A táskám ugyan már üres, de fejem még mindig tele van megannyi ellentétes dologgal. Azt hiszem felesleges tovább tagadnom magam előtt, hogy tetszik a búsképű. Megtehetném, de nem lenne túl sok értelme. Amúgy is: egészséges fiatal nő vagyok, még szép, hogy megtetszett.
De azt nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy mekkora egy bunkó, beképzelt fafej! Ahogy azt sem, hogy milyen kedves volt, mikor lázas voltam. Nem lehet, hogy azt csak álmodtam?
Ááá, az egész teljesen lényegtelen, mert úgysem maradok itt. Mikor Marg néninek kedve támad felkerekedik, s én is lelépek… De még ha valami elképzelhetetlen okból kifolyólag is megtűrnének, maximum nyár végéig lehetnék itt. Anyám tutira leordítaná a fejem… Nem is beszélve arról, hogy teljesen lényegtelen, mennyi időt töltök itt, Őt úgy sem érdeklem. Miért olyan rossz ez?
An, te idióta! Már megint olyan dolgokra akarsz rájönni, amit jobb nem bolygatnod! Kész, ez a téma lezárva!
Lenézek kiürült táskám aljára, s észreveszem mp4-es lejátszómat. Lehet, hogy egy kicsit biztosabb helyen kellene tárolnom…
Elkezdem az USB kábelét keresni, s egy köteg zokni között meg is találom. Ez az! Mindig lemerül a kis vacak, s csak gépen tudom feltölteni. És most, hogy van gép a közelben…
Sunyi mosollyal teszek odébb pár papírt az asztalon, s beindítom a már oly régen hiányolt masinát. Felcsatlakoztatom a kis zenegépemet, s hagyom töltődni. Kihasználom, hogy végre élhetek számítógép-mániámnak, s rögtön netezni kezdek: ésszerű – és bármilyen egyéb - gondolat és külvilág kikapcs. Végre, ez már hiányzott!
Miután áldoztam a modern technika oltárán, felkeresem Julyékat. Beszállok a társasba, s csak azt remélem, hogy nem Lui csapatába kerülök. Egy hajszálon múlt, de barátnőm kihúzta előttem a kis csúszómászót, így mini Luciferünkkel, s annak kedvencével alkot egy csapatot Liz, Max és jómagam ellen. Most jöhet a mutogatás, pofázás és firkantás… vagyis az activity.
A játékot Julyék nyerik, bár csak rajztudásomnak köszönhetően… túlságosan ismer, így szabadon találgat, s amilyen kis mázlista, rá is hibázik. Nem hibáztatom a többieket, mert én sem nagyon tudtam utólag, hogy mit, melyik feladványhoz készítettem…
Este hétkor levonulunk a vacsihoz, s mielőtt még az étkezőbe lépnék, egy kéz ütközik az enyémnek, s megfogja azt. Oldalra pillantok, s újdonsült szobatársamat látom meg. Már épp beszólnék neki, hogy törölje le azt az idegesítő mosolyát, de Marg néni közbeszól.
- Ó, látom, már kibékültetek. Délben még elég feszültnek tüntetek. – Vigyorog ő is rám, s lassan kezdem átkozni az egész családfát. Itt mindenki arra specializálódott, hogy a képembe röhögjön? De komolyan: a legfiatalabbtól kezdve a legidősebbig.
- Már megbeszéltünk mindent. Ugye, édes? – Tom válaszol, én meg óvatosan lábára taposok, pont úgy, hogy véletlennek tűnjön.
- Hát persze, macim! – Széles vigyorral adom tudtára, hogy ne becézgessen, mert neki annyi. Kis szisszenése pont elég bizonyíték számomra arról, hogy vette a lapot. Helyes! – De Cecil hova tűnt? Mert már ebédnél sem láttam, és ez szokatlan.
- Nos, közöltem a hölggyel, hogy a fiam már elkötelezte magát, így nincs oka tovább maradni. Fogalmazzunk úgy, hogy mikor Frank távozott, nem egyedül ment el. – Na ezért veszélyes egy undorítóan gazdag nyugdíjas célkeresztjébe kerülni. Bár ő még a pénzét sem használta… Nem akarom tudni, hogy mire lehet képes teljes bedobással! És lehetőleg Cecilt sem akarom viszontlátni, mert éppen azt hiszi, elszerettem a „már majdnem becserkészett” vadját.

