Lisa felébredt. Szempilláin még ott rezgett az elalvás előtti sírásból egy könnycsepp. A lány egykedvűen bámulta a fehér mennyezetet. Már egy hete így ment. Nem tudta felfogni, hogy nincsenek többé. Hogy többé soha nem fogja édesanyja ébreszteni, hogy édesapja a reggelizőasztalnál nem noszogtatja, hogy elkésik...
Halkan nyílt az ajtó. "Nénje" kukkantott be rajta. Nem szólt, csak melléült. Várta, hogy Lisa esetleg ráfigyeljen.
A zöld szemek lassan felé tekintettek, és némi érdeklődés csillant bennük. Édesanyja egyetlen élő, de igen távoli unokahúga - talán a dédnagymamáik voltak unokatestvérek - észrevette, és halkan megszólalt:
- Jó reggelt, Lisám! Gyere, kelj fel, mert beszélni szeretnénk veled.
- Szia! Ne haragudj, de nincsen erőm.
- Mégis rá kell venned magad. Ez így nem mehet tovább! Édesanyádék nem akarnák, hogy teljesen tönkremenj. Már edzeni sem jársz, pedig az volt a mindened.
- Peter nem akar egy olyan párt, mint én. Nem is voltunk igazi partnerek. Cserbenhagyott, mint már megtette párszor.
- Akkor ideje lenne váltanod. Nem gondolod? Na, gyere, egyél valamit, aztán beszélünk. - javasolta Kate.

A lány kelletlenül felült, majd gyorsan magára kapott egy fekete nadrágot és felsőt. Rokona megvárta, majd együtt lementek az ebédlőbe, ahol két távoli unokaöccse, David és Aron, az unokabátyja - Daniel, valamint édesapjuk reggelizett. Lisa leült Daniel mellé, aki halványan elmosolyodott, és egy pirítóst tett a lány tányérjára. A fiú majdnem négy évvel volt idősebb "unokahúgánál", és sejtette, mit érez. Másfél éve veszítette el a menyasszonyát egy repülőbalesetben.
Miután az étkezést befejezték, átültek a nappaliba.
- Essünk túl rajta! - sóhajtott Lisa.
- Mivel gyámság alá helyeznének, mert nem vagy még nagykorú, úgy gondoljuk, az a leghelyesebb, ha hozzánk költözöl. - kezdte mondandóját Lewis, "nagynénje" férje.
A lány nagyra nyitotta szemeit.
- Tessék?
- Tudom, rossz lesz a megszokottból kiszakadni, de minket jól ismersz, és néhányszor nyaraltál már nálunk. Ez a környezet rossz hatással van rád, mert minden fájó emlékeket ébreszt benned. Daniellel mindig jól megvoltatok, és az ikrek sem annyira veszedelmesek már. Nem lennél egyedül, és nem intézkedne az elhelyezésedről a gyámhatóság sem, mert az egyetlen rokonaid vagyunk. Ja, és a táncról sem kell lemondanod. Edinburghban remek csapat működik.
- Értem. Lehet, hogy igazatok van. Mikor indulunk?
- A temetés holnap délután lesz. Utána még intézni kell pár dolgot. Így holnapután reggel. Addig elköszönhetsz az itteni barátaidtól.
- Úgy is éppen edzés lenne. Lemegyek hozzájuk. Daniel! Elkísérsz?
- Persze, hugi. Épp mondani is akartam, hogy eléggé legyengültél, kísérő kell melléd. Elvégre azóta alig ettél.
- Köszi! Mindig mondtam, hogy a legjobb bátyus vagy. Akkor is, ha nekem valójában nincsen...
- Akkor én mi vagyok? - nézett rá vicces felháborodással Dan.
- Mielőtt testvér-harc törne ki, menjetek. - nevette el magát egy hét óta először Kate.

Daniel felkapott egy fekete bőrdzsekit, Lisa ugyancsak.
- Gyere! - vonta magával fogadott bátyja a garázsba.
A lány meglepődve torpant meg, amikor beléptek. Csillogó, hatalmas éjfekete motor állt bent. A fiú felvett az üléséről két bukósisakot, majd egyiket "húgának" nyújtotta.
- Na, mit szólsz? - kérdezte. Jadezöld szeme vidáman csillogott.
- Hmm... nem rossz. Régen vágytál egy ilyen gépre.
- Igen. Otthon nem találtam soha ehhez hasonlót. Egyedi darab.
- Megvadítod vele az angol csajokat.
- Talán. De nem nagyon érdekel. Na, indulunk. Kapaszkodj! - bődült mélyet a Harley alattuk, majd nekiugrott falni a kilométereket.

