Nem történt semmi különös, egész nap. Unalomban telt el. Rhys legtöbbször aludt, ilyenkor a lány meg fellélegezhetett, mert nem érezte magán a másik vizslató tekintetét. Kis időre átment Valeriehez, hogy megnézze, milyen állapotban van a lány. Jót beszélgettek, de látszott rajta, hogy még nem pihente ki magát teljesen. Nathan úgy viselkedett vele, mint egy törékeny porcelánbabával. Bár, most annak is látszott, de az életkedve egyre inkább visszatért belé. Sok férfival is összefutott a legénységből, akik hálálkodtak, ahogy csak tudtak. Tim még át is ölelte. Beth úgy érezte magát, mintha találkozott volna elveszettnek hitt testvérével. A Madamtól megtudta, hogy a flotta emberei házkutatásokat kezdtek el végezni a város szegényebb negyedében. Rhys, mikor megtudta ezt, hihetetlenül dühös lett, de Beth kiérzett a hangjából egyfajta félelmet is. Most tudja magáról Rhys is, hogy tehetetlen, és ha most bukkannának rá, védekezni sem tudna, nem hogy elmenekülni. Ez idegesítette a legjobban. Este a férfi megint nem hagyta annyiban, így Bethnek ismét vele kellett aludnia. Furcsának találta, hogy nem érzi zavartan magát. Mindkettőjüket hamar elnyomta az álom.

Az éjszaka közepén Rhys megéhezett, Beth pedig kért a Madamtól némi ennivalót.

- Ez rágós…

Beth csak a szemét forgatta a kijelentésre.

- Ne engem hibáztasson, nem én készítettem!

- Nem érdekel… - morogta Rhys. Elege volt már abból, hogy próbálja megtörni a jeget, de a lány még mindig magázza! Bár most mit is akar egyáltalán?

- Úgy látom, bal lábbal kelt! – dőlt hátra a székben, és keresztbefonta maga előtt karjait.

- Csak hiszed…

- Akkor mi baja van? – kérdezte Beth. Ha tovább hallgatja ezt a morgó férfit, aki most inkább hasonlít természetileg egy medvére, ő is vészesen közeledni fog a „zsémbes asszony” szerephez!

- Ez… férfiügy…

- Óóó! Így már minden világos!

Rhys rápillantott.

- Nem hiszem…

- Akkor felvilágosítana, hogy miért is kell a gorombaságát hallgatnom?

A férfi fészkelődni kezdett, és már az a kis étvágya is elment, ami hirtelen „támadta” meg. A tálcát lerakta a kis asztalra, és hátradőlt.

- Mondom, hogy férfiügy…

- Talán régen volt nővel? – szaladt ki Beth száján, és mikor a férfi ránézett, szemének villanásából, rájött, hogy telibe talált!

- Khm… azt hiszem én… én ezt most inkább leviszem… - fogta volna meg a tálcát, de Rhys elkapta a csuklóját.

- Mi lenne, ha abbahagynád ezt az idegesítő magázás-játékot? – kérdezte halkan. A lány a szemeibe nézett.

- Miért hagynám abba?

- Mert idegesít.

- Akkor csak ennyi baja van?

Rhys közelebb húzta egy kicsit, Bethnek pedig rá kellett támaszkodnia az ágy szélére a másik kezével, ha nem akarta, hogy a férfira essen.

- Nem. Az előző megállapításod is igaz, de nem hiszem, hogy felajánlanád a… szolgálataidat… így mi lenne, ha a másik problémára ugranánk, és abbahagynád a magázást, csak hogy egy kicsit jobb legyen nekem?

Beth érezte, hogy rettenetesen elvörösödik, és megpróbálta kihúzni kezét a kalóz keze közül, de a másik nem hagyta. Nem szorította annyira, hogy fájjon, de elég erősen ahhoz, hogy ne tudjon szabadulni.

- Nem hallottam!

- Én nem engedtem meg, hogy tegezzen!

- Én viszont igen!

- Az engem, fikarcnyit sem érdekel! Megtartom a kellő távolságot, még ha Maga nem is akarja!

Rhys pillantása a lány szemeiről a szájára tévedt. Úgy érezte, hogy keze, amely a lány csuklóját tartotta fogva, külön érzékel mindent. Szinte felerősödve érezte a lány bőrének simaságát… Mégis mi a franc történik vele?

- Üss meg! – nyögte ki végül.

Látta a lányon, hogy megrökönyödik.

- M… micsoda? – kérdezte ledöbbenve.

- Üss meg! Vágj hozzám valamit, bármit!

- De… én…

- Csináld már!

- Nem! Miért ütnélek meg? – kérdezte letegezve a másikat.

- Mert azt mondtam!

- Nem!

- Kérlek…

- De miért?

Rhys nem tudta mit tesz, de egy rántással húzta le a lányt az ágyra. Beth még fel sem ocsúdott a meglepetéséből, a férfi már fölé is hajolt. Minden tétovázás nélkül lehajolt hozzá, száját pedig a lány ajkaira nyomta. Felnyögött az élvezettől, és átkarolva a nőt, még szorosabban húzta magához. Beth, az első bizonytalan próbálkozások után, bátran csókolt vissza, ajkait pedig szétnyitotta, bebocsátást engedve a férfinak. Rhys ráfeküdt a lányra, és próbált úgy helyezkedni, hogy lehetőleg a két combja közé simuljon, bár a hálóing elég sikeresen meghiúsította ezt a tervét, ezért felhúzta az anyagot, egészen a lány csípőjéig.

