Már két hete vagyok itthon, de valahogy még mindig nem érzem magam jól. Szerencsémre anya épp elég dolgot sóz a nyakamba ahhoz, hogy időm se legyen önsajnálatba süllyedni, s bánkódni. Ma éppen nagyira kell vigyáznom, hogy ne szökjön ki fát vágni… Hát igen, zűrös család…
Szóval a mostani küldetésem: megakadályozni nagyszülőmet abban, hogy a fiúkra váró melót elvégezze egymaga. Furcsa módon hetvenkét évesen sokkal jobban bírja a munkát, mint bátyáim. És mivel vége a kedvenc szappanoperájának, ezért már osonna is ki…
- Nagyi! Elárulnád hova tartasz? – Lépek mögé, míg a terasz ajtajánál ólálkodik.
- Ó, csak sétálok egy kicsit. Ne is foglalkozz velem, elleszek egyedül is. Egyél inkább valamit, mert olyan soványka vagy. – Na persze!
- Inkább elkísérlek. Úgysincs más dolgom. – Egymást méregetve lépünk ki a szabadba, s rövidesen furcsa módon már a hátsókertben is találjuk magunkat… ahol a fák várakoznak az aprításra.
- Jaj, úgy megszomjaztam An! Nem hoznál szegény nagymamádnak egy kis vizet? – Tudod mikor!
- Menjünk vissza együtt, úgyis sétálni szerettél volna. – Fogvicsorgatva „mosolygunk” egymásra, s összeszűkült szemekkel méregetjük a másikat. Ideje kiteríteni a lapokat… – És anya amúgy is megtiltotta, hogy nehéz fizikai munkát végezz, úgyhogy nem foglak egyedül hagyni két baltával és ennyi fával.
Innentől kezdődik meg csekély fél órás vitánk arról, hogy mit szabad egy hetvenes éveiben járó nőnek tennie és mit nem. A végén persze az egész odáig fajul, hogy már erőfitogtatásba kezdünk, s azon versenyzünk, ki tud több hasábot felaprítani öt perc alatt. Még jó, hogy senki sem lát minket…

Sajgó kezekkel, lihegve indulok visszafelé újabb harminc perc elteltével, miközben a vén csont mellettem fütyörészik. Nem tudom, honnan van ennyi energiája, de igazán kölcsönözhetne néha nekem is egy keveset!
Bármennyire is szégyenletes, hogy már megint kenterbe vert egy nyugdíjas, én csak mosolyogni tudok. Jó, hogy itt vannak nekem… És ráadásul még a lábamat sem nyisszantottam le! Hol az éljenző tömeg?
- An, kislányom! Megtudhatnám, hogy hol voltatok? – Ááá, bukta! Pedig már olyan közel voltunk ahhoz, hogy feltűnésmentesen visszasunnyogjunk!
- Csak sétáltunk egyet, semmi több. – Hazudom feltűnően rosszul, s sajnos ez nemcsak nekem tűnik fel.
- Persze. És mégis mitől olyan vörösek a kezeid? – Ööö, csalánba nyúltam? Idióta, gondolkozz! Már megint csak baromságok jutnak eszembe, úgyhogy utolsó mentsváram felé fordulok kérlelő tekintettel.
- Csalánba nyúlt. – Válaszolja teljesen higgadtan nagymamám, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. De végül is mit vártam? Valakitől örökölnöm kellett ezt a mérhetetlen hülyeséget…

