Sesshoumaru sorra kérte a lánytól az átlag démoni képességek előhívását: a méregkarmokat, energiaostort, átváltozásokat, gyors helyváltoztatást és a többit. Mikor a miko ezeknek eleget tett, következtek a különlegesebb képességek: a fény-katana előhívása, védő erőtér létrehozása és kiterjesztése mások fölé is. A gyógyítói képességeket nem ellenőrizte, hiszen azok meglétéről mindennap meggyőződhetett. Eközben a lánynak a környezetére is erősen koncentrálnia kellett. Úgy 5-6 óra múltán a youkai végre megszólalt:
- Mára elég lesz.
Kagome teljesen kimerült. Még nem is harcoltak, csak a képességei használatát gyakorolták. Az ostort még mindig nem tudta megbízhatóan kezelni. Volt, hogy magát csapta meg vele, vagy a fényes szál a mozdulatlan cél mellett csattant.
- Nem baj. - jelentette ki mindkét démon - nem egyszerű vele bánni. A démongyermekek elég sokáig tanulják. Neked régről megvan az alap, amit akkor elsajátítottál. Ösztönösen használod is. Ezt csak tovább kell fejleszteni. Holnap folytatjuk.
A démon-miko elgyötörten bólogatott, de ereje sem volt megszólalni.
- Reita, menj előre, ha a keletiek megérkeztek, intézkedj az ellátásukról. Utána várom őket az őrkaszárnya nagytermében.
A vörös hajú csak bólintott, és eltűnt.

A youkai leguggolt a farönkön ülő, ziháló Kagoméhez:
- Látom, kimerültél.
- Eléggé. De muszáj folytatni, ha le akarjuk győzni azt a rusnyaságot.
- Melyikre gondolsz? - kérdezte kaján éllel a hangjában Sesshoumaru.
- Igazad van, mindkettőre. Naraku is, és a démon is az...
- Kemény ellenfelek lesznek, főleg, hogy Kelet Urával is szövetkeztek. Megpróbálok beszélni a menekültekkel. Tudom, hogy elfáradtál, de jó lenne, ha velem jönnél. Több szem többet lát, és te csalhatatlanul felismered a sötét energia leghalványabb árnyát is. Soha sem lehet tudni... kém is közéjük rejtőzhetett.
- Rendben van. De így mégsem mehetek. Eléggé megviselt a hadakozás a saját ostorommal.
- Miért? A démonok becsülik a harcosokat. - csatolta le szúrós mellpáncélját.
- Észrevettem. Csakhogy eddig én nem voltam amazon. Nem szoktam még meg.
- Pedig ez is a kiképzés része: álld meg a helyed minden körülmények között, és az érzékeid maradjanak élesek... démoni jegyesem. - dorombolta a Nagyúr, miközben ölébe kapta Kagomét. A lány a mellkasához bújt, haja folyékony ezüstként ömlött végig az őt tartó démon karjain, szinte selymes köpenyként hatott.

"Figyel valaki bennünket. Egy démon."- közvetítette gondolatát a youkainak, miközben elszakította arcát a domborodó izmoktól, hogy kedvese arcára nézzen.
"Érzem. Tegyünk úgy, mint ha nem vettük volna észre. Ha a gyakorlópályát övező erdőből kiérünk a nyílt terepre, talán kiderül a kiléte. Az biztos, hogy nem Naraku. Nem ismerem az auráját, de valóban egy démon."- válaszolta a férfi, és ráhajolt a régóta áhított cseresznyepiros ajkakra. Szájuk és nyelvük lassú, gyötrően édes játékba kezdett, mely egyre hevesebbé vált.
A démonnő a karjait Sesshoumaru nyakára fonva húzta szorosan magához, miközben párja sem tétlenkedett. Ölelése, érintése és csókja maga volt az égető vágy, de annyira kontrollálta magát, hogy ennél tovább ne menjen. Elvégre még nem volt kézfogó... és a rejtőzködő kíváncsinak sem akart túl sokat a tudomására hozni.
Nagy sokára elszakította magát Kagome ajkaitól, és apró csókokat hintett szája mellé, az arcára és állára. Sóhajtva nézett a barna szemekbe, melyek tűzben égtek. Mámoros tekintettel csukta le elnehezült pilláit, miközben ajkait finoman végigsiklatta a miko haján, és mélyen magába szívta annak őrjítő illatát.
- Menjünk.- suttogta rekedten, miközben a lányt - bár öléből letette - csak egy másodpercre engedte el, hogy páncélját visszacsatolta magára.
- Még nem is jártam ott, ahol a keletieket fogadni fogod.
- Valóban nem. A palotaőrség kaszárnyája a Keleti Kapunál lévő téren van. Te pedig, rokonaiddal és barátaiddal együtt a palotában laktok. Ez így van rendjén. Mint az is, hogy a Palota leendő úrnőjeként te többet láss. - válaszolt halkan Sesshoumaru, hogy a leskelődő ne hallhassa. Nem akart információkat szolgáltatni a lakhelyükről egy idegennek, még jelentéktelennek tűnőt sem, nemhogy ilyet! A Palota biztonsága függött ettől. Lassan lépkedtek, kéz a kézben, de ugrásra készen, amit külső szemlélő nem vehetett észre. Nemsokára kiértek a fák közül, és rátértek a palotához vezető szekérútra, amely egy kicsiny falu házai között futott keresztül, mielőtt az őrszemként fölé magasodó építményhez ért volna.

