A reggeli napfény végigfutott a szobán, csalóka melegével végigcirógatta a berendezést. Rövid időre megállt a futon előtt, szinte erőt gyűjtött, hogy a vékony muszlinfüggönyön is átsüthessen, ami az ott alvókat rejtette. Aztán a fénysugár végigsiklott az ágyon, és ott feledkezett egy ezüstös hajú fiatal nő arcán. Kagome csukott szemeit bántotta a hirtelen jött erős világosság. Félálomban hunyorgott. Aztán valami másra teljesen felébredt, de mozdulni nem akart. Érezte, hogy egy erős kar fonódott óvón a derekára, egy test simult a hátához, és tarkóját szinte perzselte az alvótárs lélegzete.
A lány elmosolyodott. Sesshoumaru ritkán aludt ennyire mélyen. És még soha sem ilyen szoros közelségben vele. Testének melege, aurája megnyugtatta a mikot. Kissé jobban elfészkelődött az ölelő karok közé. A Nagyúr lágyan felmorrant, még jobban hozzásimult, de aludt tovább. Kagome tudta, hogy neki is pihennie kell, mert kemény edzés vár rá reggeli után. Így visszacsukta szemeit.

Mindketten arra ébredtek, hogy Rin ugándozik be a szobába. Egyedül ő sérthette meg büntetlenül a youkai magánszféráját. Meg persze Kagome. Hiszen ők ketten nem tudtak egymás elől semmit elhallgatni.
Yaken nem is mert beljebb menni a társalgóhelyiségnél. Ott tipródott a bejárati ajtó előtt.
Kagome nyújtózott, Sesshoumaru pedig villámgyorsan felült, mintha nem is feküdt volna az előbb. Rin - ahogy belépett - a függöny takarásában nem láthatta, ahogy egymáshoz simulva alszanak. Félrehúzta a vékony muszlint. Az inuyoukai az ágy
végében ücsörgött, és komoly arccal bólintott, de a kislány látta a vidámság szikráit a szemében. Rámosolygott egykori megmentőjére, mert érezte, ha ő nem is mutatja, de örül neki.
- Jó reggelt, Sesshoumaru-sama!
- Jó reggelt, Rin! Kialudtad magadat?
- Igen.
Majd a lassan felülő Kagomére nézett:
- Jó reggelt! Ideje felkelni, mert sok a dolgunk. Olyan holmit vegyél fel, amiben könnyen mozogsz, és harc közben sem akadályoz.
- Jó reggelt, Sesshoumaru! Szia, Rin! Rendben.
- Menjünk reggelizni, Sesshoumaru-sama! Éhes vagyok.
- Ki hitte volna?! - dörmögött a youkai, de a két lány kiérezte belőle a tréfás hangnemet. Elnevették magukat, miközben a kutyadémon kisétált a hálóból. Természetesen - mint mindig - most is kifogástalan eleganciával és méltósággal.
- A társalgóban leszek. Igyekezz az öltözéssel. - fordította vissza félig a fejét, miközben egyik lábával átlépett Yakenen.
A dülledt szemű zöldség már megkönnyebbülten szusszant volna, de a démon másik lába megtalálta...
- Yaken! Egyszer még felbotlom benned, de az lesz életed utolsó húzása! - sziszegte vészjóslón, majd mozdulatlanul megállt az ablak előtt, és a kora téli hidegben is gyönyörű kertet bámulta, amely fölé a hatalmas hegy fehér hósapkás csúcsa tornyosult.
A palota urának gondolatai azonban messze jártak. Azt latolgatta, mivel kezdje Kagome kiképzését. Úgy döntött, nem hagyatkozik a múltkori harcban látottakra, mivel valószínúleg a lány nem használta az összes képességeit. Tehát újra felméri a teljes erejét.

A két lány vidáman nevetgélve lépett ki a hálóhelyiségből. A youkai végignézett rajtuk. Kagome nadrágot húzott. A fekete farmerhez egy kék pulóvert vett fel, és hosszú, ezüst haját lófarokba fogta. A démonnő Rinre is ráparancsolt egy hasonló öltözéket: kék farmert, és narancsszín pulóvert. A kislány egyre jobban megszokta ezeket, és a modern holmikban nem is fázott. Sesshoumaru szemei mosolyogtak, de arca mozdulatlan maradt. Yaken előtt ugyanaz a rideg nagyúr volt, mint azelőtt.
- Rin, te velünk akarsz jönni? Inkább maradj a többiek mellett.
- Shippou majd vigyáz rád, ha sétálni akarsz. - tette hozzá Kagome.
- Rendben! - bólintott a lány jókedvűen. Nagyon összebarátkozott a vonzó rókadémon-fiúval. Rengeteget nevettek együtt.
- Mehetünk reggelizni, kisasszonyok?! - dörmögte a démon, mire a két lány összenézett, és kacagva kapaszkodtak a Nagyúr két karjába.
- Mehetünk!
Yaken elhűlve a - szerinte - komolytalan és tiszteletlen viselkedésen, meg azon, hogy Ura nem utasítja rendre a hölgyeket, motyogva és fejcsóválva követte őket.

