Gheis Denizen végignézte a corusani naplementét, majd egyre türelmetlenebb lett.
Nem elég, hogy annyi üzleti teendője van, most a Köztársaság államfője akarta látni. Az előzőt a zsebében tartotta, de ez... Mikor megpróbálta ügynökein keresztül lefizetni, kerek perec visszautasította, és az emberei azóta is börtönben vannak. Nyilván arra akarják rávenni, hogy csatlakoztassa a befolyása alá tartozó rendszereket a köztársasághoz. Ám épeszű üzletember nem csinál ilyet a Galaxisban. Sok bevétele, rabszolgája és zsoldosa volt a hatalmának köszönhetően. bármit megkaphatott, amit csak szeme-szája megkívánt.
  Ez köztudott volt a legtöbb bolygón ezidőtájt. Ő volt a legbefolyásosabb személyiség. Még jópár Jedi sem tudott ellenállni a pénzének, amire felettébb büszke volt. Most mégis egy politikus nem akart a lekötelezettje lenni! Megfenyegetni nem tudta, mert senkije sincs. Érzelemmentes, akár egy gép. Gondolatmenetét egy rodián titkár szakította meg:
 - Ön Gheis Denizen úr? - kérdezte rodiaiul.
 - Igen. - felelte unottan.
 - Fáradjon be, az államfő már várja.
 - Ngyszerű. - mondta még unottabban.
  Belépett a halványan megvilágított irodába. Az ajtóval szemközt, egy hatalmas asztal mögött ült Correl Trigg, a Köztársaság államfője, aki amúgy lazacszürke, idős kalamári volt. Nagy szemeivel Denizenre fordította tekintetét, majd mély, rekedtes hangon megszólalt:
 - Foglaljon helyet.
 - Köszönöm.
 Amint leült a kényelmes fotelba, melyet felkínáltak neki, a kalamári a lényegre tért:
 - Az ön hajói dézsmálják a kereskedelmi szállítmányait a köztársaságnak. Szeretném, ha befeljezné ezt a kalóztevékenységet.
 - Aljas rágalom! - vágta rá rögtön. Ami maga volt a hazugság. A legtöbb élelmiszerszállítmányt valójában az ő utasítására térítették el. A mardékot a birodalmi portyázók rabolták ki, ezért úgy határozott: mindent ráken a másik bűnösre - a Birodalmiak teszik ezt! Én becsületes üzletember vagyok!
 - Akkor vállalná-e, hogy tekintélyes összegért cserébe Ön és a szervezete szállítja az árukat? - kérdezte ravaszul a kalamári politikus.
 - Én elhatárolódnék a politikai hovatartozástól...
 - Én nem csatlakozást, hanem üzletet ajánlok! Kölcsönös megállapodást. Normális helyzetben nem üzletelnénk a maga fajtájával, de...
 - Az én fajtámmal? -mosolyodott el.
 - Úgy értem, olyan személyekkel, akik ilyen aljas eszközökkel szerezték a vagyonukat! - szépített
a kalamári.
 - Milyen aljas módszerekre gondol, államfő úr? - pislogott. Úgy döntött, adja a hülyét és az ártatlant, amíg be nem masírozik a terembe egy halom felfegyverzett rendfenntartó. Bár ez nem a kalamáriak módszere volt,  de az utóbbi időkben már semmiben sem mehetett biztosra az ember.
 - Ne játsza itt nekem a hülyét! - ordította magából kikelve a politikus.- rabszolgakereskedelem, fejvadászat, fosztogatás, fenyegetések, gyilkosság, és még sorolhatnám!
 - Gondolom, ezekre nincs bizonyítéka, ezért arra kérem önt, ne vágja ezeket a fejemhez -méltatlankodott.
 - A rabszolgatartásra és a kereskedelemre, igenis van bizonyíték!
 - De nem vagyok a köztársaság polgára és azok a rendszerek sem tagjai az önök által irányított szektoroknak, ahol lakom. Illetve, megengedhetem magamnak. Pár újjabb ellenséget meg gondolom, nem akar szerezni...
 - Nem. Természetesen nem.
