Rhys figyelte, ahogy Valerie előszedett egy ládából két üveget, és visszafordult hozzá. Arca komoly volt, inkább gondolkodó, mint szigorú. Az üvegeket letette az asztalra, majd a férfire emelte tekintetét.

- Nathan beszámolt a történtekről! – szólalt meg, és a kapitány elé tolta az egyik üveget.

- Gondoltam, hogy nem fogja be a száját! Rosszabb, mint egy nő – morogta az orra alatt.

Valerie dühösen rávillantotta szemeit, majd helyet foglalt vele szemben.

- Miért hurcoltad magaddal? Nathan szerint a légynek sem tudna ártani!

- Meglátott, és veszélyesen közel voltam ahhoz, hogy elkapjanak! Nem hagyhattam, hogy a nyakamra hozza őket!

- Soha nem hoztál még nőt a hajóra! – mosolygott rá Valerie, és megbontotta az üveget.

Valerie egy hajótörés miatt sodródott a Csont-szigetre. Rögtön beilleszkedett a „társadalmukba”, és elmondása szerint soha nem érezte magát ennyire otthon sehol, mint ott. Egy egyszerű kereskedő lánya volt, akit házasságra kényszerítettek egy iszákos alakkal. Amikor megtörtént a baleset, a férje meghalt, ő pedig fellélegezhetett, hiszen szabad lett. Nathan talált rá, amikor kiért a partra. Nem állt be a bordélyházba, ahogy azt a legtöbb nő tette volna, amikor elveszítik a vagyonukat, hanem felkeresett minden hajót, hátha tudnak adni valamilyen munkát. Szinte mindenhonnan elküldték, néha mocskos ajánlatokat tettek fel, de mindet visszautasította. Nathan újra összefutott a nővel, és bejelentette Rhysnak, hogy talált egy szakácsot. Csak arról felejtett el beszámolni, hogy az illető nő. Rhys elküldte volna, de Nathan kiállt mellette, és azt mondta, ha a nőt elzavarja, ő is elmegy. Kénytelen-kelletlen, de belement. Hogyan is hagyhatta volna, hogy az első tiszt, aki egyben a legjobb barátja, és akire úgy tekint, mint testvérére, elmenjen egy nő miatt?

Bár ahogy később elgondolkodott a dolgon, gyanakodott arra, hogy a „szőke ciklon” kissé elcsavarta nőfaló barátjának a fejét. És gyanúja be is igazolódott. A hajó fedélzetén alig lehetett látni a férfit, és mint kiderült, állandóan a konyhában volt, és csapta a szelet az újdonsült szakácsnőnek. Később ő maga is elbeszélgetett a nővel, és rájött, hogy Valerie szinte teljesen olyan, mint a húga. Nyíltszívű, bármikor meg tud hallgatni, és tanácsokat adni… és épp ugyanolyan makacs is.

- Ez most vészhelyzet volt! – védekezett Rhys, bár tudta, hogy a nőt nem rázhatja le egy ilyen egyszerű kifogással.

- Ó, hát persze… a kis pletykafészkem arról is beszámolt, hogy egy kicsit… hogy is mondjam… a lány felkeltette az érdeklődésedet!

- Bújtasd el, mert ha meglátom, esküszöm, lefejezem!

A nő felnevetett, vidám hangja betöltötte a kis helyiséget.

- Istenem, Rhys! Mikor akarsz már megkomolyodni? – kérdezte szélesen mosolyogva. A Kapitány ivott az üvegből, majd a lányra meredt.

- Ne kezdd megint!

- De miért, Rhys? Gyermekkorod óta szinte csak a tengeren vagy! Ha vissza is mész a szigetre, egy, vagy jobb esetben két hetet ott töltesz, de azt az időt is valamelyik örömlány karjaiban! – vált egyre hevesebbé a nő hangja. Rhys már kiismerte annyira, hogy figyelmeztesse magát, nem szabad hirtelen válaszokat adnia.

- Mi a baj? Hisz nem ártok vele senkinek!

- Másnak nem, de magadnak igen!

- Ugyan már! Ez kész röhej!

- Miért lenne az?

- Val! Gondolkozz már el azon, amit mondasz! Azt akarod, hogy megnősüljek! Ez olyan lehetetlen dolog, mint az, hogy örökké fogok élni!

Valerie megsemmisült pillantást vetett rá, majd ráncolt szemöldökkel, az asztal lapját kezdte el bámulni.

- Jack is szeretette azt a nőt! – mondta halkan.

 - Ezt nem is vonom kétségbe! De nekem egyszerűen csak nincs rá igényem! – mondta, és megvonta a vállát.

- Saját magadat csapod be! – csattant fel Valerie, és felállt. Rhys követte a példáját, majd az ajtóhoz sétált.

- Tévedsz… De azt jegyezd meg, hogy kalóz vagyok… nem papucsférj!

Csend volt a fedélzeten. A tenger mély hangon morajlott, a szél pedig kezdett feltámadni. Csak két lámpás égett, megvilágítva a hajó elejét, és végét, nehogy valaki véletlenül átbukjon a korláton. Morgan a kormánynál állt, mikor találkozott a tekintetük, az öreg biccentett. Nathan a vitorlákat rögzítette, és mikor ránézett, némán elfordította a fejét, és újra a csomóra figyelt. Sóhajtva indult el, léptei alatt nyikorgott a padló. Megfogta a szalagot, majd egy laza mozdulattal kihúzta a hajából.

