Hiwatari arca jeges verejtékben úszott, miközben az alatta elsuhanó autókat figyelte, a lámpafényes főúton. Nem éppen így képzelte a panorámanézegetést, viszont nem nagyon tehetett ez ellen. Megnézett egy Mitsubishit, egy összekaristolt Ferrarit, néhány Suzukit, pár újabb típusú Toyotát is megcsodálhatott, közelebbi ismeretséget viszont nem kívánt az ötödik emeletről folytatni az aszfalttal, a saját lakásából kilógatva.

- Gondolom, már rájött, hogy én nem Zao vagyok - morogta enyhe feszültséggel a hangjában Maou, miközben a férfi bokáit fogta, biztos kézzel tartva őt. - Csicseregjen szépen, hol az a nyomorult kulcs?

- Esküszöm, nem tudom, mire gondol! - kiabálta kétségbeesetten, fejébe szökött vérrel. - Shinikai-sama minden fontosabb dolgát Tokióban tartja, és fogalmam sincs, hogy mit nyit az a kulcs!

Maou fáradtan kifújta a levegőt. Amióta betette a lábát Hiwatarihoz, a férfi össze-vissza beszélt mindenféléről: borítékról, Zaóról, valami lányról, akinek eddig Shinikai unokaöccsét kellett szemmel tartania... mindenről, csak arról nem, ami a Vérebet érdekelte.

- Hogy mit nyit? - hangja fenyegetően elhalkult. - A kutatási anyagokat, és az eredményeket tároló ládát, egy reptéri csomagmegőrzőben. Így sem dereng?

- Nem, tényleg nem tudok ilyesmiről! - Kezdett aggódni, hogy már nem lesz egyetlen nyugodt napja sem. Huszonnégy órán belül másodjára törtek rá, és fenyegették meg életveszélyesen. Maou-tól viszont jobban megrémült. A férfi az első tagadó válasznál fölkapta, és fájós lábára ügyet sem vetve kilógatta az ötödikről.

- Bogarásszon még egy kicsit a memóriájában, mert kezd fáradni a karom, és a lábam is fáj. Nagyon morcos vagyok! - Ingerült ciccentés hallatszódott pár méterrel a férfi mögül.

Hisami egyáltalán nem díjazta a Véreb vallatási módszerét, s amióta megérkeztek, karba font kézzel, barátságtalan arckifejezéssel állt az ajtónál. A legjobban az zavarta, hogy nem tudta eldönteni: Maou tényleg elengedné-e Hiwatarit, vagy csak fenyegette? Ráadásul sérült lába miatt még ingerlékenyebb volt, és a jelek szerint be akarta bizonyítani, hogy ő sebesülten is legény a gáton. Nem mert beleszólni a dologba, de eldöntötte, hogy nem fogja hagyni, hogy Maou ledobja Hiwtarit. Amíg vele van, megakadályozza, hogy gyilkoljon.

Hiwatari végül adott egy tippet: valószínűsítette, hogy Shinikai tokiói lakosztályában van valahol a kulcs, ott kellene körülnézniük. Jutalmul Maou fél kézzel elengedte őt, majd a függöny durva anyagával a karnishoz kötözte a rémülten óbégató Hiwatarit. Biztosra húzta a csomót, és elengedte a férfit, aki egy kis ideig himbálózott, mint az inga, majd nyöszörögve a falhoz tapadt.

- Könyörgöm, húzzon föl! - rimánkodott elcsukló hangon, ám Maou addigra már hátat fordított neki.

- Fölöslegesen húzta az időt, egy kis szellőzés nem fog megártani.

Az ajtóhoz érve elkönyvelhetett egy bosszús pillantást Hisamitól, majd a nőt maga elé engedve ő is kilépett a lakásból. Tisztában volt vele, hogy mi idegesítette útitársát, mégsem mondott semmit. Szótlanul baktattak lefelé a lépcsőn, bár Maou majdhogy nem minden lépésnél alig hallhatóan felszisszent. Amikor lepillantott lábára, látta, hogy a kék farmert egy bordó folt szennyezte, az anyag pedig nedvesen tapadt lábához.

- Fenébe - sziszegte összeszorított fogakkal.

