A nyurga férfi ló-arca elsápadt amint ajtót nyitott, reggeli kávéjával a kezében, hálóköpenyben és papucsban. A legkevésbé sem számított látogatóra, az előtte álló férfinek pedig egyáltalán nem örült. A hab a tortán a két pisztolycső volt, amikkel szembenézett. Látta már, hogy ez a nap sem lesz zökkenőmentes.

            - Jó reggelt Hiwatari! Hogy van? - kérdezte Zao, szája körül meghatározhatatlan mosoly árnyékával. Hiwatari megszólalni sem bírt. - Ugyan, ugyan, ennyire azért nem kéne ledermednie. Félreáll, vagy arrébb lőjem? - a férfi tagjaiba visszatért az élet, s villámgyorsan arrébb lépett, utat engedve a Colt 4.5-ösökkel felszerelkezett Kutyának.

            Sötétbarna haját még nem nyalta hátra egy adag zselével, így tincsi jobbra-balra elálltak fejétől, különösen zilált külsőt kölcsönözve neki. Betonszürke szemeit idegesen kapkodta otthona egyik szegletéről a másikra, miközben Zao gondtalanul mérte végig a kicsi lakás legutolsó négyzetmilliméterét is. Keresett valamit, de első ránézésre nem találta meg.

            - Ha jól tudom, megtalálták azt a borítékot, ami a közelmúltban, a parkban hagytam el. Igaz? - kérdezte végül Zao, majd árgus szemekkel figyelte a férfi reakcióját.

            - Ne-nem tudom, h-hogy mi-miről beszél - dadogta zavartan, homlokán tekintélyes méretű verejtékcseppek csillogtak.

            Ha valaki, akkor Hiwatari a legkevésbé sem illett Shinikai ismerős-körébe. Nem gyilkolt még, a pókerarc sem ment neki, ráadásul piszok könnyen rá lehetett ijeszteni. A Kutya komolyan nem értette, hogy Shinikai mindek alkalmazta őt, bár minden jel szerint az adminisztrációs munkát jól végezte. Viszont Zaónak akkor sem kellett különösebben megerőltetnie magát, hogy a másiknak tele legyen tőle a gatyája. Egy ilyen idegalkattal fegyverek nélkül is semmi perc alatt képes elbánni, bőven elég a megfélemlítés is.

            - Ugyan már, Hiwatari, dehogy nem tudja - duruzsolta kegyetlen hangon, s egyik ujján elkezdte pörgetni a fegyverét. A mások Coltot egyelőre elrakta. - Maga mindig mindent tud, ami papírokkal meg adatokkal kapcsolatos... szóval ne játssza itt nekem a hülyét, mert azt nagyon nem szeretem. - Életveszélyes pillantásainak egyik legjobbját vette elő, amitől a férfi akkorát nyelt, hogy ádámcsutkája megérte követni a vad föl-le liftezést.

            - D-de, erről tény-tényleg nem tu-tudok! - Hangja kezdett hisztérikussá válni, a pánik jelei pedig egyre tisztábban tükröződtek.

            - Ne szórakozzon velem, nem vagyok humoromnál - mondta az eddigieknél jóval komorabban, s ettől Hiwatari látványosan összerándult, majd magasságát meghazudtolóan kicsire húzta össze magát.

            - Jaj, kérem, ne bántson, én tényleg semmiről sem tehetek! - Annyira szánalmasan festett így rimánkodva, az életéért vinnyogva, hogy Zao őszintén sajnálta volna rá a golyót.

            - Akkor árulja el, hogy hol vannak a papírjaim! - Hiwatari makacsul hallgatott. - Vagy talán meg szeretné tudni, milyen az ötödikről találkozni az aszfalttal? - A férfi szemei rémülten kerekedtek el. Egy másodpercig még tépelődött, majd az életet választva egy címmel jutalmazta Zao kegyetlen teljesítményét.

*

            Mizuna bágyadt tekintettel, egy rövidnadrágban, és egy fekete pólóban állt, ami legalább két számmal nagyobb volt rá a kelleténél. Yuki adta neki mind a két darabot, hálóruha gyanánt, amit készségesen el is fogadott, tekintve, hogy akkor egy kiadós alváson kívül semmi másra sem vágyott. Egy emlékezetvesztésnek is örült volna...

