Rhys már hajnalban fenn volt. A Nap még nem kelt fel, a horizont viszont világosodott. Lenézett a karjaiban tartott nőre, aki még mindig mélyen aludt. Hosszú szempillái hófehér bőrén pihentek, haja szétterült a párnákon a háta mögött. Szorosan hozzábújt, mintha egész éjszaka azon aggódott volna, hogy megtámadhatják.

Rhysnak nem volt túlzottan nagy kedve a dologhoz, de kötelessége volt ellenőriznie a hajót és az embereit. Így hát óvatosan kihúzta karját a lány feje alól, ami már rendesen elzsibbadt, s lassan kiszállt az ágyból. Megdörzsölte bal vállát, ami piszkosul sajgott. Letekintett a nőre. Beth egy sóhaj kíséretében a hátára fordult, fejét pedig oldalra fordította. A gyönge fény megvilágította az arcát, Rhys pedig megállt a masszírozás közben. A duzzanat már félig lelohadt, de még mindig rendesen látszódott. Kényszerítette magát, hogy levegye szemeit a lány nyakán lévő harapásnyomról és próbált megnyugodni. Csendben kisétált a kabinból, hogy sajátjába menjen. Csak még inkább elöntötte a méreg, mikor szétnézett a helyiségben. A takaró félig az ágyon, félig a földön hevert… még belegondolni is rossz volt, miket csinálhatott itt a férfi.

Amikor tegnap először hallotta meg Beth kiáltását, egy pillanatra teljesen megrémült, agyából minden kirepült, csak az az egy „villogó” gondolat maradt meg, hogy: Meg kell keresnie és megvédenie! Valami ismeretlen érzés töltötte el, ami a torkát és a mellkasát szorongatta. Akkor nem tudta megnevezni, bár most sem, de így visszagondolva a rémülethez hasonlította. Őrültként rohant le a kabinokhoz, s már majdnem berontott, de megállította a férfi fájdalmas ordítása. Látta egy pillanatra a lány árnyékát a résen át. Még mindig a fülében csengett a kétségbeesett zihálása. Az ajtót viszont becsapták, és érezte, hogy valami eltörik benne, mikor a lány felkiáltott. Nem tudott megállj-t parancsolni magának, bár nem is nagyon akart. Sötét hangulattal ment az egyik feltört ládához, amiben legalább benne hagyták a ruháit. Kihúzott közülük egy törtfehér, bő vászoninget és egy fekete nadrágot, majd öltözködni kezdett. Nem igazán bírta sokáig ezekben a puccos öltözékekben… bár volt ízlése hozzá, inkább volt lengén öltözve, mint centire szabott zakókban és feszes nadrágokban… a selyemingről nem is beszélve!

Mikor vette volna le az inget, tompa fájdalom hasított alkarjába. Rögtön eszébe jutott a tegnap esti őrjöngése a hajókonyhában. Az anyag beleragadt a sebbe. Összeszorított fogakkal szedte ki óvatosan, majd elővett egy rongyot, leöntötte az asztalon talált alkohollal és bekötötte. Egyelőre elég lesz, később megkéri Valeriet, hogy nézze meg rendesen. Kisétálva a kabinból felkapta magára az inget, útközben pedig összefogta a haját a fekete szalaggal, amit még a lány szerzett valahonnan. A fedélzeten már talpon voltak, mindenki végezte a saját dolgát, de leginkább a javításokon volt a hangsúly. A korlátok megsérültek, a tatárboc sem úgy állt, ahogy kellett volna.

Hűvös volt a reggel, a Nap már félig feljött. A hullámok vidáman nyaldosták a Szirén oldalát. A szél belekapott az ingébe, Rhys pedig elmosolyodott magában. Újra itthon van! A deszka nyikorgása a léptei alatt, a hajó mozgása, ringásának ritmusa, a vitorlák között süvítő szél, mind-mind hozzátartozott az életéhez. A részei voltak. Soha nem lenne képes itt hagyni.

Felment a tatfedélzetre, ahol Tim fogta biztos kezekkel a kormányt.

- Átveszem… - mondta Rhys. Tim ellépett onnan, s átadta a helyét. – Minden rendben volt?

- Igen. A károkat már javítjuk, bár a fegyvereink nagy részét elvitték. Még szerencse, hogy néhány ládát leláncolva tartottunk.

Rhys egyetértően bólogatott, szemét a horizontra szegezte.

- Követtek?

- Egy ideig igen, de a sötétben sikerült elmenekülnünk… Harper hajója volt.

Rhys ujjai elfehéredtek a kormánykeréken, állkapcsát megfeszítette.

- Most nem akarok semmilyen kalandot, ha hajót látunk, kikerüljük. Nem vagyunk abban az állapotban, hogy kockáztatni merjünk.

- Rendben… Kapitány!?

- Igen?

- A flotta embere… nem halt meg.

Rhys Tim felé kapta fejét.

- Micsoda? – az hogy történhetett? Biztos kézzel célzott.

- Súlyos a seb, de még él. Ha nem látják el, pár napig húzza.

- Hol van most? – kérdezte fagyos hangon.

- Lezártuk az alsó fedélzetre…

- Majd később benézek hozzá.

