Beköszönünk a gyerekeknek, akiknek arcára nem gyengén ül ki a félelem. Szegénykéim fel is szívódnak, míg Cecil csevegve bemutatkozik. Bármennyire is unszimpatikus, próbálom metakommunikációmmal távozásra bírni… de persze nem érti. Sóhajtva gondolok bele, hogy mennyi igazság is van az „Aki hülye, haljon meg!” mondásban. Öt perc múlva duzzogva, s könnyekkel küszködve rohan szobája felé, s én még sajnálom is egy kicsit.
Az étkezőben telepszünk le, s July, Frank, Tom és Marg néni vár velem egyetemben arra, hogy Sebastian ideérjen végre a flancos teájával. A feszült csöndben csak úgy pattogna az idegszálaim, s azon gondolkozom, vajon miért nem léptem már le tegnap este?
- Elnézést Marg néni, de mióta ismeri July barátnőmet? – Próbálom összerakni magamban a kirakós darabjait, de nélküle nem megy.
- Ó, csupán most találkoztunk. Frank mutatott be minket, mikor összefutottunk a bejáratnál. Igazán nagyszerű felvigyázója lesz a gyerekeknek! Egyébként pedig Frank az itteni sofőröm. Látom, már ismeritek egymást. Hol találkoztatok? – A szárnyas csótányban, nyanya… de várjunk csak… Mi az, hogy az ő sofőrje? Ááá, valami nem stimmel. Természetesen azon kívül, hogy itt van…
- Segített nekem idejutni az állomástól. De Marg néni, megkérdezhetném, hogy miért is van itt? – Tényleg érdekel, s Tom szemének csillogásából ítélve nem csak engem. Megérkezik a tea, s hatásszünet következik. Idegesen kortyolok italomba, mikor megkapom a választ.
- Gondoltam meglátogatom a mostohafiamat és az unokáimat. – Próbálom visszafogni magam, de így is majdnem megfulladok köhögőgörcsöm közben. Hogy kiket? Ez ugye csak valami rossz vicc?
- Jól vagy, An? – Kijelenti, hogy Will-ék nagyija és még megkérdezi, hogy jól vagyok-e?
- Persze, csak félrenyeltem. – Suttogom nagyon halkan, de szerencsémre megérti. Leteszi a csészéjét, s komolyan néz fel. Ajvé!
- An és Tom. Szeretnék veletek kettesben beszélgetni. Remélem akad itt egy szoba, ahol ezt megtehetjük. – Kismillió szoba közül már csak megfelel neki egy? Amúgy meg miért kettőnkkel? Rá akarja venni, hogy vegyen vissza? Talán ki akarja rúgni July-t? Hiszen állítólag tud mindent… mégis az előbb mondta, hogy jó dada lesz belőle…
Elindulok a két Farrol után, s újra meggyőzöm magam, hogy felesleges gondolkodnom, amíg nem tudok legalább egy kicsivel többet… bár lehet, hogy utána is. A dolgozóba megyünk, s kedvenc boszorkányommal az asztal közelebbi oldalához ülünk, míg volt- és ismétlem csak volt- főnököm velünk szemben foglal helyet.
- Nos, miről szeretnél velünk beszélni? An szeretné elérni a délutáni vonatát, úgyhogy jobb, ha ezt minél hamarabb lerendezzük. – Hálás pillantást küldök felé, s egy mosoly kúszik önkéntelenül a számra. Meg akar menteni a banyától, úgyhogy ez a minimum. Ugye?
- Nem lesz szükség arra a vonatra. – Ó, dehogyisnem! – Már mondtam, hogy sofőröm mindent elárult. – Én ezt nem bírom tovább.
- Mégis mi mindent, Marg néni? – Kénytelen vagyok megkérdezni, mert ha tényleg tudna mindent, miért akarna pont velem beszélni.
- Nos, Frank elárulta, hogy új nevelőnőt kerestek. És arról is tudomást szereztem, hogy az előző miért megy el…- Jelentősen néz végig mindkettőnkön, s én csak pislogok. Mi baja van? – Megtudtam, hogy Tom döntését tulajdonképpen az a nézet befolyásolta, miszerint nem örülnék, ha a családba egy arra érdemtelen, egyszerű lány kerülne. – Hú de finoman fogalmazol, öreglány! - Be kell vallanom, azért jöttem ide, hogy egyetértésemet fejezzem ki… de amikor megláttalak titeket, megváltozott a véleményem. Tudod An, mély benyomást tettél rám akkor a vonaton. Nagyszerűen kezelted a helyzeted. Pont úgy, ahogy egy cégvezető párjához illik. Ezért is mondtam, hogy nincs szükség vonatra: beleegyezem a Tom-mal való kapcsolatotokba. – Ledermedek, míg a szoba forogni kezd. Mi a jó élet folyik itt? Én és a búsképű? Ráadásul mi az, hogy beleegyezik? Mi lesz a mi beleegyezésünkkel? Szólnék valamit erre, ha nem érezném azt, hogy szám kiszárad, s ajkaim összetapadnak. Ijedten tekintek a másik érintettre, hogy szóljon már valamit. Nyel el nagyot, majd meglepően halkan szólal meg.
