Az a néhány hét gyorsan eltelt. Lisa kissé megnyugodott. Új családja szerette, és próbálta feledtetni vele a fájdalmát.
Nagyrészt öccseivel és bátyjával töltötte a napokat - már ha Daniel épp nem ment edzeni. Lisának is hiányzott a mozgás. Így rendszeresen úszott a kastélyhoz tartozó uszodában, és lovagolni tanult. Néhány esetlen próbálkozásán Dannyvel jót nevettek, majd lassan belejött a dologba.
Aztán eljött az idő, hogy a középiskolába költözzön. Az iskola bentlakásos volt, a tanítási rendszere miatt.
- Ha valami baj van, engem kereshetsz. Elvégre egy városban leszünk. - mondta neki Daniel, miközben berakta mindkettőjük táskáját ezüstszürke sportautójába. Lisa elöszönt az ikrektől és nevelőszüleitől, majd beült Dan mellé. Úgy másfél órai
autózás után megérkeztek a történelmi múltú városba. A fiú jól ismerte minden zugát, és tévedhetetlenül parkolt le a középiskola előtt.
- Jó napot, Mrs. Newby! - köszönt kedvesen, de némileg szomorúan a recepciósnak. Az iskola fájó emlékeket ébresztett benne... Lisa szintén köszöntötte a középkorú hölgyet.
A nő csodálkozva kapta fel a fejét:
- Daniel! De rég láttalak! Mi járatban nálunk?
- A "húgomat" hoztam. Itt fog tanulni.
- Á, értem. Wright, Wright... Elisabeth? - nézett egy listát.
- Igen, asszonyom. - szólalt meg a lány.
- Daniel, felkísérnéd, fiam? Máris jön a következő, akit el kell igazítanom. Harmadik emelet, 303-as szoba. Itt van a kulcs, és a szükséges tudnivalók. - adott át néhány papírt és egy szobakulcsot.
- Természetesen, Mrs. Newby. Köszönjük.
- Én köszönöm. Mondd csak! Nem gondoltad meg még magad?
- Hát... - vonta meg a szőke fiú a vállát, és felkapta Lisa táskáját, aki a titokzatos szavakon kezdett töprengeni.

A szoba kétszemélyes volt. Amikor felmentek, Lisa szobatársnője, egy alacsony, sötétbarna hajú lány épp kikísérte a szüleit, majd kedvesen bemutatkozott:
- Sziasztok! Susanne Rush vagyok.
- Szia! Elisabeth Wright. Egyszerűen Lisa.
- Daniel. - biccentett oda a szőkeség, mire Susanne tágra nyitotta a szemeit, de egy árva szót sem szólt. Lisa viszont észrevette a pillanatnyi döbbenetet szobatársa arcán. Elraktározta, azzal, hogy később ennek is utánajár.
"Bátyja" segített neki elrendezkedni, aztán csendesen így szólt:
- Mennem kell.
- Értem. Köszönök mindent, Danny!
- Vigyázz magadra, kislány, és ha baj van, szólj. A telefonszámomat tudod. - ölelte meg a fiú, és egy puszit adott Lisa homlokára. Mielőtt lement volna a lépcsőn, még visszafordult:
- Pénteken jövök érted. Szia!
- Szia! - köszönt vissza szomorúan a barna lány.

Ahogy visszatért a szobájába, Susanne megrohanta:
- Ő a bátyád?!
- Tulajdonképpen igen távoli rokoknom. Örökbefogadtak. Miért?
- Értem. Te nem is tudod, ki az a Daniel Wright?!
- Egy rendes testvér, jó sportoló és egyetemista.
- Ezen felül az iskola legendája. Fantasztikus táncos, aki másfél éve abbahagyta.
- Táncolt? Ezt nem is tudtam. Másfél év... akkor halt meg a menyasszonya.
- Aki a partnere is volt...
- Ezért nem beszélt róla soha. Még mindig fáj neki. Nem csoda, hogy ő érti meg legjobban a helyzetemet. - mormolta maga elé Lisa, de Sue meghallotta.
- Tulajdonképpen miért adoptáltak?
- A nyáron meghaltak a szüleim. Ők az egyedüli rokonaim. Áthoztak Angliába, hozzájuk.
- Ó te szegény... hol éltél eddig?
- Amerikában, Los Angeles egyik kertvárosában. De most mesélj te magadról.
- Nekem nem sok mesélnivalóm van hozzád képest. Dél-Angliában lakom a családdal. Van egy öcsém és egy húgom. A szüleim hivatalnokok. Azt mondják, van tehetségem a tánchoz, hát itt tanulok már harmadik éve. Így mindent meg tudok neked mutatni. Van egy-két srác, és lány, akit tanácsosabb elkerülnöd, de a többség rendes.
- Értem. Az otthoni barátaimban csalódtam, egy kivétellel.
- Itt szerzel újakat. És nem fognak cserbenhagyni. Azért jó a suli, mert itt mindenki táncos az osztályban. Egész nap együtt kell dolgoznunk, egymásra utalva. Aki széthúz, az előbb-utóbb elmegy innen.
- Otthon én normál suliba jártam, és mellette edzeni. Az edző fia volt a partnerem. Egy szemét görény...
- Hajaj... akkor nincs jó tapasztalatod!
- Nem nagyon. Mindig én voltam a bűnbak. Így nem is tudok olyan jól táncolni.
- Majd belejössz. De most menjünk vacsorázni!

