A Nap sugarai melegítették az arcát, amik beszűrődtek a vékony résen a sötétítők között. Elizabeth felsóhajtott, és még jobban összehúzta magát. Nem is tudja, mikor aludt utoljára ilyen jót. Felnyitotta szemeit, és elsőre azt sem tudta megmondani, hol van. Lassacskán azért eszébe jutott minden.Érezte, hogy valami a hátát, és hasát melegíti, és hogy, nem a párnákon fekszik. Fejét óvatosan megemelte, és lassan hátrapillantott. Rhys még aludt, egyenletes szuszogása csiklandozta a nyakát. Jobb karját kinyújtotta, nyilván azon aludhatott – gondolta Beth. A lány háta teljesen hozzásimult a másikhoz, a férfi bal karja átvetve a derekán, tenyere a hasán. A takaró éppen csak takarta a csípőjét.

Alsó ajkát beharapta, és próbált nem arra gondolni, mennyire jó lenne minden reggel így ébredni. „Fejezd be! Ezt már megtárgyaltuk!” Megemelte a karját, hogy kicsúszhasson alóla, de a férfi még szorosabban szorította magához, és a nyakába dünnyögte.

- Várj még… egy kicsit…

Beth visszafektette fejét Rhys karjára, és felsóhajtott.

- A doktor mindjárt itt lesz.

- És? – sóhajtotta félálomban.

- Nem láthat meg minket így!

- Nem is csinálunk semmit…

Újra megpróbált kiszabadulni a másik karjai közül, de Rhys nem engedte.

- Ne mocorogj már annyit… - morogta összeszorított fogakkal, ahogy a lány feneke az ágyékának dörzsölődött, és azon imádkozott, hogy a másik ne vegye észre az „állapotát”.

- De…

Rhys felsóhajtott, és kinyitotta szemeit. – Úgysem fogsz hallgatni rám, mi?

Beth konokul hallgatott, a férfi pedig több percnyi kínlódás után, elengedte. A lány felült, és megigazította félrecsúszott alsóruháját.

- Bármelyik percben itt lehet… - mondta vádlón, és felállt.

„Ó, Szent Isten!”

A reggeli fényben, még inkább látni lehetett mindazt, amit az alsóruha megpróbált elrejteni. Rhys legszívesebben a fal felé fordult volna, hogy ordítson egyet, de már csak azért sem tette, nehogy megrémissze a lányt, ráadásul a sebe is megakadályozta ebben.

Elizabeth gyorsan összefogta a szalaggal a haját, és a ruha után nyúlt. Most nem érdekelte, hogy a férfi nézi-e vagy sem, csupán minél gyorsabban fel akart öltözni. Nagyon nem szeretett volna a doktor előtt úgy mutatkozni, hogy félreértsék a helyzetet.

A férfi felé fordult.

- Gyere kintebb!

Rhys nem mozdult, csak felvonta a szemöldökét.

- Minek?

A lány türelmetlenül sóhajtott.

- Ha ott gubbasztasz, rá fognak jönni, hogy melletted töltöttem az éjszakát! – mondta, miközben rákvörös lett, és észre sem vette, hogy végig tegezte a férfit. Rhys viszont igen.

- Na és? Ott fekszem, ahol akarok!

Beth rámeredt, majd beletúrt a hajába, és inkább az ablakokhoz lépett. Gyorsan rántotta ki a függönyöket, így a fény hirtelen lepte el a szobát. Hallotta a férfi morgását, nem esett neki jól a hirtelen jött fény… a lánynak viszont pont ez volt a célja! Ismét megállt az ágy felett, és lepillantott a férfira, aki „ártatlanul” felmosolygott rá. Hát… ez annyira volt ártatlan, mint ő szűz…

- Legalább a párnákat hadd igazítsam meg. Ülj fel!

Rhys morogva teljesítette a kérést.

- Rabszolgahajcsár… - dünnyögte. – a betegnek még pihennie sem lehet…

Elizabeth játékosan bordáinak nyomta a könyökét, Rhys pedig furcsa nyekkenő hangot adott ki magából. Mire a férfi hátrafordult volna, ő már rég végzett a párnákkal, és kiegyenesedett.

- Zavar a hajad? – kérdezte rápillantva a kócos hajára, ami beterítette vállát.

- Nem vághatod le! – jelentette ki fenyegető hangon. Beth kárörvendően elmosolyodott.

- Nem erre gondoltam, de nem rossz az ötlet! Úgyhogy a beteg csak vigyázzon a szájára, mert a végén még kopaszon ébred! – fordult el tőle, hogy megkeresse a fekete szalagot, amit még nem is olyan rég rakott el. Diadalittas arckifejezéssel felkapta a földről, és ismét a másikhoz lépett.

- Szóval? – kérdezte két ujja között felmutatva a szalagot.

- És ezt hogy képzelted? – kérdezte a férfi furcsa hangon. – még nem tudom használni a karom…

„Na, persze… de ahhoz, hogy fogva tartsa, már egészséges volt!”

