Két hét telt el. Keserves, rengeteg kínlódással és gyengéd türelemmel teli időszak...
Lisát a történtek után pár nappal hazavitték. Sérülései gyógyulásnak indultak, de a lelke még korántsem.
Daniel hét közben ugyan Edinburghban tanult, de önszántából vállalta a napi majdnem 4 órás oda-vissza utazást. A vívóedzéseit szüneteltette, és a táncórákon is csak rövid időre jelent meg.
A lányt többször meglátogatta Sue, Jacob és Matt. De elment hozzá miss Maddy is, és még néhány osztálytársuk. Lucy is benézett mindig, ha kijött Aronnal a birtokra. Egyikük sem tudta, valójában mi történt. Úgy tudták, a lánynak vakbélgyulladása lett, ami sürgős műtétet kívánt. Szerencsére a birtokon történteket a sajtó is név nélkül tálalta, így nem kombinálhattak.
Az akkori vendégek pedig az egész közjátékból nagyon keveset vettek észre, mivel az eléggé hűvös alkonyatban leginkább szobáikba húzódtak, vagy az étteremben tartózkodtak.
Amit egyik látogató sem nagyon értett: Lisát nem tudták kibillenteni az apátiából. Csak Danny közelsége hatott rá valamelyest, ha a fiú belépett hozzá, tekintete kissé más lett. De csak néha válaszolt egy-egy szót - még neki is.
Lisát mély lelki sebei éjjel még jobban gyötörték. Rémálmai voltak. Minden este nyugtatót adott be neki Lewis apu, de még így is mellette kellett lennie valakinek, mert dobálta magát. Legtöbbször Kate anyu virrasztott, mert neki mégis csak helyben volt a szálló, és a személyzet tudta a dolgát.

Daniel hazafelé tartott ezüstszín sportkocsijával. Aznap hamarabb tudott szabadulni, mert két előadás elmaradt az egyetemen. Szerencsére a hétvégéje is meghosszabbodott, mivel a másnapi óráit el tudta tenni a következő hétre. A fiú néha felpillantott az égre.
Valami készült. Határozottan. Már a kastélyt körülvevő erdőrengeteg szélén járt, amikor feltámadt az északi szél. Hazaérve sietve parkolt a garázsba kocsijával, és a csípős hideg elől gyorsan felszaladt a lépcsősoron a bejáratig. Táskáját lerakta szobájában, majd beköszönt öccseihez. Szüleik még nem érkeztek meg Carlisléből. Daniel nem is evett, azonnal Lisa szobájába ment. A mellette tartózkodó szobalány fellélegzett, ahogy a fiatal férfit meglátta. Még regeteg dolga volt, de nem hagyhatta egyedül a lányt. Amint tehát Dan belépett, a szobalány sietve távozott.
Lisa az ablakmélyedésben ült, és kifelé bámult. Lábainál ott feküdt hűséges kutyája, aki a fiú láttán üdvözlésképpen lustán megbillentette füleit.
- Szia, kicsi lány! Hazajöttem, és holnap nem is kell bemennem az egyetemre. - mondta, de aztán meglepetten elhallgatott.
A lány a fejét felé fordította, macskaszemeiben némi élet csillant.
- Szia! Nézd! - suttogta. Majd újra a kinti világra fordította figyelmét.
Daniel - némi reménnyel szívében, hogy hátha kezd visszatérni a régi Lisa - mostohahúga mögé ült a széles ablakpárkányra. A derekát átkarolta, állát a lány vállára támasztotta, és némán nézték a természet színjátékát. Az ablakmélyedésből félkörben remek kilátás nyílt a kastély környékére.