Az étkezőben már ott voltak a többiek. Sango épp egy újabb pofonnal jutalmazta a szerzetest egy akciójáért, aki az egyik alacsonyabb rangú démonlánynak ajánlotta fel szolgálatait. A démonlány csak azért nem hagyta helyben, mert Miroku a Nagyúr vendége. Ám a vadászlány örömmel megtette helyette. Inuyasha - látva őket - lemondóan sóhajtott, és a vele szemközt ülő Yume felé fordult figyelme. A lány is hanyou... Igaz, annyit nem szenvedett, mint ő, de így is épp eleget. Jó volt egy lelki társat találni, aki ugyanúgy megérti, mint Kagome. Halkan beszélgettek. A lány apja, Reita gondolataiba merülve meredt maga elé, míg egy katonája csendesen megérintette a vállát, majd átadott egy levelet. A fővezér bólintott, és sebesen átfutotta a sorokat. Arca elsötétült, de erre csak az épp belépő Sesshoumaru és Kagome lett figyelmes.
"Sesshoumaru! Valami baj van. Látszik Reita arcán..."
"Látom én is. Most ne kérdezzünk semmit. Ha megyünk edzeni, Reita is jön velünk. Akkor lesz alkalma elmondani."
Tenshi-hime immár teljes démoni ereje birtokában üldögélt Shippou és Mayako társaságában. Valódi csodával felért, hogy képességei visszatértek. Mayakotól pedig többé nem kellett tartani. A sötét hatalom irányítása végleg megszűnt felette. A homlokát takaró haj alatti sebhely emlékeztetett csak az éjjel történtekre. Az őrszolgálat parancsnoka szintén mellettük ült, és figyelmesen hallgatta őket. Nem haragudott a hanyou lányra, hiszen az nem tehetett semmiről. Különben is - neki Kagome teljesen meg  tudta gyógyítani a sebeit.
Sesshoumaru odavezette az asztalhoz a két lányt, és udvariasan segített nekik helyet foglalni. Akik rég ismerték, kissé meglepődtek ezen. De jeges modora azonnal visszatért, ahogy végignézett udvartartásán. Szemével intett csak a szolgáknak, hogy tálalhatnak.

Reggeli után mindenki szétszéledt. Az idősebb hime maga köré gyűjtötte a társaság nagyját, és úgy döntöttek, kicsit szétnéznek a palota körül. Az őrparancsnok örömmel állt rendelkezésükre kísérőként. Inuyasha és Yume kissé lemaradva követték őket, belemélyedve egy érdekes beszélgetésbe. Kagome ezt látva elmosolyodott.
"Furcsa, hogy Inuyashát ilyennek látom. De örülök neki. Ennyire őszintén és komolyan még velem sem beszélgetett."
"Talán elfeledi végre azt a halott papnőt." - hallotta agyában Sesshoumaru válaszát.
"Elfeledni nem fogja. De talán nem fog többé utánafutni."
"Menjünk. Neked fontos az edzés, és minél előbb tudni akarom a levél tartalmát is."
"Ott megy Reita."- fordította fejét Kagome a vörös hajú férfi felé. A youkai csak a szemeit hunyta le egy pillanatra válaszul.

