Rhys a lépcső felé indult, hogy az alsó fedélzetre menjen, ahol a raktárak voltak… illetve most már egy cella is. Ahogy észrevette, a lány jól érezte magát Tim és Valerie társaságában. Mások is odakullogtak, hogy egy-két szót váltsanak Bethhel. Ő pedig… mosolygott. Nem ijedt meg egyik kalóztól sem. Látszott rajta, hogy teljesen biztonságban érzi magát, tudja, hogy nem fenyegeti veszély… ahhoz képest, hogy egy kalózhajón volt… kalózok vették körül… kalózokkal beszélt…

Nem sokkal ezelőtt azt kérdezte, szánna-e rá időt… Maga sem tudja, miért egyezett bele, tudta, hogy ezzel csak magának okoz még nagyobb kínszenvedést. Már az is hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy úgy viselkedjen, mintha csak egy egyszerű vendég volna a hajóján, nem pedig mint… mint… nem, ő nem lesz olyan mint bármely más nő egy-egy kikötőben. Jobbat érdemel ennél, ő viszont nem tudja megadni a jobbat, tehát le kell mondania róla. Körülbelül öt nap múlva érnek a szigetre, ha nem jön közbe semmi. Addig pedig fogcsikorgatva kell eltűrnie az együtt töltött éjszakákat, akárhányszor átmegy hozzá a lány. Mert ebben is biztos volt… Ma éjszaka is ott lesz… és az után is… meg az után…

Ha a szigetre érnek, elviszi Jackhez bemutatni, mint új lakót, aztán pedig - mint már annyiszor eltervezte - beveti magát a bordélyba, miközben a sárga földig issza magát… Elgyötört sóhaj szakadt fel belőle. A terv jó… nagyon is jó… de akárhányszor maga elé képzeli a jövendőbeli „partnerét” az ágyban, mindig egy fekete hajú, karcsú nőt lát maga előtt… aki egyre és egyre inkább hasonlít a mostani szobatársára… ez pedig nem volt jó. Nagyon nem. Talán az lenne a legjobb, ha rögtön az után mikor a szigetre ért, ismét útnak indulna… újra csak a tengernek élni négy hónapon keresztül… az már biztos, hogy nem futna össze Bethhel… ő ott maradna, rábízná Janere. Nála biztosan jó kezekben lenne. Jaket sem látta már mióta… mostanra biztosan sokat nőtt… szerencse, hogy az anyja nyugalmát örökölte…

Furcsa érzés futott végig rajta, ahogy belegondolt, milyen is lehet majd bemutatni Jacknek a lányt. Persze csak mint „túszt”, de még soha nem vitt ő maga embert a szigetre… legalább is nőt nem. Jack amilyen fantáziadús, még azt fogja hinni, hogy magáénak akarja a lányt. Ami így is van, de tudta, hogy ez csak egy hirtelen jött testi lángolás, ami ki fog aludni, ha normálisan kezelik… ugye?

Először Beth kacagott fel, hangjától libabőrös lett mindkét karja. Sejtette, hogy a lánynak jó hangja lehet, de a dúdoláson és a beszéden kívül nem igazán hallotta a hangját… Nemsokára több mély férfihang is felnevetett. Gyanakodva fordult a hang forrása felé, és döbbenten meredt a kis csapatra, akik odagyűltek Tim és Beth köré. A lány a kis padon ült Tim hatalmas teste mellett, Valerie pedig a férfi ölében. Rhys tudta, hogy Nathannek egy csöppnyi féltékenységre sincs oka. Tim úgy tekintett Valra, mintha csak a lánya lenne. A kalózok törökülésben, vagy hátradőlve fogták körbe a triót. Nem mindenki hagyta ott a munkáját. Volt, aki a köteleken egyensúlyozva tette a dolgát, miközben fél füllel a többieket hallgatta. Mégis, a legtöbben ott ültek…

