Szép, októberi napsütés ébresztette Lisát. Otthon volt, a Wright-kastélyban. Előző este érkeztek haza Daniellel. A lány nyugodtan feküdt tovább ágyában, és még a szemeit sem nyitotta ki, csak élvezte az arcára eső napsugarak cirógatását. "Egy hét szünet itthon... John és Luise nélkül. Ráadásul az idő is remek."- gondolta elégedetten. Aztán eszébe jutott, mit is mondot Daniel: neki a hét második felében fontos vívóversenye lesz Londonban. Ez már kicsit elszomorította.
Sóhajtva kinyitotta a szemeit, majd döbbenten felült. Az egész család ott üldögélt, állt, hevert csendben, arra várva, hogy ő kegyeskedjen felkelni. Még a szája is elnyílt kissé, amikor az ikrek szó szerint lerohanták, és boldog születésnapot kívántak.
Teljesen kiment a fejéből, hogy aznap tizennyolc éves lett...
Kate anyu és Lewis apu következett, végezetül Daniel lépett oda hozzá. A fiú minden teketória nélkül leült mellé, átölelte, és megpuszilta. Lisa vörösebb lett, mint a főtt rák, zavarában lehunyta a szemeit, de viszonozta Dan köszöntőjét. Azt kicsit furcsállta, hogy az ikrek nem tesznek semmilyen megjegyzést a dolgok ilyetén fordulata láttán. Viszont amikor macskaszemeit
kinyitotta, már csak ketten voltak a szobájában. A többiek tapintatosan visszavonultak.
- Hol vannak? - kérdezte, nevelőszüleire és öccseire célozva.
- Kimentek.
- És én hogy kerültem egyáltalán az ágyamba? Arra emlékszem, hogy este odalent beszélgettünk.
- Tegnap este? Nekem dőltél a nappaliban a kanapén, és elaludtál. Én hoztalak fel.
- Értem. Köszi. - nézett végig magán a lány. Az előző este felvett póló és szabadidőnadrág kissé összegyűrődött. Lisa sóhajtva huzigálta.
- Hiába. Nem alvásra tervezték. - állapította meg.
- Nem számít. Csak az, hogy végre kicsit kipihented magad. Eddig szörnyen nyúzott voltál.
- Hát, az igaz, hogy nem nagyon tudok rendesen aludni, mióta elveszítettem őket. - bólintott, zöld szemeiben fájdalommal.
- Megértelek. Néha még nekem is nyugtalanok az éjszakáim. Akkor, amikor róla álmodom. De az idő múlásával egyre kevesebbszer jelenik meg...
Némán nézték egymást egy darabig. Átérezték a másik keserveit.
Végül Daniel kiment, hogy Lisa átöltözhessen. A lány úgy döntött, hogy több, mint fél év után arra a napra félreteszi a fekete öltözék egy részét, és egy kék farmert vett fel, meg egy fekete, testhez álló, hosszú ujjú felsőt. A ruhadarab elöl középen egy masnira kötött fűzővel zárult, ami szegycsontjától húzódott a közepesen mély, kerek nyakkivágásig, és a cikkcakkosan futó szalagok között átsejlett a lány fehér bőre. Gyorsan megfésülködött, és a feje tetején összefogta a haját. Amikor kilépett a szobájából, Danny a folyosón várta, a falnak támaszkodva. Elismerően nézett végig Lisán:
- Csinos vagy! Gyere! - vitte reggelizni.

Evés után következtek a meglepetések. Lisa nem is számított semmilyen ajándékra, de még az ikrektől is kapott. Ők egy-egy könyvet adtak neki, Kate anyuék pedig egy londoni táncszínház előadására szereztek belépőket a hét péntekjére. Ez azt jelentette, hogy minimum egy éjszakát Londonban fognak tölteni. Lewis viszont úgy nyilatkozott, hogy akkor már Daniel versenyének egy napját is megnézik... remélhetőleg a döntőt.
A szőke fiú egy nagy papírdoboz mellett állt:
- Tőlem ezt kapod, kicsi Lisám!
- Mi ez? - kérdezte kíváncsian, mire a doboz mocorogni kezdett, és halk vakkantás hallatszott belőle.
- Ó, volt szíved bezárni szegényt oda? - nézett a srácra egy kis műfelháborodással.
- Ha kiveszed, nem győzöl utána szaladgálni majd. - nevetett Dan.
Lisa kinyitotta a dobozt, mire egy nagyobbacska kölyökkutya buksija bukkant elő. Kíváncsi, csillogó gombszemekkel méregette új gazdáját.
- Ó, de aranyos! - szedte ki nagy nehezen a lány, és félig ölbe fogva simogatni kezdte.
A kutya szimatolva bújt a lányhoz. Az illata alapján besorolta a jó emberek közé, és elfogadta falkatársnak.
- Óangol juhászkutya. Négy hónapja született. A neve Teddy. Elég nagy termetű lesz, ha felnő. - guggolt le mellé a fiú, és megborzolta a kutyus fejét. Az - nevét meghallva - vakkantott.
- Ha én éppen távol leszek, ő fog vigyázni rád. Már elég sok mindent megtanított neki a tenyésztő. Szobatiszta, érti a nevét, és még ismer pár dolgot, például, hogy nem mászhat fel az asztalra és az ágyadba sem. Amikor suliban leszünk, majd David és Aron gondozza. Ők fogják tovább hordani a kiképzésre is. Megbeszéltem velük.
Lisa a két ikerre nézett, akik egyszerre bólintottak. Mostanában megkomolyodtak, és szívesen vállalták a megbízatást.
- Köszönöm az ajándékokat! Köszönöm, hogy befogadtatok! - szólt halkan és meghatottan a lány.
- Gyere, Teddy, megnézzük, hol fogsz lakni.
- Az alvókosarát majd én felviszem. Enni viszont idelent fog. - jelentette ki David.
- Helyes! Odafent ne engedjétek, hogy rendetlenséget csináljon! - bólintott Kate anyu.

