még ezt is ilyen jól csinálja!”- Bármi oka lehet. Lehetséges, hogy valami, nagyon, de nagyon apró dolgot, nem tud megadni Ramennek…

-Például?- kérdezte közbevágva, és dühösen.

-Azt csak ön tudhatja – halkította le a hangját, és sokatmondóan elmosolyogta magát. Daisy legszívesebben megtaposta volna ezt a… szeretőt! Ez mindent tudott a házasságukról. Hát miért is ne! Hiszen Allen biztosan mindent elmond neki!

Szívében ezer meg ezer kést forgattak meg, és az csak tovább fokozta fájdalmát, hogy Allen nem szólt egy szót sem. Ki sem állt mellette. Miért is állt volna ki? Tegnap este is visszautasította, veszekedtek, megütötte, tehát mi oka lett volna arra, hogy kiálljon mellette?

Egy barna hajú, Allennel egy magasságú férfi lépett oda hozzájuk. Arcán széles mosoly ült, kezében pedig egy puncsos poharat tartott.

-Jó estét hölgyeim, Allen?- szólalt meg.

-Jó estét Ralph – köszönt vissza Allen, Daisy pedig egy aprót pukedlizett.

-Nagy gond lenne, Mrs. Noir, ha elrabolnám a férjét egy percre?- fordult Ralph Daisy felé.

-Semmi gond.

Daisy rögtön elsietett Flor elől, és más társaság után nézett. Nem látott ismerős arcokat, és csak céltalanul bolyongott a számára idegenek között. Végül megállapodott az egyik asztal mellett, és onnan figyelte a táncoló párokat. Rögtön észrevett egy személyt, és gyomra reagált is abban a pillanatban. Blake. Most éppen nyájasan mosolyogva tartott egy nőt a karjai között, és táncolt a többiekkel. A nő szemei felragyogtak, akárhányszor a férfi súgott valamit a fülébe. Ki lett az áldozata?

Követte szemével minden mozdulatát, és undorral figyelte, ahogy egyre jobban csavarja az ujja köré a lányt. Szerencsétlen! Nem tudja, hogy a vesztébe rohan. Jó lesz figyelmeztetni majd!

Blake, mint aki megérezte, Daisy felé pillantott, majd mikor felismerte a lányt, aprót bólintott a fejével, majd gunyoros mosollyal, és egy ügyes fordulattal, eltűnt a tömegben, Daisy szeme elől.

-Mrs. Noir!- szólalt meg mellette egy vékonyka női hang. A gazdája felé fordult, és egy rendkívül szőke, szinte már majdnem fehér hajú lányt talált maga előtt. Égkék szemei vidáman csillogtak, és mellette még két nő is álldogált, szerényen mosolyogva.

-Elnézést, ha megzavartam valamiben. Én Lilian Mullins vagyok. Ő itt Barbara Jenkins – mutatott a jobbján álldogáló hölgyre. Mogyoró barna haja, és szeme volt. Furcsán komoran öltözködött az alkalomhoz képest, mert szürkéskék ruhája volt, és teljesen zárt. Az egész megjelenését egy sor gyöngy nyaklánccal oldotta fel.- Ő itt pedig Nora Garwood- mutatta be a bal oldali nőt. Neki rózsaszín, fodros ruhája, éjfekete haja, és barna szeme volt. Összességében szép látványt nyújtott.

-Csak megláttuk, hogy egyedül álldogál itt, gondoltuk, idejövünk magához- szólalt meg Nora.

-Ó, köszönöm… nyugodtan tegezzetek. Hiszen én magam sem vagyok idősebb nálatok - válaszolt mosolyogva Daisy.

-Hallottuk, hogy eredetileg Mr. Blakehez ment volna feleségül. Jómagam nem hiszek az efféle pletykáknak, hiszen akkor hogy lehet az, hogy két napra rá, már Mrs. Noirként jelent meg a társadalom előtt?- kérdezte Lilian.

-De, nyugodtan elhiheted. A házasságom Blakkel csak érdekből kötődött volna, csak Allen… nos, megmentett tőle – vallotta be Daisy. Hallotta, hogy a másik három lány, halkan felsóhajt. Ha ilyesmi történetet hallott volna két hónappal ezelőtt, ő maga is csatlakozott volna hozzájuk, hiszen, ki ne álmodozna egy ilyen lángoló szerelemről? Csak itt a valóság teljesen más. Egyik érdekházasságból cseppent a másikba. De ők ezt nem tudták. És nem is akarta összerombolni ezt a képüket. Had higgyenek az igaz szerelemben, hátha ők olyan szerencsések lesznek, hogy megtalálják.

-Ez annyira szép!- áhítozott Barbara.- Nagyon szerencsésnek mondhatod magadat, Mrs… Daisy. Egy ilyen férj oldalán, egy szavam se lenne. Egy gróf fia, ráadásul a külseje sem utolsó, sőt… Ha úgy nézne akár egyszer is rám, ahogy rád, menten elolvadnék, és én lennék a világon a legboldogabb!

-… Rám?- kérdezte hitetlenkedve Daisy.

-Ne mondd már, hogy nem vagy tisztában a férjed érzéseivel!- szólt közbe Lilian.- A vak is látja, hogy nem vagytok hűvösek a másik iránt!

Daisy megkereste szemével Allent, aki épp Flort vezette a táncparkett felé. Kedvesen mosolygott a nőre, aki viszonozta. Megálltak egy helyben, és felvették az alaptartást, majd felcsendültek egy vidámabb zene kezdő akkordjai. Allen könnyedén vezette a nőt, és csak ráfigyelt, mintha minden megszűnt volna körülötte.

Tényleg figyelt volna rá? De hiszen az akkor csak színjáték volt! Nem a valóság! Hiszen megegyeztek, hogy viselkednek az emberek előtt, és eljátsszák a boldog házaspárt. Tehát az alakításuk sokkal meggyőzőbb volt, mint hitték!