Mizuna talpraesett nőhöz méltóan kihasználta a reggel történteket, és egész délelőtt kénye-kedve szerint ugráltatta házigazdáját, összekaszabolt kezére, valamint lerobbant lelkiállapotára utalva. Ennek köszönhetően a fiatal férfi rendőrből házi-tündérré avanzsált: mosott, porszívózott, felmosott, portalanított, szellőztetett, ebédet főzött, hogy Mizuna a lehető legnagyobb kényelemben tudja nézni a síkképernyős plazmatévét, ami a kanapéval szemben állt. Ráadásként a két éve elromlott légkondi adta lehetőségeket is élvezhette, tekintve, hogy - rengeteg cifra káromkodás közepette - Yuki azt is megszerelte.

            Az ebédet a nappali kisasztalánál fogyasztották el, Mizuna farkaséhesen a házi-tündér pedig kimerülten. Aztán utána jött a mosogatás, fűnyírás, sövénymetszés, autómosás, valamint a szomszéd kutyájának sétáltatása - „nehogy már annak a szegény néninek kelljen azzal a batár nagy állattal vesződnie" alapon. Este hatkor Yuki szabályosan beájult az egyik fotelba, kutyafuttatástól kimelegedve, izzadtságtól vizes trikóban.

            - Hm, finom ez a mogyoró! - vigyorgott elégedetten Mizuna egy kis üvegtálnyi mogyoróval, bekötözött kezében. - Kérsz? - nyújtotta rendületlen fogmutogatással.

            - Nem kösz! - Yuki is bevágott egy vigyort, bár az inkább vicsor volt. - Hála neked, már rágni sincs erőm! - Tekintetével ölni lehetett volna.

            - Ugyan már, egy kis munka még senkinek sem ártott! - pillogott ártatlanul, mint aki észre sem vette a fiú szemeiből lövellő villámokat. - Egyébként már jobban vagyok.

            - Vettem észre! - horkant fel bosszúsan, azzal nagy nehezen feltápászkodott, majd kinyújtóztatta munkától megfeszült izmait.

Mizuna szájából kiesett egy szem mogyoró, úgy bámulta a férfi karjain futó izmokat, a kidomborodó mellkast, és a vizes, testre tapadó trikón átsejlő bordázott hasfal árkait. A trikó kissé fölcsúszott, kivillant a boxer széle, és a feszes alhas, középen egy vékony kis fekete csíkkal. Eddig is tisztában volt vele, hogy Shinikai Yukito nem egy gizda alak - tekintve mennyit sportol -, de ez azért váratlanul érte. Az, hogy mindeközben a TV-ben kedvenc sorozatának egyik legmeghatározóbb jelenete ment, már ezred rangú dolognak számított nála. K. O.-t kapott a fiatal férfitól, s most először jött rá, hogy már nem ugyanazzal a copfhúzogató idegesítő vakarccsal van dolga, mint általánosban, hanem... egy férfival.

„Talán még a tűzkeresztségen is átesett..." A gondolat egy pillanat alatt összhangba hozta arcszínét kölcsön-pólója vörösségével. „Ugye nem vette észre, ugye nem vette észre, UGYE NEM VETTE ÉSZRE!!!" Dehogynem. Yuki szája önelégült, jóllakott mosolyra húzódott, s egy pillanattal később már a kanapé háttámláját támasztotta kezeivel, Mizunával szemben állva, ezzel mintegy csapdába ejtve a fülig pirult lányt.

- Látom tetszett, amit láttál - mondta kéjelgő hangon, a lány zavarának minden percét kiélvezve. Heves fejrázást kapott válaszul. - Ne hazudj, az arcodra van írva! - mosolya egyre szélesedett. - Szeretnél még többet is látni? - kérdezte a füléhez hajolva, duruzsolva a szavakat. Mizuna akkora mértékben elkábult a férfias illattól, és az izmos test váratlan közelségétől, hogy azt sem hallotta, mit kérdeztek tőle.

- Mi? - motyogta kábán, egyre forrósodó fejjel.

- Igen, vagy nem? - Imádta a kicsinyes bosszút, az átdolgozott, szenvedett napért. Eléggé tisztességtelennek tartotta magát ezért, de jelen pillanatban a legkevésbé sem zavarta a dolog. Diadalérzete csak tovább növekedett, amikor Mizuna tétován kidadogott egy „igen"-t.

