A folyosó egy végtelennek tűnő alagútnak tűnt. De végül sikerült. A többiek nem menekültek ki, hanem megvárták, hogy a Kapitányt is magukkal vihessék. Beth átadta Rhyst két férfinak, Nathan pedig próbálta meggyőzni, hogy menjen velük, de a lány visszautasította.

- El kell terelnem a figyelmüket, amíg ti megszöktök. Aztán találkozunk ott, ahol megbeszéltük!

Beth legnagyobb szerencséjére, visszaúton sem botlott bele senkibe. Mikor visszatért a szobába, villámgyorsan bezárta az ajtót, felvette a köpenyét, amit még Thomas hozott, ha esetleg fázna, a flintát viszont nem tette vissza, hanem kabátjának zsebébe rejtette. Egy tükörben megigazgatta a haját, arcáról és kezéről lemosta a vért és a port, majd újra az ajtó felé szaladt, de azt hamarabb kinyitották, mint ahogy odaért volna.

Thomas lépett be, arcán határtalan megkönnyebbüléssel.

- Hölgyem, már azt hittem elnyelte a Föld!

- Sajnálom, csak egy kis… frissítőért indultam… - pihegte Beth szempilla rebegtetve, de gyorsan komolyra váltott.

- De most már mennem kell! Egy percig sem maradok egy épületbe zárva ezekkel a… ezekkel a barbárokkal! Mit képzelnek, ki vagyok én?

Thomas hápogva állt arrébb, hogy a lány ki tudjon menni az ajtón.

- De Hölgyem! Az apjának már levelet küldtünk! Nemsokára itt lesz Önért! És…

- Nem maradok itt! – kiáltotta és dobbantott egyet lábával, ahogy azt Fanny előszeretettel tette, minden egyes alkalommal, mikor ellentmondanak neki. – Tudja egyáltalán, hogy mit éltem át azon az átkozott hajón? Nem, nyilván fel sem tudja fogni! – harsogott, és továbbment. – Ilyen idegállapotban nem tudok tisztán gondolkodni, viszont szükségem van a pihenésre!

- Hölgyem, Mr. Harper bármelyik pillanatban megérkezhet, már nincs mitől félnie!

Elizabeth azt hitte, rosszul hall. Térdei megremegtek, és csak nagy erőfeszítés árán tudta visszatartani magát, hogy az arcára ne üljön ki a félelme.

- Engem… engem nem érdekel Mr. Harper! Mondja meg neki, hogy nagyon hálás leszek, ha ezeket a kalózokat végleg bezárja valahova, de én egy percig nem maradok itt tovább! Mindent elmondtam, ami hasznukra válhat, és úgy érzem, semmi dolgom itt, ráadásul ezek is itt vannak egy épületben velem! Nem maradok itt!

- Akkor megmondom Mr. Harpernek, hogy egy hozzátartozója elvitte innen Önt!

- Nagyon helyesen teszi, Tom! Lekötelez!

Úgy sietett ki a főbejáraton, mintha a Sátán loholna a sarkában. Kisietett a kovácsoltvas kapun, majd a belváros felé vette az irányt. Már világos volt, úgy hat óra felé járhatott az idő. Alig jártak az utcán, csak néhány koldus, vagy kétes kinézetű férfi. Csak egyszer állt meg, hogy megkérdezze, merre van a Hét Szirén. Igaz, hogy elég messze volt a flottától, azért nem kellett legyalogolnia a lábát. Az épület barokk stílusú volt, halványrózsaszín és vanília színű falakkal. Tíz fokos lépcsősor vezetett fel a bejárathoz. Beth gondolkodás nélkül felment, majd belépett a most még csendes szalonba. Szemkápráztató volt az a fényűzés, amit odabent talált. A falakat vérvörös, és mélybordó tapéták borították, és arany stukkók díszítették. Jobb oldalra, egy több méter hosszú, pult helyezkedett el, mögötte pedig italos szekrény. A másik sarokban egy fekete zongora állt egy kisebb színpadon. A többi helyet pedig asztalok, és székek foglalták el. A bejárattal szemben, egy lépcső vezetett fel az emeletre. Elizabeth elindult a lépcső felé, de egy vékonyka hang megállásra késztette.

- Te vagy Elizabeth? – suttogta.

