Hajnali négy körül Mizuna még mindig ébren virrasztott. Egy vastag pokróc alá rejtett alsótesttel félig ülő, félig fekvő helyzetben gubbasztott a nappali kanapéján, és kifejezéstelen tekintettel meredt maga elé. Harmadik napja nem hallott semmit sem Yuki felől. Ha valaki két évvel ezelőtt azt mondta volna neki, hogy napokig alig fog aludni valamicskét, mert aggódik Shinikai Yukito miatt... egész biztos körberöhögte volna.

            Ráadásul Zao is már több, mint egy napja távol volt.

            Annyival könnyebb lett volna az élete a két férfi nélkül! És annyival unalmasabb... szürkébb... hétköznapibb... Néha komolyan visszasírta azokat a jellegtelen napokat, amikor a dolgozatok és a házimunka tette ki minden gondját. Rá kellett döbbennie, hogy eddig túlságosan is lebecsülte a nyugalmas életet, valamint a csip-csup problémákat. Egyetlen hatalmas gordiuszi csomóvá vált körülötte minden.

            Eszébe jutott Yuki nagy „vetkőzős" jelenete, amit megfejelt a csók, amit majdnem kapott Zaótól. Érezte, hogy arcát elöntötte a forróság, s ebből már tudta, hogy fülig vörösödött. Túl sok mindent váltott ki belőle jelenlegi két lakótársa. Ő pedig egyre kevésbé volt képes józanul gondolkodni mellettük, bármelyikük is volt éppen a közelében. Ráadásul ott volt még Yukari váratlan telefonhívása is.

            „Mit akarhatott Yukitól, és miért hívott el engem?" Nyaranta általában mindig elutazott a családjával külföldre, és alig tartózkodott Japánban. Eddigi barátságuk során csupán akkor találkoztak nyáron, amikor Yukari egy betegség miatt három éve kénytelen volt kihagyni az egyik utazást. A parkos séta egyáltalán nem vallott a lányra.

*

            Yukari eligazgatta magán az utolsóként fölvett topot, majd felállt és végignézett magán. Rövid, barna haját ujjaival valamelyest megfésülte, hogy ne nézzen ki olyan rendezetlenül, végül a válla mögött hátra pillantva, a tornaszőnyegen szétvetett tagokkal heverő Karasura nézett. Gyűlölte, hogy a férfi ilyen könnyen le tudja venni a lábáról bármelyik pillanatban. Gyűlölte a szőnyegen kibontva szétterülő, hosszú, mélyvörös hajtincseket, amik szinte rimánkodtak azért, hogy mindkét kezével beléjük túrjon és egy kicsit... egész finoman megtépje őket a szenvedély hevében. Gyűlölte a vékony, ám izmos testet, ami olyan csábítóan hullámzott minden lélegzetvételnél, és gyűlölte azt a mély hangot is, ami oly rabul ejtő lágysággal tudta őt megszólítani, mint senki mást. Gyűlölte a sötéten csillogó zöld szemeket is, amik folyton úgy mérték végig, mintha állandóan meztelenül mászkálna egy nagy rakás férfi előtt.

             Lesütötte a szemét, és inkább elfordította a tekintetét. Egyenesen megvetette magát azért, amiért nem volt elég ereje ellenállni, vagy hátrapillantás nélkül faképnél hagyni őt. Egy közönséges gyilkos volt, ő pedig egy aljas, gátlástalan besúgó... kém... Sintér. És egy Sintér sose szűri össze a levet egy Kutyával. Pláne nem egy Vérebbel.

             - Yukari! - Félig álmos dörmögés hallatszódott a szőnyeg felől, majd ruhasurrogás.

             - Mi van? - kérdezte rideg kimértséggel.

             Nem érkezett azonnal válasz, amiből, valamint az előbbi hangból a lány arra következtetett, hogy a Véreb gyorsan magára kapta nadrágját.

             - Nem akarom, hogy oda menj abba a parkba.

             - Valóban? - Bár titkolta, valójában mindig is meglepte az az őszinteség, amivel Karasu beszélt. És nem csak vele, hanem mindenki mással is. - És ugyan miért nem? - Amint kimondta a kérdést, már meg is bánta. Nem akart semmilyen érzelmi kötődést. Semmilyet!

             - Mert egész biztos vele lesz Zao. Sőt, talán még a Shinikai kölyök is.