- Ahogy akarod - dörmögte, majd ellökte magát a kanapétól és kiegyenesedett a lány előtt, aki egy szívdobbanásnyi időre fellélegzett. Látszólag azt hitte, jól választott. Végül is, nézőpont és lehetőségek kérdése.

Yuki - arcán a sunyi félmosollyal - megragadta trikója alját, és egyetlen könnyed mozdulattal felhúzta, átvitte fején, s ezzel semmi perc alatt levetette a ruhadarabot. Mizuna szemei teniszlabda nagyságúra kerekedtek, ahogy végignézett a minden tekintetben kidolgozott felsőtesten. Zao sem volt kispályás, de volt osztálytársától nem számított ilyenre. A férfi még egy darabig tétlenül rakosgatta egyik kezéből a másikba felsőjét, közben pedig élvezettel fürdött a lány leplezetlenül bámuló tekintetének kereszttüzében. Képtelen volt megállni; egy perccel később vidáman, elégedetten fölnevetett.

- A show-nak vége, hölgyem! - azzal Mizuna pipacsszínű, rácsodálkozott arcába dobta trikóját, amit a lány azonnal le is kapott a fejéről.

- Fúj, ez tiszta víz! Totál beleizzadtál! - Vissza a feladónak címszóval a kuncogó Yukinak dobta a felsőt, és duzzogva hangosította meg a TV-t. - Most miattad lemaradtam a legjobb rész befejezéséről!

- Jól van, te kis kukkoló, majd megnyugszol - gügyögte, mintha egy hisztis gyereket próbálna nyugtatni. A válasz egy dühös grimasz lett, ami továbbra sem vette el Yuki jókedvét. - Ha érdekelnek további részletek, a fürdőben leszek, zuhanyozni fogok, szóval, ha szeretnéd, nyugodtan csatlakozhatsz, és...

Mizuna felkapott egy díszpárnát a kanapé végéből és teljes erőből a férfihoz vágta, aki tovább nevetett. Az a maximálisan elpirult - már-már bordó - arc minden pénzt megért. Ennek ellenére készülődnie kellett, ha nem akart elkésni. Ezt a találkát nem ronthatta el, különösen, mert ketten is számítottak rá.

Fél órával később Yuki könnyed, ruganyos léptekkel keresztül vágott a nappalin, hogy újfent magára ragassza Mizuna tekintetét, ezúttal viszont nem lenge öltözéke miatt. Fekete nadrág, félcipő és ing volt rajta, vérvörös nyakkendővel megbolondítva. Haját is megfésülte - látszottak rajta a fésű fogainak nyomai -, de végül ugyanolyan művészi rendezetlenségbe borzolta, ahogyan általában lenni szokott. Felcsatolta Rolex karóráját, zsebre vágta mobilját, és a TV asztaláról felkapott egy slusszkulcsot.

- Hová, hová? - kérdezte Mizuna, amikor már meg bírt szólalni. Kezdte idegesíteni, hogy a nap folyamán, egy óra leforgása alatt már másodszorra állt el a lélegzete Yuki miatt.

- Randira - bánt nagyvonalúan a szóval, majd bezsebelt egy döbbent arckifejezést a lánytól. Egyre jobban tetszett neki ez az este.

- Randira!? - ismételte hitetlenkedve. - MOST!? Amikor vagy húszan vadásznak ránk? Hőgutát kaptál a napon, vagy mi?

- Nézzenek oda, csak nem féltékeny valaki? - mondta mézes-mázos hangon, azzal eleresztett egy mindent-tudó mosolyt. Mizuna sértetten fonta karba kezeit. - Yukarit elhívtam vacsorázni. - Néma csend.

- HOGY KIT!? - sipítozott Mizuna levegő után kapkodva, holott maga sem értette, miért ilyen felháborodott. - Mégis mikor?

- Ebéd után, abban a szusszanatnyi pihenőben, amit engedélyeztél. Nekem is kell egy kis kikapcsolódás. - Élvezettel nézte a lány értetlenkedő, néma hápogását, holott valódi randevúról szó sem volt az ő részéről.

- És mégis mivel mész? A szitává lőtt Mazdáddal? - Remélte, hogy sikerül egy csöppnyi fejfájást okoznia, de nem jött össze a dolog.