Beth átkarolta a férfi nyakát, és szorosan magához szorította. A kalóz megszakította a csókot, és letért a nyakára. A lány megborzongott, amikor csókot nyomott a füle mögötti érzékeny részre. Felsóhajtott az élvezettől, egyik térdét felhúzta. Soha nem hitte volna, hogy egy férfi lehet ilyen gyengéd is. Főleg, hogy kalóz! A kalózokról állandóan az a hír terjengett, hogyha megkívántak egy nőt, kérés nélkül a magukévá tették, ha akarta az illető, ha nem. Rhys akaratos volt, de pozitív értelemben. Nem okozott volna neki fájdalmat semmi pénzért, és ezzel Beth nagyon is tisztában volt. 

Kitapogatta a férfi hajában a szalagot, és kibontotta. Rhys haja függönyként omlott le arca két oldalán.

Beharapta alsó ajkát, és beletúrt a kalóz hajába, mikor az, kezébe vette egyik mellét, és kör-körös mozdulatokkal kényeztetni kezdte. Még soha nem tapasztalt izgatottság lett úrrá rajta, és minden egyes percét kiélvezte a helyzetnek. Reszketve várta, hogy mi lesz a folytatás, úgy érezte magát, mint egy tudatlan szűzlány, és nem hitte el, hogy ettől még jobb is lehet, jobb is történhet vele. Hátradobta fejét, mikor megérezte mellén a férfi forró leheletét. Csak nyöszörögni tudott, némán kérve, hogy folytassa, ne hagyja abba. Rhys végigsimított combján, lent a térdétől, fel, s becsúsztatta kezét a hálóing alá, majd felsimított az oldalán, végig, kínzó mozdulatokkal, egészen mellének aljáig. Beth felhúzta másik térdét is, így a férfi már pontosan a két lába között feküdhetett. Kezeit a másik hátára tette, és megpróbált ő is ugyanannyi örömöt adni a férfinak, amennyit ő adott neki, ebben a néhány percben. Mikor Rhys föntebb csúszott rajta, a lány végigfuttatta nyelvét a másik nyakán, az álláig, a férfiből pedig meglepett nyögés szaladt ki. Lepillantott a lányra. Haja szétterült a párnán, nagy ellentétet alkotva a hófehér párnával, ami szinte világított a beszűrődő Hold fényétől.

- Biztos, hogy akarod? – kérdezte lihegve, Beth pedig beleegyezőleg bólintott egy aprót, és még szorosabbra fonta az ölelést. Hangosan felnyögött, és szorosan behunyta szemeit…

Zihálva ült fel, és több percig csak maga elé meredt, mert a sötétben nem tudta hol van. Vadul dübörgő szívére szorította kezét, és próbálta lenyugtatni magát… „Ez csak egy álom volt… csak egy álom… csak… álom.” Mikor szeme megszokta a sötétséget, körbetekintett. A kis asztalon ott pihent a tálca, mellette az ágyban, pedig a férfi, aki szerencsére nem kelt fel. Halkan sóhajtott egy hatalmasat, és hátrasimította haját. „A francba!” Nem tudta eldönteni, hogy most megkönnyebbüljön azért, mert nem történt semmi, vagy elszomorodjon miatta… Mindkettőnek meg volt az előnye, és a hátránya is. Ha megkönnyebbül, az azért jó, mert nem olyan sültbolond, hogy ilyet tegyen egy olyan férfival, akit alig egy hete ismer. Rossz, mert kihagyott egy ilyen lehetőséget! Ha pedig elszomorodik… az egyáltalán nem jó! Nincs is jó oldala ennek a verziónak! Mert az azt jelentené, hogy foglalkozik a férfival… érzelmileg kezd kötődni hozzá, ezt pedig nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon nem akarta! Nagyon nem! A legjobb lesz, ha ezt az őrült álmot kiűzi a fejéből, és a közeljövőben, még csak gondolni sem gondolhat rá, nem hogy elemezni kezdené!Szíve még mindig szabálytalanul vert, bőre forró volt, de már kezdett magához térni. Lepillantott a mellette fekvő férfira. „Hogy még álmomban is mire képes… hihetetlen… nem csoda, hogy imádják a nők…” Óvatosan visszafeküdt, lehetőleg úgy, hogy ne érjen hozzá semmilye a férfihoz. Még hátat is fordított neki. Nyugalma nem tartott sokáig, ugyanis a férfi a hátának simult, és átkarolta, ahogy azt reggel is tette.

- Rosszat álmodtál? – kérdezte a férfi suttogva, lehelete a lány tarkóját simogatta, Bethet pedig kirázta a hideg.

- Igen… mondhatni… - nyögte, kicsit sírós hangon. De legalább így hitelesebb lett a hazugsága.

Rhys felsóhajtott, és a lány feje alá fúrta karját, másik kezével meg – amellyel átkarolta – magukra húzta a takarót.

- Nyugodj meg… itt vagyok… - motyogta fátyolos hangon.

HÁT ÉPPEN EZ A BAJ! Beth nem tudta, hogy most sírjon vagy nevessen… esetleg mindkettőt egyszerre… Valami nagyon rosszat követhetett el előző életében, amiért most kell ilyen keményen bűnhődnie! De legalább azt tudná, hogy előreláthatólag mennyit kell még törlesztenie! Lehunyta szemeit, felsóhajtott.

- Tudom… - válaszolt alig hallhatóan. Rhys megint átkarolta, tenyerét hasára simította, Elizabeth meg elálmosodott. Pár perc múlva elnyomta az álom.