 A nő lepillantott, majd a pult mögött észrevett egy barna hajú kislányt, aki unottan néz rá. Beth bólintott, és megvárta, míg a lány odasétál hozzá, megfogja a kezét, és maga után kezdi húzni. A lány felvitte az emeltre, ahol azonban elengedte, és elfutott. A folyosó csendes volt, senkit sem látott. Elindult, hogy megkeresse a kalózokat, hiszen nyílván itt lehetnek… ha egyáltalán sikerült nekik. Újra kétségbeesett a tudatlanságtól. Mi van, ha ő épségben kiért, de mindegyiket elfogták, és visszahurcolták a börtönbe? Csak úgy tudhatja meg, ha megnézi, itt vannak-e.

Benyitott az első ajtón, de az üresen állt. Akárcsak a második és a harmadik is. Elkeseredetten nyitott be a negyediken, ahol viszont megtorpant. Három ember hajolt az ágy felé. Az egyik Nathan volt, de a nőt, és a másik férfit még életében nem látta. Nathan megfordult az ajtó nyitódására, és ijedten pillantott a lányra, mert azt hitte, valaki más. Mikor felismerte Elizabethet, megkönnyebbülten sóhajtott, és elindult felé. Beth csak annyit látott, hogy Rhys hason fekszik az ágyon, és a másik férfi, nyilván az orvos, egy csipeszszerű szerszámmal kiveszi a golyót. Mielőtt többet láthatott volna, Nathan állta el a képet.

- Hogy van? – kérdezte Beth remegő hangon, és felpillantott a férfira, akit már elláttak. Az arcán, a legtöbb seb csak horzsolás volt, de volt egy vágás, amit össze kellett ölteni. A bal szemöldökébe futott, és éppen csak elkerülte a szemét. Egy egyszerű fehér ing, és tiszta nadrág volt rajta.

- Az orvos szerint, ha átvészeli az éjszakát, életben marad. A golyó nem ért létfontosságú szervet, bár nem kellett sok hozzá – válaszolt a férfi csendesen.

- Valerie?

Beth látta, ahogy a férfi szemei elsötétülnek egy pillanatra.

- Ő is jól van, csak kimerült. Nincs rajta maradandó sérülés… - halkult el a hangja, Elizabeth pedig tudta, hogy mit értett ez alatt. Annak a férfinak nem sikerült megerőszakolnia.

- És a többiek? – kérdezte a lány.

- Bill meghalt.

A nő összeszorította szemeit, és hátrált egy lépést. Olyan erősen tört rá a fájdalom, hogy azt hitte, belepusztul. Meghalt… miatta… Mikor kinyitott szemeit, mert megérezte Nathan kezét a vállán, elsírta magát.

- Nem a te hibád… - mondta csendesen. – Ez így volt megírva… nem tehetünk most már semmit.

Elizabeth megrázta a fejét, lerázta magáról a férfi kezét, majd elsietett onnan. Nem tudta merre megy, vagy hol fog kikötni, de nem akart azok között az emberek között lenni, akiknek csak fájdalmat okozott. Nem bírta elviselni a tekintetüket, és azt, hogy megpróbáltak vele úgy viselkedni, mintha valami csodát követett volna el. Ő csak egy könyörtelen, önző alak, aki csak a saját érdekeivel foglalkozik. Soha többet nem tud majd tükörbe nézni… Elérte a folyosó végét, ahol letekinthetett az ébredező városra. Az árusok már pakolták ki az árujukat, és szekereken szállítgatták a megrendeléseket.

A Nap már teljesen felkelt, elűzve a sötétséget… csak a lány érezte úgy, hogy egész lelkét egy fojtogató köd lepte el…Átkozta magát a perc miatt, mikor úgy döntött, megszökik. Mikor odaállt a férfi elé, és kérte, hogy vigye magával. Nem csak hogy Rhyst, és a legénységét sodorta bajba, de még Morgan Kapitányt is. Ha Brightonban marad, mindenkinek sokkal jobb lett volna. Hiszen kéthajónyi ember is, szabadon, sértetlenül tenné a dolgát, nem pedig összeverve, megalázva pihennének egy bordélyban. Megpróbálta kezébe venni a sorsát, és most, tessék. Ez lett belőle. Majdnem azoknak a halálát okozta, akiknek szándékukban sem állt bántani. És cserébe ő ennyit adott…

Biztosan soha többet nem akarják látni… hogyan is akarnák? Elizabeth megértette őket. Ő sem szívesen lenne egy olyan ember közelében, aki elárulta, és kiszolgáltatta őt más embereknek, akik a halálát akarják. Az lesz a legjobb, ha elmegy innen. Csak bajt hoz mindenki fejére. Persze még meg akarja tudni, hogy Rhys életben marad-e. Nem akarja úgy leélni az életét, hogy bizonytalanságban van a férfit illetően. Ha életben marad, legalább egy kicsit könnyebb lesz a teher, ami most rászabadult. De addig is megpróbál minden tőle telhetőt, ami jóváteheti a dolgokat. Persze ezt már nem lehet eltörölni csak úgy.