- Nem, a két hónapos Ferrarimmal. - A válasz csak még inkább ledöbbentette Mizunát. - Igen, nekem olyanom is van - mondta a mágnás manusok jól ismert „bármit megvehetek" arckifejezésével. - Bezárom az ajtót, kérlek, ne rombold le a házam, és maradj kivételesen a fenekeden. - Fordult vissza a folyosóról, búcsúzóul. - Ne várj, későn jövök.

- Vár a halál! - azzal sértődötten felpattant, kikapcsolta a reklámok hadát árasztó TV-t és betrappolt a hálószobába, aminek az ajtaját kíméletlenül becsapta.

Yuki jót mosolygott a lány viselkedésén, majd kiment, ígérete szerint bezárta az ajtót, elmormolt egy fohászt, hogy amikor visszajön, még álljon a háza és Mizuna is benne legyen, majd a ház melletti garázsba sietett, és kigurult az úttestre újabb négykerekű csodájával.

*

A mindenféle szobanövényekkel, falikárpitokkal, fátylakkal kidekorált sötét lakás tehetetlenül, ellenállásmentesen hagyta, hogy töviről hegyire átkutassák. Az alkalmatlankodó szürkéskék szemei megvillantak a kinti utcalámpák fényében, mélyvörös haja lángként lobogott a színes helyiségekben. Olyan halkan osont akár egy macska. Nem hitte, hogy Yuki ekkora szolgálatot tud neki tenni, persze nem pusztán szívjóságból. Akihez Zao beosont, annál voltak az eredeti adatai, a boríték, amit nemrég elhagyott, ráadásul az illetőt minden jel szerint három éve Yuki megfigyelésére állították. És mellesleg Mizuna barátnője volt.

- Szent ég, ez a lakás rémesen lányos! - morgolódott, miközben éppen a ruhásszekrény túrta föl, és egy különösen fodros-bodros ruhára akadt. - Hol a fenében lehet az a rohadt boríték!?

Már jószerével minden számításba jöhető helyet átkutatott, egy tolvajt megszégyenítő alapossággal, ám a neki fontos holminak se híre, se hamva. „Lehet, hogy Hiwatari átvert? Nem ajánlom neki!" Már bánta, hogy nem szellőztette meg egy kicsit a férfit az ablakon kilógatva, de hát késő bánat.

- Még jó, hogy az a Shinikai gyerek ekkora Casanova, ha kell.

Nem lett volna türelme napokon át kifigyelni Yukari rutinját, és kivárni a pillanatot, amikor hosszabb időre elmegy otthonról. Mindazonáltal nem hitte, hogy Mizuna osztályában ennyi kétes alak forgolódik: először Yuki, aki a rendőrség valami szupertitkos extrafontos részlegén dolgozik, a haverjai, az a hírszerzésnél ügyködő Ryonosuke, meg a titkosszolgálatos Kosuke, most meg Shinikai beépített embere: Yukari. Csodálkozott rajta, hogy még egyiküket sem szállították súlyos paranoiával elmegyógyintézetbe.

„Flúgos banda!" Pillantása az ágy alá tévedt. „Na nehogy pont oda..." Közelebb osont, lehasalt és belesett a fekhely alá. „Öregem, ez szakállas búvóhely, ennél nyilvánvalóbbat nem tudott volna kitalálni?" Kikapta a sárgás borítékot az ágy alól, majd felpattant, és már indult is volna, de egy lépés után megtorpant. „Biztos, hogy ez az? Meg kéne nézni!"

Egyszer már elszalasztotta a lehetőséget, még egyszer nem fogja! Lassan kinyitotta a kincset érő cuccot, miközben gyomra öklömnyire zsugorogott az izgalomtól. A papír tele volt mindenféle adatokkal, külön megjegyzésekkel, kiegészítéssel, meg Isten tudja, mikkel. Zao az első pár sort különösebb megrökönyödés nélkül vette, a „Rokonság" résznél viszont hosszú percekre lecövekelt. Nem azért, mert olyan sok rokont említettek volna... csak a nevek... azok valahogy megfeküdték a gyomrát.

- Most csak szívatnak, ugye!? - fintorgott kétségbeesetten, a bútoroktól remélve választ. Azok viszont az átkutatástól sértetten hallgattak.