Nem számított már semmi sem. Minden érvényét, jelentőségét vesztett badarságnak tűnt; a külvilág - mint olyan - megszűnt létezni. Semmi más, csak ők ketten, és a csukott ablakot szaporán verő kövér esőcseppek, amik vékony kis patakokban siklottak le az üveg külső felén. A hálószoba ajtaja résnyire nyitva maradt, ám csak úgy, mint oly sok minden már, ez sem érdekelte őket. A konyhától egészen a szobáig elhagyott, padlóra hányt ruhadarabok jelezték az utat.

            A szoba kéjtől, vágytól terhes sóhajok, elfojtott nyögések, buja suttogások őrzőjévé vált, az ágy magába zárta két test felfokozott hőmérsékletét, amik hol egymáshoz simultak, hol elváltak, hogy ezzel fokozzák az újbóli érintkezés gyönyörét. Mozdulataikat elnyújtották, érintéseik a selyemnél is lágyabban hatottak... mintha nem lenne holnap, sőt, következő pillanat. Úgy adták mindenüket a másiknak, hogy közben elvették tőle mindenét. A lepedő gyűrötten sírt a varázstól, míg a paplan félig lecsúszva az ágyról a padlót csókolta teljes odaadással.

            - Egy egyszerű kis csóktól eljutni idáig... - suttogta Hisami, miközben a férfi a hasát kényeztette ajkaival, őrületes érzékiséggel.

            Ezüstös tincsei kócosan tekintettek a szélrózsa minden irányába, amit a nő vékony kis ujjainak köszönhettek. Most is kiélvezték a közéjük túró ujjak finom érintését, hálás cirógatását, amivel évekig sem tudtak volna betelni.

            - Azért az nem volt olyan egyszerű - morogta Maou rekedtes hangon, majd igézően felpillantott a kipirult arcba. - Ha az lett volna, akkor nem itt tartanánk - tette hozzá szája sarkában megbújó kis mosollyal, mire Hisami halkan felnevetett

            A férfi lassan karjaira támaszkodott, följebb mászott, s arcát egy vonalba vitte Hisamiéval. Egy hosszú másodpercig egymás szemébe néztek, végül Maou lehajolt, gyors csókot lehelt a kivörösödött, csillogó ajkakra, majd arcát ajkaival súrolva áttért a nyak és a fül közötti könnyen ingerelhető területre.

            - Kinevetsz? - dörmögte, leheletével csiklandozva a puha bőrt. - Ez nem szép dolog! - Óvatosan megharapdálta a fülcimpát, engesztelésképp ezért pedig hosszú, forró csókot nyomott a fül mögötti részre. Hisami nagyot sóhajtott.

            - Most megbüntetsz érte? - kérdezte kicsit kacéran, s nagy nehezen elfojtotta feltörni készülő kuncogását. Elég csiklandós volt.

            - Sose tennék ilyet - doromboló hangjától a nő libabőrős lett, kezeit pedig a selymes tincsek közül az izmokkal borított csupasz hátra vezette. Tudta, hogy igazat mondott.

            Körmeivel élvezettel karmolta az érintéseitől meg-megránduló izomkötegekkel barázdált testrészt, egyik térdét pedig felhúzta a férfi csípőjéhez. Maou ezeket megérezve valami érthetetlent motyogott a nyakába, vágytól izzó ágyékát pedig Hisamiéhoz nyomta. A nő körmei ettől a húsába vájtak, bár vöröslő csíkokon kívül más nyomuk nem maradt. A feje hátrafeszült a párnákba, nyaka hívogatóan feszült a férfi ajkai alatt.

            - Három éve nem voltam ilyen boldog - súgta elhaló hangon.

            Még a lélegzetét is visszatartotta, amit megérezte Maou hosszú, incselkedő ujjait, testének legrejtettebb pontja felé siklani a térdhajlatától indulva, combja belső felét simítva. A férfi már csak fél kézzel támasztotta magát, s lassan könyökére ereszkedve még inkább az ágyhoz szegezte.