A téli álomra készülő parkerdő megmozdult. A feltámadó szél megrázta a csupasz ágaikat égnek meresztő fákat. Az évszázados, göcsörtös, roppant törzsek szinte reszkettek a csípős hidegtől. Maradék száraz leveleiket a zord észak lehelete letépte, megpörgette, majd messzire sodorta.
A Nap nyugaton ballagott, alábukni készült a hegyvidék mögé. Vörösarany fénye szelíden simogatta végig a tájat, de meleget nem adott. Odafent néhány apró felhő-csatlós kísérte az égi vándort. Habos ruhájukat a fény vérszínűre festette. Az égitest lassan eltűnt a hegytömb mögött. Fénye folyamatosan halványodott, már csak a felhők kaptak belőle. A vidék egyre sűrűbb homályba borult. Néhány magasabb hegycsúcsot még megvilágított a vöröses derengés, aztán az is tovatűnt.
Keleten az ég sötét ibolyakékké vált. Bársonyán apró ékszerekként csillantak meg az első csillagok. A nyugati ég pazar színorgiája egyre keskenyebb sávra korlátozódott. A légkör prizmaszerűen törte a kevés fényt, meghatározhatatlan, aranyvörös és zöldeskék színekben játszva.
Lisa suttogva megszólalt:
- Gyönyörű.
- Az. Mint te. - válaszolt vissza a mögötte ülő fiú.
Lisa válla megremegett. A több hete benne lévő, felhalmozott feszültség végre utat talált. A lány hangosan zokogni kezdett. Daniel nem szólt, csak magához húzta, és hagyta, hogy kisírja magát. A vigasztalásnak úgy sem volt értelme. Mostohahúga lassan abbahagyta a sírást, és bágyadtan nézett Dannyre.
- Ne haragudj. Csak a gondot okozom nektek.
- Butaság! Miért okoznál gondot?!
- Mert mindenki velem foglalkozik ahelyett, hogy a saját problémáit megoldaná.
- Ez nem így van. Anyáék például még nincsenek itthon. Carlisleban vannak. A suli meg megvár, nem szalad el. És akárhogy is nézzük, most neked van a legtöbb gondod.
- És a vívás? - terelte el kissé magáról a szót a lány.
- Egy kis pihenő ott sem árt. Már kezdett az agyamra menni Mr. Brown ordibálása. - kacsintott cinkosan Lisára, ami halvány mosolyt csalt a sokat szenvedett arcra. Daniellel madarat lehetett volna fogatni, amikor meglátta.
- Éhes vagyok, még nem ettem. Lekísérsz? - kérdezte azzal a célzattal, hátha sikerül belediktálnia a lányba néhány falatot.
- Rendben. - bólintott a kérdezett, de gyenge volt hozzá, hogy a saját lábán lesétáljon. A szőke srác egyszerűen felkapta, és levitte.
Ketten ültek a homályba borult ebédlőben, egymás mellett, de a fiú a székeiket szembefordította egymással. Falatonként etette az elgyengült teremtést, aki egyszer csak megjegyezte:
- Kérlek, megengednéd, hogy én egyek? Nem vagyok kisbaba.
- Dehogynem, Lisa-baba! - hajolt oda a háta mögül David kuncogva.
- Te meg hogy kerülsz ide? Nem is vettem észre, hogy bejöttél. - nézett vissza a válla fölött a barna lány.
- Mi is itt vagyunk! - szólalt meg Aron az ajtóból. Mellőle hangos lábdobogással indult meg Teddy, hogy gazdája lábához üljön.
- A kicsiknek már nem is lehet enni? Korog a szegény kis pocakom. - simogatta meg David a hasát, huncutul hunyorítva.
- Kis pocak?! - kérdezett vissza Aron, és felkapcsolta a villanyt.
- Hmm... nem is árt neki némi fogyókúra... már elmenne sörhasnak. - vette szemügyre Dan is vigyorogva.
- Aroné nagyobb. Fogyózzon ő! - feleselt vele öccse.
Megtört a jég. Lisa elnevette magát. A hazaérkező Wright-házaspár mosolyogva hallgatta őket az előtérből. Majd ők is leültek közéjük vacsorázni. Több hétnyi bánat után jól esett fellélegezni.

Evés után a nappaliban tévéztek. Lisa kimerülten dőlt el a kanapén. Félálomban érezte, hogy mostohabátyja ölbe vette, és bevitte a szobájába. Út közben belekapaszkodott a fiú nyakába, és nem engedte el még akkor sem, amikor Danny az ágyra rakta. A szőkeség nem akarta felébreszteni, így ott maradt mellette. Sokáig hallgatta a sötétben a szél visítását, a kandalló parazsának pattogását. Érezte maga mellett a lány lélegzetét, szívdobbanásait. Lisát a szokásos injekció hiánya ellenére most nem gyötörték a rémálmok. Mindez a fiút nyugalommal töltötte el, és lassan ő is álomba merült.