- Mi történt? - kérdezte hűvösen Hisami, ám amint meglátta a felszakadt seb okozta foltot aggodalom futott át az arcán. - Te, meg a hülye fejed! Kellett magad megerőltetni! - mérgelődött, majd a következő lépcsőfordulóban megállt, és bevárta a férfit, aki leült az utolsóelőtti lépcsőfokra, lábát pedig kinyújtotta.

- Ki kéne cserélni a kötést - dünnyögte elgondolkodva Hisami, azzal leguggolt a sebesült elé. - Akár azt is mondhatnám, hogy megérdemelted!

- Nem kértem hegyi beszédet, és a gatyámat se fogom letolni, hogy itt kötést cserélgessünk! - Ravasz mosoly szökött arcára. - Bármennyire is szeretnéd!

- Túl sokat képzelsz magadról - közölte a hervasztó tényt, azzal fölállt, és már indult is volna tovább, csakhogy Maou nem hagyta.

A férfi amilyen gyorsan csak tudott, fölállt, majd megragadta Hisami vállát, kíméletlenül maga felé fordította, belökte a sarokba, azt követően pedig kezeivel megtámasztotta magát a nő feje mellett a falon. Arca alig pár centire volt Hisamiétól, lélegzete a puha bőrt csiklandozta a nyak és a fül környékén. Testével finoman hozzásimult, ügyelve rá, hogy ne kenje össze véres combjával.

- Nekem úgy tűnik, tévedtél - duruzsolta elégedetten. - Kár lenne tagadni...

- Valóban - sóhajtotta Hisami, majd a következő pillanatban térdét közelebbről is megismertette a férfi ágyékával, nem túl finoman és kedvesen. - Most, hogy ezt tisztáztuk, mehetünk? - kérdezte negédes hangon.

Maou nem szólt semmit, csak keresztbe álló szemekkel ápolgatta sérült férfiasságát, s közben intenzíven szitkozódott. A nő elegáns mosollyal félre tolta az útból, és újból elindult lefelé a lépcsőkön. Valóban hevesebben vert a szíve a férfi közelségétől, ám csak azért, mert Shinikai kényszeríttette a Dalmata szerepre, nem fogja, hipp-hopp beadni a derekát, és széttárni a lábait, mert Maou egy Véreb.

A terepjáróban ezúttal Hisami foglalta el a vezetőülést, s mivel Maou már amúgy is eleget kapott, nem kezdett el vitatkozni a felállást illetően. Duzzogva, az orra alatt morgolódva szállt be az anyósülés felől, viszont a nőhöz még véletlenül sem szólt.

- Megsértődtél? - érdeklődött közönyös hangon Hisami, választ viszont nem kapott. - Sose hallottam még ilyen érzékeny Vérebről. Biztos jó rangot kaptál? - Morgolódás a szomszédos ülés irányából. - Nem fogok összebújni veled csak azért, mert Véreb vagy, arról ne is álmodj! - mondta komoly hangon, miközben elfordult az egyik lámpánál jobbra. - A saját akaratom szerint fogom innentől megválogatni kinek adom oda magam, hogyha eddig ez luxus volt.

- Bocsánat - motyogta hallgatási fogadalmát megszegve.

- Semmi gond. Örülök, hogy ezt tisztáztuk. - Szeme sarkából Maou-ra sandított, aki viszont továbbra is kifelé bámult a kocsiból. - Akkor most irány Tokió?

- Igen. - Pár másodpercig várt, mielőtt kelletlenül újra megszólalt. - Ha elfáradsz, szólj, és felváltalak.

- Rendben. - Nem bírt elfojtani egy mosolyt. „Bármennyire is igyekszik tagadni: igenis tud kedves lenni... nem is kicsit. És ennek végtelenül örülök."

*

- Szentséges ég! Mi a frász történt veled? Yukarival kannibál-étterembe mentetek? - sápítozott Mizuna falfehérré vált arccal, amint megpillantotta a nappaliba lépő, szétszaggatott ingű, bekötözött Yukit.

- Nem, csak a balesetiseknek nőtt a kezükhöz az olló. - „Mert ugye a seb ellátásához nem jó, ha az ember leveszi a ruháját, nem! Azt szét kell vágni, hogy a sérüléshez férjenek!"

