- Kis figyelmet kérek! - szólította fel az osztályt miss Santos a következő hét elején.
A csapat elcsendesedett. Még a máskor notórius fecsegők is elnémultak. Érezték, hogy miss Maddynek valóban fontos mondandója akadt.
- A verseny előtt még akad egy kis erőpróba. Az egyetem dékánja azzal keresett meg minket, hogy az idei karácsonyi bálon mi adjunk műsort. Tehát a hagyományos nyitótánc mellett egy páros produkcióval is készülni kell. Nincs rá túl sok időnk, mindössze két hét. A dékán úr viszont kikötötte, hogy a páros, aki bemutatót fog tartani, Elisabeth és Daniel Wright legyen. Valahol látta őket együtt táncolni...
- Az csak otthon lehetett... amikor gyakoroltunk. Eddig sehol nem léptünk fel együtt. Vagy Mattel, vagy Johnnal voltam mindig párban, amikor valahol felléptünk. - súgta idegesen Lisa Susanne-nak.
- Nyugi. Nem lényeg, hogy hol látott. A lényeg, hogy előttetek a lehetőség. Tudod, hogy Matt és John is remekül táncol. De valamiért egyikükkel sem alkotsz tökéletes párost.
A két lány elhallgatott, és újra tanárnőjükre figyeltek, aki épp Luise hisztijét fékezte meg, aki attól borult ki, hogy nem ő lesz Daniel partnere. Szülei kezei nem voltak oly hosszúak, hogy a nagyhírű egyetem dékánjának döntését befolyásolhatták volna...
Daniel nem volt jelen. A fiú - délelőtt lévén - az egyetemi vívócsarnokban edzett. Az óra után Lisa küldött neki egy üzenetet a telefonján, de biztos volt benne, hogy mostohabátyja már értesült a dologról.
Az óraközi szünetek témája nagyrészt a bál volt, amire egyébként csak meghívóval lehetett bejutni, de a műsort adó csoport kiváltságként maradhatott éjfélig.

A délutáni edzésen John megkapta a csapat nagy részét, hogy a keringővel foglalkozzanak. Miss Santos pedig Lisa és Daniel műsorát állította össze, az érintettekkel együtt.
- Tanárnő! Szerintem ha a többiek keringővel nyitnak, akkor nekünk valami jóval ütősebb táncot kell produkálni.
- Mire gondolsz, Daniel?
- Valami gyorsabbra, esetleg egy táncbemutatószerű, két-három stílusból összeálló produkcióra.
- Igazad van. Lisa?
- Egyetértek. Valami nem annyira megszokottal jobban fel lehet dobni a hangulatot. A keringő a hagyományos nyitó minden bálon.
- Hmm... egy tangó? - kérdezte a tanárnő tűnődve.
- Az is standard tánc. Ha úgy gondolja, miss Maddy, mi eltáncoljuk. De mellette kellene némi latin. Elvégre nem csak tanárok lesznek ott, hanem jó néhány diák is.
- Viszont más ruha kell hozzá. Át kell közben öltözni. - jegyezte meg Lisa.
- Akkor ketté is bonthatjuk a műsorotokat. A nyitótánc után rögtön a tangó. Majd később, éjfél előtt a latin blokk.
- Rendben. - bólintott a páros, majd neki is kezdtek a műsor kidolgozásának.

A hó nem maradt meg sokáig. Elolvadt, és ködös, szürke téli idő köszöntött rájuk. Sue és szobatársnője méla undorral szemlélte az ablakon kívüli panorámát. Lassan indulniuk kellett a másik épületbe, ahol az edzést tartották.
- Mit műveltél John Hawkkal, hogy ennyire visszafogott veled szemben? Mintha kerülne téged. - jutott eszébe Susanne-nak, amikor meglátta, hogy a fekete fiú az edzőterem felé tart.
- Kerül?! Hiszen a versenyen sajnos ő lesz a partnerem! Biztosan feszíti a büszkeség, hogy az egész osztályt ő felügyeli nyitótánc-ügyben, és azzal van elfoglalva.