            - Ryonosuke... - motyogta álmatagon, ahogy felfogta kivel is beszélgetett egyre ingerültebben Yuki. - Mi... Történt valami? - még eléggé kába volt, így nehezére esett volna bármit is felfognia.

            - Nincs semmi baj, aludj még egy kicsit. - A fiú úgy döntött, később részletezi majd a dolgokat Mizunának - bár szíve szerint azt a „később"-et áttette volna „soha"-ra.

            - Nem, már nem vagyok álmos - bizonygatta félig nyitott szemekkel, ám amikor megfordult, hogy becsukja maga mögött a hálószoba ajtaját, neki ment az ajtókeretnek. - Jól vagyok! - Emelte föl megállítóan egyik kezét, amikor látta, hogy a két fiú szólni akart. - Csak még nem ébredtem föl rendesen.

            - Azt látjuk. - Ryonosuke alig bírt visszafojtani egy kaján vigyort. - Ne segítsünk valamiben? - érdeklődött készségesen, ám barátja egyetlen pillantása visszalökte lelkesedését.

            Yuki túl jól ismerte már az ő rajongását a csinosabb nőneműek iránt, éppen ezért még inkább időben megfékezte a készülő katasztrófát. Ha Ryo pont Mizunára próbálna rámászni, akkor a lány nem csak őt, hanem az egész házat romba döntené. Yukinak pedig nem hiányzott egy teljes körű renoválás.

            - Nem kell - motyogta Mizuna, majd egy átjárót vett célba. - Kér valaki kávét, vagy teát? - A kérdésre Yuki szemei rémülten kerekedtek el. - Ne nézz így, ennyit azért félálomban is meg tudok csinálni!

            - Biztos? - kérdezte óvatosan, de a lány csak nagyot sóhajtott, s bevette magát a másik helyiségbe. - Ég veled konyha - vetett keresztet lemondóan.

            - Ugyan már, csak nem lesz olyan vé... - kezdte Ryo, ám a következő pillanatban hangos csörömpölés, majd sikkantás hallatszódott, aztán dühösen fújó szitkozódás. - Mizuna, megvagy még? - kiáltotta némi szünet után, amire egy: „Hogy csapna bele a villám!" lett a válasz. - Minden okés. - Fordult vigyorogva Yuki felé, amit rögtön meg is bánt.

            - Neked hiába beszél az ember! - üvöltötte teli torokból, dühtől lüktető halántékkal. - És neked mégis mi a franc okés!? - villantott egy gyilkos pillantást Ryonosukéra. - A pohártörés okés!?

            - Azt hiszem, jobb, ha most megyek! - cincogta ötéves kislányokat megszégyenítő hangfrekvenciával, és már iszkolt is az ajtóhoz. - Majd még beszélünk! - És már csukódott is utána a bejárati ajtó.

            - Csak tudnám, hogy miért pont én vagyok ennyi ökörrel körülvéve! - fortyogott tovább, azzal a szűk konyhába trappolt, és villámló szemeket meresztgetett a hideg kövön guggoló Mizunára. A lány éppen egy bögre hősi maradványait gyűjtögette egy mókus szorgosságával, s még véletlenül sem nézett fel Yukira.

            - Belehalnál, ha egyszer a büdös életben azt tennéd, amit mondok!? - morogta kicsivel alacsonyabb vérnyomással. - Ön- és közveszélyes vagy, ugye tudsz róla! - Mizuna semmit sem mondott, csak csöndben szedegette a szétszóródott cserépdarabkákat. - Még jó, hogy nem gyújtottad fel magad a gáztűzhellyel! Vagy az majd délben jön? - A lány némán megrázta a fejét.

            Yuki pár másodpercig szótlanul nézte őt, miközben minden erejével azon volt, hogy lecsillapodjon. Amikor mérge valamelyest elpárolgott, észre vette, hogy a padlón néhol, és egy-két bögredarabon vörös foltok éktelenkedtek, vagy éppen folytak le vékony csíkban, megadva magukat a gravitációnak. A fiatal férfi nagy levegőt vett, majd leguggolt Mizuna mellé, és kommentár nélkül elkapta a jobb kezét.

