A „mamusz-krízis” leküzdését követően elindulok zuhanyozni. Megmosom a hajam, és közben hálát adok, hogy a tegnapi nappal ellentétben sem bajom, sem társaságom nem akad…
Félóra kemény sárkaparást követően a farmerom elég tűrhetően néz ki, így visszacsosszanok szobámba tiszta és száraz ruháimban.

Vacsora után a kölykökkel a könyvtárba megyek, míg nagybátyjuk magára vállalja Cecil szórakoztatását. Lehet, hogy nem is esik olyan nehezére? Na de miért gondolok már megint Rá? Inkább koncentrálok a többiekre. Elregélem az idejövetelem okát, s July-val való ismeretségemet is bevallom. Csodálkozva, mégis mosolyogva merednek rám, de folytatom a történetet:
- Ma este Tom bácsikátok is rájött, hogy ismerem July-t, így holnap elutazom. – Ijedt arcukat látva egy kicsit örül a szívem. Kedvelnek… bár lehet, hogy csak barátnőm miatt. – De nem kell aggódni: July visszajön, s ha minden jól megy, marad is. Mi pedig beszélhetünk majd mobilon vagy neten, de akár levelezhetünk is.
Nem nyugtatom meg őket nagyon, de fokozatosan oldódik a hangulat. Lassan mindenki elindul a saját szobájába, s én kis lurkómmal tartok, hogy segítsek neki a fürdésben és betakargassam. Már épp ott hagynám, de hangja megállít.
- Nem lehetne, hogy te is itt maradj? – Ránézek, s fájó szívvel mosolyodom el.
- Azt hiszem, ez most nem lehetséges. Tudod egy arab sejk megkért, hogy legyek a felesége. Nemet akartam neki mondani, de ígért értem húsz tevét. Ezek után nem kosarazhatom ki, ugye? – Komolyan pislog rám, s biccent, hogy tényleg nem tehetem ezt szegény sejkemmel. - De miért kérded? Csak nem hiányoznék? – Gúnyosan vigyorgok rá, pedig tudom, hogy már holnap piszkosul hiányozni fog… csínytevéseivel együtt.
- Nem. Nekem nem, de Lui-nak rossz lesz nélküled! – Jól kivágta magát… Na de Lui az egyetlen, akit nem fogok hiányolni, úgyhogy ezzel nem tud marasztalni.
- Hmm… és segítene Lui-nak, ha elmondanám a reggel megígért mesét? – Megörül, s szemei boldogan csillognak. Leülök ágya szélére, s gondolkodóba esem.
- Az arab sejkről jut eszembe: ismered Seherezádé történetét? – Nemlegesen rázza a fejét, s én belevágok. – Tudod, volt egyszer egy arab uralkodó, akit megcsalt a felesége, így nem bízott többé a nőkben.
Elmondom neki a rövid bevezetőt, majd amikor kis idő múlva eljutok odáig, hogy főhősnőnk minden éjszakán új és új történetet mesélt férjének, kiválasztom az általam legjobban ismertet… Mire nem jók a Disney-filmek? Amíg hallgatja a csodalámpás történetét, lassan egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik szemhéja. Mikor már egyenletesen szuszog, óvatosan felállok mellőle, egy puszit adok arcocskájára, majd szép halkan kiosonok és behúzom magam mögött az ajtót. Így ni! Halvány mosollyal az arcomon, s egészen kevés könnyel a szememben sétálok szobámba, s elteszem magam holnapra. Végül is hazamegyek, ahol család, barátok és anyu főztje vár… kell ennél több?

