- Nem kell velünk tartania többé… Oda megy, ahova akar! – váltott kissé keményebb hangnemre, mert tudta, hogy csak a magabiztosságára számíthat, ami most nincs teljesen jelen.

Látta a lányon, ahogy egy kicsit megvonaglik az arca, szája széle pedig megremeg. Fejét lehajtotta, és összekulcsolt kezeire meredt. Hát tényleg itt kell hagynia. Őt, Valeiret, még Nathan is hiányozni fog, a maga kissé idióta viselkedésével.

- Értem… - mondta halkan, és felállt az ágyról. Meglepte a férfi hirtelen hangulatváltozása, de valahol számított erre. – Az orvos… khm… az orvos csak holnap jön, így… nekem kell… itt… itt maradnom. – simított idegesen egy tincset a füle mögé.

A férfi újra felvette a már jól megszokott, „kalózjelmezt”, és gúnyosan elmosolyodott, szemöldökét pedig a magasba emelte. Beth valahol megkönnyebbült. Nem tudott volna végig itt ülni, ha a férfi komoly maradt volna, vagy esetleg látja rajta azt a furcsa arckifejezést, ami láttatni engedte az érzelmeit. Mindkettő szokatlan volt tőle.

- Csak nyugodtan! – mondta a férfi, és újra a párnákra dőlt.

Elizabeth a székhez ment, de mielőtt elfoglalta volna helyét, kicsit távolabb húzta az ágytól.

- Ennyire ijesztő lennék? – kérdezte a férfi, és mindkettejüknek beugrott egy korábbi beszélgetés. A lány szája megrándult, de végül vissza tudta magát fogni, és nem mosolyodott el.

- Maga megtestesíti a legrosszabb rémálmomat! – motyogta halkan.

Több percnyi csend után felpillantott, és látta, hogy a férfi szélesen vigyorog. Elpirult, és zavarát titkolva, lehajtotta fejét. A gyertya vidáman pislákolt mellette a kis asztalon, narancsos derengésbe vonva a szobát. Kihúzta magát, majd újra elengedte. Kezdett fájni a háta.

- Azon a széken akarja tölteni az egész éjszakát? – kérdezte újra a férfi, Beth pedig felpillantott.

- Már kezdem megszokni…

Legnagyobb meglepetésére a férfi mocorogni kezdett. Teljesen a falhoz húzódott, vigyázva, nehogy félrecsússzon csípőjéről a takaró. Mikor abbahagyta a fészkelődést, várakozva a lányra pillantott.

- Mi lesz már?

Beth szemei elkerekedtek, és a szék támlájának dőlt.

- Tessék?

- Nem vagyok hajlandó végignézni a szenvedését azon a nyamvadt széken, úgyhogy jobb, ha idejön…

- Nem hiszem, hogy ez… jó ötlet…

- Szerintem meg az nem jó ötlet, hogy ellenkezel…

- De én…

- Te?

A lány nem válaszolt.

- Ha nem jössz ide, felkelek, és direkt olyan dolgokat fogok csinálni, ami most nem lenne jó ötlet, és ha a doki kérdezi mi történt velem, rád fogom az egészet!

A lány meghökkent a zsaroláson. Tényleg képes lenne megtenni? Merje megkockáztatni?

- Pihennie kellene, és nem akarok az útjában lenni…

- Beth…

A férfi hangja, már komorabb volt, a lány pedig megborzongott.

- De így… csupa kosz a ruhám…

- Ki mondta, hogy ruhában kell idejönnöd? – kérdezte, de amikor látta, hogy a lány lesápad, kijavította magát. – Nem azt mondtam, hogy meztelenül, az alsóruha rajtad maradhat…

- Micsoda előzékenység! – morogta, és felállt, majd hátat fordított a férfinak, miközben a gombokhoz nyúlt, de megállt.

- Nos? – kérdezte a férfi, és ép karját a feje alá csúsztatta, majd úgy nézte a nőt.

- Van más választásom? – kérdezte a lány utoljára, de már előre tudta a választ.

- Nem, nincs…

A lány összeszűkült szemekkel rámeredt, a férfi pedig elvigyorogta magát.

„Mint egy óriásira nőtt gyerek…”

- Akkor lenne szíves nem bámulni, amíg leöltözöm?

A férfi a plafonra emelte tekintetét és felsóhajtott. Amint tudta, hogy a lány már nem nézi, óvatosan visszapillantott rá.

A sárga ruha lassan meglazult, Beth pedig lecsúsztatta a vállain. Rhys nyelt egyet, mikor megpillantotta az alsóruhát… Tudta, hogy nagyon vékony az anyag… hiszen még ő adta Valnak, hogy adja rá a lányra… lehet, hogy mégsem volt nagyon jó ötlet ez az egész. A ruha suhogva hullott a lábaihoz, Rhys idegei pedig pattanásig feszültek. „Ezt neked, Rathmore! Te keverted magadnak, idd is meg!” A lány lehajolt a ruháért, az alsóruha pedig ráfeszült a hátára, és átsejlett alóla a fűző. Ahogy kilépett a ruhából, Rhys a csipkés harisnyakötőt is észrevette. A vágy késként hasított altestébe, és idegesen megnyalta a száját. „A… francba!”