- Köszönjük. – Hogy mi? Most azt kellene mondanod, hogy nem kérünk a beleegyezéséből! Ááá, miket gondolok én? Hiszen nem is járunk! Szóval ezt kellene mondanod… - De megbeszélhetnénk ezt most kettesben? Tudod, egészen váratlanul ért minket ez az egész. – Na az tuti! Ennél váratlanabbul kötve hiszem, hogy valami is érhetett volna... esetleg ha a vonat bedudál nekem, s Lui a mozdonyvezető. Ugye említettem már, hogy mindig idiótaságok jutnak eszembe, ha pánikolok? De azért nem semmi a pasi, vág az esze…
- Persze, persze. Én addig le is dőlök egy kicsit a szobámban. Tudjátok, már nem vagyok olyan fiatal és kimerített az utazás is. Délután beszélgetünk! – Ezt most vegyük fenyegetésnek?
Elmegy, s mi ketten maradunk a dolgozóban. Az első öt perc nagy összhangban telik, ugyanis egyikünk sem hajlandó megszólalni. Megunom a helyzetet, s egy nagy sóhaj kíséretében megtöröm a csöndet.
- Ötlet? – Jó-jó, nem voltam túl bőbeszédű, de ez van, ha lesokkolnak. Örüljön, hogy nem változtam zombivá.
- Azt hiszem első lépésként beszélnünk kell Frankkel. – Nem is rossz. Én lefogom, te ütöd, aztán csere.
Pontos bosszúhadjáratom ecsetelése helyett csak biccentek egyet, mire ő öt percet kérve eltűnik. Talán még annyi sem telik el, mikor visszaérnek az ál-postásunkkal. Gyilkos tekintetünknek köszönhetően kérdés nélkül dalol a madárka. Ezt nevezem én csapatmunkának! Frank mindent magára vállal, s elárulja, hogy utoljára July kirúgásakor írt levelet a nagyinak, amit azonban csak két napja küldött el. Szép kis postás…
A lényeg, hogy nem említett neveket, s csak nagy vonalakban és diszkréten tárgyalta, hogy mi is történt. Ez már magában is elég lett volna, hogy Marg néni összekavarja a dolgokat, de a tegnapi nap jóvátételeként a kis ál-postás átalakította a történetet ma reggeli személyes beszámolójában. Megbeszélte July-val is az egészet, így már barátnőm is tudott mindenről. Semmi gond: még két embert kell felfirkantanom a kivégzési listámra… Gyertek csak, van hely!
A végrehajtás előtt azonban jobb, ha átgondolom az eddig begyűjtött információkat. Tehát:

1. Az öreglány azt hiszi, hogy a főnök és én halálosan szeretjük egymást, s ami talán fontosabb:
nem is bánja. Kár, hogy más valaki nem így gondolja… Váá, ne térj el a tárgytól, idióta!
2. July ezzel szemben egy teljesen új dada, akit megbecsül, de nem tudni mit szólna hozzá, ha
kiderülne, hogy Max gyengéd érzelmeket táplál iránta.
3. Frank csak részmunkaidős postás, mikor nincs itt eredeti munkáltatója.
4. Van egy kis szabadidőnk, mert a boszi pihen. Fűű! Talán még elérem a vonatot…

Sebastian és a kis gerlepár csatlakozásával elkezdjük taktikai megbeszélésünket, vagyis Marg néni ellenes forradalmunk lépéseinek tervezését.
A helyzet menthetetlen, úgyhogy ki kell várnunk, míg a banya elmegy. Megegyezünk, hogy July megkedvelteti magát a vén szatyorral, s amíg nem érezzük úgy, hogy minden rendben, addig Max és az ő kapcsolata nem hivatalos. Ami pedig minket illet Tom-mal, khmm… amíg itt van Marg néni mutatjuk a jó példát, s reméljük, hogy így megkönnyítjük a kis gerlepár dolgát… És ami még ennél is szörnyűbb, hogy valamiért nem akarom, hogy Marg néni hamar menjen el… Teljesen meghülyültem!