Odakint a szél lassan elcsitult. Hallgatózó, várakozó csend lett. Hangtalanságát néha megtörte egy-egy bagolyhuhogás. A kristálytiszta levegő észrevétlenül párásodni kezdett, miközben már nyugaton is teljes pompájukban ragyogtak a távoli világokat jelző apró fénypontok. A sötét égen néma színjáték vette kezdetét. Felhők gomolyogtak elő, és az ég egyre nagyobb területén falták fel a csillagok kicsiny szikráit. Mégsem lett sötétebb. A felhők terhe ugyanis milliárdnyi pici, fehér kristály volt, amiken megtört, szóródott a csillagfény... Az égi takaró egyre hízott, vastagodott.
Később egy kíváncsi, kósza hópihe elindult felfedezni az odalenti világot. Egyre több társa követte... elhagyták felhő-anyjuk ölelését. Szálltak, szabadon, néha meglibbenve egy-egy kicsinyke légmozgástól. Amikor már sűrűn, szakadatlanul hulltak, kavargó táncba kezdtek. Útjuk a fagyos földön véget ért. Megültek minden apró résben, minden kicsi mélyedésben. A hajnalt vastag hópaplan köszöntötte, beborítva a világot.

Daniel a szokatlan világosságra ébredt, és arra, hogy karja elzsibbadt. Hirtelen nem tudta, hol van, aztán eszébe jutott, hogy Lisát hozta fel a szobájába előző este, és ott ragadt. A karján a lány feje nyugodott. Felé fordulva, nyugodtan, derűs arccal pihent. A fiú óvatosan kihúzta karját, hogy megmozgassa, majd féloldalt fekve felkönyökölt, és úgy nézte "húgát".
Akaratával kellett fékeznie magát, hogy ne nyúljon a lány arcához, hogy ne simítsa meg selymes bőrét és haját. Így inkább visszafeküdt mellé, és úgy legeltette tovább szemeit. Lisa álmában megérezte a rajta időző jade szempár pillantását. Apró sóhajjal nyújtózott egyet. Egy forró lélegzet csiklandozta a nyakát.
- Daniel... - suttogta félálmában önkéntelenül.
- Itt vagyok. - válaszolt szinte dorombolva a fiú.
Lisa hirtelen nyitotta ki macskaszemeit, amikor meghallotta a fiú hangját. Mélyen elpirult, amikor tekintetük egymásba kapcsolódott.
- Jó reggelt! - köszönt neki a szőke mosolyogva.
- Szia! Te egész éjjel itt voltál?!
- Igen. Baj? - kérdezte ártatlanul.
- Nem. De akkor biztosan nem aludtál.
- Remekül aludtam. Nem kiabáltál, és nem dobáltad magadat.
- Tényleg? - nyíltak nagyra a zöld szemek.
- Tényleg. Remélem, rosszat sem álmodtál.
- Valóban nem. Hosszú hetek óta először tudtam pihenni.
Lisa felült, és úgy nézte a még mindig lustán elterülő szőke srácot. A jadezöld szemek huncut csillogásal tekintettek fel rá.
A lány szomorú mosolya láttán Dan is felült, és komolyan megszólalt:
- Kicsi lány! El tudod mondani nekem, mi történt? Másnak nem kell, ha nem akarod. A rendőrökkel majd beszélek én. Neked is könnyebb lenne, ha valakivel megosztanád.
- Jó. Csak neked mondom el. Ugye, megígéred, hogy legalább te nem fogsz kiborulni?
Daniel tekintete komor lett, de bólintott:
- Megpróbálom.
Lisa csendesen, maga elé meredve, monoton hangon mondott el mindent, amire emlékezett. Mostohabátyja nagy önuralommal hallgatta, miközben átölelve, nyugtatólag simogatta a lány hosszú, barna haját. Néha kezét dühében ökölbe szorította. Amikor "húga" végzett mondandójával, csak ennyit jegyzett meg:
- Száz halált érdemel. De mit tett volna veled akkor, ha nem hozunk el Los Angelesből?!
- Nem tudom. Talán azt, amit itt is akart... hogy ne beszélhessek.
- Nem akarom, hogy újra kiborulj, de valamit el kell mondanom. Az Államok Peter Smith kiadatását kérte. Ott négy lánnyal végzett hasonló módon, mint ahogy veled akart... az apja segítségével.
- Jaj... - nyögte kétségbeesetten Lisa.
- Ne sírj! Most már biztonságban vagy. Megkapják, amit érdemelnek. - szorította magához.
Teddy szimatolva tekintett rájuk fekhelyéről, de - mintha értette volna, hogy gazdája a gyógyulás útjára lépett - még csak el sem vakkantotta magát, hanem csillogó szemekkel figyelte őket.
Amikor Lisa kissé megnyugodott, Dan átment a saját szobájába, hogy átöltözzön, és Lisa is rendbetegye magát. Mindketten gyorsan lezuhanyoztak, majd felöltöztek, és a fiú már kopogott is mostohahúga ajtaján:
- Gyere reggelizni. Rád fér. Az utóbbi időben annyit fogytál, hogy majd átszakadsz. Aztán a mai napra van egy tervem...