A főparancsnokot, aki a gyakorlótér felé tartott, hamar beérték. Neki is szándékában állt beszélni urával.
- Sesshoumaru Nagyúr! Négyszemközt kívánok veled beszélni. Kaptam egy levelet reggeli előtt, aminek a tartalmát jobb, ha egyelőre csak mi ismerjük.
- Reita parancsnok! Kagome előtt nyugodtan beszélhetsz.
- Hmm... Egy nőben sem bíztál még ennyire meg.
- Benne megbízom. Feltétel nélkül.
- Bizonyára tudod, mit csinálsz.
- Tudom. A kételkedést pedig még neked sem engedem. Elég, ha azt mondom, mi ketten egymás gondolataiban tudunk olvasni?!
- Ez csak egy esetben lehetséges. Tudom, mert a feleségem gyógyító... de még ő sem képes ilyesmire... Hallottuk, hogy a halálhíredet keltették, Sesshoumaru. Kagome mentett meg, ugye? A vérével. Az életét kockáztatta vele. Amikor felébredtél, akkor pedig láttad haldokolni.
- Így volt. Adtam neki én is a véremből. Más esély nem volt, hogy életben tartsam.
A parancsnok az eddig hallgató Kagome elé állt, és tisztelete jeléül térdet hajtott előtte.
- Hime, minden elismerésem a tiéd! Nagyurunk méltó társra talált.
A démonlány kikerekedett szemekkel hallgatta Reita szavait, és még nagyobb lett a döbbenete, amikor Sesshoumaru sem cáfolta azokat. Reita újra a youkaihoz fordult:
- Tehát ő még nem tudja?
- Mit kellene tudnom?! - kapta fel a fejét a miko harciasan.
- Ezt én sem tudom. - nézett érdeklődve a parancsnokra - Reita, magyarázd meg!
- Amikor kisgyermekek voltatok, Inu no Tashio Nagyúr és Raidon Nagyúr megállapodtak egymással. Elsőszülött örököseiket - vagyis titeket - egymásnak szánták. Igaz, erről a tényről nagyon kevesen értesültek.
- Ezt a megállapodást nem ismertem. - vallotta be az inuyoukai, és elvigyorodott - De valahogy nem bánom.
"Perverz kutya! Miket forgatsz a fejedben?! Ezért még számolunk!"
"Valld be, neked sincs ellenedre!"
"Ehh..." - vörösödött a lány, és inkább elfordult.
- Nos... A reggeli levélről volt szó. - terelte el a figyelmet a Nagyúr - Kagome! Érzékelsz-e a közelben valakit, vagy valamit?
A lány igyekezett eleget tenni a felszólításnak, és érzékeit kiélezve használni. Megállapította, hogy tőlük úgy 20-30 lépésnyire egy ember-cseléd igyekszik a palota felé.  Ezt rögtön közölte is a két férfivel, akik helyeslően bólintottak. Kagome tovább pásztázta a környéket. Meglepetésére a gyakorlópályák egyikén Inuyasha és Yume tartózkodott. Harcoltak egymással. Persze nem vérre menően, de tanították egymást saját trükkjeikre.
- Hallótávolságban nincs senki. - jelentette ki egy kis idő múlva.
- Rendben. De érzékeltél valakit még a közelünkben?
- Igen. Az öcséd és Reita-sama lánya edzenek az egyik pályán. Az erdőben pedig egy szarvascsapat álldogál.
- Valóban. Remekül működnek már az érzékeid, és jól használod őket. Csak folyamatosan kellene, kihagyás nélkül. Hogy mindent időben észre tudj venni.
- Értem. Próbálkozom vele.

A tartományúr ezután fővezéréhez fordult:
- Nos, beszélhetsz, Reita!
- Hírt kaptam a Keleti Tartományból. Feltűnt ott egy furcsa démon. Kegyetlen, és nagyon rosszindulatú. Beférkőzött az uralkodócsalád környezetébe. Kelet ellenünk fegyverkezik.
- Hmm... ez nem jó hír. Mennyire haladtak az előkészületekkel?
- Most szedik össze a sereget. De elég szedett-vedett társaságot sikerült toborozniuk. Az ottani főparancsnok ellenszegült, mert őrültségnek tartotta, hiszen nemrég kötöttünk velük békét.
- Gondolom, azonnal végeztek vele. - nézett rá kérdőn a fény-démonnő.
- Jól gondolod, hime. Az a démon tette. Állítólag a mérge ellen nincs ellenszer.
Sesshoumaru ekkor Kagomére nézett, és mindketten elmosolyodtak:
- Van ellenszer, de nem egyszerű előállítani. Mindketten majdnem belehaltunk. Én a mérgezésbe, Kagome a gyógyításba...
- Tehát, ha jól értem, akkor ezzel a démonnal kerültél szembe?
- Igen. Pokoldémonnak nevezik a fajtáját. Nem a mi világunkból való. De valahogy idekeveredett. És itt szítja a bajt. Nagyobbat, mintha azt szimplán a szerződésszegő Aidoo Nagyúr tenné. Vagy Naraku. Ugyanis vele is szövetkezett.
- Tényleg nyakig benne vagyunk. Küldjek követet északra és délre?
- Azt hiszem, ez esetben ez természetes. Találkozni akarok velük, minél előbb. De az üzenetet csak akkor adja át a futár, ha meggyőződött róla, ott még nincs befolyása a pokoldémonnak.
- Egy démon közeledik. Pontosan felénk. - szólalt meg Kagome.
- AZ egyik emberem. Kiadtam a parancsot, hogy folyamatosan jelentsék, mi történik a keleti határ mentén.
- Helyes. Így időben értesülünk a szándékaikról.
A katona közben hozzájuk ért, és tiszteletteljes távolságban várakozott. Sesshoumaru a maga szokott, jeges nézésével fordult felé, hogy meghallgassa. Csak annyi volt az új fejlemény, hogy néhány menekülő érkezett keletről. A nagyúr intézkedett, hogy kísérjék őket a birodalma központjába, hogy kikérdezhesse őket. Majd Kagomével és Reitával elfoglalták az egyik gyakorlópályát.