A lány kezébe vette a ruhát, majd, mint valami pajzsot, maga elé emelte, és a férfira pillantott. Meglepődve vette észre, hogy a férfi őt bámulja, és egy kisebb párnát szorongat… vagyis inkább szorít az ágyékához… Beth elpirult, és a székre fektette a ruhát, majd háttal a férfinak leült az ágyra.

- A hajad is… - mondta rekedten Rhys, és miután felfogta, hogy mit nyögött ki, legszívesebben saját magát pofozta volna fel.

Beth hátrapillantott a válla felett, és tudta, hogy még inkább úgy néz ki, mint egy főtt rák. Rhys legnagyobb meglepetésére azonban engedelmeskedett. Kihúzta hajából a szalagot, ami fürtökként hullott vissza hátára. Rhys egy pillanatra összeszorította szemét, és még görcsösebben kapaszkodott a párnába. Miért őrjíti meg saját magát? Ha nem tesz valamit, felpattan, és kirohan a szobából…

A lány megemelte a takaró szélét, és alácsúszott. A hátára feküdt, melléig felhúzta a takarót, és a plafont kezdte el bámulni. Nem bírta tovább, a kíváncsisága felül kerekedett rajta, és oldalra sandított. A férfi már annyira szorította a párnát, hogy ízületei elfehéredtek a kezén. Fentebb csúsztatta tekintetét. A férfi állkapcsa úgy megfeszült, hogy Beth azt hitte, összeroppan. A kalóz is a mennyezetet bámulta, mereven, kitartóan. Nagyot nyelt, ádámcsutkája felugrott egy kicsit. Ideges volt… de hát miért? 

- Talán mégsem volt ez olyan jó ötlet… - mondta halkan, és egy utolsó pillantást vetve a párnára, ismét előre nézett.

- Nem… csak aludjon! – váltott ismét magázásra. Most már biztos, hogy ideges!

Több percnyi néma csend után, a lány ismét megszólalt.

- Még soha nem aludtam férfival…

- Szerencsére, még én sem!

Bethből kitört a nevetés, miközben kezeivel eltakarta az arcát. Végül levegő után kapkodva a férfi felé fordította fejét, és még mindig vigyorogva, megkérdezte.

- Biztos, hogy nem?

Rhys is felé fordult, döbbenten, de mikor meglátta a lány jókedvtől csillogó szemeit, elfelejtette, hogy mivel akart visszavágni.

- Egészen biztos…

A lány az oldalára fordult, két kezét az arca alá fektette, és felnézett rá. A takaró lecsúszott a derekáig, haja tincsenként takarta be vállát.

- És mint férfi a nővel? – kérdezte halkan.

Rhys újra a szemeibe nézett.

- A kalandjaimról akar hallani?

A lány elbűvölően pirult el, és zavartan lesütötte szemeit egy pillanatra.

- Nem úgy értettem. Hanem, aludt-e már nővel…

- Hát persze! – tért vissza férfiúi önbizalma. – Vagyis… hát… két verzió van, melyikre kíváncsi?

- Mi a két verzió?

A férfi pajkosan elvigyorogta magát, és végigmérte a lányt.

- Az egyik, ahol csak aludtam… a másik pedig, hogy az alváson kívül… más is történt.

Beth vörössége már a nyakára is letért, fogaival beleharapott alsó ajkába. Rhys is szerette volna ugyanezt megtenni…

- Akkor… inkább az első…

- Nem.

A lány értetlenül összevonta szemöldökeit.

- Hogy…

- Úgy értem, még nem aludtam nővel úgy, hogy nem nyúltam hozzá.

- Ó… - suttogta halkan. – Akkor… veszélyben kellene éreznem magam? – kérdezte, de felordított volna az ostobasága miatt. Mi történt vele, hogy ennyire meghibbant?

Rhys a lány sebeire gondolt, és arra, hogy valószínűleg kirohanna a szobából, ha megpróbálná a magáévá tenni, bármennyire is szeretné. Beth még nem szedte magát össze lelkileg annyira, hogy készen álljon erre az egészre. A sebek láttán nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy kitalálja mit tettek vele. Ráadásul abban sem volt biztos, hogy a lány szeretné, hogy ilyen… bizalmassá váljanak vele a dolgok. Nem… ezt nem teheti meg.

- Nem. – válaszolta lágy hangon, de az elhatározás megkeményítette szavait.

Bethet úgy érte a válasz, mint egy arcul csapás. „A francba mit hittél? Térj már észhez!” Zavartan elmosolyodott és ismét a hátára fordult.

- Rendben… - mondta halkan csak azért, hogy a férfi ne jöjjön rá, mennyire remeg a hangja. Tudta, hogy nem a férfiak álma, de ez a kemény elutasítás fájt.

 „Térj-ész-hez!” Mivel lenne jobb, ha most odaadná magát a férfinak? Holnap így is, úgy is el kell innen mennie! Ráadásul kerek-perec kimondta, nem kell velük mennie, és nincs veszélyben mellette, mert nemes egyszerűséggel, nem kívánja! Ha mégis sikerülne vele eltöltenie egy éjszakát, az sem biztos, hogy élvezné… hiszen eddig csak fájdalmat kapott… kell az neki, hogy lelkileg is még jobban megsérüljön? Egy frászt! Lehunyta szemeit, és próbált nem arra koncentrálni, hogy a férfi itt fekszik mellette, rövidebb távolságban, mint egy karnyújtás, de nem érdekli őt…