-Képzeld, Daisy vívni tanít!

Allen felesége felé nézett, aki unottan nézett vissza.

-Kitől tanultál így kardozni?

-Az apámtól. Még gyerekkoromban.

Allen elmosolyodott az emlékre. Őt is Gustav tanította. Az öreg minden tudását átadta, amit ő maga tanult még régen. Fiaként nevelte, és rengeteg időt töltött vele. És még többet áradozott Daisyről, bár soha nem mutatta be egymásnak őket. Talán a rangkülönbség miatt is, vagy bármilyen oka lehetett. Sokszor újságolta, hogy lányát is ugyanúgy neveli, mintha a fia lenne, bár a nevelőnője sokszor megdorgálja ezért. Szabadszájú és felvágták a nyelvét. Szereti áthágni a korlátokat.

-Akkor egyenlők az esélyeink.

-Egyenlő ellenségek vagyunk - javította ki Daisy, és felé dobott egy kardot, amit Allen könnyűszerrel elkapott.- Lássam, hogy mit tudsz…

-Daisy…

Próbálta lebeszélni a lányt, de az a mellkasának szegezte a kardját, és kihívóan felvonta szemöldökét. Allen magában morogva hárította el maga elől a kardot, de Daisy rácsapott. Meglepődött azon, hogy milyen erős az ütése, így inkább óvatosabbra vette magát. Mikor Allen támadt, Daisy védekezett, de rögtön visszatámadt, és a kör újra játszódott. Nem bírtak el egymással, bár Allen magasabb is volt, és fizikailag erősebb, de Daisynek rengeteg trükkje volt a tarsolyában. Ráadásul gyorsabb is volt.

Daisy teljes erővel csapott a másik felé, amit ugyan Allen kivédett, de megtántorodott, és a falnak ütközött, majd elejtette a kardját. Daisy diadalittasan szúrt a férfi feje mellé, amiben megállt a kard, és hátrébb lépett, de Allen lekapott a háta mögül egy másik kardot, majd a lány nyakának szegezte. Zihálva néztek farkasszemet. Lussie tátott szájjal nézte a párt. Még soha sem látott ilyen versenyszellemet, ami kettőjükben lakozott. Allen lemondóan engedte le karját, és felsóhajtott.

-Most örülsz?- kérdezte gúnyosan Daisy. Allen rápillantott, majd fáradtan megrázta fejét, és eldobta a kardot.

-Miért kéne örülnöm annak, hogy legyőztelek?

Daisy ellenséges arckifejezése nyomban eltűnt, helyét átvette a fájdalom. Alsó ajkát fogai közé harapta, és lassan hátrálni kezdett, végül megfordult, majd elsietett onnan. Allen még sokáig nézte az ajtót, ahol eltűnt. Most megint így fognak viselkedni egymással? Daisy felszaladt a lépcsőn, majd a szobája felé vette az irányt. El kell mennie! Nem bírja már tovább, hogy itt van amellett a férfi mellett, akit teljes szívéből szeret, miközben ő rajta kívül mással is hempereg! Miért nem tudja elfogadni őt olyannak, mint ami? Lehet, hogy Flor érdekesebb, sőt szebb nő, mint ő, de neki is vannak érzései, amiken rengetegszer átlépett már.

Hasához kapott, mert megint görcsberándult. Nyögve kapaszkodott a falba, és megállt. Mélyeket lélegzett, hogy szűnjön a fájdalom. Előrelépdelt, hátha eléri a szobáját. Henry fordult be a sarkon, és mikor észrevette, újra megvetés ült ki arcára, főleg mikor meglátta, hogy férfiruha van rajta.

-Te meg mit művelsz?- kérdezte haraggal.- Szánalmas, ahogy kinézel.

-Nem érdekel…- nyögte Daisy, és megmarkolta a kilincset.- Elmegyek!

-Nem mész te sehová!- vicsorgott rá a férfi, de Daisy nem foglalkozott vele, inkább kinyitotta az ajtót. Henry viszont visszarántotta, és a falnak lökte. Daisy felkiáltott fájdalmában, és még jobban szorította kezét a hasára.

-Ne merészelj elmenni, vagy nagyon megbánod!

-Miért lenne baj, ha elmennék?- nyögte Daisy.- Úgy sem foglalkozol velem, még soha nem beszéltünk, ráadásul mindig úgy nézel rám, mint valami véres rongyra!

-Nem, nem tagadom, tényleg megvetlek! De nem mehetsz el, mert kitudódna az összes titkunk, mert te, szánalmasan elárulnál minket!

-Mi hasznom származna abból, hogy kiterítek mindent?

-Ne szájalj velem!

-Akkor engedj el végre!- remegett meg a lány, és kezdett minden ereje elszállni. Henry hirtelen lépett hátra, Daisy pedig a földre esett.

-Terhes vagy, mi?- kérdezte gúnyosan a férfi. Úgy nézett le a lányra, mintha az valami undorító dolog lenne. Daisy küszködve talpra állt, és lihegve próbálta visszatartani sírását. Miért utálják ennyire?

-És ha igen? Semmi közöd hozzá!

Henry gonoszul elmosolyodott. Daisy hátán még a szőr is felállt. Miért érzi a férfi mellett veszélyben magát?

-Akkor még jobban fogok szórakozni!- mondta, majd elsietett onnan.