Beth úgy ébredt, mint aki a víz alól bukkan fel a felszínre. Nem álmodott semmit, viszont olyan kipihentnek érezte magát, hogy szinte repülni tudott volna. Végtagjai kellemesen nehézkesek voltak, de még mindig érezte a pontokat a testén, ahol tegnap este megütötték, vagy ő maga ütötte be valahova. Elgondolkodva emelte meg a kezét, hogy az arcához nyúljon. Felszisszent, mikor az ujja felhasadt ajkához ért. Inkább felmondott a tervvel, hogy felmérje mennyi seb van rajta… így is tudta, hogy úgy néz ki, mint akit most húztak ki egy őrlőgépből. A kalóz pedig látta…

Szerette volna meg nem történtté tenni a tegnapi napot, de ezzel már elkésett. Akkor kellett volna másként döntenie, mikor Fanny ráadta a ruháját… Jesszus! Olyan érzése volt, mintha évezredek teltek volna el az óta. Felült és halkan felnyögött. A háta nagyon fájt, bármilyen mozdulatot is tett. Meztelen lábait lerakta a földre, majd felállt. A hálóing leért egészen a földig… kis termetű volt… javítsunk a hangulaton: a hálóinget szabták túl nagyra! Apró mosollyal szájának jobb sarkában – csak azért mert a másik oldalon rettenetesen lüktetett – megmarkolta a kilincset. Úgy látszik a Kapitány egy időre lemondott arról a bosszantó szokásáról, miszerint megszállottan szereti kulcsra zárni az ajtót. Egy jó pont neki!

Kikukucskált a résen, nem járőrözik-e ott valami hímnemű egyén, de mikor látta, hogy tiszta a terep, gyorsan átsietett a férfi kabinjába. Sóhajtott egyet, hogy Tom már nem volt ott. Tekintetével kerülte az ágyat, és a ládában kezdett el kutakodni, hátha talál magára valami normális öltözéket… persze, hogy nem talált semmit.

Körbeforgott egyet a tengelye körül, hátha talál másik ládát, de csak egy volt a sarokban, az is lakatra zárva. Lemondóan sóhajtott és visszafordult az előzőhöz, hogy utoljára átnézze, biztosan nincsen-e valami rávaló. De ahogy elnézegette, ezek mind Rhys méretei voltak…

- Ágyban kellene lenned, Hercegnő.

Beth megrándult és az ajtó felé kapta a fejét, de rögtön vissza is fordította. 

- É-én nem akartam turkálni, csak… csak kerestem valamit, amit… amit magamra kaphattam volna… - zárta le a láda fedelét.

- Én nem bánom, de inkább feküdnöd kéne.

Ahogy sajgó hátára és ólomsúlyú végtagjaira gondolt, lehet, hogy igazat mond a férfi. Felsóhajtott, s hátrált egy lépést a ládától. Fejét továbbra is úgy tartotta, hogy lehetőleg a férfi profilból láthassa. Bal arcát próbálta takarni.

Visszamenne a kabinba… csak azt várta, mikor megy el a kalóz. Nem akart vele szembefordulni.

- Ez jó ötlet… - értett egyet halkan és magában azért könyörgött, hogy forduljon már meg, és menjen el. Persze, hogy nem úgy tett. 

- Valami baj van? – kérdezte halkan, s bentebb lépett a kabinba.

„Jaj, csak ezt ne!”

- Dehogy… én… - nagy sóhaj. – csak kicsit furcsa nekem ez az egész.

Rhys behajtotta az ajtót, s keresztbefonta karjait. – Mi az, ami furcsa?

„Csak ne nézne így!”

A férfi a falnak támasztotta csípőjét, inge szétnyílt mellkasán, láttatni engedve kidolgozott izmait. A nadrág kicsit ráfeszült a bal combjára, amin a súlyát tartotta, oldalán megint ott lógott hüvelyében a kard. Olyan természetes volt, mégis inkább hasonlított egy legenda alakjára, mint élő, „egyszerű” halandóra. Beth oldalról rásandított, óvatosan elmosolyodott, nehogy túlságosan megfeszüljön az alsó ajka.

- Egy kalózokkal teli hajón vagyok… kerget a flotta… tényleg semmi furcsa nincs benne…

Rhys arcán is átfutott egy mosoly-féle, de ismét komoly lett. – Miért nem nézel rám?

A lány lesütötte szemeit, tartása görnyedtebb lett. – Nincs semmi oka…

- Már láttalak fényben is, Beth. Előttem nem kell takargatni.

- Ez… olyan kínos… - nyögte elgyötört hangon. Mi történt vele, hogy mostanában ilyen hamar elérzékenyül? Látta, hogy a férfi közeledik hozzá, de mielőtt hozzáért volna, megemelte mindkét kezét és hátrált.

- Ne! Nem kell a sajnálat. Csak… elegem van az egészből! – hadarta gyorsan. Mégis odafordította a fejét, hogy láthassa a másikat rendesen. Rhys arcán leginkább a csalódottság ütközött ki, de egy szempillantás alatt elzárt a lány elől mindent.

- Nem veletek, félre ne értsd! Hanem ezzel a… - beletúrt a hajába - a homlokomra van írva, hogy: szedjetek ízekre, megengedem, hogy megerőszakoljatok?

- Én még nem láttam – válaszolt csendesen.

- Még szerencse… - motyogta inkább magának, mint a kalóznak, de Rhys meghallotta.

- Mondtam már, hogy bármilyen kegyetlenségre képes vagyok, ha úgy hozza a sors, de nőt nem tudnék bántani! Ezt ne felejtsd el! – mondta kicsit harapósan majd az ajtóhoz lépett. – Ha tényleg nem bírsz ágyban maradni, szólok Valerienek, hogy jöjjön le hozzád… bár szerintem még nem kellene túlerőltetned magad.

- Inkább visszamegyek… - mondta halkan. Most biztosan megbántódott.

Rhys bólintott. Kiment a kabinból, vissza sem nézett. Talán jobb is így, gondolta magában. Legalább megmarad közöttük az a bizonyos távolság, amit jobb, ha meg is tartanak.