Lisáék egy amerikai kertvárosban laktak. Az edzőterem pedig a belvárosban volt. Hamar odaértek, majd Dan leparkolt az épület mellett.
A bejáratnál néhány táncos lány álldogált, fecserészve. Mindannyian felkapták fejüket az érkezők láttán. Főleg Danielt bámulták nagyokat nyelve. A fiú talányos félmosollyal nyugtázta a figyelmet, de a plázacicák soha nem érdekelték különösebben.
Lisa rokona két fejjel magasabb volt unokahúgától. Rövid, szőke tincsei kissé kócosan álltak, a bukósisak miatt. Fekete ruhája még jobban kiemelte alakját. Küzdősportokon edződött izmai látványosak voltak, de nem eltúlzottak. Jelenleg otthon, Angliában lovagolt és vívott, utóbbit versenyszerűen. Magas intelligenciájáról és korosztályánál érettebb gondolkodásáról viszont jelen kinézete nem sokat árult el.
- Jaj... Ott van Peter... - suttogta neki Lisa sápadtan. A fiú már rengetegszer megbántotta, annak ellenére, hogy az edző úgy döntött: nekik egy párost kell alkotniuk.
- Örülj neki, hogy megszabadulsz tőle. Most pedig játsszunk egy kicsit! Azt, hogy én a barátod vagyok... - súgta válaszul távoli unokafivére.
- Tessék?! - nyikkant meg a lány, mire Danny egy pisszentéssel elhallgattatta, és derekát ölelve vezette az épület felé.
A locsi-fecsi csapat tagjai elfelejtettek beszélni, ahogy elmentek mellettük. Peter lába pedig szinte az aszfaltba gyökerezett. Mivel a kint ácsorgók lassan kezdtek beszállingózni utánuk, kaptak még egy kis "műsort". Danny az előcsarnokban szembefordította magával, és a nyakához hajolt, mintha megcsókolná.
- Muszáj valahogy mindet leszerelni. - suttogta a fülébe nevetve.
- De így... elment az eszed?! - válaszolt vissza.
- Ha látnád a képüket!
- Miért?
- Az expartnered szinte zöld a dühtől. A lányok meg sárgulnak az irigységtől. - derült jókat a fiú, miközben lélegzete még mindig húga nyakát csiklandozta.
Lisa már nem tudta tovább türtőztetni magát, kirobbant belőle a nevetés. Dan elégedett vigyorral eresztette el, és normál hangon mondta:
- Végre sikerült.
- Őrült vagy!
- Ennyit megért. Egy hete nem láttalak még csak mosolyogni sem. Menj a holmidért, én itt megvárlak.
- Danny! Nem jönnél inkább velem? - bátortalanodott el a lány.
- Rendben. Jobb is, ha nem hagylak magadra, mert gyenge vagy. És az a Peter sem tetszik. - bólintott a szőkeség, újra halkabbra véve mondandóját, miközben elindultak az öltözők felé.