             „Azt ne mondd, hogy aggódsz értem!" Ez lett volna a következő mondata, de szerencsére még időben cipzárt húzott a szájára.

             - Pont ezért leszel ott te is - emlékeztette a férfit a kötelességére hűvösen.

             Érezte, ahogy Karasu megmozdult mögötte, s tett egy lépést felé, ám még időben reagált. Minden nemű kommentár nélkül megindult a kijáratot - s ezzel együtt a menekülési útvonalat - jelentő ajtó felé. Keze már a rézkilincset markolta, amikor hallott egy mély lélegzetvételt. Már várta, mit fog mondani a Véreb, ám szó helyett csupán egy nehéz sóhaj hagyta el a száját... Ami talán többet árult el, mint szerették volna.

*

              „Kezdek becsavarodni!" Nézett végig Mizuna elkeseredetten azon az A4-es lapon, amit függőlegesen a közepénél egy vonallal kettéválasztott, majd az egyik hasáb tetejére felírta, hogy Yuki, a másikra pedig: Zao. Kis híján hisztérikus nevetésbe kezdett, amint rájött, hogy éppen listába szedte a két férfi rossz, illetve jó tulajdonságait. Nem merte megszámolni az eredményt, mert nagyon egyforma hosszúnak tűntek az oszlopok, így inkább kidobta a kukába a lapot.

             Fásultan indult el a fürdőszoba felé, hogy frissítő zuhanyt vegyen, ám pár lépés után megtorpant.

             A bejárati ajtó felől ideges férfi hangok hallatszódtak. Valaki nagyon felhúzhatta magát, és amikor a kulcs csörögve a betonra esett nagyot káromkodott az illető. Mizunánan széles mosolyra szaladt a szája amint ráébredt, hogy ki is a morgolódás forrása. Azonnal leakasztott a falra szerelt fogasról egy pótkulcsot, egyetlen ugrással az ajtó előtt termett és ügyes, gyors mozdulattal kinyitotta a zárat, majd feltépte az ajtót... Egy másodperc alatt tűnt el minden vér az arcából, s még a falnál is sápadtabb lett.

             - Atya Úr Isten! - hadarta a lány az ájulás küszöbén.

             Zao egy másodperccel az ajtónyitás előtt még azzal bajlódott, hogy felhalássza a földről a kulcsot, s közben megtartsa Yukit is. A fiatal férfi rettenetes állapotban volt. Arca jobb oldalát függőleges vágás csúfította, ám a rengeteg vértől nem lehetett megállapítani, hogy seb mennyire sikerült mélyre. Bal szeme feldagadt, nyakán horzsolások éktelenkedtek, feje tetején is megsérült, mivel jókora foltban összetapadt fekete haja a vérétől. Kék pólója egyöntetűen sötétlila és bordó színekben játszott, ráadásul rengeteg helyen el is szakadt. Annyi alvadt és még csordogáló vér borította, hogy képtelenség volt megállapítani sebesüléseinek számát. Lábai is hasonló állapotban voltak, bal combján pedig lövés nyoma látszódott. Szemeit félig lehunyta, de így sem lehetett határozottan kijelenteni, hogy nem vesztette még el az eszméletét.

             - Mizuna!

             Zao hangja térítette magához az első sokkból, s azonnal félreállt az útból. Remegő kezekkel zárta vissza az ajtót a páros mögött, majd kétszer is meggondolta, hogy merjen-e utánuk menni. Végül erőt vett magán és újból belépett a nappaliba. A két férfi sehol sem volt, viszont a fürdőszoba ajtaja résnyire nyitva maradt, halvány aranyfényt engedve ki.

             - Mizuna! - szólalt meg újból Zao. A lány azonnal odasietett. - Segíts levenni a ruháit! - azzal egy tőrt nyújtott felé, jelezve, hogy egy percig se vacakoljon a szakszerű ruhalevétellel.

             Normál körülmények között Mizuna rettenetesen zavarba jött volna, de ez most nem az a pillanat volt. Habozás nélkül odaállt Yuki elé - aki még mindig a Kutyának köszönhette függőleges testhelyzetét a zuhanyfülke előtt -, és kíméletlenül felhasította a póló elejét, vigyázva, nehogy megsértse valahol az ép vagy sérült bőrfelületeket. Amikor azzal végzett, nekilátott a farmer kigombolásához. Amint lehúzta a sliccet, Yuki bal keze megrezzent. Mizuna megállt és felnézett a bágyadt arcba.