            - Én pedig még soha nem éreztem ilyen vágyat egyetlen nő iránt sem - lehelte, ködös tekintetét a nőébe fúrva, majd egyik ujjával tovább szította benne az egyre vadabbul lobogó tüzet.

            Hisami ösztönösen megemelte a csípőjét, ahogy a férfi ujjai egyre jobban a csúcs felé hajszolták, s csak olaj volt a tűzre, amikor a középső ujj elmerült benne, hogy ő maga fenséges magaslatokba repülhessen. Érezte a nedves érintést egyik mellbimbóján, de csak nagy sokára fogta fel, hogy Maou játékosan tekergő nyelve éppen rajta táncol, s az érzékelés mellé társuló látvány teljesen kikészítette. Kezei kereső mozdulatokkal jártak föl-alá a férfi hátán, mintha valami hiba után kutatott volna, amibe később beleköthet, ám semmit sem talált. Maga sem tudta, hogy mikor suttogta, és mikor sikoltotta fojtottan a férfi nevét. Közeledett a mennyei magasságokhoz, ahhoz az állapothoz, amit már legalább három éve nem tapasztalhatott meg, s aminek eddig egy pillanatig nem érezte hiányát. Most viszont akarta! Teste követelte az élvezetek betetőzését, önző vágyának kielégülését, ezért dübörgött kalapáló szíve, ezért fújtatott zaklatott lélegzete.

           Csakhogy Maou ezt másképp gondolta, ujját kihúzta belőle, valamint a mellbimbók kényeztetésével is felhagyott, s ismét Hisami fölé magasodott, kiélvezve annak beteljesülésért rimánkodó pillantásait. Le merte volna fogadni, hogy így egyszer nem nézett Shinikaira, még véletlenül sem. Felfoghatatlan elégedettség lett rajta úrrá, életében először érezte, hogy jobb, többet ér valakinél. „Én örömet tudok neki szerezni... Shinikai nem!"

           - Maou, kérlek! - mondta ki azt, amiért tekintetével óráknak tűnő pillanatok óta könyörgött. - Nem lehetsz ennyire démoni... - Nem tudta folytatni, mivel a férfi egy hosszú, végtelennek tűnő csókkal belé fojtotta a szót.

           - Ne nevezz többet démoninak! - Kissé talán dühösen harapdálta meg a nő alsóajkát, ám ő ezt nem tette szóvá, helyette újfent a lenyűgöző hajkoronába merítette ujjait.

           - Akkor hogy hívjalak? - kérdezte csillogó szemekkel.

           A férfi egy szívdobbanásnyi időre elkomorult, ahogy eszébe jutott egy név, melyről azt hitte, örökre a múlté lett, végleg elfelejtette. Most mégis emlékezett rá, emlékei a felszínre sodorták, s neki önkéntelenül is - kicsit bánatos - mosolyra húzódott a szája.

           Altestét Hisamihoz nyomta, mire a nő széttárta lábait, nyíltan jelezve mennyire szeretné már, ha magában tudhatná őt. Látta rajta, hogy egy cseppet sem inog meg, nem kételkedik, teljesen rábízta magát. Őszinte pillantása, csakúgy, mint első találkozásuk alkalmával, most is meglepte. Ő nem riadt vissza attól, hogy az egyik szeme kék, és olyan, akár a vakoké, a másik pedig borostyán-sárgában játszott; ezüst haja is inkább vonzotta, mint taszította. Húsz éves kora óta nem remélte, hogy lesz még valaki, aki akár egy töredékét is mutatja az irányába annak, amit most az alatta fekvő Hisami.

           Egész teste megfeszült, ahogy teljesítette a néma, majd kimondott kérést, hogy a nő és a saját kínzó vágyait is enyhítse. Figyelte, ahogy Hisami szemei egy hosszú pillanatra lecsukódtak, ajkai elváltak egymástól, s hangtalanul felsikoltott az örömtől. Kicsi kezei a vállába kapaszkodva kerestek menedéket, fejét hátravetette, majd amikor úgy-ahogy megszokta a helyzetet kipirult arcát ismét a férfi felé fordította.

