|
Ha az enyém lehetnél
Sayara 2009.08.02. 15:26
Egy hét múlva, ismét kint voltak egy mezőn, ahol gyakorolhattak. A tér, tele volt szalmakupacokkal, ami nem is volt olyan nagy baj…
- Fogd erősen! Ne félj már! Nem fogsz… leesni
Byell, a délelőtt folyamán, már hatodszorra esett a hatalmas szénakupacba. Még szerencse, hogy ez itt volt, különben már rég nem élne. Kapkodva a levegőt, feküdt a szénán, és figyelte a vakítóan kék eget. Ez nem fog menni. Egyszerűen nem képes rá.
A felszállás már egész szépen ment. De amint elérnek egy bizonyos magasságot, bepánikol, és Aeran szerint, ezt megérzi a griff, így zuhanórepülésbe kezd, hogy minél alacsonyabban legyenek. Ő pedig nem tartja magát elég erősen, és leesik.
Oldalra gurult, majd leugrott a csomóról. Rossz kedvűen szedegette hajából a szálakat, és figyelte a férfit, aki leugrik Riyanról, és felé sétál. Még oda sem ért hozzá, mikor megszólalt.
- Komolyan mondom, nem tudom mi a gond! Mindent elmondtam, mikor, hogyan, és mit csinálj! Akkor meg mi a baj? Tériszonyod van?
- Hát… lehet, de…
Aeran lemondóan sóhajtott, majd elfordult.
- Mára ennyi…
Byell csalódottan lehajtotta a fejét, és megvárta, míg Byron és Aeran elrepül. Mikor látótávolságon kívülre értek, leült a földre, hátát pedig a széna halomnak vetette, és átkarolta térdeit.
- Ugyan már… - szólalt meg Silimy. – Nem mehet minden elsőre…
- De már egy hete ez megy… nem tudom megcsinálni…
Silimy nem válaszolt, hanem felé nyújtotta a kezét. Várt, míg a másik észreveszi. Mikor Byell felemelte fejét, és a lányra nézett, Silimy elmosolyodott.
- Gyere… van egy ötletem, ami felvidíthat!
- Nekem valahogy gyanús az a tünde!
Aeran némán bólogatott Byron vallomásán, és elgondolkodva nézte az alatta elsuhanó tájat. Igazat adott barátjának, ahogy felrémlett előtte Hope alakja. Látott már tünde férfiakat. Nem is keveset. De ő egyik csoporthoz sem tartozik. A karjai túl vékonyak, egy gramm izom sincs rajta, a felsőtestéről nem is beszélve. Ezzel még nem is lenne gond, de olyan alacsony, a tizenöt, tizenhat évéhez képest, hogy az már nevetséges. A lábai sem férfiasak. Az arcvonásai egyenesen meghazudtolják férfi mivoltát. Persze bárhol vannak kivételek, de ő már túlságosan is az!
Bátortalan, halk szavú, de makacs! Semmit sem tudnak róla, persze ez már az ő hibája! Ha az elején azzal kezdte volna, hogy leülteti, és elmondat vele mindent, különben feladja a testőrségnek, most nem gyanakodna.
- Nem vagy egyedül…
- Mi van, ha nem is férfi? – kérdezte Byron, és lentebb ereszkedett.
- Ezt nem gondolod komolyan! – hökkent meg Aeran.
- De komolyan gondoltam! Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy férfi! És olyan dolgokról beszél Silimyvel, amit csak két nő tud!
- Miért miket? – kérdezte Aeran.
- Hát… hogy ki tetszik neki, hogyan érzi magát, miért nem barátkozik a falusiakkal…
- Ki az, aki tetszik neki? – vágott közbe Aeran.
Több perces csend után, Byron vállat vont.
- Azt én se tudtam kihúzni belőle…
Aeran jót mosolygott barátja arckifejezésén, és úgy tett, mintha nem venné észre az enyhe zavartságot, mert húga szerelmi ügyeiről beszél.