            Egy kósza hang nem sok, annyi sem jött ki a férfi torkán, motyogva tátogó szájáról viszont le lehetett olvasni a mondatot:

            - Majd én...

            Mizuna várakozva nézett Zaóra, megvárta, amíg beleegyezően biccentett, s csak akkor lépett távolabb tőlük.

            - Kint leszek. Szólj, ha kell valami...

            - Várj! - Még meg sem fordult, Zao máris utána kiáltott. - Engedj vizet a kádba... Jó meleget, mert azt hiszem kihűlt egy kicsit. - Pár másodpercig hallgatott, majd fogai közt szűrve a szavakat hozzátette: - Utána pedig mostasd meg!

            - Micsoda!? - Mizuna szeme teniszlabda méretűre kerekedtek. - Miért, te nem tudod megtenni?

            - Nem fogok egy férfit sikálni! Az én engedelmes jótét lelkemnek is van határa, és azt már átléptük! - Ebben volt valami.

            Csak azért ment Yuki után, mert a lány megkérte. Önszántából sose tett volna ilyet - különösen azok után, amiket a férfi a fejéhez vágott néhány napja -, így jelenlegi kiborulását Mizuna teljesen jogosnak tartotta.

            - Rendben - adta be végül a derekát, és megnyitotta a csapot. - Szólj, ha már a vízben lesz. Addig kimegyek perverziót gyűjteni. - Úgy érezte, hogy ezt józanul nem lehet végigcsinálni!

            Kiment, hogy kerítsen magának valami alkoholos, stresszoldó „üdítőt", ám végül mégis meggondolta magát. Szíve szerint még a nappaliban maradt volna fél napot, Zao viszont ezt másképp gondolta, és fájdalmasan rövid elteltével behívta a fürdőszobába.

            Yuki - neki háttal - ült-feküdt az alaposan megtöltött kádban, ami csak úgy ontotta magából a párát és a gőzt. A lány csak most vette észre, hogy a tarkóján, pár hajtincs takarásában egy jelet égettek a férfi tarkójába. Belegondolni sem mert, mekkora fájdalmat kellett kiállnia. Gyomra görcsberándult ahogy a kád mellé sétált, s kézbe vett egy kicsi, puha szivacsot. Kicsit megkönnyebbült, ahogy meglátta a Yuki dereka köré csavart rövid, fehér törülközőt a tiszta víz alatt.

            - Elmondani nem tudom, mekkora hülye vagy - suttogta letérdelve a hideg kőre. - Nem vagy normális. - Érezte, ahogy könnyek gyűltek a szemébe, s gyorsan pislogni kezdett. Egészen addig nem nézett fel, amíg úgy-ahogy le nem higgadt és össze nem szedte magát.

            Lassan az arcához emelte a benedvesített szivacsot, majd óvatos, gyengéd mozdulatokkal elkezdte lemosni róla a rászáradt vért. Eleinte alig mert hozzá érni, ráadásul Zao fürkésző tekintete is zavarta, de amint megbizonyosodott róla, hogy a látható sérüléseken kívül sehol sem fáj az arcán az érintés, bátrabban fogott hozzá. Yuki alig egy perccel később lehunyta a szemeit, légzése pedig lelassult, egyenletessé vált. Nem sokkal rá, Mizuna azon kapta magát, hogy mindenfélékről mesél neki halk, nyugtató hangon, amitől a férfi csak még inkább ellazult. Minden feszültség elszállt belőle.

            - Nem fáj? - kérdezte, csak hogy mondjon valamit.

            Yuki nem szólt semmit, csupán alig észrevehetően megrázta a fejét. A lány újabb felületet sikált tisztára, ám közben ujjai hegyével megérintette véletlenül a férfi arcát. Mintha ez lett volna a jel. Yuki torkából valamiféle mély, morgásszerű hang tört fel, ami egyáltalán nem volt fenyegető... ellenkezően. Mintha egy jóllakott macska dorombolt volna a gazdája ölében.

            Amint ez a dorombolásszerűség felhangzott, a fürdőszobaajtó hevesen becsapódott, Mizuna pedig egyedül maradt a sebesülttel.