           - Szólíts: Akirának... - Lökött egyet csípőjén, mire a nő kezei vállairól a tarkójára ugrottak. - Folytassam? - kérdezte, szája körül pedig ravasz mosoly játszott.

           - Ez hülye kérdés volt... Akira - nyögte szorosan lehunyt pillákkal, így váratlanul érte, amikor a férfi ajkai gyengéden az övéit érték.

           - Csak biztosra akartam menni. - Annak ellenére, hogy beszéddel húzta Hisami idegeit, önmagát sem kímélte. - Félek, nem leszek olyan jó, mint Shini...

            A nő itt unta meg végleg az idegtépő, szadista, önsanyargató játékot. Mivel a férfi nem számított efféle merényletre, ezért könnyedén a hátára tudta őt fordítani, s ezzel a lendületes helycserével átvette az irányítást.

            - Ha nem szeretnéd, hogy egy életre... megsértődjek rád... akkor megmutatod, mit tudsz! - Hangja minduntalan elcsuklott, ahogy Maou incselkedve be-bemozdult alatta.

            - Ahogy óhajtod. - Széles vigyora, bármennyire is tagadta, igenis démoni hatást keltett.

            Váratlanul ülőhelyzetbe lökte magát, majd kezeivel eleinte csak Hisami hátát simogatta, miközben élvezte ölében a kéjtől forrongó reszketeg mozgást. Szájával hol a kecses nyakat, hol pedig az érzéki ajkakat imádta teljes odaadással. Kezei rövid időn belül megindultak lefelé, majd a nő fenekébe markolt, s határozott, mégis gyengéd mozdulatokkal irányítani kezdte. Érezte, ahogy kicsi körmök suhannak végig hátán, hogy végül hajába túrjanak, s kissé tépjék az ezüstös tincseket.

            Szomjas csókjuk mintha minden kis titkukat elárulta volna, testük lángolt, mozgásuk egyre hevesebb és gyorsabb lett. Olyan volt, mintha a Poklot és a Mennyet egybe gyúrták volna, hogy egy mindent magába nyelő, ellentmondásos csodát hozzanak létre.

            Hisami alig egy pillanattal a csúcs előtt sikolyra nyitotta száját, ám a férfi ismét megcsókolta, ő pedig nem ellenkezett, csak hagyta, hogy a Véreb magja szétáradjon benne. Szemeibe könnyek gyűltek az örömtől, ölelését a lehető legszorosabbra fonta, végül halk, alig hallható hangon elrebegett egy „köszönöm"-öt.

            - Kérdeznék... valamit... - zihálta Akira, majd finoman hanyatt döntötte a nőt, s óvatosan kicsúszott belőle.

            - Ne kímélj! - Úgy érezte, bármire kész választ adni ebben a percben.

            - Ez szex volt, vagy szeretkezés?

            A kérdés meglepte Hisamit, szemei csodálkozva kerekedtek el, de aztán lesütötte tekintetét. „Tényleg, mi is volt ez?" Nem ismerte túl régóta a férfit, csupán alig egy hete, és mégis... mégis ágyba bújt vele, holott a legkevésbé sem kényszeríttették. Képtelen volt egyértelmű választ adni.

            - Fogalmam sincs - vallotta be őszintén.

            A férfi nem csodálkozott ezen. Nagyot sóhajtott, lefordult a nőről, majd közelebb húzódva hozzá az oldalára feküdve nézte a rá tekintő arcot. „Bárhogy is legyen... Hisami fontos nekem... csak tudnám, miért!" Hagyta, hogy Hisami a karjai közé vackolja magát, arcát pedig a mellkasába fúrja. Még soha senki nem állt hozzá ennyire közel - képletesen és gyakorlatilag egyaránt. Fásultan vette tudomásul, hogy hiába szökött meg Shinikaitól, hiába rázta le láncait, mégis... mégis megint nyakörvet húztak rá, aminek selyemből volt a póráza. Kíváncsi volt, hogy vajon Hisami tudja-e, hogy épp az előbb lett gazdagabb egy két lábon járó házi-kedvenccel.