Az emeleti folyosón aztán Dan megtorpant.
- Az öltözőbe neked kell bemenned. Nem vennék jó néven, ha én is megjelennék.
- Azok a lányok? - húzta gúnyos mosolyra ajkát Lisa -. Szerintem inkább te lennél tőlük zavarban.
- Lehet. Itt megvárlak.
- Jó. - bólintott a lány, és eltűnt az ajtó mögött.
Az öltöző félhomályos és üres volt. Lisa meglepődött, hogy egyik társnője sem volt bent, de nem foglalkozott tovább a dologgal, és szekrényéhez lépett. A dzsekijét egy padra tette, majd kivette a szekrény aljából sporttáskáját, és kezdte minden holmiját beledobálni.
Hirtelen olyan érzése lett, mintha mégsem lenne egyedül. Megdermedt mozdulata, ahogy egy ismerős érintést érzett a derekán.
- Azt hittem eddig, én kellek neked. - húzta mellkasához Peter, miközben fülébe suttogott.
- Mit akarsz tőlem? Hagyj békén! - jött meg a hangja Lisának. Mondandója végét már kiabálta.
- Máris, szépségem. Csak egy kis emléket kapsz tőlem. - duruzsolta a fiú, majd erőszakosan maga felé fordította partnernőjét, és megpróbálta letépni a fekete felsőjét.
Lisa fájdalmasan felkiáltott, ahogy Peter odaszorította az egyik csukott szekrénynek. Viszont ösztönösen, keményen meglendítette a térdét, mire a fiú görnyedt össze. Dan odakint meghallotta unokahúga kiáltását, és berontott az ajtón. A kicsapódó ajtó telibe találta a még mindig érzékeny testrészét babusgató "táncbajnokot". Dannynak ez nem volt elég.
- Bántottad Lisát?! Te szemét! - ragadta meg a mellén a ruháját a fiúnak, és kilökte a folyosóra úgy, hogy az több métert csúszott.
- Jól vagy? - sietett oda a lányhoz, aki csak most kezdett reszketni.
Lisa zokogva bújt el mostohabátyja karjai között.
- Menjünk innen. - sírta.
- Menjünk - értett egyet vele Dan -. Nem is kellett volna, hogy idehozzalak. Itt egy barátod sincs, aki megérdemelné, hogy elköszönj tőle.
Gyorsan feladta a lányra a fekete bőrdzsekit, és felhúzta a húzózárat, hogy eltakarja a megtépázott pólóját. Majd felkapta a sporttáskát, és Lisát védelmezőn magához szorította. Ahogy kiléptek a bejáraton, érkezett az edző és egy fekete hajú lány - akire Dan emlékezett, hogy megkísérelte, hogy Lisát meglátogassa, de "húga" épp akkor aludt.
- Dan, tőle elköszönök. - hüppögte Lisa, mire rokona bólintott.
- Lisa! - futott oda a kislány.
- Szia, Anne!
- Mi történt?
- Csak elköszönni jöttem. Elköltözöm. Peter pedig...
- Megtámadta az öltözőben. - vetette oda Dan keserűen.
- Az nem lehet igaz. A fiam nem olyan. - kotnyeleskedett bele az edző.
- Szóval a fiacskája... Jobban tenné, ha a körmére nézne, és tudna a viselt dolgairól, mint hogy érdemtelenül bálványozná. Egyébként, keressen neki új partnert! - válaszolt vissza élesen a szőke fiú, és húzta magával Lisát, aki kapkodva köszönt el Anne-től, aki addig vigasztalni próbálta.
Az edző sóbálvánnyá meredve nézett utánuk, ahogy Danny maga elé ültette "húgát" - aki épp, hogy tartani tudta magát - és elrobogtak.

Ahogy Lisáék házához értek, Daniel leállította a motort, és felkapva a lányt, felvitte a szobájába. Ádáz, keserű tekintetét látva Kate anyu szaladt utánuk.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Nem kellett volna elvinnem. Most még rosszabbul van. Az az átkozott Peter! - sziszegte villámló szemekkel maga elé.
- Mit művelt vele?! - ijedt meg Kate.
- At öltözőben letámadta. Szerencsére csak a szekrényhez szorította, és elszakította a pólóját. Többre nem volt lehetősége. - szorította össze ökölbe a kezét Dan.
Eközben Lisa csak feküdt az ágyán, és mit sem látó szemekkel bámulta a mennyezetet.
- Sokkot kapott. Ez a hét szörnyű volt neki... és még ez is... Szólok apátoknak.
- Majd én segítek apának az injekciót beadni. Anya, kérlek, szólj az öcséimnek, hogy most hagyják békén Lisát.
- Rendben. - bólintott a nő, majd kisietett.
Kisvártatva belépett Lewis egy orvosi táskával. Elsőszülöttje egy pillanatra eltűnt a fürdőben, hogy kezet mosson, majd segített apjának, és Lisa megkapta a nyugtatót. Az orvos csak ezután szólalt meg:
- Hallottam, mi történt.
- Én vagyok a hibás, apa! Még az öltözőbe is be kellett volna mennem vele.
- Nem számíthattatok ilyesmire. Ne okold magad. Inkább segíts abban, hogy pakold be a kint maradt holmijait, mert most reggelig aludni fog. Holnap meg - szerintem - a temetés miatt hasonló állapotban lesz, és akkor sem tud majd összecsomagolni.
- Jó. - bólintott a fia, és a lehető legcsendesebben szedegette össze Lisa néhány ruháját, meg a zenei cd-ket. Ezután leült egy fotelba, és olvasni kezdett.

