Valahol a Galaxis legszélén, egy sivatagi viharokkal tarkított bolygó körül hatalmas kiterjedésű aszteroida-mező kering. Ennek a mezőnek az a különlegessége, hogy az aszteroidák nem gyűrű alakban kerülik körül a bolygót, hanem teljesen körülveszik a planétát, a tér teljes háromszázhatvan fokában. Akik valaha erre tévedtek, soha meg meg sem merték közelíteni ezt az égitestet. Most mégis arra készül egy harminchatezer fős legénységű hajó... 
Egy Imperator osztályú csillagromboló, ami a hajdanvolt Galaktikus Birodalom idején, a Kuat bolygó orbitális dokkjaiban készült, végigharcolta a Lázadás időszakát, sőt harcolt az Új Köztársaság és a Srii-yuuk Impérium ellen is. Ahova a Birodalmi Katonai Hadvezetés küldte - a hajó, s aktuális legénysége - oda indult el és harcolt. Volt, mikor győzelmi mámorban úszott az egész hajó, de olyan is, mikor halálfélelem és rettegés töltötte meg a fedélzetet. Ám mégis létezett, annyi nehézség ellenére! A nyilvántartás szerint a Chimaera csillagromboló több, mint háromszázötven éve került ki a dokkból! A kapitányt azonban ez cseppet sem lelkesítette. A legénység jól képzett, ám gyakorlatlan volt, és soha nem kaptak még hasonló, éles helyzetű feladatot: keljenek át ezen a mezőn és derítsék fel a lakatlan bolygót! 
  Erre pazarolni egy ilyen kiváló, épségben lévő hajót! Hogy roncshalmaz legyen, a legénysége pedig űrszemét!
Hando Winree kapitány bosszúsan megrázta a fejét. "Kész káosz! - gondolta -. Ha egy vezető nem fogja össze a Birodalmat, a hadurak, admirálisok és különböző vezető beosztásban lévő emberek marakodni kezdenek egymással a hatalmon."
Mindenhonnan érkeztek utasítások a hajóra, mikor a legutóbbi nagy vezető elbukott, de nem lehetett megállapítani, hogy kinek kell engedelmeskedni, ugyanis nem hagyott végrendeletet az illető. A belső Magrendszerekben tanyázó Derc Kyja hadúr tűnt ezidőtájt a legbefolyásosabbnak és legerősebbnek, ezért a legénység úgy döntött: neki ajánlják fel a szolgálataikat.
  Eddig azonban csak kalózkodásra és gerillaháborúra küldték őket a Galaxis minden részébe. A Birodalomnak már nincs becsülete. Jópáran félnek ugyan még mindig rettenetes flottájától és hadseregétől, de mostanában az állam bevételei mind más bolygók és rendszerek kifosztásából származnak. Amelyik planéta lakói nem fizetnek, akkor a hajók megsemmisítő tűzzel borítják el a lakott területeket. A Chimaera legutóbb a Ryloth lakható részeit változtatta füstölgő romhalmazzá. A szerencsétlen twi'lekek még csak védekezni se tudtak. Ezrével lelték halálukat a romok közt.
  De egy katonának bármilyen parancsot végre kell hajtania. Ezt sulykolták Winree kapitányba egészen fiatal korától kezdve.
Kyja hadúr pedig keményen büntette a parancsszegőket. Hát igen, a régi hagyományokhoz tért vissza a katonai vezetőség. Palpatine császár már több száz éve halott. Utána következett pár felvilágosult eszközökkel kormányzó egyéniség, vagy testület, de azoknak még az emlékét sem tartják valamire manapság...
  E gondolatmenetéből szakítototta félbe az első tiszt. Feszes vigyázzba vágta magát, ahogy a katonai doktrínák előírják, s várta felettese figyelmét. A kapitány lassan megfordult, majd rekedtes hangon megszólalt:
 - Jelentsen, hadnagy.
 - Igen, uram! - itt még feszesebb vigyázzba vágta magát - A felderítőink jelentik: az aszteroida-mezőbe nem vihetjük a Chimaerát, mivel a sűrű törmelékhalmazban súlyos károkat szenvedne, vagy esetleg meg is semmisülhet. Néhány komphajóval és remek pilótákkal viszont át lehet kelni rajta.
 - A veszteségeink?
 - Uram... Öt hajóból csak ketten tértek vissza.
 - Ráadásul a komphajóknak olyan pajzsa van, ami szinte semmit sem ér. Igaz?
 - I... igen.
 - Kérjen önként jelentkezőket, hadnagy! Ám mielőtt leküldenénk őket, egy kis lövészgyakorlatot tartunk. Amennyire lehet, meg kell tisztítani az utat nekik!
 - Értettem - hangzott a formális válasz.
  A hadnagy gyors hátraarcot csinált és magára hagyta tovább töprengő parancsnokát. Nem szabtak nekik határidőt, hogy mikorra fejezzék be a feladatot, de a kapitány minél előbb végezni akart vele. Valami nem tetszett neki ezzel a küldetéssel kapcsolatban. Valami baljós előérzet lett úrrá rajta, amint beléptek a rendszerbe. Sokan mondták már neki, hogy akár Jedi-képességei
lehetnének, de őt világéletében a Birodalom iránti hűségre nevelték, és amúgy se akart a korrupt és bürokratikus rendszer zsoldosává válni.