Reggel nyolckor a szokásos csengőhang ver fel. Valamiért most olyan hatékonyra sikeredett ébresztésem, hogy már az ágyam előtti táskára gurulva szidom az összes embert, akinek valaha is szerepe volt a mobilok kialakításában. Hosszú a lista, de ráérek…
Valamilyen csoda folytán sikerül összekaparnom magam, de legközelebb már csak a hideg víz roppant kellemetlen érintésére eszmélek fel. Tudom, hogy energia- és időtakarékos ez a zombi mód, de van még mit finomítani rajta… Mondjuk nem ártana, ha nem pizsamában kötnék ki a zuhanyozóban!
Miután macis viseletemet alaposan kicsavartam, lassan visszaslattyogok, és készülődni kezdek. Kilenc előtt egy kicsivel már mázsás utazóm kíséretében közelítem meg az étkezőt: ideje elbúcsúzni. Mindenki jelen van, csak a főnök nem. Nem számít, hiszen már elköszöntünk. De akkor miért hiányolom? Hülye, ne gondolkozz feleslegesen! Úgyse megy neked!
- Ideje indulnom, úgyhogy sziasztok!- Hű, ez aztán szép hosszú búcsúzkodás volt! Csak nehogy túlontúl meghatódjanak rajta!
- De még nem is fejezted be a tegnapi mesét! – Will durcásan fordítja el tőlem a fejét, én pedig próbálok valami értelmes mentséget előkotorni. Arab sejk kilőve… megvan!
- Tudod Will, Seherezádé sosem fejezte be egy éjszaka alatt a történeteit, mert így a férje nem végezte ki, s másnap is hallgatni akarta őt. – Egy kicsit beletörődött, hogy már nem fogja hallani előadásomban Aladdin történetét, s így nyugodtabb szívvel búcsúzkodom a többiektől is.
Még Cecil is „borzasztóan” sajnálja, hogy el kell mennem, mert a kis Muffin szerinte határozottan megkedvelt. Gondolom már az a kis patkány is le akar lépni tőle…
Egyedül megyek az ajtóhoz, s már nyúlok a kilincsért, mikor egy kezet érzek meg a vállamon. Hátrafordulva nézek - valószínűleg utoljára - volt főnököm szemébe. Olyan megnyugtató, hogy mégiscsak láthatom távozásom előtt.
- Segítsek kivinni a táskádat? Úgy értem az állomásra.
- Nem kell, köszönöm. – Legszívesebben javában bólogatnék, de minek, ha úgyis csak udvariasságból kérdezte meg.
- Akkor tessék, itt a béred. – Üres kezembe nyom egy borítékot, míg én nagyokat pislogok. Ja, hogy én itt elvileg dolgoztam?
- Köszönöm, de nem szükséges. Egy barátom miatt jöttem ide, s semmi megterhelőt nem tettem. Nem lenne helyes, ha elfogadnám. – Bár nem szoktam pénzzel dobálózni, de ha lenyúlnám, annak egyértelmű jelentése lenne: én csak alkalmazott voltam itt. Valamiért nem akarom, hogy ez bebizonyosodjon…
- De én ragaszkodom hozzá!
Valahol itt kezdődik csöppet sem nyugodt vitánk, melynek csupán a tíz perc múlva megszólaló csengő vet véget. Mind a ketten dühös pillantások kíséretében fordulunk az ajtó felé, majd kinyitom azt.
Agyi aktivitás ellenőrzés: szünetel, kérjük próbálja meg később!
Megdöbbenve állok az ajtóban, s bámulok szótlanul már végtelennek tűnő idő óta az előttem állókra. Vegyük szépen sorba: az első July. Ő még rendben is van, hiszen mától újra itt dolgozik. Aztán Frank. Hát, fogalmam sincs, hogy ő mit keres itt, hacsak… Naná, hogy barátnőmet hozta el! Tiszta sor. Nem vagy te hülye gyerek, An!
De mégis mi a jó életet csinál itt Marg néni?

Úgy döntök, hogy nem gondolkozom. Ez ma már bejött, próbáljuk meg még egyszer.
- Sziasztok! Jó reggelt Marg néni! – Beljebb engedem őket, s az eddig mögöttem álló vitapartnerem is eláll az útból. Azt hiszem, őt is sokkolták az események… talán ismeri a vén boszorkányt?
- Jó reggelt! Micsoda meglepetés, An! Nem is tudtam, hogy idejöttél. Miért nem mondtad a vonaton? – Meglepetés… az egyszer már biztos. De az a kellemetlen fajta, mint mikor egy pitonnal ébredsz. Én már csak tudom, volt részem benne. És hogy miért is nem mondtam el neki valami olyasmit, amivel még én magam sem voltam tisztában? Hmm, mondjuk mert nem jutottam szóhoz? Már épp válaszolnék, mikor valahonnan előkerül Sebastian.
- Üdvözlöm, Lady Margaret! Hol készíthetem elő a szobáját? – Mi az, hogy Lady? És itt marad? Mázli, hogy pont most lépek le. Nem irigylem a többieket…
Míg ők jól elvannak egymással, én körbetekintek. Miért bámul így Tom? Sőt, miért bámul így Frank? És egyáltalán mit keres még mindig itt? Ááá, lényegtelen. Elegem van ebből az őrültekházából, úgyhogy irány az ajtó.
- Köszönöm a vendéglátást, Mr. Farrol! – Sunyin vigyorgok rá, hisz így már semmiképpen sem tudja kezembe nyomni a borítékot. – Viszontlátásra! – Még integetek Julyéknak, s elfordulva iramodnék meg, ha egy érdeklődő hang nem tartana fel.
- An, megtudhatnám hova indulsz? – Jaj, Marg néni elkapott! Francba! Lassan fordulok meg, s mély levegőt véve mosolyodom el.
- Az állomásra. Hazautazom. – Ennél azért valami frappánsabbat is kitalálhattál volna kis csaj, mert ahogy rád néz…
- Á, már értem. De felesleges elmenned. Frank mindent elmondott, úgyhogy ismerem az egész történetet. – Nagy szemeket meresztek postásunkra és a nyanyára felváltva. – Most teázzunk egyet, utána pedig szépen megbeszélünk mindent. - Mivel Marg néninek nem lehet nemet mondani, beletörődve sodródok az árral. Csak tudnám, hogy mit tud a vén szatyor, amiért nekem maradnom kell!