A vacsora alatt és után Lisa jó néhány leendő osztálytárssal találkozott. Susanne lelkesen mutatta be szobatársát. Egy fekete, rövid hajú, Anne-re hasonlító lány Christine néven mutatkozott be, egy szőkét Alice-nek hívtak. Egy vörös, magas fiú, Matthew, és egy kissé alacsonyabb barna - Jacob - ült még az asztalnál. Lisa előzőleg megkérte Sue-t, hogy Danielt ne említse. A beszédes szobatárs - ha nehezen is - de megtartotta. Viszont mindenkinek feltűnt Lisa fekete ruhája, és szomorú szemei. Nem kérdeztek rá. Mrs. Newby amúgy is elmondta már nekik, hogy új osztálytársuk érkezett.

Másnap reggel évnyitóval kezdtek. Sue-val felveték az iskolai egyenruhát: egy sötétkék szoknyát, világoskék blúzt, és a szoknyához tartozó kosztümkabátot. Megtartottak néhány iskolai órát, aztán ebéd után következett az első edzés.
Lisa kis szorongással lépett be a táncterembe, Sue-val az oldalán. A többiek már bent voltak. A tánctanáruk, egy magas, vékony, fekete kontyos nő azonnal odament hozzájuk:
- Szervusz! Te vagy Elisabeth Wright?
- Jó napot. Én vagyok.
- Madlene Santos. Én leszek a tánc-edződ. Szólíts csak Miss Maddy-nek. - bólintott kedvesen, majd odahívta a vörös fiút:
- Matt! Egyelőre te leszel Elisabeth partnere, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre felmérjük, mit tud a kisasszony.
- Hát velem mi lesz? Matt az én partnerem. - nyafogott fel egy divatbaba-külsejű, festett szőke lány.
- Luise, majd velem gyakorolsz. Úgy is mindig az volt a bajod, hogy más társat akarsz. - hangzott a tanárnő nyugodt és határozott hangja, ezzel elvágva a lány további tiltakozását.

Az edzés jó sokáig nyúlt. Néhány alsóbbéves is bekíváncsiskodott, de ezt Lisa észre sem vette. Mint azt sem, hogy társai sorra leállnak, és őket bámulják. Matt ezerszer jobb táncos volt, mint Peter, és nagyon rendes srác. A lány szinte oda sem figyelve, ösztönből táncolt, teljesen másképp érezte magát, mint a régi klubjában. Miss Santos kamerával vette a mozdulatait, hogy
kielemezhessék, de most ez sem zavarta. A klasszikus és latin táncokat kis szünet választotta el, amikor Lisáék egy kevés ásványvizet ihattak. Amikor a zene elhallgatott, és társai tapsolni kezdtek, akkor lepődött meg, és jött zavarba igazán.
Matt a tánc szabályai szerint odavezette őt a többiekhez, majd a tanárnőhöz ment, és halkan így szólt:
- Miss Maddy! Lizához - azt hiszem - még én is kevés vagyok. Ő nem egyszerűen tud. A vérében van a tánc.
- Láttam, Matt! Felvettem az egészet. Holnap két óra elmélet lesz délelőtt, akkor megnézzük és kielemezzük. - súgta ugyanolyan halkan a nő az iskola legjobb táncosának.
Majd Miss Maddy a tanítványaihoz fordulva, hangosan így szólt:
- Holnaptól lesz egy segédem. Egy régi tanítványom. De csak a délutáni órákon ér rá, és akkor is csak egy héten kétszer. Ugyanis versenyre fogunk benneteket felkészíteni. A várost a legjobb páros képviseli majd a megyei bajnokságon. Ha onnan is tovább kerülnek, annál jobb...
- Ki az? - kérdezte egy-két kíváncsi, de a tanárnő csak rejtélyesen somolygott:
- Holnap megtudjátok. Mára végeztünk. Lisa, kérlek, gyere ide egy pillanatra!
A többiek lassan kisétáltak. Sue és Matt ott maradtak, hogy megvárják őt.
- Igen, Miss Maddy!
- Eddig hol táncoltál?
- Otthon, Amerikában, a Los Angeles Dance Clubban.
- Hmm... ki volt az edződ?
- Nem érdekes...
- Azért csak mondd meg, kérlek.
- Franz Smith.
- Neki van egy fia, aki szintén táncol.
- Igen. - reszketett meg Lisa az emlékei miatt. Elsápadt, teljesen rosszul lett. Ha Matt és Sue nem ugranak oda, össze is esett volna.
- Lisa! Lisa! Jól vagy? - szólongatta a vörös fiú, megtámasztva az egyik oldalát.
- Kérem, Miss Maddy! Ne emlegesse őket! Lisának rossz emlékei vannak róluk. - darálta sietősen Susanne, miközben barátnőjét a másik oldalról támogatta.
- Ha a fiú olyan, mint az apja, nem csodálom... Ne haragudj, Elisabeth. Kísérjétek fel a szobájába pihenni.