Beth nyakig merült a forró vízben, és jólesően felsóhajtott. Jókedvében majdnem felnevetett. Már meg sem tudja mondani mikor fürdött utoljára forró vízben. Míg cselédként dolgozott, mindig hidegben kellett. De most már minden más… nem igaz? Lustán felsóhajtott, és behunyta szemeit. Most már csak azt kell eldöntenie, hogy hova menjen, miután a férfi kihajózik a nyílt tengerre a kalózbandával együtt. Annyi bizonyos, hogy minél távolabb a kikötőktől, távolabb Brightontól, távolabb Plymouthtól, távolabb John Harpertől. Talán elmehetne Leicesterbe. Az anyja onnan származott. Talán még élnek ott rokonai. Másrészről azért is jó, mert majdhogynem Anglia közepén van. Nincs kikötő…sem tengerészek… sem flotta. Ideális hely az újrakezdéshez. Bár előre látta, hogy darabokra fog törni a szíve, ha nem láthatja a tengert, de ezt az áldozatot meg kell hoznia egy nyugodtabb élet reményében. Az is lehet, hogy nevelőnőnek áll. Írni, olvasni tud, türelme rengeteg, a gyerekeket pedig imádja. Miért is ne? Nem is rossz ötlet. Elmerülten kezdte el dúdolni az a dallamot, amit az anyjától hallott mindig altatóként. Kinyitotta szemeit és kitekintett az ablakon, fel az égre.

Ha az anyja még élne… talán annyi minden más lenne. Lenne valaki, akihez tartozik, akihez hazamehet, akivel beszélgethet, őszinte dolgokról… a halála olyan volt, mintha belőle vágtak volna ki egy darabot. Rettentően fájt még mindig. Tudat alatt tisztában volt azzal, hogy míg él nem fogja senki enyhíteni a fájdalmat, de szeretett volna úgy élni, ahogy az anyja is akart. Amikor meghalt, dühös is volt. Most már szégyelli magát miatta, de akkor csak az volt előtte, hogy egyedül hagyták. Senkire sem támaszkodhat. Dühös volt rá, mert semmit nem árult el az apjáról. Ha tudná, hogy ki ő, talán biztosabb jövő elé nézhetett volna. Most, hogy újra belegondolt, jót nevetett az akkori naivságán. Ha az anyját elüldözte, őt miért fogadta volna vissza? Bár ebben sem volt biztos, mert az anyja nem mondta el, hogy pontosan mi is történt akkor.

Rhys csendben hallgatta a halk hangot. A szomorú dallam átszűrődött a vékony falon, őt pedig még a hideg is kirázta. Lehunyta szemeit, teste elernyedt, és maga elé képzelte a lányt, ahogy fürdik. Kibontott haja nedvesen tapad a hátához… ő pedig csak a sebeit látja… csak a sebeit. Tudta, hogy már biztosan halványultak, de ahogy erőlködve próbálta képzeletben eltüntetni őket, azok csak még erősebbek lettek, még inkább láthatóvá váltak az amúgy hibátlan, hófehér bőrön. Szerencsére a nyakán már nem látszódott. Reggel volt elég ideje megfigyelni. Hogy a hátán mi a helyzet, nem tudta pontosan, legfeljebb akkor, ha leimádkozza róla a hálóinget, de rögtön tudta, hogy hamarabb vágná arcon saját magát, mint hogy egy ujjal is hozzáérjen. Inkább a plafont kezdte el bámulni, mert a képzeletbeli látvány miatt alig bírt magával. Kegyetlen lesz ez a pár nap, ami még hátra van, mielőtt elindulna. Igaz, hogy szeretett volna hamarabb, sőt, szándékában is állt, de erről még nem nagyon akaródzott tájékoztatni másokat.

A lány életéből is szeretett volna úgy kilépni, hogy lehetőleg csalódjon benne. Azt nem tudta megmondani pontosan, miért, de abban biztos volt, hogy jobb úgy elválnia tőle, hogy haragudjon rá, vagy kellemetlenséggel gondoljon vissza az együtt töltött napokra. Ismét elhatározta magát, hogy amint visszamegy a szigetre, a sárga földig leissza magát, és ebben még az apja sem fogja megállítani! Senki! Még ő sem! Aztán, majd ha valamennyire összekaparta magát, újult erővel száll hajóra, hogy öregbítse hírnevét és szokásához híven, játsszon a tűzzel, amíg bitófán nem végzi.