- Elizabeth?

A lány megfordult a mély hangra, és Timmel találta szembe magát. A hatalmas férfi félmeztelenül állt előtte, sötét bőrén, szinte virítottak a hófehér kötések. Jobb karja fel volt kötve, bordáit vastagon borította a fehér szövet.

- Igen?

- Azt mondták, hívjam be – bökött fejével a szoba felé, ahol Rhys feküdt. Gyomra idegesen összeszorult. Lehet, hogy meghalt?

Tim észrevehette idegességét, a sápadtságáról nem is beszélve. Könnyedén felnevetett, már amennyire tudott, mert látszott, hogy még érzékeny a bordáira.

- Nyugodjon meg, a Kapitány nem az a fajta, akit ilyen könnyen el lehet tenni láb alól! Makacs, mint egy öszvér. A fél karomat teszem rá, hogy nem hajlandó még elmenni erről a világról!

A lány halványan elmosolyodott, miközben követte a nagydarab férfit az ajtóhoz. A szobában már behúzták a függönyöket, így félhomály uralkodott. Csak egy gyertya égett az ágy melletti kis asztalon, ami mellett még kötszerek, és üvegek voltak. A férfi még mindig a hasán feküdt, és amennyire csak tudták lemosták róla a rászáradt vért, és koszt. Beth biztos volt benne, hogy a férfin most egy darab ruha nincs, csupán a takaró fedte a derekától lefelé. A doktor, Nathan, és az idegen, idősödő nő, halkan beszélgettek. Mindhárman felkapták fejüket, mikor hallották az ajtó nyikorgását.

- Jöjjön csak kedvesem! – szólalt meg a doktor, és magához intette. Elizabeth engedelmeskedett.

- Magára bízhatnám a beteget erre a pár napra, míg távol leszek? A fiatalembernek pihennie kellene, még egy szemhunyásnyit sem aludt, pedig mindjárt összeesik, a Madamnak pedig vezetnie kell az üzletét.

- Persze! – bólogatott a lány.

- Rendben. Az asztalon hagytam egy kis ópiumtinktúrát és morfiumot, hogy aludni tudjon, erre most nagy szüksége van. A láza már jó ideje fenn van, sikerült egy kicsit lentebb vinni, és jó lenne, ha tartani tudnánk ezt a hőmérsékletet. A vizes borogatással könnyedén tartani tudja. Vigyázni kell majd, ha esetleg lázálma lenne, hogy ne szakítsa fel a sebet. Ha nem bír vele, kérjen segítséget, de mindenképpen akadályozzák meg, hogy még nagyobb kárt tegyen saját magában!

- Úgy lesz…

Az orvos gyöngéden megveregette a vállát, majd táskáját magához véve, elhagyta a szobát. A nő is elment, mire csak hárman maradtak bent. Nathan a lány felé fordult.

- Itt leszek a szomszéd szobában. Rögtön szólj, ha baj van.

- Ígérem! – mondta őszintén, majd tekintetét az ágyra szegezte. Hallotta még, ahogy az ajtó becsukódik, és újra félhomály borul a helyiségre. Az ágy mellé húzott egy széket. Mielőtt leült volna rá, tenyerét a férfi homlokára helyezte. Úgy érezte, magát az eleven tüzet tartja a kezében. A kis asztalon rendet csinált, majd feltette rá a tálat, amiben jéghideg víz fodrozódott. Belemerített egy rongyot, majd kicsavarta, és a férfi homlokára helyezte. Egy másikat is bevizezett, majd törölgetni kezdte vele a nyakát, és lassan letért a hátára, kikerülve a vállát védő kötést. Rhys a száján vette a levegőt, furcsán szaggatottan. Beth leszedte a homlokáról a borogatást, ami átmelegedett, majd újra a vízbe mártotta. A hűvös ronggyal kisimította haját az arcából, majd letörölgette.

Jóvá fogja tenni… Mindent, amit elkövetett ellene…