A vacsi egész nyugodtan telik, s utána se kell sokat kedvenc banyám társaságában töltenem, ugyanis Will bejelenti, hogy álmos, úgyhogy az ő Seherezádéja húzza fel a hátsóját és mondja el végre a mese végét. Persze ezek után gyorsan megnyugtatom a két legidegesítőbb Farrolt, hogy nem az Ezeregyéjszaka felnőtt változatával traktálom a kis gonosztevőt, s felslisszolok.
- Nos, hol is tartottam tegnap, Will? – Szobájába trappolva látom, hogy barátnőm betakargatja, s egy puszit nyom a homlokára. Komolyan elgondolkodom, hogy mit keresek én itt. Hiszen nélkülem is jól elvannak. A nyanya sem marad itt örökre, és én sem gabalyodnék bele egy bizonyos valakibe… még jobban…
- Ott, hogy Jázmin rájött, hogy ki is a gazdag herceg, aki el akarja venni feleségül. – Áhám, szóval most jön a feketeleves. A kedvenc kis Jágóm végre több szerepet kap. July kislisszol, s ha jól sejtem a másik „kisfiút” fekteti le éppen. Újra vigyor kúszik számra, s megint csak hálát adok, hogy senki sem hallja gondolataimat, mert már rég alulról szagolnám az ibolyát.
Végre sikerül befejeznem a történetet, s már magára is hagynám a kis csínytevőt, ha nem lenne annyira kíváncsi.
- És mi lett Seherezádéval? – Figyelt, az már egyszer biztos. Résnyire nyitom az ajtót, s hátrafordulva fejezem be a történetet.
- Ezer és egy éjszakán keresztül mesélt az uralkodónak, s egyszer sem köszöntött rájuk úgy a hajnal, hogy ne kezdett volna új történetbe, s ne keltette volna fel férje kíváncsiságát. Végül a férfi beleszeretett, s elfelejtette régi panaszait. De most már alvás! Jó éjszakát!
Mosolyogva fészkelődik még jobban ágyába, s lassan lecsukódnak szemei. Halk sóhajjal, s lehajtott fejjel lépek ki az ajtón, majd becsukom magam mögött. Éppen a lépcső felé fordulok, mikor beleütközöm valamibe… jobban mondva valakibe.
- Tudom, hogy sok mindenben nem értünk egyet, de nem muszáj folyton nekem jönnöd! – Ó, macikám, csak nem elhitted, hogy most vicces voltál? – Egyébként hova indultál? Mert a szobánk az ellenkező irányban van. – Mit vigyorogsz? Én is tudtam… csak átmenetileg kiment a fejemből!
- Gondoltam lemegyek zuhanyozni. – Ócska kifogás, de jobb, mint a semmi.
- Hol a törölköződ? Vagy a kis macis pizsid? És amúgy is, minek mennél le a földszintre, ha van saját fürdőnk? – „Kis macis pizsi”? Kinyírlak cserebogár!
- Először is: a színjáték csak a közönségnek szól. – Mutatóujjamat mellkasának ütköztetem, s látom arcán, hogy megdöbben. Nem számítottál ellenállásra, mi? Pedig ideje lenne észrevenned, hogy én nem a Cecil-féle barátnőid közül kerültem ki! – Másodszor: mégis miért is figyelted meg te az én pizsamámat? – Egy lépéssel közelebb kerülök hozzá, s már szinte hozzásimulok. – Harmadszor pedig: ha eddig olyan magabiztos voltál, akkor most miért némultál el hirtelen? – Kérdésem már lábujjhegyen állva suttogom a fülébe, majd választ sem várva megfordulok, s új lakhelyem felé indulok.

Még nem ér vissza, mikor én már a fürdő ajtaján robogok be. Majd szépen le is fékezek, mert végre egy rég nem látott ismerőssel találom szembe magam… egy káddal! Ráadásul egy óriási sarokkáddal. A földszinten és a koliban is csak zuhany volt… egészen pontosan az utóbbi helyen három darab, szintenként, ötven embernek. Körülbelül egy hónapja nem vettem egy jó forrófürdőt, úgyhogy nem kérdés, mi fog most történni. Egy nagy rózsaszín flakon felé nyúlok: málnás habfürdő… tökéletes. Bármilyen meglepő, még bontatlan… vajon mióta penészedik itt?
Fél óra múlva teljesen ellazultan lépek ki a helységből a már jól megszokott alvós ruhámban. Volt időm kitalálni odabent, hogy mit fogok tenni. Tervem már megint zseniális: lelépek. Na jó, nem egy agyonbonyolított terv, de több mint semmi. Megvárom, míg a herceg szépen álomba szenderül, szedem a cókmókjaimat, s agyő Farrol-villa!