Nem volt rózsás kedvében, tekintve, hogy Zao egyik keze még mindig a lány vállán pihent, s véleménye szerint túlságosan is közel álltak egymáshoz. És ő még türelmesen végigvárta, amíg abbahagyták a negyedórás ölelkezést! Egyre ramatyabbul érezte magát. A kanapéhoz lépett, félresöpört néhány DVD-t, majd leült, fejét a háttámlára hajtotta, s a plafon intenzív bámulásába kezdett.

- Hol fogok aludni? - kérdezte kéjes örömmel Zao, mire a szétszabdalt ing tulajdonosát ismét elöntötte a pulykaméreg.

- Híd alatt, árokban, vagy annak szélén, buszmegállóban, aluljáróban vagy vonatállomáson - sorolta fel, ujjain mutogatva a lehetőségek számát. - Válassz kedvedre! Melyik tetszik jobban? Oda viszlek, ígérem.

- Ugyan már Yuki! Miért ne maradhatna? - Mizuna kérlelő hanga csak még inkább beletiporta a földbe. - Van itt még hely.

- Az lehet, de nem neki! - intett kezével hanyagul Zao felé, aki erre sunyin elvigyorodott.

- Ha kap a cica tejecskét már nem lesz morci? - gúnyolódott a legnagyobb örömmel.

Yuki csakis és kizárólag azért nem ugrott neki a beszólásért, mert túl fáradt volt. Így csupán jobbját szorította ökölbe, s középső ujjával felfelé mutatva jelezte „kellemes" érzéseit Zaóval kapcsolatban.

- Neked is hasonló szépeket - mondta a Kutya a beintést követően. - Mizuna, alhatnék melletted? Shinikai nem igazán díjazná a társaságom a nappaliban. - Még közelebb vonta magához a lányt, s hátulról átölelte.

- Rendben - sóhajtott megadóan Yuki. - Van egy szöges-ágy a garázsban, azon elalhatsz.

- Bunkó vagy Yuki. - Mizuna hangja hűvösen csengett, tekintete ridegebbé vált a legzordabb téli éjszakánál is.

- Tudom, és élvezem - rántott vállat könnyedén, ám ezt szinte azonnal meg is bánta.

- Akkor élvezd egyedül! - susogta a lány egészen közel hajolva hozzá, ő pedig nem értette, mikor lépett ilyen közel a kanapéhoz, anélkül, hogy észre vette volna. - Gyere Zao! - azzal kézen ragadta a meglepett férfit, és a bekapcsolt TV-t, a lejátszót valamint a rengeteg DVD-t maga mögött hagyva becsörtetett a hálószobába.

Amint az ajtó becsukódott mögötte Yuki felállt, s egyetlen dühös mozdulattal lesöpört egy halom, toronyba állított DVD-t az alacsony dohányzóasztalról, ami a kanapé előtt állt. A zajra senki sem szólalt föl, senki nem jött ki megnézni őt a hálószobából. Indulatosan lelökött mindent a heverőről, kikapcsolta az elektronikus berendezéseket, majd hagyta, hogy a hirtelen támadt sötétség és néma csönd magukba kebelezzék.

„Miért!? Miért nem bírok csak egyszer normálisan viselkedni Mizuna előtt, ha a bolhafészek is itt van!?" Fájdalmas tekintettel nézett  zárt ajtóra, ami mögül egyetlen pisszenést sem lehetett hallani. „Nagyon remélem, hogy nem pont az én ágyamban akarja megdöngetni az a szemét!" Már a puszta gondolattól mérhetetlen harag lett rajta úrrá, legszívesebben minden mozdíthatót porrá zúzott volna.

*

Mizuna kissé zavarba jött, amikor ráeszmélt, hogy éppen egy férfit hívott meg az ágyába. Ráadásul egy olyan férfit, akiről alig tudott valamit. Tépelődve állt egyik lábáról a másikra, s közben alsó ajkát beharapva néha a türelmesen álldogáló Zaóra sandított. A férfi végül elunta a szótlan álldogálást, és közvetlenül elé lépve két keze közé fogta lágyan Mizuna arcát. A meglepett lány szemei hatalmasra kerekedtek, szíve a torkában dobogott, lábai már-már remegtek, pírral borított arca egyre forróbbá vált. És Zao egyre csak csökkentette a távolságot, ami eddig sem volt kilométeresnek mondható.