Megkönnyebbülésére a dúdolás abbamaradt, és ha folytatta is, a víz csobogásától nem igazán lehetett hallani. Nyilván most szállt ki. Beleremegett a gondolatba, ahogy maga elé képzelte megint. Szinte látta a vízcseppeket, ahogy egyenként törnek utat lefelé a testén, fényes csíkokat hagyva maguk után. Összeszorította az öklét. Átkozott legyen, ha egy ujjal is hozzáér!

Egy bő negyed óra múlva a lány belépett a szobába, Valerie pedig felpattant a székről. Zavart volt. Láthatóan zavarban érezte magát, de Beth nem tudott rájönni mi lehetett az oka.

- Valami… gond van? – kérdezte halkan, de mikor látta, hogy a férfi ébren van, már természetesebben mozgott a szobában, nem osonva, mint valami tolvaj.

- Á, dehogy! Ugyan már! Mi lenne? – kérdezte hadarva, és hevesen gesztikulálva az ajtó felé iramodott. – Át kell néznem Nathanhez! – mondta, és kisurrant a szobából. Beth értetlenül nézte a csukott ajtót, ahol az előbb Valerie eltűnt, majd lassan visszafordult az ágyhoz.

Rhys némán figyelte a lányt.

- Nem éhes? – kérdezte Beth, és próbálta elsimítani a szoknyán a nem létező ráncokat.

- De igen… - „rád fáj a fogam!” tette hozzá gondolatban, de hangosan már nem mondta ki. Beth elvörösödött a vizslató tekintettől, és próbálta jobban összehúzni a dekoltázsát.

- Csak ilyen ruha volt… a Madam szerint ez volt a legszerényebb… én próbáltam…

- Szerintem jól áll. – szakította félbe csendesen. A kék kiemelte szemeinek a színét. A dekoltázs nem is volt annyira feltűnő… mármint neki, aki hozzá volt szokva ahhoz, hogy olyan ruhában – vagy anélkül – látta a nőket, amik csak alig-alig takartak valamicskét. Azok a darabok inkább kiemelésre szolgáltak, mint takarásra, helyesbítette ki magát.

A lánynak viszont ez is túl sok volt. Bár az is lehet, hogy csak ő volt már túlságosan is fusztrált szexuálisan. „Igen… nagyon eljött az ideje annak, hogy bepótoljam azt a négy hónapot, amit a tengeren töltöttem!”

A nyakkivágás négyszög alakú volt, hófehér csipkével és tüllel szegélyezve. Ugyanazt a csipkét varrták az ujjához is, ami a könyökénél végződött. A haját csak egyszerűen hátrafogta egy szalaggal, ami még itt-ott nedvesen csillogott.

- Akkor hozom…

- Várj! Ki akarok próbálni valamit!

A francba, ezt annyira rosszul fogalmazta meg! A lány megmerevedett a mondattól, és kissé elsápadt. Bár nem feltűnően, azért ő észrevette.

- Vagyis… inkább segíts!

Beth nem értette a dolgot, csak állt továbbra is az ágy mellett, pár lépés távolságra. Rhys feltornázta magát ülő helyzetbe, és onnan figyelte a nőt.

- Nem ettem még embert, és nem is áll szándékomban. De ha még is, majd jelzem, hogy legyen időd elfutni… - morogta mérgesen, de csak magára volt dühös!

A lány hamar összeszedte magát és közelebb lépett. Bizonytalan lépései miatt, Rhys már előre átkozta magát. Lábait lelógatta az ágyról, a takarót pedig magához szorította, nem akarta a lányt kellemetlen helyzetbe hozni.

- A helyzet az, hogy járkálni szeretnék – jelentette ki.

- De…

- Sétálnom kell, különben idegbajos leszek! Nem bírok ki még egy percet az ágyban! Soha nem töltöttem még ennyi időt a négy fal között.

Látta, ahogy a lány szájának a sarka megremeg, de nem mosolyodik el.

- Kárt fog tenni magában.

- Önszándékból, ha nem hagyod ezt abba!

Beth a fogai közé harapta az alsó ajkát. Rhysnak nagy volt a kísértés, hogy lehúzza maga elé és ő folytassa. 

- Ha tegezni fogom, megígéri, hogy nem kel fel az ágyból?

- Ez zsarolás, én pedig utálom, ha zsarolnak! – rázta meg a fejét.

- Akkor sajnálom, de nem segíthetek. Az orvos utasítása szerint…

- Nem érdekel mit mondott, nekem most mennem kell!

- De még…

Rhys, ahelyett, hogy tovább vívta volna a megszokott szócsatájukat, a  jobb karjára támaszkodott, és a lábaira állt. Egy kicsit megszédült, de nem ült vissza. Lassan kiegyenesedett, és önelégülten pillantott le a nőre, aki most már nem tudott lenézni rá.

- Orvosok… nem tudnak azok semmit!