A családi körben elköltött villásreggeli után Aron és ikre lihegve terültek el saját székükön. Túl jóllaktak. Bátyjuk szemei ördögien villantak rájuk:
- Lustaság ellen tudok egy jó ellenszert!
- Na ne már... - nyafogta David.
- Eltanultad az edződtől az "állatkínzást"? - tódította Aron.
- Nem. De tényleg pocakosodtok, öcséim! - vigyorgott. Felállt, testvérei fölé magasodva.
Lisa halványan elmosolyodott, Kate és Lewis pedig kíváncsian figyelte, mit ötlött ki elsőszülöttük, aki immár sikeresen túllépett saját problémáján.
- Nos, remek hó esett, és nem is olvad. Ki kell használni. Amúgy is nektek kell ma megsétáltatni Teddyt.
- Essünk túl rajta... - sóhajtott szenvedő arccal Aron. Felállt, és rátekintett a szintén mártírt játszó ikertestvérére.
- Megyek már. - morogta David.
- Ne szenvedjetek már ilyen látványosan! Hogy örüljetek, mi is kimegyünk Lisával egy kicsit. - sandított a lányra, hogy mit szól ötletéhez.
- Szeretem a havat. Otthon csak akkor láttam, ha nagy ritkán északra, a hegyekbe mentünk. - mélázott Lisa.
- Akkor mozgás! - nyúlt a kezéért, és álló helyzetbe húzta.
- Remélem, azért ésszel mentek! Hideg van. Ugye, nem egy szál pulóverben tervezitek a sétát?! - jegyezte meg Lewis.
- Sétát?! Mikor szánkózni is lehet? - nézett apjára Daniel. Jade szemei csillogtak.
- Remek ötlet! Lisa még úgy sem látott ilyet. - mosolyodott el Kate.

Melegen öltöztek, de úgy, hogy könnyen tudjanak mozogni. Amint kiléptek a házból, az ikrek bosszúja fogadta őket. Puha hólabdák loccsantak szét körülöttük, és egy-kettő célba is talált. Daniel a lányt maga mögé húzta, majd viszonozta a támadást. Kissé hatékonyabb volt öccseinél, majdnem minden hógolyó eltalálta "ellenfeleit". Lisa is lehajolt, és gyúrt pár hógolyót, majd eldobta.
Aron és David hamarosan feladták, és nevetve, piros orral megfutamodtak. A hatalmas juhászkutya dübörgő lavinaként lódult utánuk.
Lisa és Dan szintén vidámak voltak. Elsétáltak az istálló felé, ahol már be volt fogva négy hatalmas ló egy szánkó elé.
- Üljenek csak fel! - biztatta őket a kocsis.
Danny felsegítette mostohahúgát, majd ő is fellépett. Egy meleg takaróba bugyolálta lábaikat, aztán bólintott:
- Indulhatunk!
A lovak pehelyként ragadták magukal a nehéz alkotmányt. A kocsis néha pattintott az ostorral, de soha nem bántotta az állatokat, csak a hanggal adott nekik biztatást. A puha hó surrogott a széles szántalpak alatt. Csak a havon csúszó talpak nesze, a lovak patáinak tompa dobogása törte meg a csendet. A jeges varázslatba fagyott világ fehéren csillogott. Olyan helyeken jártak, ahová nyáron még nem lovagoltak ki. Az út felfelé tartott. Elkanyarodott egy tavacska mellett, amibe egy szikláról jégcsap-orgonák csüngtek. A fagy előtt itt egy kis patak vízesése táplálta a tavat...
Sötéten bólogató fenyves közt folytatódott utazásuk. Néha egy-egy madár pittyent, a menedékül szolgáló sűrű tűlevelek közül. Az ágakról itt-ott puhán esett a földre a lecsúszó hó.
Lisa megbűvölten nézte mindezt. Igaza volt Kate anyunak. Életében először utazott lovas szánon, és még előtte havat is alig látott...
Elfelejtette mindazt, ami vele történt, és csak az álomszerű tájban gyönyörködött. Daniel - őt figyelve - elégedett mosolyra húzta száját: terve sikerült. Lisa a gyógyulás útjára lépett.