A tikkasztó napon végighallgatott fejmosás után végre betámolygunk az árnyékos szobába, s rögtön neki is kezdünk a következő érdekfeszítő sorozat bámulásába. Ugyan ez az első rész, amit látok, de a főcím alatt nagyi simán leadja nekem az eddigi 128 rész tartalmát. Jobb, mint a teletext!
Mielőtt azonban Amanda – aki egyébként apáca- elárulhatná vőlegényének, hogy valójában már hozzáment egy svájci milliomoshoz, s terhes egy arab szőnyegkereskedőtől, megcsörren a telefonom. Persze az öreglány azonnal kizavar a szobából, hogy rendesen hallja az adást, így csak a folyosón veszem fel a mobilt. Mivel minden ismerősöm tudja, hogy utálom, ha rejtett számról hívnak, ezért bátran kezdem el kiosztani mostani hívómat.
- Mielőtt még meg merne szólalni, hadd közöljem Önnel, hogyha lemaradok maga miatt Enrice válaszáról, azt bizony nagyon meg fogja bánni. Ja és nem veszek semmit, nem segítek senkinek, mert nekem sincs pénzem és nincs véleményem semmiről. Van kérdése?
- Szia An! July vagyok! Ki az az Enrice? – Nem hiszem el…
- Szia! Ez most lényegtelen, csak szappanoperát nézek. De miért hívsz rejtett számról, mikor tudod, hogy utálom?
- Hallani akartam, hogy hogyan koptatod le a zaklatóidat! És azt kell mondanom, elég hatásosan! – Nevet a telefonba, míg én már a falba verem a fejemet… Minek ellenség, ha vannak barátaid is? – De amúgy dolgozhatnál még a fenyegetésen egy kicsit. Tudod: kitépem a beledet, ha megtalállak, vagy valami hasonló. – Nem bírom tovább nevetés nélkül én sem… nem hiába a barátom ez a kis lökött! Persze jókedvem csak addig tart, amíg eszembe nem jut, hogy hol van éppen és kikkel…
- De gondolom nemcsak a technikámat akartad ellopni, ugye? – Kérdem már egy kicsit komolyabb hangon, s feszülten várom a választ. Remélem nincs semmi gond, mert nem szívesen mennék vissza…
- Őszintén szólva, nem. – Na, már kezdődik is. Elkomolyodott ő is, úgyhogy már előre rettegek attól, mit is akar mondani. – Szóval délelőtt visszajött Margaret és nem talált itt. Max elmondott neki mindent és veszekedni kezdtek. Sebastiannak sikerült megnyugtatnia azt a vén boszorkát, s már a bált szervezi. Pénteken lesz és el kell jönnöd! – Hogy mi?
- Na álljunk meg egy pillanatra! Miért is kellene nekem odamenni? És milyen bált szervez az öreglány?
- Hát az eljegyzésit! Vagy ezt nem említettem még? – Nem… határozottan nem! – Szóval a nagy veszekedés közben Max egyszer csak kibökte a kérdést, és én igent mondtam neki.
- Ööö, gratulálok. – Nyögöm ki nagy nehezen, s próbálok nem túl idióta lenni… persze a saját természetemet nem tagadhatom meg még én sem.
- Tudom, hogy egy kicsit korai az egész, de egyszerűen nem tudom nélküle elképzelni az életem. – Hallgatom áradozását és észrevétlenül elterelődnek gondolataim. Képzeletben már valaki mással beszélgetek… valami egészen másról… Behunyom a szemem, s egy gúnyos vigyor jelenik meg előttem. Bár láthatnám! – Szóval eljössz?
- Persze. – Vágom rá, majd leesik, hogy mit is mondtam. – Bár nem hinném, hogy ez a legjobb ötlet. Marg néni biztos nem szívesen látna azok után, hogy…
- Ne butáskodj már! Ragaszkodott hozzá, hogy te is ott légy! És amúgy is: ez a minimum azok után, amit értünk tettél. – Nem, ez inkább a halálos ítéletem!
- De Tomnak biztos kellemetlen lenne az egész. Úgy mutatott be a barátainak, mintha tényleg járnánk, úgyhogy…
- Tom nem lesz ott. Lebetegedett nemrég és még elég gyenge, úgyhogy azt mondta, kihagyja ezt a partit. – Beteg? Vajon mi baja? És hogy van most? És… ááá! Nem szabad ezen gondolkodnom!
- Rendben, rendben. De akkor ideje lenne elmondanod a részleteket. Például, hogy milyen ruhát vegyek. Gondolom nagy felhajtást csinál az öreglány, úgyhogy valami puccos kellene. Hjaj! Rá fog menni az összes vagyonom, úgyhogy ne várj tőlem nagy ajándékot! Mondjuk mit szólnál egy favágó nagyihoz? Télen jól jön, és csak a szappanoperáit kell biztosítani számára.
Beszélgetünk még pár percet, majd visszatérve a szobába végighallgatom, hogy mi is történt, míg nem voltam. Sajnos azonban Enrice már nem tud lekötni…

July biztosít nekem ruhát, mert valami álarcos buli lesz… szuper! Remélem nem valami idióta jelmezt talál ki nekem. Ha valami bőrcuccot vág elém „macskanő” címszó alatt, én kinyírom!
Megszámlálhatatlan szerelmi szál és latin-amerikai név megismerése után sikerül meggyőzni nagyit, hogy kapcsoljunk el. Persze csak azért egyezik bele javaslatomba, mert kedvenc kvízműsora épp most kezdődik… Valami vén fószer a műsorvezető, s erős a gyanúm, hogy csakis miatta bámuljuk a képernyőt… Nem az én esetem, de ha az öreglánynak ez kell!