Rio ült Bethhez a legközelebb, s leplezetlen rajongással figyelte a lány összes mozdulatát, mosolyát. Rhys különös elégedettséget érzett amiatt, hogy Elizabeth még csak észre sem veszi a férfit… bár lehet, hogy idő kérdése. Rio vele egymagas, sötéthajú-szemű férfi volt, finom vonásokkal. Olajbarna bőre szinte virított a fehér ing alatt. Rhys és Nathan után ő volt a legkapósabb férfi a nők körében ezen a hajón… Az idáig hűséges emberében, vetélytársra talált? Nehéz sóhajjal fordult vissza a kormányhoz… ő miért is nincs ott? Nem… ez a lusta társaság miért is nem a munkájával foglalkozik? Összeszorította állkapcsát, mikor ismét meghallotta Beth jóízű nevetését a többieké közül. Na jó…

- Rio! Ide a kormányhoz! – kiáltotta el magát.

Nézte, ahogy a spanyol férfi kelletlenül felé pillant. Végül egy utolsó félreérthetetlen pillantást küldve a lány felé, felállt. Beth megemelte fejét, hogy Riora nézzen, majd halványan rámosolygott. Rhys magában morgott, mint valami felbőszült vadállat, s csak nagy önuralma győzelme miatt tudta féken tartani magát, nehogy leszedje a másik fejét, mikor az mellé ért.

- Itt vagyok, Kapitány… - mondta cseppnyi gúnnyal Rio.

- Talán valami gond van? – sziszegte összeszorított fogai között.

Manuel rápillantott, majd a kormányra. – Semmi, Kapitány.

- Én is így gondoltam…

Átadta helyét a férfinak, ő pedig lejött a lépcsőn a tatfedélzetről. Nem nézett az összegyűlt csoportra, hanem makacsul előreszegezve tekintetét, az alsó fedélzetekre vezető lépcsősor felé sietett.

Kíváncsi volt, hogy vajon az a szadista állat meddig bírta. Él még, vagy már megadta magát?

Ahogy a hajó belsejéhez közeledett, egyre sötétebb lett, és csak a kezében tartott kisebb fáklya adta az egyetlen fényforrást, amit még a lépcsőnél gyújtott meg. A fa és a deszkák ismerősen nyikorogtak, szinte megvolt a ritmusuk, ami már soha az életben nem fog kitörlődni a fejéből. Akárcsak a saját szívdobogása, ez is olyan volt…

A kabin előtti falon egy szögre volt felakasztva az ajtó kulcsa. Bár nem kellett attól félni, hogy a flotta embere kiszökik innen, azért mégis bezárták… már csak szokásból is. Kinyitotta az ajtót, majd belépett. A fáklyát eloltotta, hiszen odabent kettő gyertya is égett, a falhoz rögzítve. A férfi egy priccsen feküdt, arca fénylett az izzadtságtól, a levegőt szaggatottan vette. A vöröslő folt, ami a mellkasán terjedt szét, baljósan csillogott, úgyhogy a vér még mindig szivárgott. Akármilyen rosszul is nézett ki, szemei felnyitódtak az ajtó csukódására. Fejét a hang forrása felé fordította. Mikor meglátta Rhys komor arcát, gúnyos mosoly terült el sajátján.

- Csak nem… a… Kapitányhoz van… szerencsém?

Rhys összeszorította állkapcsát. Legszívesebben nekiesett volna, hogy megbosszulja mindazt, amit vele, a társaival, és amit legfőképp Elisabethhel tettek. De inkább visszafogta magát… azzal, hogy összeveri, csak felgyorsítaná a halálát… így hosszabb lesz a szenvedése…

- Elég nagy a szád, ahhoz képest, amilyen helyzetben vagy… - mondta inkább, majd bentebb sétált a kis helyiségbe.

Tom lehunyta szemeit, de szájának a sarka még mindig gúnyos mosolyra húzódott.

