-Én csak annyit tudok mondani, hogy irigyellek.

-Mert?- kérdezett vissza, miközben még mindig azt az ajtót figyelte, ahol az előbb a felesége eltűnt.

-Azért nem semmi nőt fogtál ki! Merem állítani, hogy ma ő a legszebb, és még Flort is lekörözi! Jól kijösztök egymással?

Allen nem válaszolt, csak még mindig az ajtót nézte. Hol marad ilyen sokáig? Ha csak levegőzni ment volna ki, már rég visszajött volna. Talán valami baja esett? Ugyan már! Ki bántotta volna, hiszen semmi oka nincs rá, ráadásul ez egy elég védett terület. De akkor hol van?

-Elnézést!- mondta, és az ajtó felé indult. Útközben még megállította Flor, de egy egyszerű "most nem"-mel ott is hagyta, és már kint is volt.

Nem kellett sokat vesződnie azon, hogy merre induljon, mert neki olyan volt, mintha fényes nappal sétálna, ráadásul érezte a lány illatát. Rögtön futásnak eredt a fenyves felé. Az égbolt teljesen tiszta volt. A csillagok tisztán ragyogtak a sötétkék égbolton. Miért lett most ennyire ideges? De nem a lányra haragudott, csak saját magára, hogy csak úgy ott hagyta. Vigyáznia kellett volna Florral. És főleg Daisyre, mert ez volt az első, hogy arisztokrata körökben jelent meg. Hogy mennyire egy bolond volt!

A rózsáknál lelassított, mert nem akart ráijeszteni a lányra. Meglátta őt, amint a szökőkút előtt térdel, vállai leeresztve, feje pedig lehajtva. Látta, ahogy nagyokat lélegzett, már biztos kezdett megnyugodni. Hangtalanul odasétált hozzá.

Daisy csak egy árnyékot látott maga fölé tornyosulni, és ijedten fordult hátra. Nem tudta, mi lehet rosszabb. Ha Allen van itt, vagy Henry. Mégis mikor felpillantott férje arcára, és meglátta a szemeiből tükröződő aggodalmat, amit rögtön sikeresen is elrejtett, más lett a véleménye. Aggódott miatta?

Allen leguggolt hozzá, majd állánál fogva, gyengéden felemelte fejét.

-Mi történt?- kérdezte halkan, és a lány könnyáztatta arcát vizsgálta. Daisy letörten vonta meg vállát, és lesütötte szemeit. Most hogy támadjon rá, hogy Flor taposott a lelkébe, miközben ilyen kedvesen bánik vele?

-Haza akarok menni – suttogta.

Allent ismét villámcsapásként érte a vallomás. Tehát a birtokot a lány már otthonának tekinti? De mi ebben a furcsa? Talán csak az, hogy úgy hitte, Daisy Bloodfordot csak börtönnek nézi.

-Azt hittem legalább egyet akarsz táncolni.

Daisy ismét vállat vont, és kesztyűbe bújtatott kezeire pillantott.- Nekem mindegy.

Allen is odanézett, majd megfogva a lány kezét, lehúzta róla az anyagot, és megvizsgálta a horzsolást. Daisy majd kiugrott a bőréből. Még soha nem értek hozzá ilyen gyengéden! Pillantása a férfi kezeire esett, melyek az övét tartották. Milyen jó lenne, ha minden nap így élnének, ilyen… ilyen…

-Mondd el, mi történt!- kérdezte ismét Allen.

-Nem akarok vitát! Most nem! - mondott ellent Daisy, és nyomatékosan megrázta a fejét.

-Flor volt, igaz?- találgatott Allen. Beleegyezésnek vette a lány hallgatását, így folytatta.- Mit mondott?

-Mindent. Mindent tud rólunk!- nézett rá, és már nem palástolta dühét.- Mindent elmondtál neki, Allen! Miért kellett? Mit értél el ezzel? Ismét megaláztál, mit akarsz még?

Allen csak némaságba burkolózva lehajtotta fejét. Daisy sem szólt többet, csak elfordította férje elől fejét. Nem akart megint ide jutni, de nem tehetett mást. Allen felidézte egy korábbi beszélgetését bátyjával. „Mi lenne, ha egyszer hallgatnál rám, és csak egy kicsit lépnél Daisy felé? Talán ennyi kéne ahhoz, hogy ő is félrerakja a büszkeségét…” Hát rendben. Megpróbálja, de ha kudarcot vall, kitekeri Matt nyakát!

-Bocsáss meg – szólalt meg a férfi, mire Daisy elkerekedett szemekkel fordult vissza.- Nem tudtam, hogy ilyen következményei lesznek, sajnálom.

A nő nyelt egyet. Most… most bocsánatot kért tőle a férje, mikor a büszkesége felér egy seregével. „Most nem ronthatsz el semmit! Nem szabad!”

