Ahogy Lord Raven és menyasszonya leért a tél-alkonyi napfényben fürdő udvarra, messziről jármű zörgésének hangja hallatszott, ami egyre közeledett. Majd lassacskán odahallatszott a vágtató lovak patáinak erősödő robaja, és egy-két nyerítés, ahogy a  fáradt állatok megérezték az istálló közelségét. A kastély kapuján csakhamar bevágtatott először két fegyveres, majd a négylovas szán robogott be, amit hátvédként újabb hat vértes követett. A lovasok kitértek a kanyarodó "kocsi" útjából, és már le is kászálódtak a nyeregből, majd a hátasokat a lovászokra bízva a szán mellé sorakoztak. A bakon ülő fullajtár hajbókolva nyitotta a jármű ajtaját, amiből először egy meleg szőrmebundába és sapkába bugyolált alakot segített le, majd egy idősebb, méltóságteljes, vastag utazóköpenyes férfit. Az érkezők körülnézve azonnal megpillantották az üdvözlésükre siető várurat, aki Lillent továbbra is a karján vezette.
- Szívből üdvözlöm önöket, lordom, a de Raven kastélyban! - szólalt meg a házigazda bársonyos hangja.
- Marcos de Raven! Örülök, fiam, hogy újra látom, méghozzá leányom társaságában. - nyújtott kezet Arash lord.
- Nem sokon múlt, uram, hogy ne így történjen.
- Ne szerénykedjen! Leányom az életét köszönheti önnek és az öccsének. Apropó... ő?
- Leonardnak van egy lerendezetlen ügye. Emiatt nem időzik itthon, de reményeink szerint a bálra hazatér.
- Értem. Nos, leányom, örülök, hogy épségben viszontlátlak! - fordult a lord Lillenhez, szeretettel megölelve gyermekét.
- De jó, hogy itt vagy, édesapám!
- Hoztam magammal egy kis meglepetést. - vonta közelebb a szőrmebundában szinte elvesző alakot.
- Ariana! - ismerte fel Lillen az unokahúgát, akivel mindig szívesen találkozott.
- Ariana, hadd mutassam be Lillen kuzinod jegyesét, Lord Marcos de Ravent. - mondta az idős herceg.
- Ariana de Arrash vagyok, Lord Arrash öccsének leánya. - mutatkozott be az ifjú hölgy elpirulva.
- Örvendek, kisaszony! Remélem, kellemesen fogja magát érezni itt-tartózkodása idején! - üdvözölte őt Marcos, majd mindnyájukhoz fordult:
- Kérem, hölgyeim és uram, fáradjanak be szerény lakunkba. Odabent a kandallóban ropog a tűz, és nemsokára tálalják a vacsorát! Bizonyára jól fog esni a hosszú utazás után, főleg ilyen időben! - célzott a csípős téli hidegre.

Eközben a személyzet is sürgött-forgott. Ki az érkezettek csomagjait vitte, ki a kísérő katonákat látta el, ki a
vendégeket kísérte lakosztályaikba. Lord Arrash csak a köpenyét tette le, és utána komoly beszélgetésbe merült a kastély urával a könyvtárszobában. A bál részleteiről esett köztük szó, valamint a társasági eseményt megkoronázó bejelentésről - ugyanis Marcos azon az estén szándékozta hivatalosan is eljegyezni Lady Lillent.
Menyasszonya eközben Arianával csacsogott, miközben a most érkezett lány átöltözött a szobájában.
- Nahát, Lillen! A jegyesed nagyon figyelemreméltó férfi. Igazán jóképű, sőt, még soha nem láttam ennyire szép arcú és küllemű ifjút. A modora is kifogástalan. Tényleg megmentett? De izgalmas!
A hercegnő csak mosolygott kuzinja elragadtatásán.
- Mintha annyira sok fiatalembert ismernél. - jegyezte meg arra célozva, hogy a fiatal lány nemrég végezte el egy bentlakásos lányiskola legfelső osztályát, és nem nagyon volt alkalma férfivel találkozni, hacsak otthon nem, az iskolai szünidőkben.
- Hát, ez igaz.- nevette el magát Ariana, miközben hullámos, barna haját kifésülte, majd feltűzte.
Szembenézett a tükörrel, és az ott látott ifjú hölgynek - önmagának - nyelvet nyújtott. Zöld macskaszemében szikrázott a jókedv. Felszökkent a székről, amin eddig ült, és halvány narancsszín selyemruháját megigazította.
- Nos, nem részleteztél semmit! - jegyezte meg aztán kicsit morcos arccal unokanővérének.
- Mire vagy kíváncsi?
- Mindenre.
- Na jó. - sóhajtott a szőke lány megadóan, és mesélni kezdett, de bizonyos dolgokat kihagyott, például a de Raven ikrek valódi énjének titkát. Ariana tágra nyílt szemmel hallgatta, néhol borzongva, néhol elmosolyodva.
- Nagyon jó, hogy atyámmal jöttél, így nem kell külön meghívást küldenem. Mert mindenképpen azt szerettem volna, hogy a bálon te is itt legyél. - fejezte be mondandóját Lillen, majd levonultak a szalonba.
Kisvártatva megérkezett Lord Arrash és Marcos is, akiket egy inas értesített a kisasszonyok hollétéről.

Leonard és Louis a hóvihar miatt még egy napig nem mozdulhattak. Louis eléggé ismerős volt a környéken, ezért barátjának minden apró részletet elmondott, mert az információk birtokában könnyebb volt előre tervezni.
Ellenségük egy alsóbb osztályú volt, akin akkor vette át uralmát bestiája, amikor Leonard Raven lord Madleen de Murray grófkisasszonyhoz és a szüleihez tartott, hogy esküvőjüket megtartsák. A kastélyba érkező férfi lépten-nyomon véres halottakba botlott, és egyre növekvő idegességgel rohant a folyosókon jövendőbelijét és családját keresve. Aztán megtalálta őket...
A véres szájú bestia még ott kacagott halott jegyese fölött, majd egész egyszerűen kiugrott a torony ablakán... a kastélyban pedig minden tele volt vérrel és vérszaggal.
Erre visszaemlékezve Leot megint kirázta a hideg, hiába volt vámpír.
- Logika kevés van a cselekedeteiben. Eléggé kiszámíthatatlan. Viszont téged ismer. - jegyezte meg Louis.
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Tudja, hogy miss Madleen miatt üldözöd. Ezért veled mindenképp le akar számolni.
- Ebben van valami.
- Ha nem tudjuk itt elcsípni, csapdát kell neki állítani.
- Hmm... én lennék a csalétek? Nem is rossz ötlet. - tűnődött a fekete férfi.
Ezt követően részletesebben kiötlötték a terv részleteit. Úgy sem tudtak mást csinálni a hóvihar miatt.

Leonard egyszer csak csodálkozva kapta fel fejét. Louis nem értette. Mi lehet az, ami ennyire lefoglalja barátja figyelmét? A fekete vámpír maga elé meredt, és halvány mosoly játszott szobor szépségű arcán. Néha valamit suttogott, mintha valakinek válaszolna. Louis rájött: fegyvertársa telepatikus kapcsolatban van valakivel...
Aztán Leo a barátja felé fordult.
- Az ikerbátyámmal beszéltem. A kastélyunknál már megszűnt a vihar. viszont a tervet máshol kell majd bevetnünk. A játszmába beleszólt egy újabb vadász, és az elől a célszemélyünk meglépett. A bátyám hazahív. Szívesen látunk téged is!