- Szerintem le kéne vetkőztetni! – szólalt meg ismét Byron.
- Tessék? – kapta fel a fejét, és egyre dühösebb lett. Byron amint meglátta az arcát, rögtön falfehér lett.
- Nem a húgodról beszélek! Hoperól… ha férfi, akkor simán levetkőzik nekünk… ha nem, akkor biztosan nő, hiszen ki mutogatná nekünk magát, főleg ha tünde?
- Ez kissé kegyetlen módja annak, hogy kiderítsük az igazságot, nem? – kérdezett vissza Aeran. Újra megjelent előtte a tünde, és már elvetette ezt a megoldást. Egy olyan levetkőzne mások előtt, még ha férfi is, aki elpirul egy másik férfi láttán, ha egy takaró van csak körülötte? Kétes…
- Szerintem nem!
Aeran bólintott, és átrepült Riyannal, Byron másik oldalára.
- És mi lenne, ha kiderülne hogy nő? – kérdezte.
Byron elvigyorogta magát.
- Akkor lenne egy jó éjszakád! Ha nem több…
- Komolyan kérdeztem!
A másik megvonta a vállát, és továbbra is előre figyelt. – Igazából nekem, ez attól függne, hogy mi oka volt, férfinak kiadni magát, és elhagynia Abessziniát. Meg hát az is kérdőjel, hogy miért fogócskázott az őrökkel…
- Nekem azt mondta, hogy rá akartak erőltetni egy olyan dolgot, amit nem akart…
- Ez… csak nőkre szoktak rákényszeríteni dolgokat… a férfiaknak van választási lehetőségük!
- De vedd figyelembe, hogy Thalionnál minden más! Nem minden törvényük ugyanaz, mint a miénk!
- Ez igaz… de visszatérve, hogy férfi, vagy nő! Ki tudja? Lehet, hogy épp a… hercegnő! – vigyorgott rá barátjára.
- Mi van? Ez már túlzás!
- Nem, nem… ott lent!
Aeran lepillantott, és először észre sem vette. Aztán ahogy elhaladtak az apró tó felett, megpillanthatta az alakot, akire azt mondta Byron, hogy a hercegnő.
- Ez nem lehet igaz! – motyogta maga elé, majd éles kanyart véve, zuhanórepülésbe kezdett.
- Menj vissza, és keresd meg Hopet! Ha tényleg ő az, akkor most kiderül!
Byell megkönnyebbülve mosolygott rá Silimyre, aki már kimászott a vízből. A délutáni nap, felmelegítette a vizet is, kellemes felfrissülést nyújtva, a hőség után.
Egyszer még alámerült, majd kisétált volna, de Silimy megállította!
- Ne gyere ki!
- De… miért? – vált óvatossá ő is. Csak nem egy katona?
- Vedd ezt fel! Gyorsan! És játszd el a hercegnőt! – hadarta el, és odadobta neki, saját alsóruháját, a vízbe. Byell nem értette, mire megy ki ez az egész, de úgy tett, ahogy mondták neki. Még a vízben felvette a ruhát. Silimy eltűnt a sűrűben, és magával vitte az ő ruháit is. Nem hallott más hangot, csak a saját, szapora légzését, és a levelek zörgését, akárhányszor szellő fújta meg őket. Próbált ismét természetesen viselkedni, mint aki nem vett észre semmit. Hátradobta a haját, miközben szeme sarkából, félig lehunyt szempillái alól, végigpásztázta a partot, és a környező fákat.
Sehol senki.
Elindult kifelé, és zavartan igazgatta magán a vizes, testéhez tapadó, fehér vászont. Kicsit bő volt rá a darab, ami egészen a bokájáig ért. Kivágása, már túlságosan is nagy volt.
Tanácstalanul nézett körbe, hogy mégis merre mehetne. Miért ment el Silimy? Miért mondta azt, hogy vegye fel az ő ruháját? Mit látott?
Elindult az erdő felé, és nem nézett hátra, kicsit sietősen haladt előre, és nem állt meg, egy-egy ágreccsenésre.