Beth idegei pattanásig feszültek, és csak feszülten várta a pillanatot, mikor kell a másik után kapnia, nehogy kárt tegyen magában. Férfiak!

Látszott Rhyson, hogy bizonytalan még abban, hogyan is tovább, de Beth már csak büszkeségből se próbálta meggyőzni arra, feküdjön vissza, különben bajok lesznek! Nézte a kalózt, ahogy a jobb kezével tartja csípője előtt a takarót, a balt pedig megfeszíti és próbálja úgy tartani, hogy ne okozzon kellemetlenséget. A haja ki volt engedve, kicsit kócosan hullott a vállára. Bethet letarolta a látvány, hogy még ilyen reggeli borostával és ennyire gyűrötten is ilyen jóképű. Felsőtestét és haját hátulról világította meg a Nap, így olyan hatása volt, mint egy bukott angyalnak, akit éppen most üldöztek ki a mennyországból.

- Pont előttem állsz! – szólalt meg végül. Beth visszazökkent a valóságba, és rámeredt a férfira.

- Tudom.

Rhys felvonta a szemöldökét és hamisan elmosolyodott.

- Ha nem tudnám Szirénem, hogy félsz tőlem, talán még be is próbálkoznék! Bár félek a gondolattól, hogy nem is valóság vagy, csupán egy jelenés.

Beth pipacsvörös lett a gondolattól, hogy mi mindent hallott a férfi, miközben ő önfeledten fürdött.

- Hallotta?

- Engem még nem vádoltak azzal, hogy perverz lennék!

- Én nem is…

- A falak a hibásak, nem én!

Előre lépett s mikor látta, hogy a lány hátrál, beletörődve mosolyodott el.

- Egyezzünk meg! Ha segítesz, nem nyaggatlak tovább a tegeződéssel.

Látta a lányon, hogy fontolóra veszi a dolgot, mégis megrázta a fejét.

- Nem akarom, hogy… bármi baja történjen, amíg én vigyázok magára.

Rhys elvigyorodott, és közelebb hajolt.

- Te akarsz rám vigyázni? – kérdezte halkan. Beth állta a tekintetét, miközben jobb vállára tette a kezét, és kicsit hátrébb tolta volna, de a férfi nem engedte magát.

- Ha nem tudná, én hoztam ki a halál torkából!

- Nem felejtettem el.

Beth az arcát fürkészte, majd nagyot sóhajtott.

- Úgysem tudom rávenni, hogy visszafeküdjön, igaz?

„Ha te nem jössz velem, akkor nem!”

- Eltaláltad!

A lány hátrébb lépett és várakozón megemelte szemöldökeit.

- Akkor hajrá!

- Nem vagyok versenyló… - dörmögte Rhys és előrelépett egyet, de az egyensúlyát kissé nehezen ment kordában tartani. Éppen keményen koncentrált arra, hogy ki tudja kerülni a széket, mikor megérezte a lány karját a derekán, később pedig a vékony testét, ahogy nekifeszül. Karját átvetette a lány vállán, és magához húzta. Látta rajta, hogy nem erre számított.

- Mit akarsz, Bogaram?  

- Mondtam már, hogy maga mellett nem vállalok kockázatot! Még a végén kitörte volna a nyakát, az emberei pedig engem gyilkolnak meg, mert megöltem a kedvenc kapitányukat!

Rhys jót vigyorgott ezen, majd nagyon picit ránehezedett a lányra. Beth így is nyögdécselt alatta, elképzelése sem volt, hogy hogyan is hozhatta ki, mikor alig volt magánál. Több erő van benne, mint képzelte. Lassan, de biztos léptekkel eljutottak a szoba végéig, majd megfordultak. A járás egyre biztosabban ment, mire azonban elért az ablakhoz, teljesen kifáradt. Gyorsan össze kell kapnia magát, ha pár nap múlva el akar innen mennie!

- Honnan tanultad? – kérdezte csendesen, és lenézett a lányra, aki kibámult az ablakon.

- Micsodát?

- Azt a dalt.

Beth felnézett rá egy pillanatra, majd újra ki az ablakon. Több percnyi csendben állhattak így, Rhys már azt hitte, hogy nem fog válaszolni.

- Az édesanyámtól. Mindig ezt énekelte, ha zaklatott voltam, vagy aludni mentem – mondta alig hallhatóan.

- Most az vagy?

Beth arcán furcsa kifejezés suhant át, végül halványan elmosolyodott.

- Nem… és remélem, hogy soha többet nem is leszek az.

Rhys sokáig nézte a profilját, majd ő is kitekintett a tájra. Igen… Ő is tiszta szívéből remélte!