- Nekem nem parancsolhat egy magadfajta, mocskos gazember… - hadarta el, mielőtt elfogyott volna a levegője. Erősnek akart mutatkozni, de látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak… Már nincs sok ideje hátra.

- Ha én ez vagyok, te kinek tartod magad? – kérdezte Rhys megvetően.- Ha nem csal az emlékezetem egy nőt vertél meg és erőszakoltál meg majdnem.     

- Nő? – horkant fel, már amennyire erejéből telt. – Az… csak egy kis… kurva… nem… nem érdemelt jobbat…

Rhys már a fogát csikorgatta, kezeit ökölbe szorította, mégsem esett neki az előtte haldokló embernek… ha nekiesik, csak jobbat tesz vele…

- Abba a nőbe ezerszer több jóérzés és bátorság szorult, mint az egész flottát összevetve…

- Ha… tényleg olyan… jóérzésű… mi a francot keres az… az ágyadban?

- Ha nagyon tudni akarod, a hozzád hasonló emberek elől menekült oda… - sziszegte összeszorított fogai közül. – Igen… tényleg jó érzésű… - lentebb hajolt, hogy a másik a szemeibe tudjon nézni. – Nem volt gyomra ahhoz, hogy olyanok között éljen, mint Te!

Látta Tomon, hogy az a tipikus angol vére fellángol a sértéstől. Megveregette kicsit erősebben a vállát. 

- De nem kell aggódnod… már megtalálta a helyét.

- Szóval eggyel több… bűnözőt köszönthetek… kalóz… és kurva is egyben… szép párosítás… kár, hogy… nem volt több időm… a játszadozásra…

Rhys agyát furcsa vörös köd lepte el, és már nem érdekelte az elhatározása, miszerint szenvedni hagyja a férfit. A gallérjánál fogva felrántotta, és gonosz élvezettel hallgatta a másik fájdalmas nyögéseit a mozgástól. Pontosan tudja, milyen pokoli kínokat élhet át az, akinek lőtt sebe van… volt hozzá szerencséje, nem is olyan régen…

- Játszadozni? – suttogta fogcsikorgatva. Kárörvendően nézte a kínlódást, ami Thomas arcát torzította el.

- Játszadozni… - nyögte Tom. – Ahogy ő is tette… az emberekkel…

- Mit akarsz ezzel?

A tiszt összeszorította fogait, és szenvedéstől csillogó szemeit Rhysra szegezte.

- Egy gazdag ültetvényes lányának adta ki magát… a szemembe… hazudott…

- És ez nagyon fájhatott a kicsi angol szívednek, igaz? De amit te tettél, az persze helyes volt…

Thomas már reszketett a gyengeségtől, ajkait vékony vonallá préselte. Orrcimpái remegtek, hangosan szuszogott.

- Szánalmasak vagytok… - morogta Rhys. Elengedte a gallérját, és hagyta, hogy a férfi visszadőljön a priccsre. – A törvény emberei… a legutolsó tolvajban is több becsület van, mint bennetek…

Erre már kinyitotta szemeit, s villámló tekintettel nézett a kalózra.

- Ó… igen… hiszen a kalózok… törvénytisztelők, nem de?

- Azok vagyunk… de nem a ti törvényeiteké… hiszen azokat ti magatok sem tartjátok be… 

Thomas felhorkant.

- Nem akarom hallgatni… hogy egy kalóz… oktat ki engem… a tisztességről…

- Többet tudnék róla mesélni, mint Te, elhiheted!

Tom elfordította a fejét. – Mi a francért… nem ölsz már meg? Azért… azért jöttél, nem? Hogy golyót repíts… belém, megint…

Rhys gúnyosan elmosolyodott.

- Nem teszek szívességet azzal, hogy megöllek… Ahogy szokás mondani: A szenvedés csak nemesebbé teszi a lelket… a tiédre ráfér.

Hallotta még a férfi fájdalmas nyögését, mielőtt becsapta volna maga mögött az ajtót.