- Egyedül hercegnő… nem túl tanácsos! – szólalt meg egy túlságosan ismert hang a háta mögül, amire összerezzent, és ijedten fordult hátra. Aeran egy fának döntve hátát, összefont karokkal figyelte őt.
Úgy érezte minden tagja lezsibbadt, szíve úgy vágtatott, mint aki több mérföldet futott, megállás nélkül. Pillantása oldalra kúszott, és jól látta innen a tavat. Akkor figyelte…
- Mit keres maga itt? – talált rá a hangjára, és felvette a már régen használt, felsőbbséges hangnemet. Fejét megemelte, és belenézett az elf szemeibe, melyek most összeszűkültek a kíváncsiságtól.
- Ezt… én is kérdezhetném… - mondta halkan, és ellökte magát a fától. Byell önkéntelenül is hátrébb lépett, pedig még több méter volt közöttük. Figyelte minden rezdülését, nem vesztette szem elől, menekülni akart, ha úgy alakulnak a dolgok. Jobb minél távolabb tartania magát tőle. Nem akarja, hogy felfedezze, Ő és Hope, egy, és ugyanaz a személy.
- Fél tőlem? – kérdezte Aeran egy apró mosollyal a szája sarkán, és lépett egyet.
Byell ismét hátrált egy lépést. – Ez nevetséges!
- Mégis menekül! – indult el felé. Byell hátrált, ahogy tudott, és megpróbált úgy haladni, hogy ne kelljen hátranéznie.
- Nem szokásom megfutamodni! – jelentette ki arrogáns hangnemben.
- Akkor most mit csinál? – kérdezte ismét a férfi, szélesebb mosollyal, és jobb oldalra kezdett haladni. Byell balra fordult, nem akarta, hogy csökkenjen a távolság.
- Csupán… nem szeretnék közelebb kerülni… egy elfhez!
Aeran arcáról lehervadt a mosoly, és egy kicsit balra fordult. A lány jobbra, és néhány lépés után, beleütközött valamibe. Hátul tapogatózva, rájött, hogy csak egy fának. Mégis csapdának érezte ezt az egyszerű dolgot. Direkt alakította úgy, hogy nekimenjen! Balra, majd egy kicsit jobbra, és már neki is ment!
A férfi lábaira szegezve tekintetét figyelte, ahogy közeledik hozzá. Nem tudta miért nem kerüli ki a fát, és fut el előle…
Az elf, lecsökkentette a méter távolságot is, és egy lépésnyire állt meg előtte.
- Mi baja velünk? – kérdezte halkan, mégis hallani lehetett a visszafojtott indulatot.
- Magukkal… semmi – suttogta alig hallhatóan.
- Nem értem… pedig olyan az érzésem, mintha utálna… - mondta Aeran, és még közelebb lépett. Fejét oldalra billentette, és onnan nézte a tünde arcát, aki a kulcscsontjával szemezgetett, szapora légzéssel.
- Gyűlölöm…
- Én is magát…
- Akkor mit keres itt? – suttogta Byell, és a férfira nézett.
- Nem tudom…
A lány vállára csúsztatta kezét, majd végigsimított rajta, egészen a nyakáig. Byell libabőrös lett, és kirázta a hideg. Lehunyta szemeit, majd nekidőlt a fának, és megemelte egy kicsit a fejét.
Gyomra összezsugorodott, mikor megérezte a férfi leheletét a száján, majd egy pillanat múlva az ajkait.
Aeran hozzásimult, majd megcsókolta. Kezeivel úgy tartotta az arcát, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne.
Byell felcsúsztatta kezeit a nyakához. „Mit csinál?” Merült fel benne a kérdés, és ellökte magától. Aeran értetlenül figyelte az arcát.
- Ne… én…
Ő maga is összezavarodott, és nem engedte meg a férfinak, hogy újra közelebb kerüljön hozzá.
- Férjnél vagyok!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