            - Megvágtad magad - közölte színtelen hangon, Mizuna viszont csak kihúzta a kezét az erős marokból, és folytatta a romok eltakarítását. - Megsértődtél? - Hangneme továbbra sem változott, a lány pedig ismét fejet rázott, s újabb helyen vágta meg magát a szilánkokkal. - Tudod, ha így folytatod, ameddigre összeszeded az összes darabot, elvérzel. - Mizuna továbbra is konokul hallgatott. - Nézd, nem vagyok gondolatolvasó, szóval, ha nem nyögöd ki, hogy mi a bajod, nem hiszem, hogy rájövök! - Megint kezdett benne fölmenni a pumpa.

            - Semmi - passzírozta ki magából ezt az egy szót, a hangja viszont elcsuklott. Yuki végül észrevette magát, és a viselkedését.

            - Megijedtél? - Alig mondta végig a kérdést, egy sokkal tisztább anyag cseppent az egyik vérfoltra, hogy azzal keveredve valamelyest felhígítsa azt. Mizuna ujjai közül kicsúsztak az összegyűjtött darabok, újabb karcolásokat ejtve ezzel a puha kis kezeken. A lány a haja mögé rejtette arcát, és hangtalanul sírt.

            Yuki nagyot sóhajtva felállt, visszament a nappaliba, kerített pár zsebkendőt, és azokkal együtt tért vissza a konyhába. Az egyikkel ideiglenesen bekötötte Mizuna sebeit, egyet magánál tartott, a maradékot pedig könnyfelitatás és orrfújás lehetőségére a lány reszkető kezeibe nyomta. A nála maradt darabot széthajtogatta, majd nekilátott, hogy abba szedje össze a bögre maradványait.

            - Bocs, hogy kiabáltam - mondta nagy sokára Yuki. - Mostanában rengeteg dologgal kell egyszerre foglalkoznom, és egy pillanatra elfelejtettem, hogy te mekkora megterhelésnek vagy kitéve. - Mizuna közben alig méterre távolodott tőle, a fal tövéhez, ott pedig felhúzott térdekkel ücsörgött. - Olyasmibe keveredtél bele akaratod ellenére, amibe sose lett volna szabad. Úgy tűnik, kicsit későn vettem észre, hogy nem vagy visszavágós állapotban... - amint végzett a sarokban álló kis kukához lépett és kidobta a törmelékeket. -... szóval, sajnálom. - Mizuna továbbra sem nézett rá.

            A fiú kicsit zavartan indult meg a nappali felé. Eltette a whiskyk, elmosta a poharakat, s közben néha a földön gubbasztó lányra pillantott, aki továbbra sem szólalt meg, vagy nézett föl. Tényleg nem tudta, mit mondhatna még, így hát csak hagyta, hogy Mizuna eméssze az eseményeket, amik eddig történtek.

            - Mizuna, kelj fel, meg fogsz fázni! - térdelt le mellé pár perc elteltével. - Nézd, tudom, hogy egy szar alak vagyok, de ha így folytatod, komolyan felfázol, és akkor... - nem fejezte be a mondatot, ugyanis Mizuna végre megmozdult.

            Lassan, kicsit nehézkesen fölállt, Yukira sem pillantva, s akkor is csak a földet bámulta, amikor már a fiú is fölállt. Semmi nagy dolgot nem tett, csak azt, amit már előző este szeretett volna, és ami elmaradt, mert kétségbeesett Zao újbóli távozása miatt. Tett egy fél lépést a fiú felé, majd fejét egyszerűen annak széles, izmos mellkasára döntötte.

            - Yuki - suttogta a finomillatú pólóba, miközben a fiú köpni-nyelni nem tudott - ne haragudj! - Hangja teste helyett is remegett. - Este megijedtem, hogy kiestél az autóból annál a kanyarnál. - Yuki pár másodpercig azt sem tudta, hogy erre mit mondjon, de végül nem hazudtolta meg magát.

            - Buta vagy - morogta, majd hagyta, hogy Mizuna a ruhájába csimpaszkodva folytassa a félbeszakított sírást. Sután megsimította a lány fejét, s habár tagadhatatlanul jól esett neki a vékony test közelsége, tisztában volt vele, hogy most a legszívesebben nem hozzá bújna oda. A tudat keserű ízt csalt szájába.