 - Rendben. De ha most megbocsát, üzleti ügyeim elszólítanak, de ígérem, szólok pár ügyfelemnek és emberemnek, akik talán elvállalják a megbízást.
  Majd hirtelen felállt az ülőalkalmatosságból és kiviharzott a szobából, mielőtt visszahívják egy újabb vitára. Sok minden igaz volt abból, amit az öreg kalamári mondott. Gheis Denizennek rengeteg rabszolgája volt, amibe a személyi háreme is beletartozott. Kalózkodásból és bűnözésből élt, de a lelkiismeretfurdalás legkisebb jelét sem mutatta soha. A legbefolyásosabb üzletfelei is mind huttok voltak, akik már generációk óta mind bandavezérek voltak. Szórakozni is a leggazdagabb ügyfelei palotáiban szokott. Néha egy-egy fogatverseny, vagy egy-két rankoretetés morbid módon ugyan, de megnevettette. Imádta nézni, ha pár rabszolgát, vagy ellenfelét kiéheztetett vadállatok tépték szét.
  Gondolatmenetét a régi Császári Palotából kilépve szakította meg. Odasiatett a magánsiklójához, majd az űrkikötő felé vette az irányt. Minél előbb el akart menni Corusant-ról. Valójában már rég letudta azokat a bizonyos "üzleti" ügyeit, amiért ellátogatott a politikai élet központjába. Egy újabb adag rabszolga fogja várni otthon, hogy kiválogassa, kik mennek a bányáiba, földművelő területeire, vagy az arénába...

  Winree kapitányt a fedélzeti riadószirénák keltették föl kabinjában. Hihetetlen gyorsasággal, precízen felöltötte egyenruháját, majd a hídra sietett, ami nem ment egykönnyen, mert mindenfelé rohamosztagosok szaladgáltak, akiktől csak annyit tudott meg, hogy illetéktelen személy van a hajón.
 A parancsnoki állásra érve, rögtön az elsőtiszthez, Bran Delwynn hadnagyhoz sietett:
 - Mi történt hadnagy?! Miért üvöltenek a szirénák?!
 - Uram! Illetéktelen behatoló van a Chimaera fedélzetén!
 A kapitány ledöbbent. Hogy kerülhetett valaki a hajóra, amikor az utolsó civilizált bolygót több mint két hete hagyták maguk mögött?!
 - Kérem, avasson be a részletekbe, hadnagy!
 - Igenis! Két rohamosztagos unatkozott a szabványos fedélzeti járőrözés közben. Az egyik karbonittömböt kiolvasztották azzal, hogy kicserélték az életjelző berendezések akkumlátorát és pozitívan, erős életjelet észleltek a műszerek. Az elektronika automatikusan kiolvasztotta a testet és az fuldokolva fellélegzett! Gyorsan hívták az orvosi tiszet, akinek az utasítására baktatartályba helyezték.
Összesen két órát töltött az orvosi részlegben az alany, majd a szokásos ellenőrzés során azt vették észre a járőrök, hogy a tartályt széttörték, a test eltűnt, az orvosi részleg dolgozói pedig ájultan fekszenek a padlón.
 - És miért nem jelentettek nekem már akkor, mikor a két rohamosztagos babrált a szállítmánnyal?! - dühöngött Winree - Ez a katonai szabályzat súlyos áthágása!
 - Köhm! - hangzott egy új hang a kapitány háta mögül - Elnézést kérek, ha nem tévedek, ön itt a parancsnok. Elárulná, hogy hol vagyok?
  Winree hirtelen megfordult és ledöbbent. Közvetlenül előtte állt a híd közepén a személy, aki nyilván a "szökevény" lehetett. Az illető magas, fekete köpenyt viselő, az emberi fajhoz tartozó férfi volt. Hosszú, fekete haja leért egészen a dereka aljáig, szeme vörösen izzott mélyen ülő szemgödreiben, és egyenesen rá, Winreere meredt, aki nagy nehezen megszólalt:
 - I... igen. Hando Winree vagyok. A Chimaera birodalmi csillagromboló parancsnoka. Megismételné a kérdést?