Hogyan is képzelte Valerie, hogy egy nő miatt itt hagyná ezt az életet? A kalózkodás, a tenger, a szabadság olyan volt neki, mint a levegő. Ha nincs, akkor nem élne. Soha nem tudta magát elképzelni egy házban, ahol gyerekeket nevelhetne, és a feleségével élne. Túlontúl unalmas.

Unottan sétált le a lépcsőn, majd végigsétált a szűk folyosón, ami a hajó hátsó részéhez vezetett, ahol az ő kabinja is volt. Megállt az ajtónál, és hallgatózott. Nem szűrődött ki semmi zaj. A kulcsot visszahelyezte a zárba, és halkan, résnyire nyitotta. A szobában minden úgy volt, ahogy hagyta. Szélesebbre tárta az ajtót, majd belépett. A lány az ágy szélén feküdt. Szemei csukva, és ahogy közelebb lépett, meghallotta a halk szuszogást is, amitől furcsa mód, kirázta a hideg, és jólesően megborzongott.

A lány az oldalán feküdt. Látszott, hogy ültéből dőlt le, mert a lábai még a földön voltak. Fejcsóválva lehajolt, majd óvatosan az ölébe vette. Sokáig nézte az arcát, majd mikor pillantása lentebb került a nyakára, ismét nyomasztó hangulatba került, és levette szemeit róla.

- Mennyi bajt fogsz még a nyakamra hozni? – suttogta, majd bentebb fektette. Egy pillanatra még felötlött benne a gondolat, hogy kulcsra zárja belülről az ajtót, és felébreszti, hogy vele töltse az éjszakát, de hamar kiűzte fejéből a képet, és kiegyenesedett. Komoran nézte az arcát, mielőtt elfordult volna. A kardot felvette az asztalról, majd kiment a kabinból, és újra kulcsra rázta. 

Elizabeth nyomottan ébredt. A feje fájt, hányingere volt, ráadásul fektében is szédült, minden bizonnyal az éhségtől. Hűvös volt a helyiségben, a gyertyákat eloltották. Komor arccal ült fel, és még csak most vette észre, hogy az ágy közepén fekszik. Jól emlékezett arra, hogy az ágy végében dőlt le, abban a reményben, hogy talán elmúlik a rosszulléte, de nem mászott feljebb!Miközben ezen gondolkodott, nyögve nyúlt a hajában lévő gyöngysor és csatok után, amik miatt sajgott az egész fejbőre. Egyenként húzogatta ki, végül sóhajtva bontotta ki a leomló fonatot. Beletúrt a hajába, ami egész hátát beborította, és a vállára omlott. Kikúszott az ágy szélétre, és megpróbált felállni, de olyan módon megpördült vele a világ, hogy nem bírt a lábán maradni. Térdei összecsuklottak alatta, két kezén megtámaszkodva kapkodott levegő után. Bordáira szorította a kezét, hátha úgy könnyebb lesz, de nem sikerült. Szemei könnybelábadtak, és megmarkolta a takarót. A szorításba belefehéredtek az ujjai. Meg kellene nyugodnia. Meg kellene, de nem tud. A ruha túl szoros, nem kap benne levegőt, és senki sincs, aki levehetné róla, vagy legfeljebb meglazíthatná. Ez már tényleg nevetséges. Egy túl szorosra fűzött ruha és fűző miatt fog megfulladni, egy kalózhajón.

Feltört belőle a sírás, miközben tudta, hogy nem ezt kellene tennie. Ha elveszíti a fejét, attól nem lesz jobb a helyzet, sőt. Felkapta a fejét a zár kattanására. Ijedten hőkölt hátra, mikor meglátta a Kapitányt. Nagy erőlködés árán, de sikerült felállnia, viszont nem tudta leplezni könnyeit. Rhys összeszűkűlt szemekkel nézte a nő sápadt, könnytől nedves arcát. Tekintete lentebb tévedt a kezére, amit az oldalához szorított. Ráadásul láthatóan remegett, és úgy kapkodta a levegőt, mintha több kilométert futott volna.

- Mi a baj? – kérdezte, és bezárta maga mögött az ajtót. A lány tágra nyílt szemekkel rázta a fejét, de nem mert megmozdulni. Lassan odasétált hozzá, és egyre jobban átjárta a rémület, ami idáig ismeretlen volt számára.

- S… semmi – lehelte Beth, és még jobban próbált a ruha derékrészébe belemarkolni.

- Ne nézzen már hülyének! – csattant fel Rhys, majd elélépett, és megragadta az egyik karját. – Mi a baja?

- Nem… nem kapok… levegőt… - nyöszörgött Beth, majd összeszorította a szemeit.

- A francba… - morogta Rhys, majd gyorsan tetőtől-talpig végigmérte a lányt. Szeme megragadt az egyik hófehér kezén, ami a ruhát próbálta megragadni, de annyira feszes volt, hogy nem volt rá képes.

A lány háta mögé sétált, miközben nem eresztette el. Egyik kezével félresöpörte a haját, a másikkal pedig elkezdte kifűzni a ruha hátulját.

Beth elszörnyülködve fordult meg, és hátrálni kezdett.

- Ne… ne nyúljon hozzám!

- Meg akar fulladni? – emelte meg hangját a Kapitány.