|
Ha az enyém lehetnél
Sayara 2009.08.02. 15:15
Másnap, Tou ébresztette fel. Vadul kiabálva berohant a szobájába, felugrott az ágyra, majd indián módjára, hadonászott egy hosszú lándzsával.
- Hope! Te vagy a varázslóm! Segíts elpusztítani a betolakodót! - kiáltott, miközben ugrált. Byell vagy már ezredszerre mondott köszönetet magának, hogy tegnap este lusta volt levenni a parókát, így nem lepleződött le a kisfiú előtt.
- Öhh… hát… legyen, ahogy akarod.
Amint kimondta, berontott Lou is. Byell biztos volt benne, hogy a bátyja ruhája van rajta. Ráadásul a versenyző ruhája. Szegény kisfiú alig tudott benne menni, de azért állta a sarat.
- Hány óra van fiúk? - kérdezte Byell.
- Nem tudjuk! - vágták rá egyszerre, és Tou rávetette magát testvérére.
- Jaj az istenekért, fejezzétek már be! - kiáltott rájuk Silimy. Byell felpillantott a lányra, aki kócos hajjal, karikás szemekkel, hálóingben haladt el a szobája előtt. Mit csinálhatott az éjjel, hogy ilyen elgyötört?
Mindegy. Nem az ő dolga. A lány meg, amúgy is elég goromba szokott vele lenni, szóval ő miért tanúsítson érdeklődést? Még az is lehet, hogy félreértenék.
Felkelt az ágyból, majd a magán hagyott ingre, felkapta a mellényét, és felvette csizmáit. Átugrotta a földön verekedő gyerekeket, majd a folyosóról, újra feléjük fordult.
- Tou! Szerintem, hagyjátok abba… ennek nem lesz jó vége… halljátok fiúk? Hé… hagyjátok már abba, kérlek… Lou… - próbált közéjük állni, de azok csak püfölték, vágták, rúgták egymást, miközben hangosan kiabáltak.
- Lou! Ki engedte meg, hogy elvedd a ruháimat? - szólalt meg Byell háta mögül egy mérges, de ugyanakkor álmos hang.
- Én mondtam, hogy hagyjá… - fordult meg, de még a szeme is elkerekedett a látványon. Aerant csak a csípője köré takaró takarta el. „Ezt nem szabad hallod? Ezt nagyon nem szabad! Hiszen most férfi vagy! Ő is férfi! Nem szabad meglepődnöd a jelenlétén, mégha nincs is rajta ruha! El ne pirulj, el ne pirulj, el ne pirulj! Byell, hallod? Nyugodj, meg nincs ebben most semmi vészes! Vegyél fel egy normálisabb arckifejezést, oké? Így ni, szépen, látod? Nem is volt ez olyan nehéz…”
Byell megköszörülte a torkát, majd elvigyorogta magát.
- Én szóltam nekik, de nem hagyták abba… gyerekek… - nevetett idegesen, majd gyorsan elsétált, Aeran mellett, aki értetlenül követte a mozdulatait. Mi ütött ebbe a fiúba? Elpirul, ha meglát egy férfit félmeztelenül?
„Furcsa szokásaik vannak a tündéknek” vonta meg a vállát.
Reggeli után, Aeran és Byell kisétáltak az istállóhoz. Riyan, már várta őket. Ezt levonhatták a rikoltásaiból, fejrázásaiból, farok csapkodásaiból.
- Majd ülsz a hátam mögött, de muszáj még ma találni neked egy griffet, ha tényleg akarsz indulni a versenyen!
- Rendben!
Aeran kivezette Riyant, majd felnyergelte. Felült rá, és Hope felé fordult. A kezét nyújtotta.
Byell először a kezére pillantott, majd az arcára. De inkább visszakapta tekintetét, és megragadta a felé nyújtott kezet. Belelépett a kengyelbe, amit a férfi szabadon hagyott.
- Lendítsd át a lábad, amikor felhúzlak, rendben? - adta az utasítást Aeran, majd felrántotta Hopet.
Byell mindent úgy csinált, ahogy mondták neki, mégis majdnem leugrott a griffről meglepetésében, mikor teljes egészében az elfhez kellett simulnia. Saját magán érezte, ahogy elpirul, és örült annak, hogy a férfi nem láthatja.
Aeran elhelyezkedett a nyeregben, majd rövidebbre vette a gyeplőt.
- Kapaszkodj! - szólt hátra, és két térdével, meglökte a griff oldalát. Riyan előrelendült, majd pár futólépés után, a levegőbe ugrott. Byell a lendülettől, majdnem hátraesett, az utolsó pillanatban tudta megragadni a férfi derekát. Szorosan átölelte, és behunyta a szemét, ahogy egyre magasabbra, és magasabbra értek.
- Hope… Hope! Hallasz? Engedj már el, kiszorítod belőlem a levegőt! - Byell ijedten engedett a szorításon.