A házak közé érve meghúzódtak az egyik szélső kunyhó fala mögött, és feszült figyelemmel fürkészték az eddig mögöttük lévő erdőszéli fákat és a keskeny ösvényt, amin az úthoz érkeztek.
"Ha démon - márpedig az - akkor sajnos érzi a jelenlétünket." - üzente Kagome a Nagyúrnak.
"Nem érezhet. Nemrég elsajátítottam egy apró varázslatot, ami olyan illúziót kelt, hogy a házak közt távolodunk." - vigyorodott el az inuyoukai. Majd kicsit megszorította a lány kezét, figyelmeztetésként. Ezzel egyidőben azonban a miko is jelzett:
"Óvatos mozgás a szélső fák közt."
"Remek. Egészen ügyesen használod a képességeidet!"
"Egy... róka?! De hiszen erős démont éreztem! Akkor ez számít arra, hogy meglepjük. Vagy nem akarja megriasztani a falusiakat. De figyelemre méltó képessége, hogy ilyen kis méretűre tud változni."
"Valóban. Mit akarsz tenni?"
"Szerintem én elétoppanok, még a falun kívül, te meg mögé... így nem tud elfutni."
"Jó. Csináljuk, de gyorsan, mert közeledik."

A róka egyszerre azt vette észre, hogy az általa követett személyek egyike elétoppan a semmiből. Megtorpant, és elismerően végigmérte az ostorát aktiváló démonnőt. Majd változni kezdett emberi alakjára, és egy katanát tartott a kezében. Kagome ebben a pillanatban ösztönei által vezetve hívta elő és lendítette meg az energiaostort. Csapásával kirántotta a démon kezéből a
fegyvert. Csak ekkor nézett a szemben állóra, hitetlenkedve:
- Reita?!
- Gratulálok, Úrnő! Ez a próba bevált. Ha gyakorláskor nem is tökéletesen bánsz még az energiaostorral, vészhelyzetben igen.
- Miért nem ismertünk fel?!
- Sesshoumaru természetesen felismert. Van egy egyezményes jelünk, amit csak ketten használunk. - magyarázta a vörös hajú férfi.
- Reita alakváltó démon, nem is akármilyen. Nagyon különleges, egyedi képességei vannak. - mosolyodott el halványan a youkai nagyúr.
- Értem. Még jó, hogy a katanára csaptam az ostorral, és nem a fejére...
- Kiismertem a gondolkodásmódodat, hime! Nagyobb esélye volt annak, hogy a fegyvert fogod célozni, mint hogy engem. Ezen felül már csak a gyorsaságomban bízhattam. - válaszolt a főparancsnok.
- Ennyire kiszámítható lennék?!
- Ismeretlen ellenfélnek nem. De akivel már harcoltál, annak igen. - bólintott Sesshoumaru.
- Most már ismered a fegyverek és az erőd használatát. Holnaptól azt gyakoroljuk, hogy gyorsan és váratlanul tudj átváltani egyik használatáról a másikra. Így nem tud kiismerni az ellenfeled. - fűzte hozzá Reita.
- Most már tényleg induljunk. Lássuk, miféle nációk érkeztek keletről! - sürgette őket a Nagyúr.