- Daniel!
A fiú kábultan pislogott. Tényleg szólította valaki?
- Dan, fiam, menj aludni! Majd én itt leszek Lisával.
A jade szemek értetlenül meredtek az édesanyjáéba. Hisz nem is aludt! Aztán észrevette, hogy mostohahúga szobájában van, és egy fotelban elnyomta az álom. Eszébe jutott minden, ami történt.
- Ja, tényleg. Elaludtam volna? - mormogta, majd ásítva felállt, és megkérdezte:
- Hogy van? - célzott a lányra.
- Nyugodtan pihen. Menj csak, mert holnap sok a dolgunk.

Lisa fejében a temetésről csak néhány kép maradt meg... zavaros emlékfoszlányok. Szinte nem is fogta fel, hol volt, és mi történt. Daniel tartotta, mert különben összeroskadt volna. Kate nénjét is nagyon megviselték a történtek, de ő valamivel jobb állapotban volt. Férje, Lewis karjába kapaszkodott. David és Aron pedig furcsán csendesen és komor arccal bámult maga elé.
Utána a lány már csak arra eszmélt, hogy a repülőn ülnek, és éppen landolni készülnek. Ük-nagynénjéék egy észak-angliai város, Carlisle közelében éltek, egy vidéki, kisebb kastélyban. Lewis elismert orvosként praktizált a településen, Kate otthon dolgozott, és a háztartásra felügyelt. A kastély egyik szárnyát szállodaként üzemeltették, ennek a főnöknője volt a távoli nagynéni. David és Aron a városban jártak iskolába, Daniel edinburghi egyetemista volt, és ígéretes vívó. Következő évben az EB-n szándékozott indítani az edzője.
A reptérre a kastély mikrobuszával jött eléjük a sofőr. Daniel motorja számára pedig egy utánfutót is húzott...

Lisának egy saját fürdőszobás kis lakosztálya lett, mindennel felszerelve. Modern számítógépet, hifit és tévét helyeztek el kényelmes kis nappalijában, ahol íróasztala is volt.
Zúgó fejjel ébredt hangulatos kuckójában. A kastély berendezése régies hangulatot sugallt. Mindig szeretett angol rokonainál nyaralni, mert kedvelte ezt a stílust, az ódon falakat és a történelemről mesélő tájat. A nehéz, bordó sötétítőfüggöny résén vidáman sütött a nap a hálószobába. Nyár végén járt az idő, így néhány hét múlva Angliában kezdi majd meg a középiskola utolsó évét. Az örökbefogadási procedúrák gyorsan lezajlottak, a hatóságok nem támasztottak akadályt. Most már hivatalosan is a Wright-családhoz tartozott. Edinburghban találtak neki iskolát, amiben versenytáncosok is tanultak. Mellesleg - régen - Daniel szintén ott végzett.

Lisa, miután szemügyre vette kis birodalmát, majdnem elégedetten sóhajtott. Wright doki jól gondolta: a távolság kissé tompította fogadott leányuk fájdalmát. A sok újdonság pedig elterelte a figyelmét. A lány éppen kászálódott kifelé az ágyból, amikor virgonc öccsei berontottak hozzá.
- Helló, Lisa-baba! - vigyorogtak, mint két kócos tojás.
- David! Aron! Hogy képzelitek?! - sietett utánuk Kate anyu, mint egy riadt kotlós.
- Jó reggelt! Már úgy is felébredtem. - mosolyogta el magát, és még jobban összeborzolta az ikrek haját, akik nyafogva menekültek.
- Hogy érzed magad?
- Sokkal jobban. De még mindig nagyon fáj. - válaszolt elszomorodva a lány.
- Ez természetes. De gondolj arra, hogy a szívedben mindig benne élnek. Na, gyere kislányom, reggelizzél. Aztán majd a fiúk körbevezetnek, és megnézed, mi változott. Sajnos nekem ma váltanak a nyaralók, itt kell lennem.
A karcsú lány összefogta hosszú, barna haját, magára rángatott egy fekete pólót és farmer térdnadrágot, meg egy fekete vászoncipőt, és követte nevelőanyját.