Daisy estig ki sem mozdult a szobájából. Henry nagyon megrémítette. Főleg, hogy tudta, Saraht is megfenyegette. Vajon Henry ölte meg Saraht, vagy tényleg balesete volt a nőnek? Mindenesetre jobb az elővigyázatosság. Nem pakolt össze, és nem ment el, mert félt a következményektől. Egész idő alatt azon rágta magát, hogy vajon a férfi mit értett az alatt, hogy akkor még jobban fog szórakozni, mikor megbizonyosodott arról, hogy várandós. De nem jelentett jót, annyi szent.

Ralph megigazította magán a kabátot, és bekopogott a Backwish kúria mahagóni fából faragott ajtaján. Nem kellett sokáig várnia, egy idős asszony nyitott ajtót. Nyilván ő lehetett a házvezetőnő.

-Jó napot!- köszönt Ralph.- Mr. Backwish itthon van?

-Igen, uram. Jelenleg a dolgozószobájában van. Kit jelenthetek be?

-Én Ralph Montgomery vagyok. A lánya miatt jöttem.

Öt perccel később, a férfi már Flor apjának dolgozószobájában foglalt helyet, az íróasztal előtti székben.

-Nos, Mr. Montgomery, kíváncsian hallgatom, hogy mi ügyben jött el- mondta Backwish, és megemelte a borosüveget, kínálásképpen, de Ralph megrázta a fejét.

-Nem kertelek, uram. Azért jöttem ide, hogy megkérjem öntől a lánya kezét. Nagyon régóta terveztem ezt a napot, és nagyon szeretném, ha áldását adá a frigyre. Jómagam évi négyezret keresek, azt hiszem, az anyagi háttérrel nem lehet kifogása.

-Jól gondolja, nincs- csillant fel a férfi szeme, és behívta a cselédet, hogy hívja ide lányát.

-És miért szeretné annyira a lányomat?

-Én… szeretem Miss Flort, uram! Gyerekkorom óta ismerem, és ennyire soha nem akartam még semmit, mint most őt. Mindig ilyen feleséget képzeltem el magamnak.

-Értem. Ha minden jól alakul, és a lányom is rábólint, felőlem akár holnap is megtarthatják az esküvőt.

-Komolyan mondja?- lepődött meg Ralph. Nem hitte volna, hogy ilyen könnyen belemegy az egyébként házsártos, makacs öreg. Flor belépett az ajtón, majd mikor megpillantotta a fiút, öröm suhant át arcán. Nem tudja, miért van az, hogy bármikor meglátja, mindig a magasba száll a jókedve.

-Jó napot, Mr. Montgomery.

-Édes kislányom!- mondta Backwish.- A fiatalember, azért jött, hogy megkérje a kezed!

-Valóban?- szállt el a jókedve Flornak, és a férfira meresztette szemeit. Dacosan fentebb emelte fejét, és úgy nézett az előtte ülő férfire.

-Flor, tudod, hogy mindhármunknak ez lesz a legjobb!

-Mindhármótok?- kérdezte gyanakodva Backwish. Átható tekintettel nézett lányára, majd Ralphra. Flor egy pillanatra elsápadt.

-Úgy értette…

-Ne, Flor! Uram- fordult az apa felé, de az már elvörösödött a dühtől, amiért nem osztják meg vele, hogy mi az a titok, ami kettejük közt lapul.

-A lánya a gyermekemet hordja a szíve alatt, és mivel nagyon szeretem őt, el akarom venni!

-Micsoda?- üvöltötte a férfi, és felrángatta gallérjánál fogva a másik férfit.- A lányom erénye olyan tiszta, akár a hó! Hogy mered bemocskolni, te alávaló kis pondró!

-Nem hazudok uram! Én már rengetegszer próbáltam megkérni Flor kezét, de még nem adott választ. És most, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk, magához jöttem, hogy nekem adja, mert nem szeretném, ha London a szájára venné.

Backwish a lánya felé kapta a fejét, és suttogva szólalt meg.

-Igaz ez? Lefeküdtél vele?

Flor nyelt egyet, és bólintott egy aprót.

A férfi elengedte Ralph gallérját.

-Hozzámész! Nem tűrök ellentmondást! Mához négy napra megtartjuk az esküvőt!- ordított, majd kiviharzott a szobából.

Flor dühösen csikorgatta fogait, és várta, hogy Ralph valami mentséget hozzon fel, de nem tette.

-Honnan veszed, hogy tiéd a gyerek?- sziszegte fogai közül.

Ralph tekintete elgyengült, és szája szélén büszke mosoly jelent meg.

-Érzem. Mikor meghallottam, hogy Allené, elvakultam elhittem, amit mondtál. De nem gondoltam át teljesen. Allen mondta, hogy rengeteg nővel volt már, de egyiknél sem hagyott hátra gyereket. Én pedig akartam is és szeretném is!

-Szállj ki az életemből- nyögte, mikor a férfi a karjaiba zárta.

-Tudom, hogy bosszút akarsz állni rajtuk. De nagyon kérlek, ne bántsd őket. Rengeteg mindent szenvedtek már meg, ne tegyél még te is a lapátra. Inkább élj velem, és még ha nem is szeretsz, legalább fogadj el. Ígérem, megadok mindent, amit csak kérsz, de gyere hozzám. Jobban szeretlek, bármi másnál.

Flor a férfi mellkasára hajtotta fejét. Most az egyszer ingott meg elhatározásában, miszerint tönkreteszi Daisy és Allen életét. Miért halványult el a bosszúvágya, mikor a férfi a közelében volt? Most meg még be is vallotta, hogy szereti. Rádöbbent arra, hogy Allen tényleg csak a testi vágyainak kielégítésére kellett, egymásnál találtak vigaszt, és egyszer sem lépték át a határt érzelmileg. Szeretők voltak, de semmi több.