- Bo-bocsánat…
- Mintha erről mondtam volna valamit… - motyogta Aeran. - Te tényleg nem repültél még griffen, mi?
Hope megrázta a fejét.
- Rendben, akkor először próbálj meg ellazulni. Nem fogsz leesni, annak nagyon kicsi az esélye!
Hope, óvatosan lesandított az alattuk száguldó erdőre. Meg kell hagynia, csodálatos érzés volt. Elszórtan a harmatcseppek, meg-megcsillantak egy-egy falevélen. Az erdő után, hatalmas síkság következett, ahol csak elszórtan voltak fák.
Riyan rikoltott egyet, majd élesen jobbra fordult, oldalra dőlve. Mikor ismét visszaegyenesedett, a Nappal szemben repültek tovább. Byell gyomra összeszorult, mikor elhaladtak az Eithel-vízesés felett. A távolból látszottak is a kastély tornyai. Átkozott legyen, ha egyszer visszatér oda!
Hangos patadobogásra lett figyelmes. Ahogy lenézett, megláthatta a zaj okozóit. Kentaurok! Még soha nem látta őket. Ámulattal nézte a félig ember, félig ló testű lényeket, és a gyors vágtájukat. Egy hosszú, fekete hajú férfi vágtázott elől. Lótestén fénylett a bársonyos, fekete szőr, haját vadul cibálta a szél. Mögötte szétszórt alakban követték a többiek. Mind férfiak voltak, és mindnek más-más színük volt.
A vezér felpillantott, majd megemelte a kezében tartott lándzsát. Riyan újra felrikoltott, majd zuhanórepülésbe kezdett. Két méterrel a föld felett újra egyenesbe hozta magát. Kikerülte a kentaurok többségét, majd a vezér elé szárnyalt.
Byell innen jobban láthatta a vezért, akinek az arcán széles mosoly ült. Égszínkék szemei élénken csillogtak. Nyakában fagyöngyökből kirakott, hosszú lánc lógott, hajában több fonat volt elrejtve.
Byell érezte, hogy Aeran előrehajol egy kicsit. Mikor visszadőlt, Riyan rikoltott egy utolsót, amire az egész kentaur csorda üdvrivalgásba kezdett, Riyan pedig éles kanyart vett…
Egy bő félórányi repülés után, Riyan leszállt a földre. Aeran könnyedén kiugrott a nyeregből, Byell viszont annál nehezebben. A lábai már rettenetesen sajogtak, főleg a belső combjainál.
Óvatosan lecsúszott róla, majd összeszorított fogakkal, arrébb bicegett. Kívülről úgy nézhetett ki, mint akit most rúgtak néhányszor fenékbe.
Byell látta, hogy Aeran próbálja visszafogni a vigyorát. Vetett rá egy gúnyos pillantást.
- Ez egyáltalán nem vicces!
Aeran, még mindig mosolyogva, megvonta a vállát, majd elindult.
- Most hova megyünk? - kérdezte Hope, miközben egy pingvin ügyességével próbálta tartani a lépést.
- Griffet találni neked! De mintha ezt már mondtam volna…
- Bocsánat…
- Fejezd már be, az Istenekért!
- Sajnálom, én csak… többször nem fordul elő…
Aeran egy kételkedő pillantást vetett rá, megrázta a fejét majd belépett az erdőbe. Byell követte.
- Honnan tudod, hogy merre vannak?
- Nem tudom… csak remélem… - válaszolta, és tovább ment. - Riyan amúgy is megérzi, ha a közelben vannak, szóval nem lehetnek túlságosan messze.
- De honnan tudod, hogy pont erre kell jönni? Mi van, ha a másik irányba?
- A griffek, inkább a sűrű erdőt szeretik pihenőhelyül. A tisztásokon, túlságosan feltűnőek… de most maradj csendben.
Byell bólintott, majd ő is négykézlábra ereszkedett, miután a férfi intett. Egy nagy bokor mögé másztak, Aeran pedig óvatosan kilesett mögüle, majd visszakapta a fejét.
- Rendben… - suttogta. - Próbálj meg kinézni, ha lehet, észrevétlenül. És válassz ki egy szimpatikust. Ne gondolkozz sokáig, azt válaszd, amelyiken először megakadt a tekinteted. Általában ő a legjobb.
Byell bólintott, majd oldalra dőlt, hogy kilásson a bokor mögül.
A fák között tizenöt, vagy húsz griff pihent. Némelyik feküdt, viszont voltak akik farkcsóválva álltak.
Byell, egyet nézett meg jobban magának. A griff távolabb állt egy kicsit a többiektől. Kékeslila szárnyai végén, ezüstösen csillogtak a tollak. Az egész teste sötétkék volt, a feje pedig ismét ezüst. A farka végén, a szőrpamacs, is ezüst volt, akár a fején a tollak. A feje tetején, két toll, felfelé hajlott, jelezve a füle helyét. A lábai hófehérek voltak.
Byell visszahajolt.
- Megvan - suttogta.
