Másnap reggel Rhys ébredt először. Elégedetten feküdt az ágyban, mert már rég érezte magát ilyen kipihentnek. Még azt is kellemesnek tartotta, ahogy a lány feje a karján pihent. Minden bizonnyal álmában fordulhatott felé, mert most szemből bújt hozzá a férfihoz. Feje a vállgödrében pihent, karjai egyfajta védfalként húzódtak az ő, és a lány teste között. Lábait felhúzta, a jobb térde az övéi között. Cinikusan elmosolyodott. Elizabeth Noell túlságosan büszke, hogy magától vetemedjen ilyenre… Vagy más áll a háttérben. Nos… első dolga lesz a mai napon, hogy beszél Valerievel. Vajon kiszedett már valamit a lányból?

Nem tudta volna megmagyarázni – még ha agyonütik sem – hogy miért foglalkoztatja ennyire a lány múltja. Valami mindig hajtja előre, és nem engedi, hogy abbahagyja a nyomozást. Tudta, hogy itt sokkal nagyobb, mélyebb dolgok vannak, mint hogy szó nélkül itt hagyja őket. Pedig ez lenne a helyes!  Egyszerűen csak kisétálni a lány életéből, mielőtt még valami hatalmas marhaságot tesz. Azt már nem tudta nevén nevezni, hogy mi lenne az a hatalmas marhaság, de tudta, hogy benne van a pakliban, miszerint elköveti.

Beth lassan mozgolódni kezdett, ő pedig résnyire nyitott szemmel nézte. A lány kinyitotta szemeit, Rhys pedig majdnem felnevetett a az arckifejezésén. Sejtette, hogy a lány most azon gondolkodik, hogy, hogy a francba került ilyen helyzetbe. Lassan kihúzta térdét az övéi közül, fejét pedig megemelte, és kicsúszott a karja közül. Rhys úgy tett, mintha még aludna, úgyhogy nem kapott a lány után, bármennyire is szeretett volna. Furcsán üresnek és hidegnek érezte az ágyat, ahogy felült a lány, és hátat fordított neki.

Beth megrökönyödve nézte a széken fekvő, halványkék ruhát. Úristen, a mennyben! Ki hozta ezt be? Az a valaki látta őket, ahogy… Te jó ég! Most mindenki azt hiszi, hogy megtörtént az, amiről csak álmodott? Mindenesetre örült a ruhának, mert a sárga rengeteg mindenre emlékeztette, ráadásul már nem volt a legtisztább.  Felállt, hogy elvegye a ruhát a székről, de kinyílt az ajtó. Megdermedt egy pillanatra, de mikor látta, hogy csak Valerie az, kicsit megnyugodott. Zakatoló szívére szorította kezét, és óvatosan visszaült az ágyra.

- Ó… ugye nem zavartam meg semmit? – kérdezte furcsa mosollyal, Beth pedig elvörösödött.

- Nem… dehogy – suttogta vissza, és újra felállt. – A ruha…

- Nemrég hoztam be, remélem eltaláltam a méreted.

Beth céklavörös arccal bólintott, kezébe vette a ruhát, és a paraván mögé sétált.

- Hogy van az arcod? – kérdezte Beth halkan, nehogy felébressze a kalózt. Emlékezett rá, milyen morcos volt tegnap este, mikor az éhség verte fel. Persze semmi sem történt, a vacsora után lefeküdt és elaludt. Csak a mostanában megromlott fantáziájának idétlen játéka volt az az álom, ami miatt felriadt. Még szerencse!

- Már nem fáj… - válaszolt a lány közömbös hangon, mintha arról beszélnének, milyen az időjárás. – Volt már rosszabb is.

Beth el tudta képzelni, hiszen a lány évek óta a hajón dolgozott. Biztos volt benne, hogy a harcból is kivette a részét. De mérget vett volna arra, hogy még, ha nem is maradnak ennek a dolognak látható sebei, a lelkén még jó darabig ott lesznek. Nem minden nap akarják megerőszakolni az embert… Tudta, hogy a lánynak egy ideig ez még rettenetesen fájó „seb” lesz. Már ha magából akar kiindulni…

- Nathan?

Kilépett a paraván mögül, és egy halvány mosollyal hátat fordított a lánynak, hogy segítsen begombolni a ruha kapcsait. Valerie készségesen állt hozzá. Fürge, apró ujjai pillanatok alatt végzett, de Beth már előre félt az estétől… Lehet, hogy először megkéri Valeriet, hogy gombolja ki, és csak azután jön be ide…

- Vele már más a helyzet – váltott át Valerie könnyed hangja aggodalmassá. Az orvos szerint nem tiszta vágás volt, úgyhogy megmarad a sebhely…

Beth megfordult.

- Annyira sajnálom…

Valerie arcán egy elgondolkodó mosoly terült el.

- Én nem… szerintem szexisebb vele! Olyan… rosszfiús!

Beth felkuncogott, és fejét rázva az ágy melletti kis asztalhoz lépett. A hajkefét felkapta, és gyorsan átfésülte a haját.

- Beth, szóltam a Madamnak, úgyhogy a szomszédos szobában vár egy dézsa forró víz. Gondoltam, szeretnél…

- Ó, köszönöm! Imádlak!

Valerie ajkán önelégült mosoly húzódott.

- Engem ki nem imád?

Beth elvigyorogta magát, és az ajtóhoz lépett, de megtorpant, és a férfi felé fordította a fejét.