Beth felsóhajtott, és feltérdelt az ágyra, úgy hogy valamelyest a kalóz háta mögé kerüljön. Remegő kezekkel túrt a másik hajába, és ujjaival hátrasimította a tincseket. Nem gondolta volna, hogy ennyire… selymes lesz…

Rhys libabőrös lett, és megpróbálta elfojtani, feltörni készülő, jóleső nyögéseit. Ezt a nőt csak azért küldték hozzá, hogy kínozza! Semmi másért! Az égiek nagyon pipák lehetnek rá!

Addig fésülte ujjaival a másik haját, míg elfogadható állapotba nem került, majd a fekete szalagot, háromszor áttekerve rajta, megkötötte a tarkójánál. Tekintete a férfi tarkójára tévedt, majd a vállán lévő kötésre. Másik kezét a hátára téve, megemelte a kötést, hogy egy pillantást vessen a sebre. A seb körül már varasodott a bőr, de nem volt semmi fertőzésre utaló jel. Szépen gyógyult.  

- Timnek igaza volt… - mondta halvány mosollyal.

A férfi hátrapillantott rá, a válla felett.

- Miben?

- Azt mondta makacs vagy, mint egy öszvér… nem akarsz még elmenni ebből a világból… - válaszolt halkan.

- Legalább megszabadultál volna tőlem végleg… - mosolygott rá kihívóan, Beth pedig felvette a kesztyűt, de kopogtattak.

Az illető nem várta meg, amíg szólnak, hogy bejöhet, hanem csak… bejött.

Beth úgy sietett le az ágyról, mintha parázzsal tették volna tele. Elvörösödve hátrafordult, majd kínosan rámosolygott Nathanre, aki felvonta az egyik szemöldökét, és várakozó mosollyal rájuk meredt.

- Rosszkor jöttem? – kérdezte.

- Nem! – vágták rá egyszerre!

Nathan tovább somolygott, és közelebb lépett.

- A doki itt van, csak előreküldött, mert megállt beszélgetni egy nővel.

- Hát én… azt hiszem egy kicsit kimegyek…

- Ó, miattam ne fáradj! – vetette le magát a székbe a férfi, és rápillantott a nőre.

- De én…

Az ajtó kinyílt, majd belépett rajta az orvos.

- Ó, már láthatóan jobban van! – jelentette ki, nem kis megkönnyebbüléssel a hangjában. Köpenyét levetette, a lány kezébe nyomta, majd táskáját magához véve, az ágyhoz lépett. Nem szólt semmit, rögtön munkához látott. Óvatosan letekerte a kötést, és alaposan megvizsgálta. Látszott arcán az elégedettség.

- Nagyszerű munkát végzett, Miss…

- Sinclair! – válaszolt Beth szemrebbenés nélkül. Látta Rhyst, ahogy meglepődve felvonja az egyik szemöldökét, de csendben maradt.

Az orvos rákent a férfi sebére egy furcsa illatú kenőcsöt, majd tiszta vászonnal, újra bekötözte.

- Még legalább egy hetet pihennie kell, aztán mozoghat, de csak óvatosan! Addig remélem a kisasszony itt marad, és tovább ápolja! – nézett rá egy pillanatra Bethre.

- Én… nem hiszem…

- Ugyan, remekül végzi a munkáját! Azt hittem, hogy egy félholtat találok, már elnézést Uram, ehelyett majd kicsattan az erőtől! Ha hinnék a mágiában, azt hinném Hölgyem, hogy maga természetfölötti erőkkel bír! De az is lehet, hogy csak a személyisége a gyógyír!

Beth elpirult a bókáradattól, és lehajtotta fejét. Örült, hogy az orvos elismeri a munkáját, de ez az egy hét itt maradás… nem teljesen így képzelte! Itt mindenki összeesküszik ellene? Hogy fog még hét teljes napot kibírni a férfi mellett? Főleg hogy az úgy „öltözteti” le és fel, mint valami babát… Ő meg olyan bolond, hogy meg is teszi!

- Ahogy szeretné – sóhajtotta lemondóan. Ugyan, ki győzhet a férfiakkal szemben?

 Az orvos nem maradt sokáig, még elhadart valamit arról, hogy Rhys szervezete rendkívül erős, és csodálkozott azon, hogy nem fogyott sem az ópium, sem pedig a morfium. Miután a doktor távozott, Nathan sem maradt több ideig. Arra hivatkozva, hogy Valerienek talán szüksége lehet valamire, kisétált a helyiségből. A csend most elviselhetetlenül feszült közöttük, de egyikük sem próbálta megtörni. Beth nem tudta mit gondolhat a férfi. Vajon nagyon mérges, hogy nem ment el? Vagy van egyáltalán egy kicsi esélye is arra, hogy örül a jelenlétének? Ó, Istenem, ez a bizonytalanság egyszer a sírba fogja üldözni!