Ebéd után Lisa és Daniel Teddyt az ikrekre bízta, és az istálló felé vették az irányt. Előhozták lovaikat, és kilovagoltak a birtokhoz tartozó erdőrészbe.
Útjuk egy sokszáz éves kis templom és a körülötte lévő temető mellett vezetett el.
A fiú kérdő tekintetét látva Lisa bólintott. Értette: Daniel meg szeretne állni. Némán kötötték ki a hátasokat egy kis fához, majd kéz a kézben lépkedtek a sírok között. A fiú egy apró, ódon kápolnánál állt meg. A felirat szerint az évszázadok óta a Pearryk nyughelyét rejtette. Az egyik márványtáblán Marianne Pearry neve... és egy szép lány kis arcképe.
- Mindig azt mondta, ha valami történne vele, lépjek tovább... de nagyon nehéz... - suttogta Daniel Lisának, már kifelé menet.
Egész addig egy szót sem ejtettek.

A napsütésben a sárga levelek folyékony aranyként ragyogtak. Itt-ott feltűnt egy vöröslő, vagy barnuló lombú fa is, és egy helyen zöld fenyőcsoport sötétlett. A lovak patái vastag avarban gázoltak. A lehullt levelek illata egyszerre volt kesernyésen friss és édeskés. A levegő tele volt az ősz jellegzetes szagával. Az enyhe szélben apró pókok utaztak könnyű fonalaikon, az ismeretlen felé. A magasban vadlibák húztak. Jellegzetes alakzatuk akkor is elárulta kilétüket, ha épp nem gágogták el magukat.
Egy tisztásra érve a páros leszállt a lovakról. Azok legelni kezdték a halványodó színű őszi füvet, míg Lisáék egy ősöreg, vaskos törzsű bükkfa tövébe telepedtek, ahol a göcsörtös gyökerek közt nagy halomba gyűlt az avar. Daniel a törzshöz támasztotta hátát, Lisát pedig maga mellé húzta. Titkon gyönyörködve figyelte, ahogy a macskaszemeket elrejti a sűrű szempillák függönye.
- Nagyon szép lány volt... - tűnődött Lisa. Dant eléggé meglepte vele.
- Igen. Mindig emlékezni fogok rá, de a szívemben már enyhült a fájdalom. - hajtotta félre a barna hajtincseket, és megsimította a lány arcát.
- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg kicsit később.
- Mit? - nézett vissza rá kíváncsian a két macskaszem.
- Hát... igazából ne válaszolj, ha nem akarsz. Csak kíváncsi vagyok. - nézett vissza a jade szempár, kis zavartságot tükrözve.
- Mondd csak!
- Neked volt barátod? Mert soha nem meséltél róla. Persze azt a Petert leszámítva...
- Ő nem volt a barátom, csak az szeretett volna lenni. Igen, volt egy.
- Mennyire komoly volt?
- Félig. Csak addig kellettem volna, míg sikerült volna egy újabb trófeát beszereznie. Először nagyon kedves volt, de ahogy múltak a hetek, elvesztette a türelmét, és a fejemhez vágta, hogy csak játszom vele... pedig nem tettem. Összevesztünk. Azután néhány hét múlva meghaltak anyuék... - gördült végig az arcán két fénylő könnycsepp.
- Bocsáss meg! Ne sírj! Nem akartam feltépni a sebeidet. - fordította maga felé Lisát, és ujjaival lesimította a két könnycseppet. Majd gyengéden, de szorosan magához ölelte. Kis idő után Daniel észrevette, hogy Lisa lélegzése egyenletes lett, a szemeit lehunyta és szép arca szinte ragyog a nyugalomtól. Ledőlt a puha avarba, mellkasára húzva az alvó lányt.
Ahogy nézte, furcsa nyugalom költözött belé. Világosszöld szemei kikerekedtek a döbbenettől, amint rájött, mit érez: végre azt, hogy fájdalomtól szaggatott szíve sebe beforrt, és lelke hazatalált.

Lisa és Daniel a következő napokat együtt töltötték. Rengeteget gyakoroltak a versenyre, és a kastély népének szent meggyőződése volt, hogy nagyon összeillenek. A juhászkutya minden alkalommal ott hasalt a tükrös bálterem parkettjén, és okos szemeivel őket figyelte. Csendesen fülelt, és amikor végeztek a gyakorlással, árnyékként követte gazdáját.
A hét vége közeledtével Dan egyre többet edzett a vívóversenyre. Edzője leutazott hozzájuk a kastélyba, és a tükrös terem a délelőtti órákra vívópásttá lett kinevezve. Lisa kíváncsian figyelte Dannynek az edzőjével vívott csatáit. Tényleg keményen hajszolta a fiút... Csütörtökön még egy esti csörtét is végighadakoztak.
Másnap hajnalban Daniel és edzője elutaztak a fővárosba. Délelőtt 10-től kezdődtek a selejtezők, majd délután az elődöntők. Így sűrű volt a program, de a versenyzők több páston egyidejűleg vívták asszóikat. Ez gyors lebonyolítást tett lehetővé. Mivel országos bajnokság volt, a győztes automatikusan kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra. Tehát magas volt a tét.
Amíg nem indultak ők is a színházba, addig a családtagok felváltva ücsörögtek a tévé előtt, mert az egészet közvetítették.