Nem mintha a Birodalmon belül nem lenne ilyen... Csak aki lebukik, annak rámegy az élete. Vagy valami bányába dugják családostul, vagy pedig egyszerűen kivégzik. Utóbbi büntetés jár a parancsmegtagadóknak és az árulóknak is.
  Elmélkedéséből most a legénységének egy másik tagja "ébresztette" fel:
 - Kapitány! A hajó lőpozícióba állt!
 - Rendben - felelte -. Tűz!
  Parancsára a csillagromboló ontani kezdte a sugarakat turbólézer-ütegeiből és ion-ágyúiból.

  Órákig lőtték a célobjektumokat, de azok mégsem akartak elfogyni. Mégis - amint egy kissé megritkultak a nagyobb darabok - a kapitány útnak indította a transzportokat. Előre kijelölte, hogy a sivatagos bolygó mely részein kutassanak. A homoksivatagokban úgyse találnának semmit
sem. A sarkvidékek és a sziklás területek az elsődleges célpontok. Bekapcsoltak minden érzékelőt a hajón, de ez szinte felesleges volt. Odalent semmi nem mutatott arra, hogy bármi élet lenne a felszínen, vagy az alatt. A bolygónak légköre sem volt. Az expedíció tagjai kénytelenek voltak szkafanderben kiszállni a hajókból. Újabb több órányi, sőt talán több napos vagy hetes várakozás következhetett.
  Végre valahára, három napnyi várakozás után a felderítők jelentették: találtak egy elhagyatott bázist. A jelentés ugyan rövid volt, és a mező zavarta a jelátvitelt, de legalább ráakadtak valamire. Winree kapitány végre egy kis lelkesítő érzést is érzett, de ez nem tartott sokáig. A computerek ősrégiek és használhatatlanok voltak. Adatokat innen már nem lehetett szerezni. Ám találtak néhány "szobrot", amikről később kiderült, hogy karbonba fagyasztott élőlények! Találtak embereket, rodiánokat, twi'lekeket, iridioniaiakat, ám mindnyájuk életjel-mérőinek akkumlátorai nem tarthattak tovább egy évtizednél. Már mind halottak, tán' már több száz éve.
  Végül Kyja hadúr is jelentkezett:
 - Találtak valamit, kapitány? - kérdezte mohón.
 - Pár karbonba fagyasztott holttesten kívül semmit, uram. - felelte Winree kapitány.
 - Árrgh! - hangzott a csalódott felelet - Azon kívül? Információk? Adatok? Fegyverek? Tervrajzok?
 - A számítógépek olyan régiek, hogy még csak kósza áram sem szaladgál bennük. Mintha a mérnökeink vashulladékot simogatnának.
 - Ne legyen szemtelen, kapitány! - szűkült össze malacszeme a hadúrnak - Gondolja csak végig, hogyan járt az elődje!
 - Igenis! - felelte annyi ellenszenvvel, amennyivel ép esze engedte.
 - Helyes. Ha nincs más, hát hozza őket a múzemba, minden mozdítható berendezéssel együtt. Talán a mutogatásukból bevételeket nyerhetünk.
 - Parancsára! - majd a kapitány gyorsan bontotta a kapcsolatot. Nem bírt ránézni erre a pöffeszkedő, kövér, beképzelt alakra. Az előző kapitány történetesen azért került bányarabságra a Kesselen - amit nagy nehezen visszaszereztek a Köztársaságiaktól - mert nem volt hajlandó mindenféle ostoba és megalázó, vagy öngyilkos parancsot végrehajtani. Nő létére kiváló katona volt... ráadásul Winree, aki annak idején az ő első tisztje volt, gyengéd érzelmeket táplált a kapitány személye iránt, ám nem volt ostoba. Ha tett volna neki egy vallomást, lehet, hogy nagyon pórul járt volna.
Lehetséges verziókba tartozott volna az elvezénylés, vagy a hadúr miatt a kivégzés is... Kyja hadúr ugyanis nem a taktikai zsenialitására, hanem a női kapitány idomaira figyelt föl. Mikor az visszautasította a közeledést, száműzték a Kesselre. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban a hadúr részéről. A nőket amúgy se vették annyira komolyan a Birodalmi Seregben. Kivéve az akkori legénységet, amiből mostanra csak Winree és a hadnagy maradtak. Mindüket elvezényelték vagy lefizették, hogy fogják be a szájukat ez ügyből kifolyólag. Kettőjüket is csupán azért léptették elő, hogy ne beszéljenek, ám megpróbálták teljes képességük szerint bizonyítani rátermettségüket a posztjaikra. Eddig úgy tűnik, sikerrel...
  Pár órával később fel is készültek az indulásra. Minden mozdítható tárgyat, amit csak tudtak, elhoztak a bázisról. Visszaúton el is vesztették az embereik és a rakomány felét - mint ha a bolygó nem engedte volna elvinni a foglyait...
A Chimaera raktere megtelt, majd amint minden előkészület befejeződött, a hajó beugrott a hiperűrbe. Indult "haza", a Taris-ra.