A meglepetés miatt csak bólintani tudott. A férfi arcát nézte, hátha talál valami árulkodó jelet, hogy csak átverés az egész, de nem talált semmit. Teljesen komoly volt.

-De akkor… soha többet ne mondj neki semmit – szólalt meg végül, és elmosolyodott.

Allen bólintott, majd megtörölte felesége arcát. Daisy rendbeszedte magát, bár kesztyű nélkül ment vissza a bálterembe, de a férje oldalán. Olyan érzése volt, mintha kicserélték volna. De a férfit is. Egyre többször volt olyan pillanat, mikor egymásra néztek, és mindkettőjük halványan, éppen csak észrevehetően elmosolyodott. Ennyi mindent megváltoztatott volna egy bocsánatkérés? Ha ezt tudták volna, már az elején megtették volna. Senki sem vette észre, hogy mi történt odakint, tehát nyugodtan elvegyülhettek újra a bálozók között.

Allen, amint elengedte Daisy kezét, rögtön Flor keresésére indult. A nő éppen egy férfival beszélgetett, és méterekről lerítt róluk, hogy találkozón beszélgetnek. Amint a nő észrevette Allent, hogy felé tart, sugárzó mosolyt küldött felé, és megfordult. Allen komor arccal állt meg előtte, és csak elnézést kérve a másik férfitől, a lányt karon ragadta, és a táncparkett felé húzta. Flornak gyorsan kellett kapkodnia a lábát, hogy tartsa a tempót a férfival, különben hasra esett volna. Allen hirtelen megállt, a nő pedig szinte beleütközött. Érezte, hogy most nagy bajban van. De hát mi dühíthette fel ennyire kedvesét?

Pont egy szám kezdetére értek oda, Allen pedig megragadta a nő karját, és irányítani kezdte.

-Ramen, mi a…

-Mit akartál elérni?- kérdezte végül.

Flor értetlenül nézett rá, és enyhén megvonta a vállát.- Nem értelek.

-Daisyvel! Mit akartál ezzel az egésszel? Házasok vagyunk! Most már teljesen mindegy mit teszel, ezen nem változtathatsz!

-Ó, tehát erről van szó?- váltott cinikus hangnemre.- Vérig sértettem szegény, törékeny lelkét?

Allen komor pillantással válaszolt, és kikerült egy párt, nehogy nekimenjenek. A párok szétváltak, négyes csoportokra alakultak, majd újra visszatértek eredeti partnerükhöz.

-Ne próbáld meg még egyszer megtörni! Ha megteszed, én magam foglak megkeresni, és eltenni láb alól!

A férfi legnagyobb meglepetésére Flor hangosan felnevetett. Hangjában keserűség és gúny hallatszott.

-Csak nem beleszerettél? Ramen! Hogy süllyedhettél idáig?- gurult dühbe. Arcán csalódottság tükrözött, szemei szikrákat szórtak. Ajkait összepréselte, és megszorította a férfi vállát.

-Az legyen az én dolgom. És nem szerettem bele. De az egyetlen egy személy, aki bánthatja, az Én vagyok… nem pedig te!

-Nem fogsz könnyen lerázni, Ramen! Ezt jegyezd meg! Elvetted a becsületemet, akkor viseld a következményeit!

-Ha jól emlékszem, te voltál azon, hogy az életedben én legyek az első! Meg amúgy is. Egy földesúr lányának, vagy egy gróf fiának fognak hinni?

Flor sértődötten kapta el pillantását a férfi fenyegető arckifejezéséről. Pont találkozott a pillantásuk a terem másik végében álldogáló Daisyével, aki néha bátortalanul nézett fel a táncoló párosra. Legszívesebben megtépte volna azt a szőke fejét, de nem tehette. Ha kitudódik, hogy már nem tiszta, soha nem talál rendes kérőt magának. Az apja lehet, hogy ki is tagadja! De bármit megtett volna Allenért. Bármit! Ha kell, el is állítja az útból, ezt a kis szolga lányát! Attól, mert magasabb rangú férjet talált, még ugyanaz a poros kis liba marad, aki volt. Vissza fogja küldeni oda, ahova való! Nem fogja átengedni neki a férfit, mégha papíron társak is. Mert hogy lelkileg nem voltak azok, az egyszer biztos!

A zene kezdett a végéhez érni, végül Allen ismét megszólalt.

-Összefoglalva, tartsd távol magad tőle!

-Egy feltétellel!

-Mióta szabsz te feltételeket?- kérdezett vissza dühösen.

Flor állta a tekintetét.

-Távol tartom magam tőle, ha hetente kétszer, minden este meglátogatsz, a szokásos helyünknél!

Allen a fogát csikorgatta, és bosszúsan rámeredt a nőre. Hát továbbra is találkozni akar vele, aminek a végén mindig egy szobában kötnek ki? De ha nem teszi meg, ki tudja mire képes Flor, hogy Daisyt félreállítsa az útból. Muszáj megtennie.

-Kedd, és szombat. De véged, ha nem tartod be.