- Lehet. De nem is annyira pofátlan már veled.
- Ajánlom is neki! Bemutatkozott a kutyámnak, és Teddynek nem volt szimpatikus... Kissé megkergette.
- Hihi... Ez mikor történt?
- Amikor beteg voltam... - mélázott szomorú mosollyal Lisa. Nem mondta el még Sue-nak sem, hogy akkor mi történt vele.
- Beteg...  Lisa, neked úgy volt vakbélgulladásod, mint nekem!
A lány zavarba jött.
- Sue... nemsokára mennünk kell.
- Lisa! Csak nem...
- Mi nem?!
- Terhes voltál?!
- Sue! Ezt ugye nem gondolod komolyan? Kitől?!
- Én... Danielre gondoltam. Egyszer láttalak benneteket a parkban. - cincogta tétován a lány.
Nagy meglepetésére a zöld szemekből eltűntek a villámok, és akkora fájdalom költözött a helyükre, hogy Sue megdöbbent. Lisa lehunyta a szemeit, és az ágyára borulva zokogni kezdett.
- Ne! Kérlek, ne sírj! Bocsáss meg! - motyogta Sue teljesen összetörten. Nem tudta, mihez kezdjen.
Valaki kopogott a bejárati ajtón. A lány felpattant, és szinte kicsapta az ajtót a meglepett Daniel előtt.
- Bocsi... szia! - nyögte zavartan, majd amikor felfogta, hogy ki áll előtte, elvörösödve, zaklatottan hadarni kezdett:
- Jó, hogy jössz. Valami borzasztót mondhattam akaratlanul Lisának, mert rettenetesen sír... és nem tudom, mivel bánthattam.
- Szia! Miket mondtál neki? - csukta be az ajtót a fiú maga mögött. Nagyon halkan beszélt, így Sue is önkéntelenül lehalkította a hangját:
- Hát, nem hiszem, hogy örülnél, ha meghallod. - nyelt nagyot a lány tűzvörösen. Mivel azonban egyenes jellem volt, belevágott. Ha rémisztő zavarral küszködve is, de elmondta beszélgetésük lényegét Dannek.
- Én is őszinte leszek. Ha csak az lett volna a baj! De nem lehettem mellette, és megjelent nálunk a volt partnere. Lisa éppen egyedül ment a szállóból az otthonunkba. Az amerikai elkapta.
Susane döbbenten meredt a szőke komorrá vált jadezöld szemeibe.
- Ugye, nem...
- De. Utána pedig meg akarta ölni. Nem szerettük volna, hogy itt bárki tudjon erről. Előtte is volt neki része éppen elég stresszben. És ha ez itt elterjed... - kondultak tompán, súlyosan a szavak Danny szájából.
- Istenem! Bocsássatok meg! Azt pedig nem szabad megtudnia senkinek! - sírta el magát a lány.
Daniel köszönetképp bólintott, aztán némán ment el mellette, és belépett az előtérből a szobába. Lisa könnyei már elapadtak, de ő még mindig a párnájába fúrta a fejét. Vállai néha megrázkódtak, ahogy kapkodta a levegőt.
- Szia, kicsi lány! - ült mellé a fiú, és simogatni kezdte a hátát.
Lisa lassan felült, majd hirtelen odabújt mostohabátyjához. Dan átölelte, és nem szólt. Remélte, hogy Lisa így meg tud nyugodni. Sue nem jött vissza. Elment próbálni.
- Nem fog többet kérdezősködni. - célzott a szőke Sue-ra.
- Elmondtad?
- Kénytelen voltam. De ő nem fogja senkinek továbbadni.
- Tudom. Örülök, hogy nem nekem kellett. Már a gondolata is elborzasztott.
- Gyere, menjünk. Miss Maddy biztosan vár. - próbálta a fiú a figyelmét másfelé terelni.