- Ne aggódj, addig vigyázok erre a hatalmas gyerekre…

Beth bólintott és kiment a szobából. Amint becsukódott az ajtó, Rhys megszólalt.

- Hatalmas gyerek?

Valerie ismét elvigyorogta magát, és leült a székre.

- Csak azért mondtam, mert tudtam, hogy hallod!

Rhys álmos arcán, bágyadt mosoly terült el, és ép karját a feje alá csúsztatta.

- Ilyen átlátszó lennék?

- Ó drágám, a színészi tehetségeddel nincs semmi gond. Csak engem nem tudsz átvágni!

- Ettől féltem!

- Hát félhetsz is!

A csend, ami közéjük telepedett, nem volt nyomasztó. Olyan légkör volt ez, ami a bajtársak és a testvérek között található. Egyikük sem töprengett azon, hogy mivel törhetnék meg a csendet, mert nem érezték magukat kínosan. Rhys tényleg úgy tekintett a nőre, mintha a húga lenne. Soha meg sem fordult a fejében, hogy olyan lépést tegyen felé, ami által „közelebb” kerültek volna egymáshoz. Nem az volt, hogy Valerie nem volt szép, mert nem volt igaz. A szőke hajával, s tüzes, szinte fekete szemeivel egzotikus szépségnek hatott. Egyszerűen csak… nem tekintett rá úgy, mint egy következő kalandra. Főleg, hogy Nathan komolyan vette a lányt.

- Beszéltél már vele?

Valerie szemei az arcára siklottak, és hátradőlt a széken.

- Miről? – keresztbe fonta karjait.

- Tudod te! – motyogta, és a lány felé fordított a fejét. – Mondd el!

Valerie fészkelődni kezdett.

- Ez nagyon személyes, Rhys…

- Azt gondoltam, de merem remélni, hogy nem hiszed azt, hogy szét fogom kürtölni!

Valerie lehajtotta a fejét, és úgy pillantott rá.

- Neked sem szabadna elmondanom!

- Val…

- Rhys ez…

- Val…

- nagyon személyes, utálni fog, ha…

- Val…

- elmondom neked, értsd már meg!

- Val, nem fogja megtudni! Ígérem!

- Akkor miért akarod azt, hogy elmondjam?

Hát ez volt az a kérdés, amire ő maga sem tudta a választ! Viszont akkor sem engedte, hogy a lány kitérjen a válaszadás elől! Tudni akart mindent, nem érdekelte, hogy van-e joga rá vagy nincs. Majd máskor foglalkozik a „miért” – ekkel. Egyelőre most nincs kedve hozzá.

- Mondd el!

Valerie vállai előre görnyedtek, és vádlón nézett a férfira.

- De csak dióhéjban! És nem kérdezel többet tőlem! Ha akarsz valamit tőle, ne engem használj fel információszerzésre! Így is rosszul érzem magam, amiért el fogom mondani! – sorolta a feltételeket.

Rhys bólintott.

- Szexuális játékszere volt egy szadista állatnak.

Rhys a mondatra úgy megmerevedett, mint akit gyomorszájon vágtak egy husánggal, aminek szögek voltak a végén. Tudta, hogy Valerie nem túloz… az Istenért, hiszen ő maga is látta a nyomokat a hátán! És tudta, hogy halványan még mindig ott vannak! Te jó ég…

- Ki volt az?

Valerie elfordította a fejét.

- John Harper.

Rhys ledöbbent.

- A flotta tábornoka?

Valerie bólintott, Rhys pedig azon tűnődött, hogy jöhet-e még rosszabb. Sejtette, hogy igen.

- Mit… - furcsállta, hogy megbicsaklott a hangja, és utálta, hogy Valerie ezt észrevette. – Mit tett vele?

Valerie sötét, kifürkészhetetlen szemeivel rápillantott. Rhys látta rajta, hogy azon őrlődik, mit mondhat még el, és mit nem.

- Beth elmondta, hogy Harper azt mondta neki, idézem: Szeretne mindent kipróbálni rajta, amit egy rendes, szerény feleséggel nem tehet meg.

A seggfej! Ki fogja belezni! És a beleinél fogva felköti!

- Megkötözték, Rhys… - halkult el a lány hangja. – Harper „barátai” pedig végignézték… Ez… ez annyira… Senki sem érdemli meg ezt…

- Ő pedig főleg nem… - mondta csendesen, és felrémlettek előtte az esetek, akárhányszor megérintette a lányt, ő mindig összerándult, és ijedt szemeket meresztve, várt valamire. Az arckifejezéséből ítélve, és most, hogy tudta mi történt, nyilván azt várta, hogy megüti. Te Jó Isten, hogy a francba tudta volna megütni? Még olyan nőket sem volt képes megütni, akik rászolgáltak volna. Tényleg rászolgáltak volna! Hát még őt… Inkább vágná le tőből a kezét, mint hogy egyszer kezet emeljen rá.

- Mióta…

- Két éve… meghalt az anyja, az apját nem ismeri.

- Két éve? – nyögött fel a férfi, és a plafonra emelte a fejét. – Hogy-hogy nem esett teherbe? 

- Harper nem akart törvénytelen gyereket, de ezzel fenyegette Bethet. Ha nem engedelmeskedik, teherbe ejti, és kidobja. Vagy odaadja másnak.

Rhys érezte, hogy az agyát elönti a vörös köd.

- De nem mondok többet! – makacsolta meg magát a lány, és kiegyenesedett ültében, összefonta karjait maga előtt.

- Rendben…

Nem is kell… Ennyi elég volt egy napra… egy egész életre.