- Rendben, akkor nagyon lassan állj fel.
- Mi? - hökkent meg Byell.
- Nem kértem nagydolgot, csak annyit, hogy állj fel! Gyerünk!
Byell nyelt egyet, majd a lehető leglassabban kiegyenesedett.
- És? - motyogta összeszorított fogai közül.
- Lassan sétálj oda hozzá, kikerülve a többieket, és ha rád néz, próbáld meg fogva tartani a tekintetét. De ne nézz rá fenyegetően! Próbált neki azt sugallni, hogy barát vagy!
- Ez nem fog menni…
- Dehogynem! Na menj. Itt leszek, ha bármi van, segítek.
- Miért, mi történhet? - kérdezte egyre kétségbeesetten. Ezek a griffek, még vadak! Nem nagyon láthattak elfeket, vagy tündéket. Mi lesz, ha nekiront az egyik? Itt fog meghalni!
- Semmi nem fog történni. Ha oda értél, nyújtsd ki a kezed, tenyérrel felfelé, és úgy közelíts hozzá.
Remegő térdekkel elindult. Szerencsére a kiszemelt, nem nagyon volt messze.
Látta, hogy több griff is felé kapja a fejét, így inkább az előtte álló griffre szegezte a tekintetét.
Az is felé fordult, és mikor Byell már két méteren belülre ért, hátrálni kezdett. Byell megállt. Megvárta, amíg a griff megnyugszik valamennyire, majd ismét elindult. Kinyújtotta a kezét. A lény megrázta a fejét, és dobbantott egyet a lábával. Kinyújtotta szárnyait, majd ismét bezárta.
Byell belenézett a napsárga szemekbe, majd megállt.
Aeran nem értette, hogy miért állt meg, hiszen csak egyszer kellett volna! És már majdnem megvolt. Mit csinál?
Összeszűkűlt szemekkel figyelte, ahogy a griff, és a tünde nézik egymást. Hope kinyújtott kézzel áll.
Tátva maradt a szája, amikor a griff méltóságteljesen kinyújtotta szárnyait, majd egyik mellső lábát behajlítva, fejet hajtott a fiú előtt. Mi történik?
Byell ijedten nézte az állatot, aki szárnyait teljes egészében kinyújtotta, és mellső lábával térdre ereszkedett előtte. Nem tudhatja… honnan tudja? Megérezte? Felismerte?
A torkában érezte a szívét. Mivel a griff nem nézett fel rá, gyorsan körbe pillantott. Kirázta a hideg, mikor mindegyik griff, akit csak látott, ugyanúgy tisztelgett előtte, mint az, az egy, akit meg akart érinteni.
Le fog lepleződni, ha nem tesz valamit gyorsan, Aeran is rá fog jönni, hogy királyi családból származik! És hogy ő az eltűnt hercegnő!
Lehajolt a griffhez, és végigsimított a csőrén, ahogy azt Aerantól látta. A griff felkapta a fejét, és csillogó szemeivel Byell arcára nézett.
Byell letérdelt elé, a griff pedig riadtan nézett körbe, mintha meg lenne zavarodva, hogy egy királyi sarj, letérdelt előtte. Byell odahajolt hozzá.
- Kérlek, ne árulj el! - suttogta a fülébe.
A griff lenyugodott egy kicsit, majd tovább fürkészte a lányt, végül csőrével, végigsimított az arcán. Byell, hálásan mosolyogva vakargatta meg a griff fülét, és felállt. Körbenézett, de a többi griff, már nem térdelt, csupán őket nézte.
Megkereste Aerant, aki értetlenül bámult. Végül lassan ő is elindult. Az arca komor volt, Byell nem tudta, hogy miért.
- Ez meg mi volt? - suttogta mikor odaért mellé.
- Nem tudom - vonta meg a vállát Byell. - Elég ijesztő volt - hazudta.
Aeran mélyen a szemeibe nézett, majd sóhajtott egyet, és megfordult.
- Hozd a griffet.
A griff rendkívül készséges volt. Nem makacskodott, mindenhova követte újdonsült gazdáját. Most éppen a nyereghez szoktatták hozzá. Aeran kölcsönadta Riyanét.
Egy tisztáson voltak, és onnan nézték Riyant, és a másik griffet, akik a levegőben repkedve ismerkedtek.
- Elég furcsa volt… - szólalt meg Aeran, hátradőlve a fűben. Onnan nézte Riyan repülését. - És egy kicsit hátborzongató. A griffek, csak felsőbbrendű lényeknek tisztelegnek ennyire mélyen… de csak akkor, ha tisztavérű, vagy királyi családból származnak. Még nekem se tisztelegnek!
Byell már úgy összeszorította az öklét, hogy a körme teljesen belevájt a bőrébe. Nem lehetne ezt a témát elhanyagolni egy kicsit?
- Azt még el sem mondtad… - folytatta Aeran. - hogy miért üldöztek a királyi őrség tagjai…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