A hét vége felé annyi időre fel tudtak lélegezni, hogy gondolhattak a közelgő ünnepre szánt ajándékokra. Lisa, Susanne és még néhányan kimentek a karácsonyi vásárba. Lisa olyan apróságokat keresgélt, amik személyre szólóak voltak. Talált is néhány remek holmit.
Aronnak és Davidnak egy-egy ezüstláncot, pici medállal - amibe a nevük volt vésve -, Lucynak egy csinos karláncot vásárolt. Kate a kedvenc parfümje mellé egy színházi táskát, Lewis egy autóstáskát fog kapni... Barátainak könyveket válogatott. Teddynek egy új nyakörvet szánt, amin kis ezüstlapkán a neve állt.  Daniellel viszont bajban volt. Félt, hogy esetleg olyan ajándékot vesz, ami túl árulkodó. Végül úgy döntött, hasonló nyakláncot vásárol neki is, mint öccseinek.
Amint az ajándékok beszerzésén túljutott, megállt egy utcai árusnál, és kért egy forró teát. Lassan kortyolgatta barátaira várva, akik még mindig a sokféle pultnál és üzletnél válogattak.
- Szia! - hallott meg maga mögött egy ismerős hangot, amitől szinte ledermedt, a forró ital hatása ellenére.
- Szia! - fordult hátra kedvetlenül.
"Miért pont ilyenkor kell erre tévednie Hawknak?!" - gondolta.
- Örülök, hogy látlak! - lepte meg alaposan a lányt.
- Éspedig? - nézett rá az kelletlenül.
- Szeretnék veled beszélni. Bocsáss meg, hogy így viselkedtem veled!
- A közelgő ünnepre való tekintettel - rendben. Egyébként megtudhatnám, mi ez a nagy lelkizés?
- Nem tudom. Más vagy, mint a többiek. Ez kezdettől foglalkoztat.
- Idegesít? Ilyen vagyok. Nem fogok a kedvedért megváltozni. - itta ki a bögréből a maradék teát.
- Hát nem érted?! - nézett rá a szépfiú esdeklőn.
- Mit kellene megértenem? Azt, hogy lépten-nyomon mindenkit: élőt, halottat - bántasz és megalázol?
- Azt, hogy... áh! Nem vagyok képes elmondani! - vörösödött el John arca. Lisa értetlenül meredt rá, majd megkönnyebbülten sóhajtott, amikor váratlanul feltűnt az utcán Daniel vállas alakja.
- Bocsi, de mennem kell. - vetette oda a még mindig szokatlanul tétova Johnnak, aki csalódottan bámult utána.
A lány szinte repült szőke mostohabátyja karjaiba, aki vasvilla-tekintettel méregette fekete évfolyamtársát. John viselkedése ettől kezdve ismét a régi volt, mintha nem is történt volna az az érthetetlen közjáték. Gúnyos mosollyal biccentett feléjük, és gyorsan eltűnt.

- Szia, kislány! Mit akart tőled a kaméleon?!
- Szia, Danny! Kaméleon? Találó. Hogy mit akart, az nem derült ki pontosan. De bocsánatot kért.
- Ő?!
- Igen. Mivel ez nem jellemző rá - már amennyire megismertem - ezért akadnak fenntartásaim.
- Azt jól is teszed, ha így fogadod. Amúgy - tényleg! Hogy kerülsz ide a belvárosba egyedül?!
- Nem egyedül jöttem, csak Sue-ék még nézelődnek.
- Tulajdonképpen én is azért jöttem. Velem tartasz? Utána bekísérlek a kollégiumba. Vacsora után meg úgyis próba lesz.
- Jó, csak szólok valamelyiküknek. Ma nincs vívóedzésed?
- De volt, csak most hamarabb befejezte az edző. Ő is vásárolni akar. - mosolyodott el a fiú.
- Értem. Ott jönnek. - célzott Lisa Sue-ra, Mattre és Jacobra.
Daniel ottléte miatt kicsit meglepett barátainak Lisa néhány szóban elmondta, hogy kiválik a társaságból. Ezután belekapaszkodott a szőke karjába, és elvegyültek a tömegben.